Indul a kivitelezés Mágocson
Szociális bérlakásokkal, járdafelújítással, a közbiztonság erősítésével teszik élhetőbbé Mágocs leromlott városi területeit. Az önkormányzat 200 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapott a település rehabilitációját és az ott élő lakosság felzárkózását elősegítő tevékenységekre.
| illusztráció |
A sikeres közbeszerzést követően decemberben megkezdődnek a kivitelezési munkálatok. A projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósul meg.
A TOP-4.3.1-15-BA1-2016-00003 azonosító számú, „Élhetőbb lakókörnyezetünkért” Mágocson című projekt keretében Mágocs Város Önkormányzata olyan infrastrukturális fejlesztéseket valósításít meg, melyek Mágocs város területén a leszakadó vagy leszakadással veszélyeztett városrészek lakófunkcióját erősítik, a meglévő funkcióit bővítik.
A fejlesztés eredményeként a települési önkormányzat szociális bérlakásokat alakít ki, továbbá a gyalogos közlekedés biztonságosabbá tétele érdekében több balesetveszélyes, illetve nem akadálymentes járdaszakaszt újít fel, közbiztonságot növelő beruházásokat valósít meg. A fejlesztés eredményeként megindul a település leromlott városi területeinek rehabilitációja és az ott élő lakosság felzárkózása.
A sikeres közbeszerzési eljárás lezárultát követően, 2018. december hónapban kerül sor a munkaterület átadására, mellyel megkezdődhetnek a kivitelezési munkák.
„A projektről bővebb információt a www.magocs.hu oldalon olvashatnak.”
Jelen tartalom kizárólag a szerző álláspontját tükrözi. Az Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal az írásos anyagban szereplő információk felhasználását illetően.
hírek innen, onnan
Holtan találtak rá egy vak menekültre: a polgármester szerint a bevándorlási hivatal hanyagsága miatt fagyhatott meg
Döbbenet és hatalmas felháborodás övezi egy 56 éves, szinte vak és angolul nem beszélő rohingya menekült halálát. Shah Alamra holtan...
6,5 milliárd forintot kapnak a Bászna károsultjai
Pénzükhöz juthattak a Bászna Gabona Zrt. károsultjai – jelentette be közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter. Az ügyben az...
Kisiklott és épületnek ütközött egy villamos Milánóban
A baleset a központi Vittorio Veneto sugárúton a Milánói Divathét alatt, a téli olimpia és a paralimpiai játékok közötti szünetben...
DPK-gyűlés Esztergomban: Vegyük el a nemzetárulók szavazati jogát, kezdjük Dobrev Klárával
Tiszás fiatalokkal is találkoztunk a Háborúellenes Gyűlésen.
5 perc alatt letisztítod a sütőajtót, nem kell vele fél órákat bajlódni
A sütőtisztítás az a házimunka, amit sokan addig tologatnak, amíg már muszáj. A tepsik és a rács még valahogy megvan, de amikor a...
Egy jó, majd egy rossz hírt is kaptak a nyugdíjasok
Ezért lehet örülni, de nem teljes a boldogság.
Iráni konfliktus: már 12 járatot töröltek Budapesten
Légtérzár van Izraelben és Iránban, de a környékre sem repülnek utasszállítók.
Ebben a lakásban él Molnár Anikó, nézze meg velünk, az ágy akkora, mint máshol a kisszoba. - videó
Egyszer egy hotelben a királyi lakosztályban éjszakázott, ahol egy hatalmas ágyon aludt. Onnantól kezdve teljesen biztos volt benne, hogy...
Íme a 3 dolog, amihez a magas IQ-val rendelkező embernek nincs türelme
Az intelligens emberek gondolkodása sokszor eltér az átlagtól: gyorsan átlátják az összefüggéseket, hatékony megoldásokat keresnek, és...
Megmutatták Szoboszlai házának legnagyobb kincsét, 100 millió forintot ér
Szoboszlai Dominik ismét szintet lépett.
Milyen jellemzői vannak azoknak az embereknek, akik lassan esnek szerelembe? – Meglepődnél, mi lakozik a felszín alatt!
A villámcsapásszerű szerelem romantikus filmekbe illő, de a valóságban sokszor azok építik a legsziklább alapokat, akiknek idő kell a...
Sport
Postafordultával válaszolt az UEFA: nem hagyják annyiban a magyarokat megsértő Kompany szavait
Aleksander Ceferin nem söpri a szőnyeg alá a kínos ügyet.
Videón, ahogy Lionel Messi félmeztelen fanatikusa a pályára rohan, majd a világsztárral együtt földre kerül
18 éves magyar fiú kezdett az Inter Miamai csapatában.
Megvan a Fradi pontos programja az Európa-ligában
A sorsolás után kiderült a Ferencváros pontos programja is.
