Ezt olvasta már?


Hogyan segítsük a kórházban fekvő gyermekünket?

Aggodalom és tehetetlenség – ezt érzik a szülők, ha a korábban mozgékony gyermekük kórházi ágyba kényszerül. A K&H gyógyvarázs a február 11-i Betegek Világnapja alkalmából 5 tippet ad arra, hogyan segíthetjük gyerekünket egy ilyen nehéz helyzetben. - Pécsi Napilap -

1. maradjunk higgadtak!

„Minden szülő rémálma, hogy gyermeke egyszer kórházba kerül, természetes tehát, hogy a szülők ilyenkor megijednek, tanácstalannak, tehetetlennek érzik magukat. Fontos tudnunk, hogy amikor egy gyermek ismeretlen helyzetbe kerül, a szülő reakciója jelenti számára az elsődleges viszonyítási pontot a helyzet értelmezéséhez. Éppen ezért, ha a szülő szorong, bizalmatlan, az a gyermekben is szorongást kelt. Sokat segíthetünk tehát neki, ha nyugodtak, szeretetteljesek maradunk, illetve ha elmagyarázzuk, hogy a kórház dolgozói azért vannak, hogy ő jobban érezze magát” – mondta el Gorove Erzsébet, a Pétery Sándor Utcai Rendelőintézet és Baleseti Központ gyermekpszichológusa.

 

2. avassuk be őket!

Az ismeretlentől való félelem a gyerekeket még inkább megviselheti, mint a felnőtteket, ezért fontos, hogy őszinték legyünk velük. Mindenképpen avassuk be őket abba, hogy mi fog történni velük egy-egy vizsgálat során, és várhatóan meddig kell majd a kórházban maradniuk. Használjunk egyszerű, a gyermek számára is érthető szavakat. Fájdalmas beavatkozások esetén legyünk mindig őszinték a várható fájdalommal kapcsolatban, ugyanakkor magyarázzuk el azt is, hogy a beavatkozásra a mihamarabbi gyógyulás érdekében van szükség. „Az a tapasztalom, hogy a gyeremekifantázia sokszor rosszabbra számít, mint ami valójában történni fog. A kiszámíthatóság egyfajta biztonságérzetet ad, ezért őszinte beszélgetésekkel könnyedén csökkenthetjük szorongásukat” – tanácsolja Gorove Erzsébet, gyermekpszichológus.

 

3. alakítsunk ki napirendet!

A gyermekek életében a rendszeresség és az állandóság rendkívül fontos, mivel biztonságérzetet nyújt számukra. A pszichológus ezért arra biztatja a szülőket, hogy használják ki a kórházi lét rendszerességét, és igyekezzenek a kórház keretein belül is egyfajta napirendet kialakítani. A normál, megszokott rutin a gyermek számára ismerős, ezért amennyire a körülmények és a betegség engedi, igyekezzünk a számára már megszokott tevékenységeket (pl. játék, meseolvasás, tanulás, másokkal való kapcsolattartás) folytatni.

 

4. gyógyítsunk mesévelis!

Az úgynevezett varázsmese olyan történet, mely valamilyen hiányállapotból indul, ami miatt a hős útra kel, próbatételeken megy keresztül, útja során különböző segítőkkel találkozik, megküzd ellenfelével, majd hazatér, a kezdetben felbomlott egyensúly pedig a mese végére helyráll. Mivel az egészség elvesztése is egyfajta hiányállapot, a mese hallgatása közben a gyermek gyakran azonosítja a károkozót betegségével, a hőssel való azonosuláson keresztül pedig megtapasztalja, hogy az egyensúly helyreállítható. Ez segít neki, hogy ő is legyőzhesse saját sárkányát, azaz betegségét. Azzal, hogy a gyermekek azonosulnak a mesehőssel, máris megláthatják, hogy a leglehetetlenebb helyzet is megoldható, jóra fordul, olvassunk ezért minél többet nekik!

