Ezt olvasta már?


Így jutott Európa csúcsára a magyar lakáspiac

Magyarország 11,6 százalékkal drágulással a legjelentősebb áremelkedést érte el Európában a múlt év harmadik negyedében az Eurostat friss adatai szerint. - Pécsi Napilap -

A kimagasló drágulás kivételes piaci helyzetben, a kínálat bővülése mellett ment végbe - derül ki az ingatlan.com elemzéséből. Budapesten 2016 végére 19,9 millió forintra, a többi nagyvárosban pedig 12,5 millió forintra emelkedett az a lélektani árszint, ami felett már visszaesett a kereslet. Az elemzés szerint a jövőben részben a kínálatbővülés miatt visszafogottabb lehet a drágulás a lakáspiacon.

A magyar lakáspiac újabb eredményével került be az európai élmezőnybe. Azzal egyidejűleg, hogy a múlt év harmadik negyedében Magyarország a lakásépítési engedélyek 232 százalékos emelkedésével Írország mögött a második volt Európában, a magyar lakások 11,6 százalékkal drágultak. Ezzel az eredménnyel pedig Magyarország lett az első az Eurostat listáján, amely szerint az Európai Unióban 4,3 százalékos volt az átlagos áremelkedés. Az ingatlan.com friss elemzésében azt vizsgálta, hogyan jutott Európa élmezőnyébe a magyar lakáspiac. Az eredmény azért is kivételes, mert a lakásdrágulás jelentős kínálatbővülés mellett ment végbe. Az ingatlan.com adatai szerint ugyanis 2016-ban 22 százalékkal nőtt a magánszemélyek által értékesíteni kívánt lakóingatlanok száma az előző évhez képest. 2015-ben pedig negyedével több lakást szerettek volna eladni, mint egy évvel korábban.

 

Kivételes helyzet, lélektani árszinteknek

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője az adatokat értékelve elmondta, a jelentős kínálatbővülés mellett végbement lakásdrágulás azt mutatja, hogy nagyon mélyről indult el a piac 2014-ben. A válság során nagyon sok lakásvásárlást halasztottak későbbre a háztartások, az utóbbi években látott drágulást nagy részben ez fűtötte, de szerepet játszott benne a lakáshitelek elterjedése és a befektetési célú vásárlások is.

A szakember arra is rámutatott, hogy az elmúlt évben a vevőknek több hónapra volt szükségük, hogy alkalmazkodjanak az áremelkedéshez. Ennek eredményeként jól láthatók azok az árszintek, amelyeket még elfogadhatónak tartott a piac. Budapesten gyakorlatilag már nem lehet 5 millió forintnál olcsóbb lakást vásárolni, de a 10 millió forintnál olcsóbbak is ritkának mondhatók. Az ingatlan.com adatai alapján a vásárlók ezért 2016 első felében leginkább a 10 milliónál drágább, de 15 milliónál olcsóbb lakásokat keresték. A tavalyi év második felében viszont már 15-20 millió forint közötti ártartomány volt a legnépszerűbb. A megyeszékhelyeken és megyei jogú városokban viszont 8,5 millió forint volt az a lélektani értékhatár, ami fölött jelentősen csökkent a lakások és házak iránti kereslet a tavalyi év első felében. 2016 második felében viszont már 12,5 millió forintig emelkedett ez az árszint.

 

Fékeződhet az áremelkedés üteme

Balogh László hozzátette, hogy a kínálatbővülés, ezen belül az új lakások megjelenése miatt a drágulás üteme csökkenni fog a következő időszakban. Az áremelkedés ütemének lassulását vetíti előre az is, hogy már tavaly is átlagosan két héttel hosszabb idő alatt lehetett értékesíteni egy ingatlant mint 2015-ben. Ehhez tavaly átlagosan 2,5-3 hónapra volt szükség településtől és ingatlantípustól függően. Emellett a vásárlók pénzügyi mozgástere is határt szabhat a fék nélküli áremelkedésnek. “Fontos azonban, hogy az áremelkedésben várható lassulás ellenére továbbra is vannak olyan kerületek a fővárosban és a nagyvárosokban, ahol lesz még tere a drágulásnak. Ezek elsősorban a városközponttól nem túl nagy távolságra fekvő, jó tömegközlekedéssel rendelkező városrészek lehetnek.” - tette hozzá a szakember. Összességében az ingatlan.com szerint kiegyensúlyozottabbá válhat az elmúlt két évben jelentős élénkülést és drágulás elérő használtlakás-piac, a drágulás pedig várhatóan visszafogottabb lesz.







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Jakupcsek Gabriella és Máté Gábor válása zűrös időszak volt: megcsalás vetett véget a házasságuknak

Jakupcsek Gabruella és Máté Gábor 1999-ben 16 év után váltak el. A viszonyuk ilyen manapság.

Figyelmeztető számok érkeztek a logisztikai szektorból: közel minden második cég gyengült

A növekedés nagyon eltérően érinti a logisztikai szereplőket.

Pénzügyi csoda várhat erre a 3 csillagjegyre augusztusban – végre fellélegezhetnek

Az asztrológiai előrejelzések szerint augusztus több csillagjegy számára is kedvező fordulatokat hozhat, ám három jegy különösen...

Van, ami már soha nem változik, maradt a Lungo Drom elnöke a bujkáló Farkas Flórián

A szebb napokat látott Lungo Drom megismételt kongresszusán nagyjából két tucat ember elég volt ahhoz, hogy Farkas Flóriánt újra...