Két perc alatt duplázott az MTK a debreceni hajrában, egy pont lett a jutalma
Bárány Donát góljaival hiába vezetett két góllal a házigazda, meg kellett elégednie a döntetlennel.
Varga Barnabásékra egyáltalán nem verhetetlen ellenfél vár a Konferencialiga nyolcaddöntőjében
A sorozat egyik favoritjának számító Fiorentina Lengyelországba utazik majd.
Szoboszlai őrjöngött Kerkez megmozdulása után – videó
A Liverpool magyarjai remek formában várják a West Ham elleni meccset.
Ötvenéves a kajakkirálynő – ki nem találná, miért van hiányérzete
Szökőévben született, így „papíron” csak négyévente ünnepelhetné a születésnapját.
Az argentin válogatott futballista beintett szerb edzőjének, nem ment le cserére
A tréner visszakozott, és a pályán hagyta önfejű középpályását.
Sok jóban nem reménykedhet a Real? Már a norvég óriásölő is lepipálja
A sorsolás után az Opta szuperszámítógépe megjósolta a nyolcaddöntős párharcok kimeneteleit.
Elképesztő góllal indult a futballhétvége
Onnan rúgott nagyon nagy gólt, ahonnan mások a beadásra gondolnak.
Magyar válogatott irányítóval erősített a Szeged
Norvégiából csábították haza a fiatal játékost a Tisza-partiak.
Uszik megőrült? Mindent kockára tesz a világ legjobb kickboxosa ellen
Az ukrán és a holland óriás meccsének tétje a dollármilliók mellett a WBC nehézsúlyú öve lesz.
Bulvár
A magyar sztárházaspár 800 milliós luxusingatlanban él Szentendrén: szobáról szobára mutatták meg
Fucsovics Márton és Molnár Nini kamerák előtt árulták szentendrei luxusotthonukat.
Ötmilliárd forinttal támogatja az állam az Aranyfácán Product Kft. mezőberényi beruházását
Tízmilliárd forintból új paradicsomfeldolgozó üzem épül a Békés vármegyei Mezőberényben, amihez az állam ötmilliárd forint támogatást biztosít – jelentette be közösségi oldalán Dankó Béla, a térség ors
Ligeti: Orbán bűncselekményt követhet el, ha nem tett feljelentést az ukrán fenyegetés miatt
Ha tényleg rombolásra utaló adatokról tud a kormányfő, akkor nem elég demonstratíve katonákat kivezényelni - mondta a szakértő.
Végleges visszalépésre szólították fel Dobrev Klárát, ezt már nem hagyhatja figyelmen kívül
Kemény üzenetet kapott a DK elnöke, nem akárki szólt be neki.
Ez durva háborús uszítás: Tömegvere-kedést szerveznek a közösségi médiában iskolásoknak Londonban
A TikTokon és Snapchaten terjedő, úgynevezett „iskolai háborúkat” hirdető posztok miatt a londoni rendőrség és több iskola is riadót fújt. A hatóságok szerint a fegyvereket és erőszakot népszerűsítő közös
Hivatalos bejelentés! Emelt összegű élelmiszerutalványt kapnak öregségi nyugdíjasok idén tavasszal
Nyugdíjasok, illetve szociálisan rászorulók kérhetik a 9 ezer forintos utalványt: mutatjuk a pontos részleteket!
Fico beszélt Zelenszkijjel, működik a csővezeték a szlovák kormányfő szerint
Robert Fico szlovák miniszterelnök pénteken telefonon beszélt Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel és Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel. A megbeszélések témája a Barátság kőolajvezetéken keresztüli tranzitszá
Megdöbbentő fotó került elő a Tisza Párt leghíresebb jelöltjéről, Menczer Tamás buktatta le
Örök igazság, hogy az internet nem felejt.
Tragikus Havas Henrik családi állapota, ezen még a pénz sem segíthet
Igaza volt Bohár Dánielnek?
Közel egymilliós bírságot szabtak ki a hétfői Lázárinfó miatt
A hajdúböszörményi fideszes jelölt és Lázár János egy iskolában tartotta meg a fórumot.
Nagyobb a baj a brit királyi családban, mint hittük: még a rákbeteg III. Károly is távozhat a trónról
Február 19-én letartóztatták III. Károly öccsét, Andrew Mountbatten-Windsort, aki a néhai szexuális bűnelkövetővel, a 2019-ben elhunyt Jeffrey Epsteinnel ápolt kapcsolata miatt került újra a figyelem középpontjáb
Majdnem 30°C - Még a meteorológusok sem számítottak ilyen felmelegedésre
Maszív felmelegedés söpört végig Nyugat Európán, és a legdurvább értékeket Dél Nyugat Franciaországban, az Atlanti óceán partvidékének térségében mérték: Saint Gladie állomásán 29,6 fokig kúszott a hőmé

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Fontos útfelújítások kezdődnek Pápa térségében
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


