Ezt olvasta már?


Infrastruktúrafejlesztés és több világesemény kell a sportturizmus fellendítéséhez

Jelentős infrastruktúrafejlesztés és több világesemény vagy kongresszus rendezési jogának elnyerése szükséges ahhoz, hogy fellendüljön a sportturizmus Magyarországon.

"Az él- és tömegsport egyre nagyobb szeletet hasít ki a turizmusból. A sportturisták költési hajlandósága pedig vetekszik a konferenciaturistákéval" - mondta bevezetőjében Polgár Tibor, a TMSZ elnöke, aki hozzátette: a beszélgetés célja a kitörési pontok keresése, illetve hogy a meglévő eseményeket tudatosan használja fel a szakma.

Bánki Erik, a sport- és turizmusbizottság elnöke kifejtette, hogy az 1992-es barcelonai olimpia óta vált igazi üzletté a nagy sportesemények megrendezése, melyekért most már kíméletlen harc folyik, ezt bizonyítja, hogy a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) már 2022-ig kijelölte a világbajnokságok helyszíneit. Kiemelte, hogy a kormány olyan fejlesztési programot fogadott el, amellyel nemcsak stadionok épülnek és újulnak meg, hanem például a Kongresszusi Központ is, s ezek elősegíthetik a magyar kandidálások sikereit.

Gyulay Zsolt és Berényi János, a Hungaroring jelenlegi és korábbi vezérigazgatója azt hangsúlyozta, hogy elsősorban "nem a szervezőnél kell keresni a befolyó pénzt", mert az igazi haszon máshol jelenik meg, például ott, ahol a mogyoródi Forma-1-es futamra évről évre Magyarországra érkező 60-70 ezer turista elkölti. Szerintük az általuk itt hagyott milliárdok egy részét kell visszaforgatni a sportba és sportturizmusba.

Tarsoly Csaba, a Győri ETO FC tulajdonosa úgy vélte, kiváló ötlet volt a társasági nyereségadó (TAO) sportra fordítása, de azt javaslata szerint - legalább a megyeszékhelyeken - létesítményépítésre kellene felhasználni. Indoklása szerint az uszodát nemcsak az úszók, hanem minden uszodai sport használhatná, és sportcsarnokokban sem feltétlenül csak a látványsportágak közé tartozó kézilabdát és kosárlabdát lehetne űzni, mint ahogy egy jégcsarnok sem kizárólag a jégkorongozóknak válna hasznára. Hozzátette: amíg a megfelelő infrastruktúra nem áll rendelkezésre, addig nehéz világversenyt Magyarországra hozni, vagy a gyerekeket rávenni a sportolásra. Szerinte csak megfelelő létesítményhelyzettel lendíthető fel a sportturizmus.

Bánki Erik ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy a tervek szerint négy éven belül valamennyi élvonalbeli és másodosztályú labdarúgócsapat stadionja meg fog felelni a kor követelményeinek, azaz nemcsak futballmeccsekre lesznek alkalmasak, hanem multifunkcionálisak lesznek.

Szabó Bence, a Magyar Olimpiai Bizottság sportigazgatója abban is nagy lehetőséget lát, hogy ázsiai és tengerentúli sportolók felkészülési központja legyen Magyarország, de ehhez szintén beruházásokra lenne szükség. Példaként említette a tatai edzőtábort, amely erre tökéletesen alkalmas lehetne, amennyiben lenne egy 50 méteres úszómedencéje vagy multifunkcionális kézilabdacsarnoka. Megemlítette, idén a FIFA mellett az Európai Olimpiai Bizottság is Magyarországon tartja majd a kongresszusát.

Schmidt Gábor, a Magyar Kajak-kenu Szövetség főtitkára a 2006-os és 2011-es vb kapcsán arról beszélt, hogy előbbin az öt százalékot sem érte el a külföldi látogatók száma, míg tavaly ez a húsz százalékot is meghaladta. Jelezte továbbá, hogy a két esemény közötti öt évben jelentősen megnőtt az igény a három- és négycsillagos szállások iránt.

"A Forma-1 100-120, az úszó Eb 30-35, a triatlon-vb 20 százalékkal növelte meg a szállodák forgalmát Budapesten" - mutatott rá a hazai világesemények fontosságára Kovács István, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének főtitkára.

Füzi Ákos, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportért felelős államtitkárságának sportszakmai főosztályvezető-helyettese jelezte, hogy a kormány támogatja a jelentős eseményeket, s azokhoz rendre kormánygaranciát vállal. Példaként említette a májusi FIFA-kongresszust, a 2015-ös kosárlabda Európa-bajnokságot és a 2017-es ifjúsági olimpiai fesztivált is.

