Ezt olvasta már?


Katonai öttusa-világbajnokságot rendeznek Magyarországon

Katonai öttusa-világbajnokságot rendeznek Magyarországon szeptember 24-e és 30-a között a Budapesti Honvéd Sportegyesültet pályáján - mondta el Eleki Zoltán ezredes, a Magyar Honvédség Hadkiegészítő, Felkészítő és Kiképző Parancsnokság Honvédelmi Felkészítő és Katonai Testnevelési Osztályának vezető

Az osztályvezető közlése szerint tizenkilenc országot várnak a rendezvényre, ami azt jelenti, hogy négy állammal több képviselteti magát, mint a tavalyi, Lengyelországban tartott világbajnokságon.

A katonai öttusa szabályai szinte teljesen megegyeznek a civilével, viszont ezen a megmérettetésen csak aktív katonák indulhatnak el. A versenyzők úszással kezdenek, ezt követi a vívás, a lovaglás és végül a futással kombinált lövészet - ismertette.

 







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Mi legyen a Karmelita kolostor sorsa Orbánék után?

A Miniszterelnöki Hivatal tervezett kiköltözése után többféle jövőkép is körvonalazódik a budai Várban található Karmelita kolostor...

10 jel, hogy valódi egyéniség vagy – és ez sokakat megrémít

Vannak emberek, akik különösebb erőfeszítés nélkül is kitűnnek. Lenyűgözőek, de egy kicsit nyugtalanító érzést is keltenek.

Bármelyik pillanatban megszülethet Fésűs Nelly lányának a kisbabája: Csenge a barátnőjével egyszerre várandós - fotó

Horváth Csenge terhessége a végéhez közeledik, az első gyermekének születése májusra várható. A modell már február végén a harmadik...

Bochkor Gábor a szüzességük elvesztéséről faggatta a vendégeit: Csonka András is megosztotta a történetét

A legutóbbi #Bochkor adásában a műsorvezető, Bochkor Gábor egy különösen személyes és izgalmas témát vetett fel a vendégeinek: az...

Magyar Péter az Édes Annából idézve reagált a vagyonkimentésről szóló hírekre

A leendő kormányfő azt is üzente: „akinek inge, vegye magára!”. Ezzel valószínűleg a The Guardian cikkére reagált, miszerint...

Hirtelen kilengések látszanak a devizapiacokon – külön izgalmak jöhetnek a forintnál

A vezető devizák árfolyamánál ingadozással indult a hét, miután az iráni-amerikai békemegállapodás kilátásai bizonytalanná váltak....

Friss kutatás: nincs olyan hogy biztonságos alkoholfogyasztási szint

Már az alacsony alkoholfogyasztás is mérhető károsodást okozhat az agyban - derül ki egy új amerikai kutatásból. A vizsgálat szerint a...

Durván kiakadtak a kommentelők Boráros Gáborra: "Micsoda kultúrbarbár."

Sokan bírálták az MMA-harcos keresetlen stílusát.

Reagált a NAV Magyar Péter NER-es vagyonkimentésekről szóló bejelentésére

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal jelezte, konkrét ügyekre vonatkozóan nem nyilatkozhat. Azonban elárulta: az elmúlt években jelentősen nőtt...

The Guardian: Bécsből induló magángépekkel menti ki a vagyont Orbán Viktor köre

A lap szerint egyesek amerikai vízum beszerzését tervezik.

Új irányt keresnek a borászatok a Kis-Balatonnál a fiatalok elérésére

A Balaton térségében a hagyományos bortermelés egyre kevésbé biztosítja a fennmaradást a fogyasztási szokások változása és az...

0

Sport

Angliában Gera Zoltán óta nem történt ilyen magyar futballistával

Edzője szerint a magyar válogatott alapembere nemcsak játékosként, hanem emberként is példát mutat.

Bognár György bárkit eladna a Fradinak egyetlen feltétellel

A Paks edzője nem akart köntörfalazni a Fradi elleni 2-0-s vereség után.

