Juhász Roland ujjműtét után várja a válogatott meccseket
A közelmúltban ujjműtéten esett át Juhász Roland, a belga bajnok Anderlecht labdarúgója, aki ennek ellenére a magyar válogatott soron következő két barátságos mérkőzésén minden bizonnyal pályára léphet majd.
A hét éve Belgiumban légióskodó védő - aki az Anderlechttel negyedik bajnoki aranyérmét gyűjtötte be idén - az m1 Ma reggel című műsorában hétfőn elmondta, hogy tavaly augusztusban sérült meg az ujja, s azóta ez volt a harmadik, s egyben legkomolyabb operációja. Juhász ezen a héten megy vissza kontrollra, s kap majd egy olyan speciális kötést, amellyel tud majd játszani június 1-én a csehek, három nappal később pedig az írek elleni válogatott mérkőzéseken.
A szombati Bajnokok Ligája-döntő az Anderlecht játékosai és szurkolói számára komoly téttel bírt, ugyanis egy esetleges Bayern München-győzelemmel a csapat egyből a főtáblán kezdhetett volna a legrangosabb kupasorozat következő szezonjában. Juhász elmondása szerint épp ezért bosszús volt a Chelsea-sikere miatt, mivel a főtáblához így két selejtezőkörben kell nyernie majd együttesének, ám hangsúlyozta, szomorkodni nem érdemes, előre kell nézni.
Egyáltalán nem biztos ugyanakkor, hogy a hátvéd ott lesz az együttesben. A nyáron 29. életévét betöltő futballista szerint az egyik utolsó esélye lesz arra, hogy továbblépjen, s ő szeretne élni az esetleges lehetőséggel.
"Szeretem a csapatot, a várost és engem is megbecsülnek, de hét év után úgy érzem, elég volt, szeretném kipróbálni magam máshol, egy erősebb bajnokságban - mondta Juhász. - Persze akkor sem leszek szomorú, ha maradok az Anderlechtnél."
A védővel kapcsolatban az utóbbi időszakban három klub érdeklődéséről lehetett hallani. Juhász jelezte, ő is a német Borussia Mönchengladbach, a török Besiktas és az ukrán Dnyipro csapatairól hallott, mint lehetséges vevők. Juhász nem titkolta, elsősorban Nyugaton szeretne maradni, így a három együttes közül, ha választhatna mindenképpen a Bundesligában szereplő Mönchengladbachhoz igazolna. Azt ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a jövője majd csak a nyáron dől el, addig pedig még a válogatott meccsek várnak rá.
MTI
hírek innen, onnan
Nemsokára találkozhat az ukrán és a magyar miniszterelnök
A közeljövőben sor kerülhet Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és Magyar Péter miniszterelnök találkozójára.
Az első városok. amelyek sebességkorlátozást vezetnek be a kerékpárosok számára
Míg a közutakon már régóta érvényben vannak a sebességkorlátozások, a kerékpárutak mostantól a közlekedéspolitikusok vizsgálata...
A demencia a legtöbbször a nőket érinti: új tanulmány mutat rá a magyarázatra
Egy új kutatás szerint nemcsak az számít, milyen kockázati tényezők vannak jelen az életünkben, hanem az is, hogy nőként vagy...
Kamuprofillal buktatták le a pécsi kosárlabda-akadémia gyógytornászát
Azonnali hatállyal megszüntette egy gyógytornász munkaviszonyát a Pécsi Nemzeti Kosárlabda Akadémia, miután a vezetés tudomására...
Horroráron adják ezt a gyümölcsöt, de ha terem a kertedben, egész télre elteheted – mutatjuk a legjobb módszereket
Júniusban a cseresznye az egyik legkeresettebb gyümölcs, de aki most a boltokban vagy a piacokon szeretne bevásárolni belőle, annak mélyen a...
Lépett az Erasmus és Horizont programok érdekében a Tisza-kormány
Benyújtották a törvényjavaslatot a kekva-rendszer átalakításáról.
Kimondta a magyar óriáscég vezére: külföldi munkaerő nélkül nem tudják megépíteni hatalmas gyárukat
Bárány László, a Master Good Csoport ügyvezető igazgatója a Humán Versenyképességi Executive Business Summit 2026 konferencián...
Több mint 100 ezer egységes kérelem benyújtásában segített a NAK
A NAK falugazdászai 2026-ban is kulcsszerepet játszottak az egységes kérelmek beadásában: a 152.136 kérelem 66%-át segítették, közel...
MNB: már volt, aki a kamatcsökkentésre szavazott
Egy ellenszavazat mellett döntöttek a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsának tagjai az április 28-i ülésen az alapkamat...
Kiderült, miért körözik a ValóVilág egykori játékosát
A Pesti Központi Kerületi Bíróság elfogatóparancsot adott ki VV Rico ellen. Az ügy egy 2024 januári rendőri intézkedésig nyúlik vissza.
Ilyen autókkal jár a Budapesten koncertező Metallica frontembere
A fővárosban folytatja világkörüli turnéját a Metallica: habár heavy metalban utazik a banda, az autós ízlés valamivel visszafogottabb,...
Japánban és Dél-Koreában gyártott autók is kaphatnak „Made in EU” címkét
Az EU a kínai autóipar térnyerésére reagálva kiterjesztheti a „Buy European” rendszert, így akár brit, japán és dél-koreai...
Sport
Puskás-díjra esélyes góllal nyert a magyar válogatott
Hátrányban volt a magyar válogatott Kazahsztán ellen, de fordított.
