Ezt olvasta már?


Iszapömlés - Súlyosította az ítélőtábla a Győri Törvényszék ítéletét

Hét vádlott esetében súlyosította a Győri Ítélőtábla pénteken az első fokon eljáró Győri Törvényszék ítéletét a vörösiszapperben. A táblabíróság ítélete jogerős.

A Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. Ajka melletti tározójából 2010. október 4-én kiömlő vörösiszap három települést öntött el: Kolontárt, Devecsert és Somlóvásárhelyt. A katasztrófa következtében tíz ember meghalt, több mint kétszázan megsérültek, több száz ház pedig lakhatatlanná vált.

A másodfokon eljáró táblabíróság az elsőrendű vádlott, B. Zoltán, a Mal Zrt. egykori vezérigazgatójának büntetését két és fél évről négy év börtönbüntetésre súlyosította közveszélyokozás és a hulladékgazdálkodási rendjének megsértése miatt.

A másodrendű vádlott, D. József, a cég egykori műszaki igazgatója büntetését két évről három évre, az ötödrendű vádlott, D. József, a cég egykori hidrátgyártás üzemvezetőjének felfüggesztett büntetését pedig két és fél év végrehajtandó börtönbüntetésre súlyosította, szintén közveszélyokozás és a hulladékgazdálkodási rendjének megsértése miatt.

A harmad-, negyed-, hatod- és nyolcadrendű vádlottak próbára bocsátásának idejét egy, illetve két évvel hosszabbította meg az ítélőtábla, egyebekben helybenhagyta a Győri Törvényszék idén február 4-én hozott ítéletét.

A törvényszék a tizennegyedrendű vádlottat felfüggesztett szabadságvesztésre, a hetedrendűt pénzbüntetésre ítélte. A tizenharmadrendű megrovást kapott.

Öt vádlottat minden vádpont alól felmentettek. Az ügyész 13 vádlott terhére nyújtott be fellebbezést, így két felmentett vádlott esetében jogerőre emelkedett a határozat.

Hét vádlott (első-, másod-, harmad-, ötöd-, heted-, kilenced- és tizenötödrendű) nem volt jelen az ítélethirdetésen.

Zólyomi Csilla, a bírói tanács elnöke a több mint három órán át tartó indoklás felolvasásakor elmondta: a törvényszék indoklásában valamennyi vádlottra nézve leírta, hogy kit miért tart bűnösnek, de a büntetéseket nem egyéniesítette, emellett a táblabíróság a büntetés kiszabása során nem állapított meg arányosságot a vádlottak között.

A súlyosítás mértékét az ítélőtábla a szabályszegések mennyiségéhez, mértékéhez és súlyához igazította. A legtöbb szabályszegést ennek értelmében az első-, a másod- és az ötödrendű vádlott követte el, így az ő felelősségük is volt a legnagyobb - mondta.

Kiemelte azt is, hogy a tározó gátjának átszakadásához tervezői, kivitelezői hibák vezettek, ám a vádlottak nem tartották be a szabályokat, a kötelezettségeiket, amellyel jelentősen súlyosították a katasztrófa következményeit. Egyebek mellett leállították a semlegesítést, a lúgosság mértéke a megengedett literenkénti 2-4 gramm helyett 6, vagy a fölötti gramm volt, emellett 500 ezer köbméterrel több anyag volt a kazettában.

Zólyomi Csilla az abszolút hatályon kívül helyezésről és bűncselekmény hiányában történő felmentésről szóló védői fellebbezésekről azt mondta, hogy a tábla nem talált olyan okot, amely a hatályon kívül helyezést eredményezte volna.

Részletezte, hogy az eljáró bíró rendelkezett gazdasági ügyek elbírálására szóló kijelöléssel. Az Országos Bírósági Hivatal elnöki határozata az igazgatási jellegű szabályokra volt vonatkoztatható, nem pedig az egyedi ügyekben hozott határozatokra, ezért a törvényszék bírói tanácsának megalakulása törvényes volt - tette hozzá.

Nem fogadta el a védelem azon védekezését sem, hogy közveszélyokozás tárgyalását kizárólag a területileg illetékes bíróság folytathatja le, mert jelen esetben a Veszprémi Törvényszék jelezte, hogy elfogultság miatt nincs bírája, ezért a Győri Ítélőtábla kijelölése révén folytatta le az eljárást a Győri Törvényszék.

