Ezt olvasta már?


Javul a "beismerési kedv", gyorsulhatnak a büntetőügyek

A "beismerési kedv" javulásával, illetve az ahhoz fűzhető enyhébb szankciók miatt rövidülhetnek a büntetőügyek a bíróságokon.

Az új büntetőeljárási törvény (Be.) ugyanis több olyan új lehetőséget is biztosít, amely egyszerűbbé és gyorsabbá teheti az ügyeket, a bíróságok pedig akár tárgyalás nélkül is döntést hozhatnak.

A Fővárosi Ítélőtábla szerdai sajtótájékoztatóján a július 1-jén hatályba lépett új Be. fontosabb rendelkezéseit ismertette Ribai Csilla, a táblabíróság elnöke és Ujvári Ákos, az ítélőtábla büntető kollégiumának vezetője, aki egyben a szervezet sajtószóvivője.

Ribai Csilla a Fővárosi Ítélőtábla alapításának 15. évfordulója alkalmából felidézte az ítélőtáblák történetét, így egyebek mellett azt, hogy a 20. század elején 11 ítélőtábla működött, majd a trianoni döntés után ez ötre csökkent. Az igazságszolgáltatás gyengítése céljából az 1949-es alkotmánnyal megszüntették az ítélőtáblákat, valamint a közigazgatási bíróságokat - mondta.

Emlékeztetett arra, hogy 2003. július 1-jével három ítélőtábla állt fel, a fővárosi, a pécsi és a szegedi, 2005 januárjától pedig további kettő, a debreceni és a győri. Az ítélőtáblák jogorvoslati fórumként működnek, létrehozásuk célja pedig az volt, hogy tehermentesítsék a Legfelsőbb Bíróságot, illetve később a Kúriát. Ismertetése szerint az ítélőtáblák felállításával megjelent a regionalitás; ez megfelel a magyar bírósági szervezet hagyományainak, ugyanakkor összhangban van az európai gyakorlattal is.

Közölte, a Fővárosi Ítélőtáblán dolgozó bírák száma az elmúlt 15 évben 75-ről 90-re nőtt. Az ügyforgalmi adatokat ismertetve pedig azt mondta, országos szinten az ügyek 51-52 százaléka hozzájuk érkezik. 2003 júliusa és 2018 májusa között az ítélőtábla kollégiumaihoz 150 589 ügy érkezett, ezek közül bíráik 148 897-et be is fejeztek - mondta.

Kérdésre közölte, hogy a változások miatt két új álláshelyet pályáztattak meg, ez azt jelenti, hogy az ítélőtábla igazgatásilag is felkészült a többletteherre.

Ujvári Ákos a vasárnap hatályba lépett jogszabályváltozásokról szólva arra hívta fel a figyelmet, hogy az új kódex rendelkezéseit a folyamatban lévő büntetőeljárásokban is alkalmazni kell, néhány kivétellel.

A változások között említette, hogy míg korábban a kiemelt súlyú, nagy büntetőügyekben öttagú tanács járt el első fokon; két hivatásos bíró és három ülnök, addig mostantól három hivatásos büntetőbíróból álló tanács elé utalhatók ezek az ügyek.

Közölte, megjelenik a gazdálkodással összefüggő kiemelt bűncselekmény kategóriája; az ilyen ügyeknél ugyancsak háromtagú tanács ítélkezik majd, két bíró büntető-, egy pedig polgári vagy gazdasági ügyszakos lesz.

Fontos új szabálynak mondta azt is, hogy ezentúl a vádlottaknak nem kötelezettségük, hanem joguk lesz részt venni a tárgyalásokon. Ez tehát azt jelenti, hogy ha a vádlott lemond a tárgyaláson való megjelenés jogáról, akkor az üléseket nélküle is lefolytathatják és akár a távollétében is meghozhatják az ítéletet.

Közölte, új intézmény az elsőfokú bírósági eljárásban, hogy minden ügyben, függetlenül a büntetőügy típusától és minden vádlottal szemben - a vádemelést követően, de még a tárgyalást megelőzően - úgynevezett "előkészítő ülést" kell tartani. Ennek egyik célja az ügymenet gyorsítását célzó úgynevezett "egyezség", ami arra ad lehetőséget, hogy az ügyészség, a vádlott és a védő a jogkövetkezményekről, a büntetésről egyezséget köthessen abban az esetben, ha a vádlott beismerő vallomást tesz.

