Ezt olvasta már?


InvestEU: új program a munkahelyteremtés, a növekedés és a beruházások ösztönzésére

A Parlament elfogadta álláspontját az EU új, beruházásösztönző és forrást biztosító programjáról a 2021 és 2027 közötti időszakra.

A program a pénzügyi válság nyomán létrehozott és jelenleg futó Európai Stratégiai Beruházási Alap (ESBA) programot váltja fel és viszi tovább.
A képviselők szerdán az Európai Bizottság által beterjesztett javaslathoz többek között az alábbi módosító indítványokat fogadták el:

— az Unió által nyújtott garanciát (folyó árakon számolva) 40,8 milliárdra emelték, amely 698 milliárd euró külső befektetést generál majd Európa szerte ( a Bizottság 38 milliárd euró garanciát javasolt, amely 650 milliárd euró befektetést mobilizálna);
— egyértelműbb célkitűzéseket és új befektetési területeket határoztak meg, ilyen például az uniós foglalkoztatási ráta emelése, a Párizsi Éghajlategyezmény céljainak elérése, és gazdasági, területi és szociális kohézió;
— egy irányítóbizottság létrehozása annak érdekében, hogy a program lebonyolítása során a banki és a szakpolitikai szakértelem egyensúlyba kerüljön. A bizottságban a Parlament egy jelöltje is helyet foglalna;
— az európai polgárok előtti elszámoltathatóság érdekében a Bizottság és az irányítóbizottság évente beszámolna a Parlamentnek és a Tanácsnak az InvestEU program előrehaladtáról, hatásáról és tevékenységéről.

A jelentést 517 szavazattal, 90 ellenszavazat és 25 tartózkodás mellett fogadták el.

A jelentéstevők szerint
„Az InvestEU program összefogja az uniós költségvetés összes pénzügyi eszközét. Az InvestEU létrehozását inspiráló ESBA, avagy a Juncker-terv már eddig is több mint 850 ezer kis- és középvállalkozást támogatott. A Bizottság 650 milliárd eurónyi új beruházásnak szeretne ösztönzést nyújtani a 2021 és 2027 közötti időszakban, mi viszont csaknem 700 milliárd eurót célzunk meg. Az InvestEU a gazdasági növekedés, a munkahelyteremtés, a vállalkozói kedv és az Európai Unió szociális, gazdasági és területi kohéziójának nagyon fontos eszköze lesz” - monda José Manuel Fernandes (EPP, Portugália), a költségvetési szakbizottság társ-jelentéstevője. A képviselő felszólalása itt tekinthető meg.

„Az InvestEU nem pusztán a korábbi programok és az ESBA eredményeit viszi tovább. Ez a program a kis- és középvállalkozások, a kutatás, az innováció és a fenntartható infrastruktúra-fejlesztések támogatásán túl a szociális infrastruktúrák terén tátongó szakadékot is szeretné áthidalni az oktatás, az egészségügy és a szociális lakhatás területére koncentráló projektekkel” - mondta Roberto Gualtieri (S&D, Olaszország), a gazdasági szakbizottság elnöke és társ-jelentéstevője. A képviselő felszólalása itt tekinthető meg.

Következő lépések
A képviselők tárgyalásokat kezdenek a tagállamok minisztereit tömörítő Tanáccsal annak érdekében, hogy első olvasatban megállapodásra jussanak.

Jelen tartalom kizárólag a szerző álláspontját tükrözi. Az Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal az írásos anyagban szereplő információk felhasználását illetően.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

2000 tonna magyar gyapjú a szemétben: Miért dobunk ki minden évben egy vagyont?

Évente mintegy 2000 tonna magyar gyapjú végzi hulladékként vagy nyers exportként, miközben a fenntartható textíliák iránti kereslet...

Másfél hónap alatt pont került a Bászna-ügy végére

A NAK és a Magyar Államkincstár összehangolt munkájának köszönhetően lezárult a Bászna-károsultak állami kárrendezése. Nagy István...

Bekövetkezett, amitől mindenki tartott: sorra függesztik fel az olajszállítmányokat a Hormuzi-szorosban

Több nagy olajipari vállalat és vezető kereskedőház felfüggesztette kőolaj- és üzemanyag-szállítmányait a Hormuzi-szoroson keresztül,...

A kampányplakátok alapján egyelőre úgy tűnik, mintha a Fidesz és a DK nagy meccse lenne a választás

Bejártuk Budapest belső kerületeit, és azt a megfigyelést tettük, hogy a Tisza tényleg sehol nem látszik az utcán ellentétben a 2...

Gyomorszorító videó: kicsúszott a lány a síliftből, 25 méterre a földtől lógott élet és halál között

Egy hónapja már történt arrafelé egy hasonló eset, csak akkor le is esett a lány.

Pusztító csalás terjed a Facebookon: mindent elbukhatunk, ha bedőlünk neki

Meta Business Center, Facebook Support és más hasonló nevekkel kaphatunk üzeneteket kamuprofilokról arról, hogy szokatlan tevékenységek...

Till Tamás-ügy: megszólalt a feltételezett gyilkos apósa

Megszólalt a 2000-ben eltűnt bajai kisfiú megölésével vádolt F. János apósa. Till Tamás földi maradványai 2024 nyarán egy tanya...

