Ezt olvasta már?


Húsvét - Erdő Péter: az ünnep alkalom, hogy szembenézzünk a hitünkkel

Krisztus feltámadásának ünnepe alkalom, hogy szembenézzünk a saját hitünkkel - mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek húsvét vigíliáján, szombat este a budapesti Szent István-bazilikában.

A bazilika Szűz Mária-kápolnájában, a koronavírus-járvány miatt hívek nélkül megtartott szentmisén Erdő Péter arról beszélt: Krisztus feltámadásával Isten kinyilatkoztatta, hogy "mindnyájunkat az örök életbe hív". "Ez keresztény hitünk alapja", a húsvét pedig mindig alkalom, hogy a saját életünket is szembesítsük hitünkkel.

"Ha ezt megtesszük, kiderül, hogy amit szörnyen nehéznek éreztünk, nem is olyan fontos, amit kilátástalannak láttunk, nem is olyan sötét" - fogalmazott a bíboros.

A főpásztor kitért arra: nem véletlen, hogy a feltámadási szertartáson az egyház ősidők óta olvassa az Ószövetség fontos szakaszait. A teremtés, a vízözön, Ábrahám áldozata, a választott nép kivonulása Egyiptomból és természetesen Krisztus szenvedésének, halálának és feltámadásának története mind része az "üdvösség nagy művének".

Az üdvösség történetének fényében "meglátjuk, hogy a gyengeség, amelyet olyan gyakran tapasztalunk magunkban, reális valóság", de "ott van mögötte Isten szeretete és ereje" is. Az ő jelenlétében pedig "nagyon sok minden megtörténhet velünk és sok mindenre képesek lehetünk".

A bíboros beszélt arról is: napjainkban sokan úgy érzik, a legfontosabb dolog a pillanatnyi jó közérzet, de ezzel leszűkítik az "ember valóságát".

"Éppen méltóságunknál, tudatunknál, szabadságunknál fogva nem elegendő, ha fizikailag jól érezzük magunkat. Fontosabb, hogy lássuk az értelmét egész életünknek. Ehhez pedig el kell ismernünk olyan értékeket, amelyek nagyobbak nálunk, és rá kell jönnünk arra, hogy a fizikai szenvedésnek is lehet értelme" - mondta, hozzátéve, hogy ezzel is kapcsolódhatunk a Megváltó szenvedéséhez.

"Isten tud olyan örömet adni a szívünkbe, amely a fizikai jólétnél sokkal nagyszerűbb. Reményt ad és feltámadást, és ennek fényében a helyükre kerülhetnek dolgaink" - vélekedett.

"Ha felismerjük Istent, ha befogadjuk a húsvét örömhírét, akkor kiemelkedünk minden félelemből és szomorúságból. Akkor nem szorongunk többé, hogy mit hoz a jövő" - fogalmazott Erdő Péter.

Nagyszombaton, az esti vigília szertartásával kezdődik a kereszténység legfontosabb ünnepe, a húsvét, amely azt az örömhírt hirdeti, hogy Jézus feltámadt a halálból, ezzel minden embert megváltott bűneitől és mindenkit meghív az örök életre.







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Jakupcsek Gabriella és Máté Gábor válása zűrös időszak volt: megcsalás vetett véget a házasságuknak

Jakupcsek Gabruella és Máté Gábor 1999-ben 16 év után váltak el. A viszonyuk ilyen manapság.

Figyelmeztető számok érkeztek a logisztikai szektorból: közel minden második cég gyengült

A növekedés nagyon eltérően érinti a logisztikai szereplőket.

Pénzügyi csoda várhat erre a 3 csillagjegyre augusztusban – végre fellélegezhetnek

Az asztrológiai előrejelzések szerint augusztus több csillagjegy számára is kedvező fordulatokat hozhat, ám három jegy különösen...

Van, ami már soha nem változik, maradt a Lungo Drom elnöke a bujkáló Farkas Flórián

A szebb napokat látott Lungo Drom megismételt kongresszusán nagyjából két tucat ember elég volt ahhoz, hogy Farkas Flóriánt újra...

Kitálalt a magyar író a kötelező olvasmányokról: "ezzel a művel majdnem keresztbe törték minden érdeklődésemet az olvasás iránt"

Bár egy korábbi konszenzus szerint éppen a kreatív iparágak vannak biztonságban a technológia térnyerésétől, ez az állítás több...

Nagy bejelentést tett Zelenszkij

Kijevi technológiával épülhet dróngyár az Egyesült Államokban az ukrán és az amerikai fél legújabb védelmi megállapodása értelmében.

Itt a TV2 bejelentése

Vadonatúj, itthon még sosem látott epizódokkal érkezik július 27-én A pokol konyhája 24. évada a TV2 Séfre. Gordon Ramsay legendás...

