Ezt olvasta már?


Július első napjaiban jelentősen mérséklődik a hőség

A hétvégén is folytatódik a szeles, változékony idő. A zivatarok mellett napsütés is várható, de július első napjaiban mérséklődik a hőség: vasárnap néhol már csak 21 Celsius-fokig melegszik a levegő - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtöki, MTI-hez eljuttatott előrejelzéséből.

Pénteken délelőtt még napos idő várható, majd napközben nyugat felől egyre több és egyre vastagabb felhőzet érkezik az ország fölé. Este már jórészt erősen felhős lesz az ég, s helyenként - nagyobb eséllyel a Dunántúlon és az Északi-középhegység területén - várható zápor. A Dunántúl délnyugati részein egy-egy zivatar is lehet. Nagy területen viharossá fokozódik a szél. A legalacsonyabb hőmérséklet 15-20, a legmagasabb 27-34 fok között alakul, az Alföldön és a Dunántúl délkeleti részén 31 fok feletti értékekkel.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat figyelmeztetése szerint pénteken is nagyon erős UV-B sugárzás várható.

Hőség miatt viszont már csak Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére adtak ki elsőfokú figyelmeztetést. Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében az erős szél veszélye miatt is elsőfokú figyelmeztetés érvényes.

Szombaton, július elsején hajnalban, délelőtt többfelé várható eső, zápor, délután már csak északon, északkeleten eshet. A legtöbb csapadék hozzávetőlegesen a Budapest-Nagykanizsa sáv mentén valószínű. Helyenként ekkor is megerősödhet a szél. A leghidegebb órákban 14-20 fok lehet. Napközben általában 19-24 fokig melegszik a levegő, délkeleten lehet 25-27 fok.

Vasárnap nagy területen megerősödik a szél, egy-egy viharos széllökés is előfordulhat. Emellett napos idő várható, de a Dunántúlon elszórtan lehet kisebb eső. A minimumhőmérséklet 12-18 fok között valószínű. A nappali maximumok jellemzően 23-28 fok között alakulnak, de nyugaton néhol csak 21, 22 fok valószínű - olvasható az előrejelzésben.







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Riasztás, egész napra brutális köd vakítja meg ezeket a vármegyéket, ónos eső tetézi a problémát

Elsőfokú riasztást adtak ki számos vármegyére a tartós, sűrű köd, illetve az ónos eső miatt.

Előkerültek a részletek az ukrán F-16-osok bevetéséről: ezernél több légi célpontot semmisítettek meg a pilóták

Az ukrán pilóták az összetett és időigényes folyamat ellenére sikeresen elsajátították az F–16-os vadászgépek kezelését, harci...

Miért várunk gyors megoldást hosszú évek sebeire? A terápia, mint türelemjáték

A terápia nem azonnali megoldás, hanem egy hosszú, lassú és mélyen átalakító folyamat. A gyors eredmények iránti vágy érthető, de a...

Több ezer hektárnyi földet kapott Lázár János alapítványa

A lap szerint az érintett földek nagysága 8000-8500 hektár lehet, amely közelíti Szekszárd vagy Eger területét, értékük pedig összesen...

A ragyogó Jennifer Garner legszebb vörös szőnyeges ruhakölteményei

A színésznő legutóbb 2013-ban vett részt Hollywood nagy estjén, a Golden Globe-díjátadón akkori férjével, Ben Affleckkel, de idén...

Akár el is lehet kezdeni inni – így reagált a globális történésekre az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője

Kaja Kallas gúnyos megjegyzése egybeesett azzal, hogy Grönland és Dánia külügyminiszterei Washingtonba mentek, hogy beszéljenek az amerikai...

Itt a vége: Ungár Péter otthagyja a Parlamentet, elmegy dolgozni

Felrúgja eddigi életét, teljesen felhagy a politikával, de az LMP-ből nem lép ki – árulta el a hvg-nek az ellenzéki párt társelnöke. ...

Ungár Péter gyermekvédelmi dolgozóként folytatja

Kiszáll a politikából az LMP társelnöke.

Az új edző első meccsén a Real Madrid kiesett a Király-kupából

Nem indult jól az Arbeloa-korszak Madridban.

Halálos balesetben volt érintett a Samsung dolgozóit szállító busz: az alkalmazottakat a mentő kiérkezése előtt bevitték a gyárba

A dél-koreai cég állítása szerint egyik érintett dolgozó sem jelezte a helyszínen, hogy ellátásra szorulna.

Varga Barnabás egykori klubtársa gyönyörű és röhejes góllal okozta a Real Madrid vesztét

Jefté Betancor 23 évesen abba akarta hagyni a futballt, 32 évesen megfricskázta a világ legértékesebb futballklubját.

0

Sport

A Fradi kikosarazta a Premier League-ből érkező 3,8 milliárdos ajánlatot Tóth Alexért

A helyi hírek szerint az angol egyesület továbbra is tárgyalásban van a zöld-fehérekkel.

