Jó kis hely: közösségi tér nyílik a fiatalok számára Kisdobszán
Kisdobsza új projektje, a „Jó kis hely” nevű közösségi tér kialakítása az embereket szolgálja, pontosabban a 0-25 éves korban lévő fiatalokat. A projekt az Európai Szociális Alapból valósult meg, amely - akárcsak a Jó kis hely – foglalkoztatási fejlesztésekre és a társadalmi befogadásra koncentrál.
Eleinte úgy tűnhet, hogy az Európai Unió kohéziós politikája “csupán” a munkahelyteremtés, a fenntartható fejlődést, a gazdasági növekedést és az üzleti versenyképességet támogatja és segíti elő egy együttműködési és fejlesztési stratégia keretein belül. Mindeközben az igazság az, hogy bár a kisdobszai projekt az Európai Szociális Alapból valósult meg, nem pedig a Kohéziós Alapból, de a Jó kis hely közösségi tér kialakításának projektjét sok szál fűzi a kohéziós intézkedésekhez és alapelvekhez.
Ugyanis 2014 és 2020 között az Európai Szociális Alap ugyanúgy koncentrál a kohéziós politika négy tematikus céljára, mint az Unióban hozzáférhető foglalkoztatási és oktatási fejlesztésekre. Ezen kohéziós célok a következők:
• A foglalkoztatás fejlesztése és a munkaerő mobilitásának támogatása
• A szegénység elleni küzdelem és a társadalmi befogadás erősítése
• Befektetés az oktatásba, a szakképzésbe és az élethosszig tartó tanulásba
• Az intézmények képességeinek és a közigazgatás hatékonyságának fejlesztése
A kisdobszai „Jó kis hely" projektről
Kisdobsza Község Önkormányzata „Jó kis hely – Biztos Kezdet Gyerekházak és kistelepülési komplex gyermekprogramok támogatása” kapcsán nyújtotta be támogatási kérelmét, amelyet a 2018-as év elején el is bírálták pozitívan és közel 44 millió forint támogatási összeget ítéltek meg a Kisdobsza Község Önkormányzata számára. A projektet 2018 februárjában kezdték el, amelynek várható befejezési határideje fizikai értelemben 2022 februárja, tehát közel 4 éve van Kisdobsza Községének a közösségi tér teljes mértékű megvalósítására.
A projekt célját tekintve a „Jó kis hely” egy olyan közösségi tér létrehozását tűzte ki célul, amely 0-25 éves korig foglalkoztatna fiatalokat szülői részvétellel, különböző preventív jellegű célkitűzéseket megvalósítandó programok és foglalkoztatások keretein belül. A programok és a közösségi tér révén nem csak magát a projektet előhívó probléma szűnne meg, hogy a 0-25 éves korú gyermekek számára a községben hiánycikk a gyermekellátási szolgáltatás, de a lokális közösség fejlesztését és szorosabb kollaborációját is elősegíti és erősíti az uniós forrásokból megvalósulandó projekt.
A szükségleteknek és egyedi igényeknek megfelelően alakítják majd ki Kisdobszán a komplex gyermekprogramokat, illetve a különböző hiányzó szolgálatásokat, hogy azok a kellő mennyiségben minőségben és könnyen hozzáférhető módon nyújtsanak teljeskörű gyermekellátási szolgáltatásokat a helyiek számára. Mindenféle diszkriminációt és megkülönböztetést nélkülöző, mindenki számára ingyenesen elérhető programok fogják kitölteni a község közösségi terét.
A projekt ilyen szempontból a kohéziós politika egyik nagyon fontos célját és alapelvét próbálja lokálisan megvalósítani, mégpedig a társadalmi befogadás előmozdítását és a szegénység, valamint a diszkrimináció elleni küzdelmet. A „Jó kis hely” uniós támogatásában elszámolható költségek teljes egészét az Európai Szociális Alap finanszírozza.
