Ezt olvasta már?


Hűthető üvegszerkezetet fejlesztett ki a Jüllich Glas Holding

Új gyártástechnológiát fejlesztett ki a székesfehérvári Jüllich Glas Holding: a vízzel feltöltött üvegpanelek hőszigetelt üvegszerkezetbe integrálásával, hűtésre alkalmas, energetikailag racionalizált, környezetbarát üvegszerkezeteket hoztak létre.

A társaság MTI-hez eljuttatott közleménye szerint, a gyártástechnológia kifejlesztéséhez a Széchenyi 2020 program keretében 511,7 millió forint európai uniós, vissza nem térítendő támogatást vettek igénybe. Az 1,173 milliárd forintos projekt megvalósításával három új munkahely létesítésére nyílt lehetőségük - írták.

A Jüllich Glas célja az volt, hogy a Magyarországon szabadalommal rendelkező Allwater üvegpaneleket az építészetben használt két vagy többrétegű hőszigetelt üvegszerkezetekbe integrálják, s így egy többfunkciós, külső és belső térben egyaránt használható, hűtésre alkalmas üvegfelületet hozzanak létre.

Az Allwater építési panelek lényege, hogy a többrétegű, hőszigetelt üvegszerkezetek egyik kamráját beépítés előtt vízzel töltik fel. A vízzel feltöltött hőszigetelt szerkezetek vizes kamráit összekötik az épület egyéb részeiben lévő vizes rendszerekkel, mint a fal-, a padló-, vagy egyéb hűtési rendszerek. A rendszerben lévő víz összekapcsolva egy hőszivattyún vagy hőcserélőn keresztül más, nagytömegű vízbázissal (fúrt kúttal vagy tartályos vízzel) alkalmas arra, hogy hűtse az érintett helyiségeket.

A nyilvános cégadatok szerint a Jüllich Glas Holding Zrt. 2016-ban 7,05 milliárd forint nettó árbevételt ért el, melyhez kétmillió forintos nyereség társult. Tavaly a cégcsoport - az előző évhez képest - 17,55 százalékkal növelte bevételeit, így 8,29 milliárd forint nettó árbevételt és közel 161 millió forint adózott eredményt realizált. A társaság átlagos állományi létszáma 2017-ben 235 fő volt.

Jelen tartalom kizárólag a szerző álláspontját tükrözi. Az Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal az írásos anyagban szereplő információk felhasználását illetően.







0
0
0

hírek innen, onnan

A fenyegetett sziget már a háborúra készül: zúgtak a Himars rakétarendszerek a keleti nagyhatalom partjai közelében

Tajvan szerdán először tesztelte élesben az új, mobilis Himars rakéta-sorozatvető rendszerét a nyugati partvidéken, egy kínai inváziós...

Itt a nagy pofon a Temu rendeléseknek

A kínai piacterekről sokan apróságokat szeretnek rendelni. Számukra igen rossz hír, hogy uniós előírásra július 1-jétől 3 eurós...

Június 12-én jön az uniós migrációs paktum, Magyarország nullán áll

Egyszerre képvisel szigort és szolidaritást az Európai Unió pénteken életbe lépő migrációs és menekültügyi paktuma. A Fidesz...

Tragikus reggel: gázolás miatt késnek a vonatok a győri vonalon

Tragédia bénítja a vasúti közlekedést Győr és Csorna között: egy személyvonat elgázolt egy embert Kóny közelében csütörtök...

Kemény kritikát kapott a kormány, külföldi munkavállalók nélkül ugorhat a 120 milliárdos magyar gyár

Magyarországon már nem áll rendelkezésre elegendő hazai munkaerő a Master Good növekvő termelési igényeinek kielégítésére, ezért...

Kritikus szakemberhiány fojtja meg a magyar építőipart: hónapokra leállhatnak a munkálatok

Egy február végén életbe lépett építésügyi rendelet több hónapos csúszást és jelentős többletköltséget okoz a hazai építőiparban.

Forgalommal szemben autózott egy néni az M44-esen

Többen próbálták figyelmeztetni, de nem értette a jelzéseket.

A fiatalok nyelvén kell megszólalnia a magyar bornak

A HNT szerint érthetően kell megmutatni az újabb generációknak, miért jó választás a bor.

Magyar Péter: A Fidesz nem támogatja a korrupcióellenes intézkedéseket

Szerinte még mindig a gyász első fázisában vannak.

Karácsony Gergely is megszólalt a gigantikus önkormányzati korrupciós botrányról: A világ legnagyobb pénzkidobása volt

A főpolgármester szerint a parkgondozási maffia vezére feleslegesen fizetett kenőpénzeket.

Miután meghalt a két és fél hónapos kisfia, az édesapa üzent a többi szülőnek, mire figyeljenek

A kisbaba halálát a hirtelen csecsemőhalál szindróma okozta. Korábban semmilyen probléma nem volt a babával, minden rendben volt vele a...

0

Sport

Ma kezdődik a foci-vb – Itt van magyar idő szerint a teljes program

Június 11-én este 21 órától a társházigazda Mexikó és Dél-Afrika meccsével elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. Mutatjuk a teljes magyar idő szerinti programot, az összes meccsel, a csoportokkal és a legfo

Megvan, miért zuhant le a kamera 20 méter magasból a Magyarország–Kazahsztán-meccsen

Egy méteren múlt, hogy nem ütötte agyon az operatőrt.