Kigyulladt és a pályára zuhant egy kame-ra a Magyarország–Kazahsztán meccsen
Szerencse, hogy nem állt alatta senki.
Feláldozhatók: José Mourinho ezt a hat Real Madrid-játékost adná el
Kiszivárgott a listája.
Marco Rossi nem köntörfalazott: topjátékosunk csak egy van
Szűcs Tamás gyors, mint a villám, nagy jövő előtt áll.
Raphinha klubváltása a címlapon, hivatalos ajánlatot kapott a Barca
Két szaúdi csapat is vinné a brazilt.
Nyolc piros lap, botrányba fulladt a brazil–amerikai meccs – videó.
A bíró rendőri védelemmel hagyta el a pályát.
Messit becserélték, és az első labdaérintésével jelezte, hogy még mindig a világ egyik legjobbja
Másodpercek kellettek Messinek ahhoz, hogy villanjon.
Florentino Pérez 150 milliót ajánlott az Atlético csatáráért, a rivális röhögve nemet mondott
A Real Madrid régi-új elnöke betartotta az ígéretét, valóban egy világsztárért tett ajánlatot.
3 ok, amiért nem várjuk most ezt a foci vb-t
Kicsit fanyalgunk egyet, de nézni azért fogjuk.
Kevesebb pénzt kapnak az NB I-es klubok az MLSZ-től, mások trehánysága miatt nem adnak többet
A főtitkár szerint nem a futballban kell elkezdeni az állami költségvetés rendbetételét.
Egy kislány kamuprofiljával buktatták le, menesztették a pécsi kosárlabda-akadémia gyógytornászát
Az akadémia tájékoztatta a szülőket, és pszichológus bevonását is elrendelte.
Schäfer a brutál bombája után keményen kritizált: "Válogatott mezben nem lehet ilyen teljesítményt nyújtani"
A magyar válogatott 3-1-re megnyerte a Kazahsztán elleni felkészülési mérkőzést Debrecenben, de Schäfer András szerint a látottak korántsem voltak kielégítőek, különösen az első félidő gyenge játéka miatt.
Bulvár
Magyar Péter miatt már nem mondhat le Sulyok Tamás
Az államfő kényszerhelyzetbe került.
Hegedűs Zsolt elmondta, miért váltották le Győrfi Pált az OMSZ-nél
Győrfi Pál szóvivői szerepkörből történő távozásáról és az Országos Mentőszolgálat kommunikációjának jövőjéről fogalmazott meg határozott véleményt Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter.
Elképesztő sztori terjed egy Fidesz-politikusról, akit most tartóztattak le
A 24.hu azt állítja, hogy a kétmilliárdos vesztegetési ügyben letartóztatott korábbi II. kerületi polgármester, Láng Zsolt politikus miatt kerülhetett le 2014-ben a Kossuth Rádió műsoráról az Időfutár című né
„Eszem ágában nincs már pakolni senki után” – Miért nem várnak már vendégeket a nők 30 év felett?
Sok nő úgy érzi, hogy a vendéglátás terhe túlságosan nagy stresszel jár, különösen 30 év felett. A megfelelési kényszer és a vendégek elvárásai miatt sokan döntenek úgy, hogy inkább nem hívnak többé vendé
Elfogatóparancsot adtak ki az RTL sztárja ellen
VV Rico, polgári nevén Dicati Riccardo a Való Világ 11. évadában vált ismertté, most azonban már a rendőrség körözési listáján szerepel. A Elfogatóparancsot adtak ki az RTL sztárja ellen bejegyzés először Acne
A vagyonnyilatkozatából derült ki Nagy Ervin különös hobbija, komoly vitákat generált az interneten a beadott dokumentum
Kiverte a biztosítékot a kommentelőknél Nagy Ervin formabontó vagyonnyilatkozata.
Havasi Bertalan: Két korábbi segítőnk öngyilkos lett a vegzálások miatt
Munkába lendült a fideszes Védvonal.
Hatalmas büntetés jöhet: 170 ezer magyar autóst fenyeget a forgalmi engedély elvesztése ma reggeltől
Rendkívül komoly, azonnali figyelmeztetést adott ki az adóhatóság a magyar járműtulajdonosoknak. Ha százezrek nem lépnek időben, brutális pótlékokra és a kocsi végleges leállítására is számíthatnak. [Banners]
Az Országos Mentőszolgálat új szóvivője gyönyörű nő: az ország első női mentőápolóinak egyike volt
Győrfi Pál tegnap jelentette be, hogy Szűcs Brigitta lesz az Országos Mentőszolgálat új szóvivője. Összegyűjtöttünk róla minden infót.
Botrányos részletek derültek ki egy iskolai kirándulásról, az igazgató is csak megrántotta a vállát
Magára hagytak egy súlyosan lebetegedett pedagógust a határon túli diákutazáson.
„Azonnal csap le az ítéletidő” – Narancssárga riasztást adtak ki, ezekben a vármegyékben óriási jég és felhőszakadás pusztít ma
Brutális zivatarrendszer éri el az országot, a meteorológusok másodfokú figyelmeztetést léptettek életbe. Felhőszakadás, viharos szél és hatalmas jég kíséri a mai ítéletidőt.
A boldog párok ezt mondják a „szeretlek” helyett
A kiegyensúlyozott kapcsolatban élők gyakran nem azt hangsúlyozzák, hogy mit éreznek, hanem azt, hogy mit hajlandók megtenni a másikért.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Fontos útfelújítások kezdődnek Pápa térségében
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