Megkerestem a Protask Kft.-t, a pályázati műhelyt, azt a céget, amely készített a pályázatot és egy rövid interjú keretein belül megkérdeztem Gerner Adrienn ügyvezetőt, hogy válaszoljon néhány kérdésre a projekt kapcsán:
A projekt megvalósításának melyik részéhez volt leginkább szükség az uniós támogatásra?
„A közösségi tér kialakításához és felszereléséhez, valamint a projekt ideje alatt megszervezésre kerülő programokhoz volt a leginkább szükség az uniós támogatásra. A projekt elsődleges célcsoportja a 0-25 év alatti gyermekek és fiatalok, valamint szüleik, de a célcsoportnak számít a helyi közösség is, valamint a gyermekekkel és családjukkal foglalkozó intézmények, szolgáltatások vezetői és munkatársai. Az önkormányzatnak szűkös költségvetése miatt ilyen kulturális, szociális és szabadidős szolgáltatások biztosítására nem lenne fedezete az uniós támogatás hiányában.”
Mi volt a legnagyobb probléma a pályázat megvalósítása során?
„Jelenleg megvalósítás alatt áll a projekt, ami 2018. február 19-én indult, és négy évre szól, a támogatás intenzitás 100%. A legnagyobb probléma a bizonytalanság volt és az, hogy majdnem egy teljes évig bírálat alatt állt a pályázat. A támogatási szerződés megkötése és az előleg lehívása óta a projekt megvalósítása zavartalan, szakmai és pénzügyi akadályoktól mentes. Az átlagos pályázatokhoz képest az adminisztrációs teher is kevesebb, a változásbejelentések és állásfoglalás kérések viszonylag gyorsan megválaszolásra kerülnek az Emberi Erőforrások Minisztériuma, mint közreműködő szervezet által."
Az uniós fejlesztésnek köszönhetően mi az, amiben jobb lett a község?
„Hiánypótló szolgáltatást, közösségi terek nyújt Kisdobsza községben elsősorban az ott élő fiatalok, másodsorban a lakosság részére. A községben élő fiatalok számára kulturális és szabadidős programlehetőségeket tudnak biztosítani, hasznos és értékes időtöltéssel."
Hogyan alakult a pályázatba foglalt követelmények teljesítése?
„A feltételek teljesítése gördülékenyen zajlott, nem voltak akadályok."
Mi a projektben az a hozzáadott érték, ami az uniós forrásból megvalósuló fejlesztés során Önöknél marad?
„Az uniós projekt megvalósítását követően a közösség térbe beszerzett eszközök (bútorok, játékok, számítástechnikai eszközök) maradnak a kedvezményezettnél, valamint 3 fő részére új munkahelyet teremt a 4 éves projekt."
("Jelen tartalom kizárólag a szerző álláspontját tükrözi. Az Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal az írásos anyagban szereplő információk felhasználását illetően.")
lockkerdee
hírek innen, onnan
Újabb óriási fordulat Stohl András és Kiss Kriszta kapcsolatában
Ez történt a szakítás óta.
Befejeződtek az emelt szintű szóbeli érettségi vizsgák
Befejeződtek az emelt szintű szóbeli érettségi vizsgák - tájékoztatta az Oktatási Hivatal (OH) csütörtökön az MTI-t. A Befejeződtek...
Kapitány István: 500 milliárd forintos keretben megnyílnak az uniós energetikai pályázatok
Júniusban 500 milliárd forintos keretben megnyílnak az energetikai uniós pályázatok áramhálózati és okosmérős fejlesztésekre, ez azt...
Magyar Péter azonnali kórházi klímafejlesztési programot rendelt el
3,6 milliárd forintot költ erre a kormány.
Kezdődik a 2026-os foci-vb! – itt a teljes menetrend
Június 11-én kezdetét veszi a labdarúgó-világbajnokság, amely több héten át tartó küzdelmek során hozza össze a világ legjobb...