Ugyanígy nem fogadta el azt a védekezést sem, hogy a Veszprémi Törvényszék által megállapított tényállást vegye alapul a táblabíróság, mert azt a Győri Ítélőtábla hatályon kívül helyezte, ezért az semmisnek tekintendő - mondta.

Az iszapömlés ügyében 2012 januárjában tizenöt ember - köztük a cég egykori vezetői és több alkalmazottja - ellen emeltek vádat.

A Veszprémi Törvényszék első fokon, 2016. január 28-án bűncselekmény hiányában valamennyi vádlottat felmentette a vádak alól. Álláspontja szerint a katasztrófa oka "altalaj eredetű stabilitásvesztés" volt, ami miatt a töltés tönkrement.

A másodfokon eljáró Győri Ítélőtábla 2017. február 6-án hatályon kívül helyezte a határozatot. Indoklása szerint az elsőfokú bíróság több eljárási szabályt megsértett, ítélete pedig alkalmatlan a felülbírálatra, ezért kimondta: megismételt eljárásra van szükség.

Az ítélőtábla 2017 márciusában közölte, hogy a Győri Törvényszék folytatja le a megismételt elsőfokú eljárást, a Veszprémi Törvényszék elnöke jelezte ugyanis, nincs olyan bírája, aki jogosult lenne eljárni az ügyben, és nincs kizárva a megismételt eljárásból.

A megismételt elsőfokú eljárásban a Győri Törvényszék idén február 4-én tíz ember bűnösségét mondta ki.

 







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Az újabb amerikai csapások után Irán a Hormuzi-szoros lezárását jelentette be

Az amerikai erők légvédelmi rendszereket támadtak meg, Irán válaszul amerikai bázisokra lőtt az Öbölben.

Gerendai Károly a Sziget állami támogatásáról: szeretnék együttműködést az új kormánnyal

Nyolc év után újra a Sziget élén találta magát Gerendai Károly, de ezúttal egészen más helyzetben, mint amikor 2017-ben eladta a...

3 napos időjárás-előrejelzés: Jönnek a viharok

A következő napok időjárása változékony lesz: a napsütést felhősödés, eső, záporok és élénk szél kísérik.

Ezzel most túllépte a hatáskörét a kormány, komoly fricskát kapott Donald Trump

Egy amerikai szövetségi bíró hatályon kívül helyezte az H-1B munkavállalói vízumra tavaly bevezetett százezer dolláros illetéket.

Arra ébredtek a szülők, hogy meghalt a két hónapos kisbabájuk: „Az udvaron üvöltöttem, Istennel vitatkoztam”

A világ legboldogabb emberei voltak, madarat lehetett volna fogatni velük örömükben, amikor a három lányuk után megszületett a negyedik...

A japánok szétszedték a kínai elektromos autót, amit találtak, az mindent megváltoztat

A kínai elektromos autók ára évek óta téma az autóiparban, de most egy részletes japán vizsgálat új szintre emelte a vitát. Szakértők...

Ma, június 11.: Barnabás ünnepel – Mit üzen a neve?

Ma a magyar névnaposok között a középpontban a Barnabás áll. Ha van köztük ismerősöd, ma ünnepeljük őket egy kedves üzenettel.

Megfejtették Stonehenge építésének titkát, évszázadokig tévúton járt a tudomány

Olyan helyen folytatódott a kutatás, amely új tényezőket hozott be a tudományos kutatásba, és ez lehet a kulcs.

Munkaerő nélkül maradhat a beruházás: 3000 embert keresne a magyar vállalat

A vendégmunkások behozatalának leállítása után egyre erősebbek a munkaerőpiaci viták. A Master Good Csoport ügyvezetője szerint...

Szelektívebbé váltak a pénzügyi befektetők

Az EY-Parthenon nemzetközi és hazai elemzései alapján a befektetők egyre tudatosabban keresik azokat a vállalatokat, amelyek a bizonytalan...

Büfékocsikat és vendéglátóhelyeket ellenőrzött az NKFH a kormányhivatalokkal együttműködve

Országos élelmiszer-biztonsági ellenőrzést tartott a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a szakmai irányítása...

0

Sport

Ma kezdődik a foci-vb – Itt van magyar idő szerint a teljes program

Június 11-én este 21 órától a társházigazda Mexikó és Dél-Afrika meccsével elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. Mutatjuk a teljes magyar idő szerinti programot, az összes meccsel, a csoportokkal és a legfo

3 ok, amiért nem várjuk most ezt a foci vb-t

Kicsit fanyalgunk egyet, de nézni azért fogjuk.