Kitálalt a magyar író a kötelező olvasmányokról: "ezzel a művel majdnem keresztbe törték minden érdeklődésemet az olvasás iránt"

Bár egy korábbi konszenzus szerint éppen a kreatív iparágak vannak biztonságban a technológia térnyerésétől, ez az állítás több...

Nagy bejelentést tett Zelenszkij

Kijevi technológiával épülhet dróngyár az Egyesült Államokban az ukrán és az amerikai fél legújabb védelmi megállapodása értelmében.

Itt a TV2 bejelentése

Vadonatúj, itthon még sosem látott epizódokkal érkezik július 27-én A pokol konyhája 24. évada a TV2 Séfre. Gordon Ramsay legendás...

Ezt a 10 használt autót viszik most a magyarok – meglepő, ki került az élre

Soha nem látott lendületben van a magyar használtautó-piac. Az év első hat hónapjában közel félmillió személyautó cserélt gazdát,...

Döbbenetes részletek Orbán Gáspár csádi katonai missziójáról: irgalmatlanul sok pénzért haltak volna meg nagyon sokan?

Újabb részletek láttak napvilágot a magyar állam egyik legtitokzatosabb vállalkozásáról Afrika Száhel-öezetében. A Magyar Hang több,...

Mind utáltuk ezt a ruhadarabot az általánosban, most visszatért és imádják a nők

Ha valamit kötelező viselni, az általában nem lesz túl népszerű a divatban. Azonban a nosztalgia sokszor azokat a dolgokat is megszépíti,...

Balaton: itt a jelentés az árvaszúnyogok kirajzásáról

A Balatoni Limnológiai Kutatóintézet kiadta az előzetes helyzetjelentést az árvaszúnyogokról.

0

Sport

Ronaldo villantott egy hatalmasat, Georgina tangás feneke bánta

Cristiano Ronaldo egy vízalatti felvételt mutatott magukról, ahogy a medencében bohóckodnak.

A világ egyik leggazdagabb embere szemet vetett Szoboszlaiékra, új tulajdonoshoz kerülhet a Liverpool

Elképesztő összeget fizetne Jeff Bezos az angolok rekordbajnokáért, aranykor következhet az Anfielden.

Világbajnokkal érkezik a Real Madrid Budapestre, szenzációs ötlettel álltak elő a Fradi-szurkolók

Egyszerű a követelés, lottónyeremény összegét tehetné zsebre a Ferencváros.

Elképesztő jelenetek zajlottak le a „kiszáradt” Velencei-tavon rendezett Európa-bajnokságon

Átlagban félméteres a víz, de a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia előtt 2,5 méteresre kikotorták.

Az évezredben nem történt még olyan, mint amit a péntek este tartogatott Nyíregyházán

Szappanos Péter óriási potyával mutatkozott be lila-fehérben – két pontot ajándékozva a Szparinak.

0
0

Bulvár

Felbomolhat a Fidesz? Az Országgyűlés alelnöke kimondta a lehetetlent Tusványoson

Dúró Dóra várja Fidesz szavazóit a Mi Hazánk oldalára, szóba került a következő miniszterelnök is.

Volt fővárosi főügyész: Fidesz-győzelem esetére be voltak tárazva ügyek Magyar Péter ellen is

Ihász Sándor a lemondó legfőbb ügyészről és a KNYF távozó vezetőjéről is lesújtó tapasztalatokat és véleményt osztott meg.

Szupertél csaphat le Európára, Magyarország ekkor kaphat az összeomló sarkvidéki légtömegekből

Keményen szélsőséges szupertélre kell készülnünk, a sok hó és nagy hideg sem kizárható a poláris örvény miatt.

Magyar Péter Hadházy posztja alá kommentelte, hogy az Országgyűlési Hivatal már bejelentett igazgatója mégsem lesz igazgató

A volt képviselő szerint Divinyi Zsombor Tiboczék embereként csinált üzleti karriert.

Konkrét javaslat a köztársasági elnök személyére: Az ATV élő adásában hangzott el

Különleges és meglepő név bukkant fel az államfőjelöltek között: egy élő adásban kezdeményezték a népszerű hazai kvízlegenda jelölését.

Ismét ugrott 1000 milliárd forint: feljelentést tett Kapitány István

Minden képzeletet felülmúló, 1000 milliárd forintos pénzügyi botrány robbant ki! Kapitány István miniszter négy gyanús Eximbank-ügyben tett feljelentést. Tiborcz-szálloda, afrikai sztráda és bukdácsoló külföld

Kapu Tibor: Orbán Viktor teljes mérték-ben megsértette a NASA-val kötött megállapodást

Kijelentette, az utolsó magyar űrhajós akar lenni, akinek akaratán kívül köze volt a pártpolitikához

Három gyerekkel maradtak szállás nélkül Párizsban – Hetekig harcoltak a pénzükért a Booking.commal

Mi történik, ha külföldön, a megérkezés pillanatában derül ki, hogy nincs hol aludnia a családnak? Andiék története megmutatja, mennyit ér baj esetén egy közvetítő oldal segítségnyújtási ígérete.

Sokan eszik rendszeresen: ez a húsfajta jelentősen növelheti a hasnyálmirigyrák kockázatát

Új, átfogó kutatás figyelmeztet: a vörös húsok túlzott fogyasztása mérhetően növeli a nehezen kezelhető daganatos betegség kialakulásának esélyét.