Az egyezség során az ügyészség és a védelem arról állapodik meg konkrétan, hogy ha a vádlott lemond a nehézkes, hosszadalmas bizonyítási eljárásról, akkor cserébe milyen enyhébb büntetést kaphat. Ezt az egyezséget azonban még a bíróságnak is jóvá kell hagynia - fűzte hozzá.

Ez az egyezség azonban nem ugyanaz, mint az angolszász jogrendszerekben létező vádalku intézménye - hívta fel a figyelmet -, mert sem a tényállásról, sem pedig a jogi minősítésről nem lehet alkudozni.

Közölte, az új Be. gyorsító rendelkezései alapvetően a "terhelt" beismerésére épülnek. Ez teszi lehetővé ugyanis az egyezséget, azt hogy már az előkészítő ülésen és ne tárgyaláson szülessen ügydöntő határozat, vagy hogy hosszadalmas bizonyítási eljárás, szakértők, tanúk meghallgatása nélkül fejeződjön be az ügy.

Kitért arra is, hogy a jogalkotó a kényszerintézkedéseket is jelentősen átalakította, mint fogalmazott, itt nem finomhangolás, hanem kardinális változás történt. Alapelvként fogalmazódik meg a szabadlábon való védekezéshez fűződő jog - mondta.

Kifejtette: míg korábban az előzetes letartóztatás volt a fő szabály, és ehhez képest volt speciális szabály a házi őrizet vagy a lakhelyelhagyási tilalom lehetősége. Az új törvény azonban megfordítja a sorrendet és már az enyhébb kényszerintézkedésekből indul ki.

A házi őrizetből, a lakhelyelhagyási tilalom intézményeiből egy gyűjtőfogalommal létrejött a "bűnügyi felügyelet". Már azt kell indokolni, hogy miért nem elegendő a bűnügyi felügyelet és miért kellene a letartóztatásról dönteni - mondta.

Arra is kitért, hogy az Országos Bírósági Hivatal az új törvényhez kapcsolódón közérthető formában tájékoztató kiadványokat készíttetett, ami a változásokat, az új jogintézményeket mutatja be. A Fővárosi Ítélőtábla tanútájékoztató füzeteket készített a polgári és a büntetőügyek menetének, valamint a jogoknak és kötelezettségeknek a jobb megértéséhez.







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Újabb védőt igazol a Chelsea Xabi Alonso kérésére

A londoni klub 52 millió fontért szerződteti a Crystal Palace francia középhátvédjét, Maxence Lacroix-t.

Mit tehet a kisnyugdíjas, ha elfogy a pénze? Segélyek, támogatások 2026

Az alacsony nyugdíjból élők számára egy váratlan gyógyszerkiadás, egy magasabb közüzemi számla vagy egy meghibásodott háztartási...

Távozhat a PSG-től az aranylabdás Ousmane Dembélé

A szaúdi Al-Hilal csábítja a Paris Saint-Germain aranylabdás támadóját, Ousmane Dembélét, aki nyitott a váltásra.

Ne menj a gyógyszertárba hagyományos recepttel.

Egy elveszett papírvény, egy otthon felejtett recept vagy egy nehezen olvasható orvosi bejegyzés elég lehet ahhoz, hogy valaki gyógyszer...

A rejtélyes ok, amiért a levendulaágyásod vonzza a méheket, elűzi a szúnyogokat.

A levendula nemcsak kertünk dísze, hanem igazi titkos fegyver is: míg a méhek bolondulnak érte, a szúnyogok menekülnek a közeléből....

Cap Ferret-i erdőtűz: 40 ezren menekülnek, áttört a védősáv – A pestis, amikor a védelem közügy lesz

A Cap Ferret-i erdőtűz miatt mintegy 40 ezer embert evakuálnak, miután a lángok átlépték a tűzoltók védősávját. A kishajós mentés...

Hatalmas pofon a magyar vidéknek: Brüsszel elzárja a pénzcsapot?

Inkább más irányú fejlesztéseket képzel el a vezetőség.

Két nap alatt több mint 140 ezer embert kellett menekíteni Franciaországban az erdőtüzek elől

Emmanuel Macron elnök péntek este mozgósította a hadsereget.