Nyolc piros lap, botrányba fulladt a brazil–amerikai meccs – videó.

A bíró rendőri védelemmel hagyta el a pályát.

3 ok, amiért nem várjuk most ezt a foci vb-t

Kicsit fanyalgunk egyet, de nézni azért fogjuk.

Egy kislány kamuprofiljával buktatták le, menesztették a pécsi kosárlabda-akadémia gyógytornászát

Az akadémia tájékoztatta a szülőket, és pszichológus bevonását is elrendelte.

Xabi Alonso 70 millió eurót kínál az FC Barcelona alapemberéért

Fontos szereplő lehetne az új Chelsea-ben.

Az 5 legfontosabb infó, ha a foci-vb-t nézni fogod, de napi szinten nem követed a focit

Június 11-én elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. A foci-vb-t rengetegen nézik, olyanok is, akik nem hardcore rajongók, de a nagy tornák alatt követik az eseményeket. Elsősorban nekik szól ez a cikk.

100 millió eurós csúcsigazolásra készül a Manchester United

Michael Carrick kérésére Sandro Tonali érkezhet az Old Traffordra.

A sakkjátszma folytatódik, nem a Real Madridba fog igazolni Julian Álvarez

Az FC Barcelona továbbra is a legnagyobb esélyes arra, hogy szerződtesse az argentin világbajnokot.

Az ezüstös Fradi német, román, dán és norvég csapatokkal csatázik a BL-ért

Igencsak jó esélye van a magyar másodiknak, hogy a legjobbak között induljon.

Bulvár

„Eszem ágában nincs már pakolni senki után” – Miért nem várnak már vendégeket a nők 30 év felett?

Sok nő úgy érzi, hogy a vendéglátás terhe túlságosan nagy stresszel jár, különösen 30 év felett. A megfelelési kényszer és a vendégek elvárásai miatt sokan döntenek úgy, hogy inkább nem hívnak többé vendé

Elkövette a legnagyobb hibát a Fidesz az ország szeme láttára, szakértő hívta rá fel a figyelmet

A parlamenti közvetítések után kezd kirajzolódni a Fidesz egy új stratégiája Magyar Pétert illetően.

Hatalmas büntetés jöhet: 170 ezer magyar autóst fenyeget a forgalmi engedély elvesztése ma reggeltől

Rendkívül komoly, azonnali figyelmeztetést adott ki az adóhatóság a magyar járműtulajdonosoknak. Ha százezrek nem lépnek időben, brutális pótlékokra és a kocsi végleges leállítására is számíthatnak. [Banners]

A 36. emeletről ugrott a halálba egy család, miután a 9 éves beteg kisfiút hazaküldték a kórházból

Egy indiai származású család halt meg egy dél-londoni toronyháznál május végén. A barátok szerint az anya mentálisan összeomlott, miután súlyosan beteg fiuk állapota nem javult.

Botrányos részletek derültek ki egy iskolai kirándulásról, az igazgató is csak megrántotta a vállát

Magára hagytak egy súlyosan lebetegedett pedagógust a határon túli diákutazáson.

Elfogatóparancsot adtak ki az RTL sztárja ellen

VV Rico, polgári nevén Dicati Riccardo a Való Világ 11. évadában vált ismertté, most azonban már a rendőrség körözési listáján szerepel. A Elfogatóparancsot adtak ki az RTL sztárja ellen bejegyzés először Acne

Elismerte a Tények, hogy hazudtak, amikor azt állították, hogy Magyar Péter apja „lopott, csalt és közokiratot hamisított”

A műsor szerdai adásában olvasta fel a helyreigazítást az a médiamunkás, aki a választás előtt még a Fideszre való szavazásra buzdított.

Elszabadult a pokol az Egyesült Királyságban, maszkos férfiak vadásznak külföldiekre az utcákon, miközben felgyújtják az autóikat

Zavargás és félelem kerítette hatalmába az Egyesült Királyság utcáit, az ártatlan bevándorlók is rettegnek.

Ma kezdődik a foci-vb – Itt van magyar idő szerint a teljes program

Június 11-én este 21 órától a társházigazda Mexikó és Dél-Afrika meccsével elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. Mutatjuk a teljes magyar idő szerinti programot, az összes meccsel, a csoportokkal és a legfo

52 évesen újra apa lesz a magyar énekes: elszólta magát, így derült ki

A Kozmix énekese, Lányi Lala 52 évesen lesz újra édesapa.

Hat halálos veszély a férfiakra nézve

A halálozási listákat vezető betegségekben elhunytak között mindig nagyobb a férfiak aránya, mint a nőké, egyetlen kivételt az Alzheimer-kór képez, melynek kialakulásához a legtöbb férfi nem él elég sokáig.

Válik Horváth Éva és férje: közel 12 év és két gyerek után mentek szét

Horváth Éva kamerák előtt jelentette be, hogy vége a házasságának.

blogmorzsák

A legkülönlegesebb budapesti híd: a Margit híd

A főváros második hídját 150 éve adták át a forgalomnak.

Fesztiválszezon okosan

Így előzd meg a felfázást a nyári bulik alatt!