Itt a válasz, miért támad semleges országokat Irán ballisztikus rakétákkal

A február 28-i izraeli-amerikai támadást követően Irán több hullámban ballisztikus rakétákkal támadott olyan országokat is, amelyek...

Egy darabig úgy tűnt, Hunyadi virtusa megmenti Európát

A hosszú, védekezésre épülő stratégia után Hunyadi János támadást támadásra halmozott a török ellen, a magyarok elhitték, hogy...

Vizsgálatot indított a CATL Debrecen, miután egy videóban egy akkugyári dolgozó mérgezésről beszélt

Legalább két dolgozó szenvedett mérgezést néhány napja az egyik debreceni akkumulátorgyárban - közölte szombat reggel megjelent...

0

Sport

Megvan a Fradi pontos programja az Európa-ligában

A sorsolás után kiderült a Ferencváros pontos programja is.

Két perc alatt duplázott az MTK a debreceni hajrában, egy pont lett a jutalma

Bárány Donát góljaival hiába vezetett két góllal a házigazda, meg kellett elégednie a döntetlennel.

Varga Barnabásékra egyáltalán nem verhetetlen ellenfél vár a Konferencialiga nyolcaddöntőjében

A sorozat egyik favoritjának számító Fiorentina Lengyelországba utazik majd.

Szoboszlai őrjöngött Kerkez megmozdulása után – videó

A Liverpool magyarjai remek formában várják a West Ham elleni meccset.

Ötvenéves a kajakkirálynő – ki nem találná, miért van hiányérzete

Szökőévben született, így „papíron” csak négyévente ünnepelhetné a születésnapját.

Az argentin válogatott futballista beintett szerb edzőjének, nem ment le cserére

A tréner visszakozott, és a pályán hagyta önfejű középpályását.

Sok jóban nem reménykedhet a Real? Már a norvég óriásölő is lepipálja

A sorsolás után az Opta szuperszámítógépe megjósolta a nyolcaddöntős párharcok kimeneteleit.

Elképesztő góllal indult a futballhétvége

Onnan rúgott nagyon nagy gólt, ahonnan mások a beadásra gondolnak.

Magyar válogatott irányítóval erősített a Szeged

Norvégiából csábították haza a fiatal játékost a Tisza-partiak.

Uszik megőrült? Mindent kockára tesz a világ legjobb kickboxosa ellen

Az ukrán és a holland óriás meccsének tétje a dollármilliók mellett a WBC nehézsúlyú öve lesz.

Bulvár

A magyar sztárházaspár 800 milliós luxusingatlanban él Szentendrén: szobáról szobára mutatták meg

Fucsovics Márton és Molnár Nini kamerák előtt árulták szentendrei luxusotthonukat.

Ötmilliárd forinttal támogatja az állam az Aranyfácán Product Kft. mezőberényi beruházását

Tízmilliárd forintból új paradicsomfeldolgozó üzem épül a Békés vármegyei Mezőberényben, amihez az állam ötmilliárd forint támogatást biztosít – jelentette be közösségi oldalán Dankó Béla, a térség ors

Végleges visszalépésre szólították fel Dobrev Klárát, ezt már nem hagyhatja figyelmen kívül

Kemény üzenetet kapott a DK elnöke, nem akárki szólt be neki.

Ligeti: Orbán bűncselekményt követhet el, ha nem tett feljelentést az ukrán fenyegetés miatt

Ha tényleg rombolásra utaló adatokról tud a kormányfő, akkor nem elég demonstratíve katonákat kivezényelni - mondta a szakértő.

Ez durva háborús uszítás: Tömegvere-kedést szerveznek a közösségi médiában iskolásoknak Londonban

A TikTokon és Snapchaten terjedő, úgynevezett „iskolai háborúkat” hirdető posztok miatt a londoni rendőrség és több iskola is riadót fújt. A hatóságok szerint a fegyvereket és erőszakot népszerűsítő közös

Fico beszélt Zelenszkijjel, működik a csővezeték a szlovák kormányfő szerint

Robert Fico szlovák miniszterelnök pénteken telefonon beszélt Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel és Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel. A megbeszélések témája a Barátság kőolajvezetéken keresztüli tranzitszá

Közel egymilliós bírságot szabtak ki a hétfői Lázárinfó miatt

A hajdúböszörményi fideszes jelölt és Lázár János egy iskolában tartotta meg a fórumot.

Nagyobb a baj a brit királyi családban, mint hittük: még a rákbeteg III. Károly is távozhat a trónról

Február 19-én letartóztatták III. Károly öccsét, Andrew Mountbatten-Windsort, aki a néhai szexuális bűnelkövetővel, a 2019-ben elhunyt Jeffrey Epsteinnel ápolt kapcsolata miatt került újra a figyelem középpontjáb

Majdnem 30°C - Még a meteorológusok sem számítottak ilyen felmelegedésre

Maszív felmelegedés söpört végig Nyugat Európán, és a legdurvább értékeket Dél Nyugat Franciaországban, az Atlanti óceán partvidékének térségében mérték: Saint Gladie állomásán 29,6 fokig kúszott a hőmé

Először a telefont dugod a töltőbe, vagy a töltőt a fali aljzatba? A sorrend fontosabb, mint gondolnád

A legtöbben rutinból töltenek, aztán csodálkoznak, ha a mobil egyszer csak fagy, újraindul, villog a kijelző, vagy látványosan romlik az akkumulátor. Pedig van egy apró részlet, ami többet számít, mint hinnéd: hogy