Szintén elhangzott, hogy hasznos lenne az egészség- és sportturizmus összekötése, illetve nagyobb hangsúlyt fektetni az olyan szabadidősportokra, mint a futás és a kerékpározás, mert azok számos turistát vonzanak. Utóbbival kapcsolatban Garancsi István miniszterelnöki megbízott hangsúlyozta, ehhez nemcsak infrastruktúrafejlesztésre, azaz kerékpárutak megépítésére van szükség, hanem azok hasznosíthatóságát is ki kell dolgozni. Dénes Ferenc sportközgazdász szerint utóbbi feladat a piaci szereplőké, s nem a kormányé, mert azé csak a szabályozás és az infrastruktúra biztosítása.

Berényi János, mint a működését február 3-án beszüntető Malév elnöke arra a hátráltató körülményre hívta fel a figyelmet, hogy a nemzeti légitársaság nem léte óriási csapás a turizmusnak, de a sportot is érinti, mert a Malév alig önköltség felett, azaz a lehető legkedvezőbb áron szállította volna a magyar sportolókat.

A résztvevők egyetértettek abban, hogy a most megkezdett párbeszédet folytatni kell a hatékonyabb együttműködésért, mert sok kiaknázatlan lehetőség rejlik a sportturizmusban.

 

mti







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Szerelmi horoszkóp: hogyan szeretnek az egyes jegyek, és ki gyújtja lángra a szívüket?

Az asztrológia nemcsak a személyiségünk rejtett zugait tárja fel, hanem azt is, hogyan szeretünk, hogyan vágyunk, illetve mi az, ami igazán...

Várólistára kerültek a gyógyulni akaró drogfüggők, a szakma egyelőre hiába küldi a leveleket a Tisza-kormánynak

Még nem vette fel a kapcsolatot a Tisza-kormány az addiktológiai szakmával – tudtuk meg. A Fidesz által hátrahagyott ellátórendszer...

Az amerikai hadsereg befejezettnek nyilvánította az iráni célpontok elleni újabb műveletet

Az amerikai haderő szerda éjjel támadást indított iráni célpontok ellen a keddi „önvédelmi” légicsapások folytatásaként.

Kiderült, melyik versenytárs költözik a csőd szélén táncoló elektronikai lánc bezárt üzletének helyére

Úgy tűnik, kapóra jött a Media Marktnak, hogy a gondokkal küzdő BestByte bezárta tágas budai üzletét.

Jön a rendkívüli ülés, hogy senki ne ússza meg többé a hamis vagyonnyilatkozatát

A Tisza-kormány rendkívüli ülésen fogadtatná el az uniós forrásokhoz szükséges jogállamisági és intézményi feltételeket teljesítő...

Az újabb amerikai csapások után Irán a Hormuzi-szoros lezárását jelentette be

Az amerikai erők légvédelmi rendszereket támadtak meg, Irán válaszul amerikai bázisokra lőtt az Öbölben.

Gerendai Károly a Sziget állami támogatásáról: szeretnék együttműködést az új kormánnyal

Nyolc év után újra a Sziget élén találta magát Gerendai Károly, de ezúttal egészen más helyzetben, mint amikor 2017-ben eladta a...

3 napos időjárás-előrejelzés: Jönnek a viharok

A következő napok időjárása változékony lesz: a napsütést felhősödés, eső, záporok és élénk szél kísérik.

Ezzel most túllépte a hatáskörét a kormány, komoly fricskát kapott Donald Trump

Egy amerikai szövetségi bíró hatályon kívül helyezte az H-1B munkavállalói vízumra tavaly bevezetett százezer dolláros illetéket.

0

Sport

Megvan, miért zuhant le a kamera 20 méter magasból a Magyarország–Kazahsztán-meccsen

Egy méteren múlt, hogy nem ütötte agyon az operatőrt.

Ma kezdődik a foci-vb – Itt van magyar idő szerint a teljes program

Június 11-én este 21 órától a társházigazda Mexikó és Dél-Afrika meccsével elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. Mutatjuk a teljes magyar idő szerinti programot, az összes meccsel, a csoportokkal és a legfo

Nyolc piros lap, botrányba fulladt a brazil–amerikai meccs – videó.

A bíró rendőri védelemmel hagyta el a pályát.

3 ok, amiért nem várjuk most ezt a foci vb-t

Kicsit fanyalgunk egyet, de nézni azért fogjuk.