„Elfogadhatatlan” – kiderült, mi történt a Liverpool öltözőjében Szoboszlai hibája után

Csapattársa elmondta, mit tett a magyar játékos a Barnsley elleni meccs félidejében.

Szalah felrúgta Manét, a balhé után még nagyobb pofont kapott

A rekordgyőztes Egyiptom keménykedésben jobb volt Szenegálnál az elődöntőben.

Óriási bravúr: Marozsán Fábián legyőzte a második kiemeltet

Másodszor is a világranglista 13. helyezettje fölé kerekedett.

Varga Barnabás érkezése miatt is omlott össze az AEK? Az edző megtalálta a felelőst

Sorozatban tíz győzelem után jött a magyar futballista, majd két botlás.

Apránként kiderül, miként romlott meg Xabi Alonso viszonya a játékosaival

Kezdettől fogva nem működött a kémia edző és labdarúgói között.

Döbbenet. Másodosztályú pofozógép ejtette ki a Real Madridot

Pedig az edzőt váltó királyi gárda úgy festett, hogy kiharcolja a hosszabbítást a nyolcaddöntőben.

A magyar válogatott 15 gólos győzelem-mel zárta az Európa-bajnokság csoportkörét

Hibátlan mérleggel zárt Varga Zsolt együttese, amely hat pontot visz magával.

Rejtély Tóth Alex átigazolása körül, aki az olaszok szerint kedden véglegesen döntött

A Lazio sportigazgatója, Aneglo Fabiani Spanyolországba, a Ferencváros edzőtáborának helyszínére is elutazott, de hiába.

Orbán volt a hős Németországban, véget ért csapata vesszőfutása

A magyar válogatott védő fejese törte meg a jeget, és a rossz szériát is.

Gyalázatosan focizgatott a Real Madrid Xabi Alonso kirúgása után, világraszóló égés lett belőle

Álvaro Arbeola debütálása borzalmas lett a másodosztályú csapat ellen.

0
0

Bulvár

Csúnyán búcsúzik Lázár János

Novemberben sem lábalt ki a gödörből a miniszteri teendőit a választásokig felfüggesztő politikus által eddig irányított építőipar. 

Itt a friss javaslat: sürgősen felül kell vizsgálni az öregségi nyugdíjakat, és megemelni

Emelni kell a nyugdíjakat, erre a következtetésre jutott a HRW, amely szerint az egyszeri segélyek, mint az élelmiszerutalvány nem segítenek hosszútávon az időseknek, akiknek több mint kétharmada 2024 végéig a havi b

Elhunyt a Szomszédok és az Angyalbőrben színésze: Orosz István 76 évesen zárta le örökre a szemét

Orosz István a magyar színjátszás és szinkronszakma meghatározó alakja volt.

Meghalt a rutinműtét közben egy kismama és a babája is, mivel oxigén helyett más gáz érkezett a csőből

Varsóban egy várandós nő tervezett műtétje tragédiába torkollott: sem a kismama, sem a baba nem élte túl.

Jön a 180 fokos fordulat az időjárásban: a saját bőrünkön tapasztaljuk majd, amire álmunkban nem gondoltunk volna

Noha egyelőre még nem tágít az ítéletidő (szerdán ónos esőre kell majd számítani több megyében is), küszöbön a meteorológiai fordulat - derül ki a friss előrejelzésekből.

Megszólaltak Dudás Miki legközelebbi barátai: soha nem hallott dolgokat meséltek róla

Dudás Miki közvetlen barátai elmondták, bár küzdött a gondjaival, mindig lehetett számítani a sportolóra.

Leáll az OTP, nem juthatsz hozzá a pénzedhez, nem lesznek elérhetőek a befektetéseid sem

Fontos figyelmeztetést adott ki a magyar bank. Milliókat érint a bejelentés.

Stohl András exfelesége máris új életet kezdett a válás után: ez a férfi rabolhatta el a szívét

2025 nyarán derült ki, hogy Stohl András színész-műsorvezető öt év házasság után elválik a feleségétől. A híresség nemsokára a TV2 népszerű párkereső reality-jében, A Nagy Ő-ben keresi majd a boldogságot,

Kettős hazaárulónak nevezte Habsburg Károly Orbán EU-s pártcsaládjának egyes tagjait

A Habsburg–Lotaringiai-ház feje 65. születésnapja alkalmából mondott beszédet Bécsben.

Török Gábor a Medián méréséről: Ez már nehezen megfordítható

A politikai elemző kijelentette: „Ilyen még nem volt”.

Megfizethetetlen lesz az egyik kedvenc zöldségünk?

Új csúcsok felé tart az ára – a hideg tél és a magas hajtatási költségek további drágulást vetítenek előre.

Itt a lista, rendkívüli áremelkedés jön hazánkban, alapvető termékeket érint

2 évig halogatták az áremelést, most viszont már nincs mit tenni, valószínűleg sokkal többe fog kerülni, hogyha fáj valamid. Minden háztartást érinteni fog a változás.

0