Horror az út szélén: 4 hónapig keresték a terhes, hétgyermekes anyát, a megtalálása után megállt a nyomozók ereiben a vér
Sokkoló tragédia rázta meg a közvéleményt: a február óta eltűntként keresett 30 éves édesanyát meztelenül, brutálisan bántalmazva...
Ontani fogja a rózsa a gyönyörű virágokat, ha ezt a növényt ülteted mellé: pajzsként védi a bokrot
A rózsa a kertek egyik legszebb éke, ám a dús virágzáshoz nem elég a rendszeres öntözés és metszés. A tapasztalt kertészek szerint az...
Orbán Balázs a nyugat-balkáni csúcstalálkozó kihagyása miatt kritizálja Magyar Pétert, de azt bezzeg nem említi, hogy Orbán Viktor el sem ment az utolsó EU-csúcsára
Pedig a volt miniszterelnök politikai igazgatójaként dolgozott.
A sors felemeli őket: ez a 2 csillagjegy augusztusra ingatlanhoz vagy váratlan örökséghez jut
Sokan álmodoznak saját otthonról, egy nagyobb lakásról vagy egy hétvégi házról, de a lakhatási kérdések megoldása gyakran hosszú és...
Ilyen károkat okozott az országban a nagy éjszakai vihar
Jelentős károkat okozott az ország több pontján az éjszaka átvonuló vihar, ami miatt csütörtök reggelig folyamatos munkát adott a...
Orbán Anita: V4-csúcstalálkozó lesz Magyarországon
A Tisza-kormány hivatalba lépése után eltelt hetek külpolitikai fejleményeiről számolt be a külügyminiszter a parlament külügyi...
Az űrhajós Pradát visel – már az egyik legnagyobb olasz divatház is beszállt az űrruhatervezésbe
Bemutatta a Prada azt a speciális alsóruházatot, amit a NASA űrhajósai viselnek majd a jövőben. Az Axiom Space űripari vállalattal...
Sport
Ma kezdődik a foci-vb – Itt van magyar idő szerint a teljes program
Június 11-én este 21 órától a társházigazda Mexikó és Dél-Afrika meccsével elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. Mutatjuk a teljes magyar idő szerinti programot, az összes meccsel, a csoportokkal és a legfo
Megvan, miért zuhant le a kamera 20 méter magasból a Magyarország–Kazahsztán-meccsen
Egy méteren múlt, hogy nem ütötte agyon az operatőrt.
Nyolc piros lap, botrányba fulladt a brazil–amerikai meccs – videó.
A bíró rendőri védelemmel hagyta el a pályát.
3 ok, amiért nem várjuk most ezt a foci vb-t
Kicsit fanyalgunk egyet, de nézni azért fogjuk.
Egy kislány kamuprofiljával buktatták le, menesztették a pécsi kosárlabda-akadémia gyógytornászát
Az akadémia tájékoztatta a szülőket, és pszichológus bevonását is elrendelte.
Xabi Alonso 70 millió eurót kínál az FC Barcelona alapemberéért
Fontos szereplő lehetne az új Chelsea-ben.
Az 5 legfontosabb infó, ha a foci-vb-t nézni fogod, de napi szinten nem követed a focit
Június 11-én elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. A foci-vb-t rengetegen nézik, olyanok is, akik nem hardcore rajongók, de a nagy tornák alatt követik az eseményeket. Elsősorban nekik szól ez a cikk.
Megvette az FC Barcelona a vb-re készülő csatárt – hivatalos
Hosszú távon számítanak rá.
100 millió eurós csúcsigazolásra készül a Manchester United
Michael Carrick kérésére Sandro Tonali érkezhet az Old Traffordra.
Óriási pénzügyi változás a magyar fociban: Az ETO-t, a Fradit és a Lokit is érinti
A tervek szerint megszűnik az MLSZ egyik kiemelt premizálása: a csakfoci.hu információi szerint az eddigi gyakorlattól eltérően már nem jár külön pénz a nemzetközi kupafőtábláért a magyar kluboknak.