Egy kislány kamuprofiljával buktatták le, menesztették a pécsi kosárlabda-akadémia gyógytornászát

Az akadémia tájékoztatta a szülőket, és pszichológus bevonását is elrendelte.

Xabi Alonso 70 millió eurót kínál az FC Barcelona alapemberéért

Fontos szereplő lehetne az új Chelsea-ben.

Szoboszlai a kazahokról: "Rájöttem, hogy szeretnek engem direkt nem kímélni, de..."; Szűcs: "Bedurrant a fogam, mint az állat" - értékelések

Szoboszlai Dominik, Szűcs Tamás és Tóth Rajmund is értékelte a keddi Magyarország-Kazahsztán (3-1) barátságos mérkőzést.

100 millió eurós csúcsigazolásra készül a Manchester United

Michael Carrick kérésére Sandro Tonali érkezhet az Old Traffordra.

Az 5 legfontosabb infó, ha a foci-vb-t nézni fogod, de napi szinten nem követed a focit

Június 11-én elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. A foci-vb-t rengetegen nézik, olyanok is, akik nem hardcore rajongók, de a nagy tornák alatt követik az eseményeket. Elsősorban nekik szól ez a cikk.

0
0

Bulvár

Magyar Péter miatt már nem mondhat le Sulyok Tamás

Az államfő kényszerhelyzetbe került.

„Eszem ágában nincs már pakolni senki után” – Miért nem várnak már vendégeket a nők 30 év felett?

Sok nő úgy érzi, hogy a vendéglátás terhe túlságosan nagy stresszel jár, különösen 30 év felett. A megfelelési kényszer és a vendégek elvárásai miatt sokan döntenek úgy, hogy inkább nem hívnak többé vendé

Elképesztő sztori terjed egy Fidesz-politikusról, akit most tartóztattak le

A 24.hu azt állítja, hogy a kétmilliárdos vesztegetési ügyben letartóztatott korábbi II. kerületi polgármester, Láng Zsolt politikus miatt kerülhetett le 2014-ben a Kossuth Rádió műsoráról az Időfutár című né

Hatalmas büntetés jöhet: 170 ezer magyar autóst fenyeget a forgalmi engedély elvesztése ma reggeltől

Rendkívül komoly, azonnali figyelmeztetést adott ki az adóhatóság a magyar járműtulajdonosoknak. Ha százezrek nem lépnek időben, brutális pótlékokra és a kocsi végleges leállítására is számíthatnak. [Banners]

Elkövette a legnagyobb hibát a Fidesz az ország szeme láttára, szakértő hívta rá fel a figyelmet

A parlamenti közvetítések után kezd kirajzolódni a Fidesz egy új stratégiája Magyar Pétert illetően.

Az Országos Mentőszolgálat új szóvivője gyönyörű nő: az ország első női mentőápolóinak egyike volt

Győrfi Pál tegnap jelentette be, hogy Szűcs Brigitta lesz az Országos Mentőszolgálat új szóvivője. Összegyűjtöttünk róla minden infót.

Botrányos részletek derültek ki egy iskolai kirándulásról, az igazgató is csak megrántotta a vállát

Magára hagytak egy súlyosan lebetegedett pedagógust a határon túli diákutazáson.

A 36. emeletről ugrott a halálba egy család, miután a 9 éves beteg kisfiút hazaküldték a kórházból

Egy indiai származású család halt meg egy dél-londoni toronyháznál május végén. A barátok szerint az anya mentálisan összeomlott, miután súlyosan beteg fiuk állapota nem javult.

„Azonnal csap le az ítéletidő” – Narancssárga riasztást adtak ki, ezekben a vármegyékben óriási jég és felhőszakadás pusztít ma

Brutális zivatarrendszer éri el az országot, a meteorológusok másodfokú figyelmeztetést léptettek életbe. Felhőszakadás, viharos szél és hatalmas jég kíséri a mai ítéletidőt.

A boldog párok ezt mondják a „szeretlek” helyett

A kiegyensúlyozott kapcsolatban élők gyakran nem azt hangsúlyozzák, hogy mit éreznek, hanem azt, hogy mit hajlandók megtenni a másikért.

Elfogatóparancsot adtak ki az RTL sztárja ellen

VV Rico, polgári nevén Dicati Riccardo a Való Világ 11. évadában vált ismertté, most azonban már a rendőrség körözési listáján szerepel. A Elfogatóparancsot adtak ki az RTL sztárja ellen bejegyzés először Acne

0