Vitézy Dávid: jövőre korszerű IC-motorvonatok állnak forgalomba a Gysev-nél

Jövőre a Gysev-nél 11 korszerű IC-motorvonat áll forgalomba a Budapest-Győr-Szombathely és a Budapest-Győr-Sopron vonalon - írta a...

Menesztették Karim Khant, a Nemzetközi Büntetőbíróság szexuális visszaéléssel gyanúsított főügyészét

A tagállamok 125 tagú közgyűlésén mintegy 80 tag szavazta meg a június 9-én már felfüggesztett brit jogász végleges menesztését

0

Sport

Ousmane Dembélé őrületes klubváltásáról ír az egyik legismertebb transzferguru

Elkezdték az egyeztetéseket a francia aranylabdással.

A világ egyik leggazdagabb embere szemet vetett Szoboszlaiékra, új tulajdonoshoz kerülhet a Liverpool

Elképesztő összeget fizetne Jeff Bezos az angolok rekordbajnokáért, aranykor következhet az Anfielden.

Ronaldo villantott egy hatalmasat, Georgina tangás feneke bánta

Cristiano Ronaldo egy vízalatti felvételt mutatott magukról, ahogy a medencében bohóckodnak.

Világbajnokkal érkezik a Real Madrid Budapestre, szenzációs ötlettel álltak elő a Fradi-szurkolók

Egyszerű a követelés, lottónyeremény összegét tehetné zsebre a Ferencváros.

Elképesztő jelenetek zajlottak le a „kiszáradt” Velencei-tavon rendezett Európa-bajnokságon

Átlagban félméteres a víz, de a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia előtt 2,5 méteresre kikotorták.

0
0

Bulvár

Felbomolhat a Fidesz? Az Országgyűlés alelnöke kimondta a lehetetlent Tusványoson

Dúró Dóra várja Fidesz szavazóit a Mi Hazánk oldalára, szóba került a következő miniszterelnök is.

Volt fővárosi főügyész: Fidesz-győzelem esetére be voltak tárazva ügyek Magyar Péter ellen is

Ihász Sándor a lemondó legfőbb ügyészről és a KNYF távozó vezetőjéről is lesújtó tapasztalatokat és véleményt osztott meg.

Szupertél csaphat le Európára, Magyarország ekkor kaphat az összeomló sarkvidéki légtömegekből

Keményen szélsőséges szupertélre kell készülnünk, a sok hó és nagy hideg sem kizárható a poláris örvény miatt.

Magyar Péter Hadházy posztja alá kommentelte, hogy az Országgyűlési Hivatal már bejelentett igazgatója mégsem lesz igazgató

A volt képviselő szerint Divinyi Zsombor Tiboczék embereként csinált üzleti karriert.

Konkrét javaslat a köztársasági elnök személyére: Az ATV élő adásában hangzott el

Különleges és meglepő név bukkant fel az államfőjelöltek között: egy élő adásban kezdeményezték a népszerű hazai kvízlegenda jelölését.

Ismét ugrott 1000 milliárd forint: feljelentést tett Kapitány István

Minden képzeletet felülmúló, 1000 milliárd forintos pénzügyi botrány robbant ki! Kapitány István miniszter négy gyanús Eximbank-ügyben tett feljelentést. Tiborcz-szálloda, afrikai sztráda és bukdácsoló külföld

Kapu Tibor: Orbán Viktor teljes mérték-ben megsértette a NASA-val kötött megállapodást

Kijelentette, az utolsó magyar űrhajós akar lenni, akinek akaratán kívül köze volt a pártpolitikához

Aggasztó hír, hogy az Európai Unióban először Magyarországon ütötte fel a fejét meg egy invazív faj

A gyors bejelentés kiemelten fontos az őshonos kőrisállományok védelme és a károsító további terjedésének megakadályozása érdekében.

Három gyerekkel maradtak szállás nélkül Párizsban – Hetekig harcoltak a pénzükért a Booking.commal

Mi történik, ha külföldön, a megérkezés pillanatában derül ki, hogy nincs hol aludnia a családnak? Andiék története megmutatja, mennyit ér baj esetén egy közvetítő oldal segítségnyújtási ígérete.

Sokan eszik rendszeresen: ez a húsfajta jelentősen növelheti a hasnyálmirigyrák kockázatát

Új, átfogó kutatás figyelmeztet: a vörös húsok túlzott fogyasztása mérhetően növeli a nehezen kezelhető daganatos betegség kialakulásának esélyét.

0