A sakkjátszma folytatódik, nem a Real Madridba fog igazolni Julian Álvarez
Az FC Barcelona továbbra is a legnagyobb esélyes arra, hogy szerződtesse az argentin világbajnokot.
Rashford drága, inkább az Arsenal csillagát viszi a Bayern München
Szélsőt vennének a bajorok.
Bulvár
„Eszem ágában nincs már pakolni senki után” – Miért nem várnak már vendégeket a nők 30 év felett?
Sok nő úgy érzi, hogy a vendéglátás terhe túlságosan nagy stresszel jár, különösen 30 év felett. A megfelelési kényszer és a vendégek elvárásai miatt sokan döntenek úgy, hogy inkább nem hívnak többé vendé
Elkövette a legnagyobb hibát a Fidesz az ország szeme láttára, szakértő hívta rá fel a figyelmet
A parlamenti közvetítések után kezd kirajzolódni a Fidesz egy új stratégiája Magyar Pétert illetően.
A 36. emeletről ugrott a halálba egy család, miután a 9 éves beteg kisfiút hazaküldték a kórházból
Egy indiai származású család halt meg egy dél-londoni toronyháznál május végén. A barátok szerint az anya mentálisan összeomlott, miután súlyosan beteg fiuk állapota nem javult.
Botrányos részletek derültek ki egy iskolai kirándulásról, az igazgató is csak megrántotta a vállát
Magára hagytak egy súlyosan lebetegedett pedagógust a határon túli diákutazáson.
Elismerte a Tények, hogy hazudtak, amikor azt állították, hogy Magyar Péter apja „lopott, csalt és közokiratot hamisított”
A műsor szerdai adásában olvasta fel a helyreigazítást az a médiamunkás, aki a választás előtt még a Fideszre való szavazásra buzdított.
Elfogatóparancsot adtak ki az RTL sztárja ellen
VV Rico, polgári nevén Dicati Riccardo a Való Világ 11. évadában vált ismertté, most azonban már a rendőrség körözési listáján szerepel. A Elfogatóparancsot adtak ki az RTL sztárja ellen bejegyzés először Acne
Ma kezdődik a foci-vb – Itt van magyar idő szerint a teljes program
Június 11-én este 21 órától a társházigazda Mexikó és Dél-Afrika meccsével elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. Mutatjuk a teljes magyar idő szerinti programot, az összes meccsel, a csoportokkal és a legfo
Dió nagyságú jég és szupercellák csaptak le: brutális vihar söpört végig az országon
Több szupercellából álló zivatarrendszer vonult át szerda éjszaka Magyarország felett, helyenként jégesőt, viharos szelet és felhőszakadást okozva.
52 évesen újra apa lesz a magyar énekes: elszólta magát, így derült ki
A Kozmix énekese, Lányi Lala 52 évesen lesz újra édesapa.
Hat halálos veszély a férfiakra nézve
A halálozási listákat vezető betegségekben elhunytak között mindig nagyobb a férfiak aránya, mint a nőké, egyetlen kivételt az Alzheimer-kór képez, melynek kialakulásához a legtöbb férfi nem él elég sokáig.
„Elhalmozott ajándékokkal, utazásokra vitt, és fizette a kiadásaimat” – Miért maradtál az exeddel, amikor már nem szeretted?
Mindenkinek van olyan exe, akivel sokkal hamarabb kellett volna szakítania. Néha azonban különböző okok miatt tovább maradunk egy kapcsolatban, mint ameddig érdemes lenne.
Válik Horváth Éva és férje: közel 12 év és két gyerek után mentek szét
Horváth Éva kamerák előtt jelentette be, hogy vége a házasságának.
blogmorzsák
A legkülönlegesebb budapesti híd: a Margit híd
A főváros második hídját 150 éve adták át a forgalomnak.
Fesztiválszezon okosan
Így előzd meg a felfázást a nyári bulik alatt!

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Fontos útfelújítások kezdődnek Pápa térségében
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