Ezt a 10 használt autót viszik most a magyarok – meglepő, ki került az élre

Soha nem látott lendületben van a magyar használtautó-piac. Az év első hat hónapjában közel félmillió személyautó cserélt gazdát,...

Döbbenetes részletek Orbán Gáspár csádi katonai missziójáról: irgalmatlanul sok pénzért haltak volna meg nagyon sokan?

Újabb részletek láttak napvilágot a magyar állam egyik legtitokzatosabb vállalkozásáról Afrika Száhel-öezetében. A Magyar Hang több,...

Mind utáltuk ezt a ruhadarabot az általánosban, most visszatért és imádják a nők

Ha valamit kötelező viselni, az általában nem lesz túl népszerű a divatban. Azonban a nosztalgia sokszor azokat a dolgokat is megszépíti,...

Balaton: itt a jelentés az árvaszúnyogok kirajzásáról

A Balatoni Limnológiai Kutatóintézet kiadta az előzetes helyzetjelentést az árvaszúnyogokról.

0

Sport

Ronaldo villantott egy hatalmasat, Georgina tangás feneke bánta

Cristiano Ronaldo egy vízalatti felvételt mutatott magukról, ahogy a medencében bohóckodnak.

A világ egyik leggazdagabb embere szemet vetett Szoboszlaiékra, új tulajdonoshoz kerülhet a Liverpool

Elképesztő összeget fizetne Jeff Bezos az angolok rekordbajnokáért, aranykor következhet az Anfielden.

Világbajnokkal érkezik a Real Madrid Budapestre, szenzációs ötlettel álltak elő a Fradi-szurkolók

Egyszerű a követelés, lottónyeremény összegét tehetné zsebre a Ferencváros.

Elképesztő jelenetek zajlottak le a „kiszáradt” Velencei-tavon rendezett Európa-bajnokságon

Átlagban félméteres a víz, de a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia előtt 2,5 méteresre kikotorták.

Az évezredben nem történt még olyan, mint amit a péntek este tartogatott Nyíregyházán

Szappanos Péter óriási potyával mutatkozott be lila-fehérben – két pontot ajándékozva a Szparinak.

0
0

Bulvár

Felbomolhat a Fidesz? Az Országgyűlés alelnöke kimondta a lehetetlent Tusványoson

Dúró Dóra várja Fidesz szavazóit a Mi Hazánk oldalára, szóba került a következő miniszterelnök is.

Volt fővárosi főügyész: Fidesz-győzelem esetére be voltak tárazva ügyek Magyar Péter ellen is

Ihász Sándor a lemondó legfőbb ügyészről és a KNYF távozó vezetőjéről is lesújtó tapasztalatokat és véleményt osztott meg.

Szupertél csaphat le Európára, Magyarország ekkor kaphat az összeomló sarkvidéki légtömegekből

Keményen szélsőséges szupertélre kell készülnünk, a sok hó és nagy hideg sem kizárható a poláris örvény miatt.

Magyar Péter Hadházy posztja alá kommentelte, hogy az Országgyűlési Hivatal már bejelentett igazgatója mégsem lesz igazgató

A volt képviselő szerint Divinyi Zsombor Tiboczék embereként csinált üzleti karriert.

Konkrét javaslat a köztársasági elnök személyére: Az ATV élő adásában hangzott el

Különleges és meglepő név bukkant fel az államfőjelöltek között: egy élő adásban kezdeményezték a népszerű hazai kvízlegenda jelölését.

Ismét ugrott 1000 milliárd forint: feljelentést tett Kapitány István

Minden képzeletet felülmúló, 1000 milliárd forintos pénzügyi botrány robbant ki! Kapitány István miniszter négy gyanús Eximbank-ügyben tett feljelentést. Tiborcz-szálloda, afrikai sztráda és bukdácsoló külföld

Kapu Tibor: Orbán Viktor teljes mérték-ben megsértette a NASA-val kötött megállapodást

Kijelentette, az utolsó magyar űrhajós akar lenni, akinek akaratán kívül köze volt a pártpolitikához

Három gyerekkel maradtak szállás nélkül Párizsban – Hetekig harcoltak a pénzükért a Booking.commal

Mi történik, ha külföldön, a megérkezés pillanatában derül ki, hogy nincs hol aludnia a családnak? Andiék története megmutatja, mennyit ér baj esetén egy közvetítő oldal segítségnyújtási ígérete.

Sokan eszik rendszeresen: ez a húsfajta jelentősen növelheti a hasnyálmirigyrák kockázatát

Új, átfogó kutatás figyelmeztet: a vörös húsok túlzott fogyasztása mérhetően növeli a nehezen kezelhető daganatos betegség kialakulásának esélyét.