Katasztrófa és fáradtság: nagy az aggodalom Győrben az NB I aranycsatája közben

Továbbra is a Győr vezeti az NB I-et a Fradi előtt, már csak két forduló van hátra.

Kabaré: A 70 méteres felívelés után a kapus háttal adott gólpasszt - videó

A török negyedosztályú bajnokság rájátszásában vívott meccsen született meg a hétvége legfurcsább gólja.

Ronnie O’Sullivan elveszítette a fejét, odaütött, ezt még sokba kerülhet neki

Noha John Higgins sem játszott kiemelkedően, feljött 9-7-re, így a hétfői harmadik szakasz még tartogat izgalmakat.

Salah idényének vége, megvan a Real Madrid első nyári igazolása - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb vasárnapi hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Tóth Balázst Liverpoolba vinnék, a magyar válogatott kapusa nagy döntés előtt áll

Komoly érdeklődés mutatkozik a Premier League-ből a Blackburn Rovers magyar sztárja iránt.

A Paks tizenegyest reklamált, aztán a Fradi lecsapott, de a címvédő erre a félidőre nem lehet büszke

A Fradi egy félidő után 1-0-ra vezet a Paks ellen az NB 31. fordulójában, kövesse velünk a második félidőt.

Eltűnt a politikai védőháló, sorra inognak meg a magyar sport vezetői székei

Hiába volt a kikövezett az út, még az elmúlt másfél évtizedben sem volt biztos recept a megfelelő sportvezetőre.

0
0

Bulvár

Ki ne dobd: nem használod, ám 80 ezer forintot is érhet ez a retró eszköz

Egyes VHS-kazetták, DVD-k, Blu-ray lejátszók és videomagnók iránt továbbra is erős a kereslet. Egyes ritkább, jó állapotban lévő, vagy felújított darabokért ma már rengeteget fizetnek a gyűjtők.

Megvan az év politikai mémje, az egész ország ezen a kormányváltás utáni képen röhög

Az adminisztrációt nem könnyítették meg, újabb 4 év "szenvedés" kezdődik?

Ha ezt látod a kocsidon, rögtön fordulj a rendőrséghez

Egy apró jel, amit sokan ártalmatlannak gondolnak, pedig komoly veszélyt jelezhet – és sajnos egyre többen találkoznak vele.

Duplájára emelkedhet az ára ezeknek a gyógyszereknek

A közel-keleti konfliktus miatt kialakuló energiaválság már a gyógyszerpiacon is érezhető. Egyes országokban meredeken drágultak a vény nélkül kapható készítmények. A legnagyobb áremelkedés a fájdalomcsillapít

Kiszámolták, hány embert bírna el valójában a Föld, a végeredmény pedig téged is meg fog lepni

Bár a 12 milliárdos népesség felé száguldunk, a kutatók szerint a Földnek már a mostani tömeg is sok. De mennyi lenne az optimális?

Időjárás: megjött az előrejelzés a hosszú hétvégére – Nem szabad otthon hagyni az esernyőt?

Május elseje miatt jön a hosszú hétvége, és vasárnap anyák napja is lesz. Ideje megnézni, hogy ez milyen időjárást hoz.

Rejtélyes rakomány akadt el Hatvannál, kamionnal érkezett

Egyelőre nem tudni, mit szállítottak.

Szubklinikus stroke – A „néma” agyi károsodás

A stroke-ot a legtöbben hirtelen kialakuló, drámai tünetekkel azonosítják: féloldali bénulás, beszédzavar, látáskiesés, tudatzavar. Az elmúlt évek kutatásai azonban rámutattak egy jóval alattomosabb, sokszor ész

Aranyat találtak Tihanyban: régi árnyékszék rejtette a kincset

A tihanyi félszigeten megdöbbentő mennyiségű aranylelet került elő 150 évvel ezelőtt. A véletlen szerencse rögtönzött aranybányászokká tette a helybélieket.

blogmorzsák

Ritkán látható fotók a múltból

Két tucat kép a fasiszta Olaszországról.

0