Egy kislány kamuprofiljával buktatták le, menesztették a pécsi kosárlabda-akadémia gyógytornászát

Az akadémia tájékoztatta a szülőket, és pszichológus bevonását is elrendelte.

Xabi Alonso 70 millió eurót kínál az FC Barcelona alapemberéért

Fontos szereplő lehetne az új Chelsea-ben.

Szoboszlai a kazahokról: "Rájöttem, hogy szeretnek engem direkt nem kímélni, de..."; Szűcs: "Bedurrant a fogam, mint az állat" - értékelések

Szoboszlai Dominik, Szűcs Tamás és Tóth Rajmund is értékelte a keddi Magyarország-Kazahsztán (3-1) barátságos mérkőzést.

100 millió eurós csúcsigazolásra készül a Manchester United

Michael Carrick kérésére Sandro Tonali érkezhet az Old Traffordra.

Az 5 legfontosabb infó, ha a foci-vb-t nézni fogod, de napi szinten nem követed a focit

Június 11-én elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. A foci-vb-t rengetegen nézik, olyanok is, akik nem hardcore rajongók, de a nagy tornák alatt követik az eseményeket. Elsősorban nekik szól ez a cikk.

0
0

Bulvár

Magyar Péter miatt már nem mondhat le Sulyok Tamás

Az államfő kényszerhelyzetbe került.

„Eszem ágában nincs már pakolni senki után” – Miért nem várnak már vendégeket a nők 30 év felett?

Sok nő úgy érzi, hogy a vendéglátás terhe túlságosan nagy stresszel jár, különösen 30 év felett. A megfelelési kényszer és a vendégek elvárásai miatt sokan döntenek úgy, hogy inkább nem hívnak többé vendé

Elképesztő sztori terjed egy Fidesz-politikusról, akit most tartóztattak le

A 24.hu azt állítja, hogy a kétmilliárdos vesztegetési ügyben letartóztatott korábbi II. kerületi polgármester, Láng Zsolt politikus miatt kerülhetett le 2014-ben a Kossuth Rádió műsoráról az Időfutár című né

Hatalmas büntetés jöhet: 170 ezer magyar autóst fenyeget a forgalmi engedély elvesztése ma reggeltől

Rendkívül komoly, azonnali figyelmeztetést adott ki az adóhatóság a magyar járműtulajdonosoknak. Ha százezrek nem lépnek időben, brutális pótlékokra és a kocsi végleges leállítására is számíthatnak. [Banners]

Elkövette a legnagyobb hibát a Fidesz az ország szeme láttára, szakértő hívta rá fel a figyelmet

A parlamenti közvetítések után kezd kirajzolódni a Fidesz egy új stratégiája Magyar Pétert illetően.

Az Országos Mentőszolgálat új szóvivője gyönyörű nő: az ország első női mentőápolóinak egyike volt

Győrfi Pál tegnap jelentette be, hogy Szűcs Brigitta lesz az Országos Mentőszolgálat új szóvivője. Összegyűjtöttünk róla minden infót.

Botrányos részletek derültek ki egy iskolai kirándulásról, az igazgató is csak megrántotta a vállát

Magára hagytak egy súlyosan lebetegedett pedagógust a határon túli diákutazáson.

A 36. emeletről ugrott a halálba egy család, miután a 9 éves beteg kisfiút hazaküldték a kórházból

Egy indiai származású család halt meg egy dél-londoni toronyháznál május végén. A barátok szerint az anya mentálisan összeomlott, miután súlyosan beteg fiuk állapota nem javult.

„Azonnal csap le az ítéletidő” – Narancssárga riasztást adtak ki, ezekben a vármegyékben óriási jég és felhőszakadás pusztít ma

Brutális zivatarrendszer éri el az országot, a meteorológusok másodfokú figyelmeztetést léptettek életbe. Felhőszakadás, viharos szél és hatalmas jég kíséri a mai ítéletidőt.

A boldog párok ezt mondják a „szeretlek” helyett

A kiegyensúlyozott kapcsolatban élők gyakran nem azt hangsúlyozzák, hogy mit éreznek, hanem azt, hogy mit hajlandók megtenni a másikért.

Elfogatóparancsot adtak ki az RTL sztárja ellen

VV Rico, polgári nevén Dicati Riccardo a Való Világ 11. évadában vált ismertté, most azonban már a rendőrség körözési listáján szerepel. A Elfogatóparancsot adtak ki az RTL sztárja ellen bejegyzés először Acne

0