 

5. beszéljünk a gyermek érzéseiről, félelmeiről

Mondja el gyermekének, hogy ilyenkor természetes, ha fél vagy sír, segítsen neki saját érzéseiről beszélni. Kisebb gyerekek gyakran könnyebben kifejezik magukat a játék, rajzolás vagy a történetmesélés segítségével. Figyelmesen hallgassa meg gyermekét, és segítsen neki megérteni, hogy ezek az érzések teljes mértékben normálisak és elfogadhatók.

 

a K&H gyógyvarázs mesedoktorok programról

A K&H gyógyvarázs mesedoktorok program keretében bárki segítheti a kórházban fekvő gyerekek gyógyulását. Az ország 49 kórházában várják személyesen az önkéntes meseolvasókat, de a K&H gyógyvarázs Youtube csatornáján keresztül videón is küldhető mese a kis betegeknek.

 







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Jakupcsek Gabriella és Máté Gábor válása zűrös időszak volt: megcsalás vetett véget a házasságuknak

Jakupcsek Gabruella és Máté Gábor 1999-ben 16 év után váltak el. A viszonyuk ilyen manapság.

Figyelmeztető számok érkeztek a logisztikai szektorból: közel minden második cég gyengült

A növekedés nagyon eltérően érinti a logisztikai szereplőket.

Pénzügyi csoda várhat erre a 3 csillagjegyre augusztusban – végre fellélegezhetnek

Az asztrológiai előrejelzések szerint augusztus több csillagjegy számára is kedvező fordulatokat hozhat, ám három jegy különösen...

Van, ami már soha nem változik, maradt a Lungo Drom elnöke a bujkáló Farkas Flórián

A szebb napokat látott Lungo Drom megismételt kongresszusán nagyjából két tucat ember elég volt ahhoz, hogy Farkas Flóriánt újra...

Kitálalt a magyar író a kötelező olvasmányokról: "ezzel a művel majdnem keresztbe törték minden érdeklődésemet az olvasás iránt"

Bár egy korábbi konszenzus szerint éppen a kreatív iparágak vannak biztonságban a technológia térnyerésétől, ez az állítás több...

Nagy bejelentést tett Zelenszkij

Kijevi technológiával épülhet dróngyár az Egyesült Államokban az ukrán és az amerikai fél legújabb védelmi megállapodása értelmében.

Itt a TV2 bejelentése

Vadonatúj, itthon még sosem látott epizódokkal érkezik július 27-én A pokol konyhája 24. évada a TV2 Séfre. Gordon Ramsay legendás...

Ezt a 10 használt autót viszik most a magyarok – meglepő, ki került az élre

Soha nem látott lendületben van a magyar használtautó-piac. Az év első hat hónapjában közel félmillió személyautó cserélt gazdát,...

Döbbenetes részletek Orbán Gáspár csádi katonai missziójáról: irgalmatlanul sok pénzért haltak volna meg nagyon sokan?

Újabb részletek láttak napvilágot a magyar állam egyik legtitokzatosabb vállalkozásáról Afrika Száhel-öezetében. A Magyar Hang több,...

Mind utáltuk ezt a ruhadarabot az általánosban, most visszatért és imádják a nők

Ha valamit kötelező viselni, az általában nem lesz túl népszerű a divatban. Azonban a nosztalgia sokszor azokat a dolgokat is megszépíti,...

Balaton: itt a jelentés az árvaszúnyogok kirajzásáról

A Balatoni Limnológiai Kutatóintézet kiadta az előzetes helyzetjelentést az árvaszúnyogokról.

0

Sport

Ronaldo villantott egy hatalmasat, Georgina tangás feneke bánta

Cristiano Ronaldo egy vízalatti felvételt mutatott magukról, ahogy a medencében bohóckodnak.

A világ egyik leggazdagabb embere szemet vetett Szoboszlaiékra, új tulajdonoshoz kerülhet a Liverpool

Elképesztő összeget fizetne Jeff Bezos az angolok rekordbajnokáért, aranykor következhet az Anfielden.

Világbajnokkal érkezik a Real Madrid Budapestre, szenzációs ötlettel álltak elő a Fradi-szurkolók

Egyszerű a követelés, lottónyeremény összegét tehetné zsebre a Ferencváros.

Elképesztő jelenetek zajlottak le a „kiszáradt” Velencei-tavon rendezett Európa-bajnokságon

Átlagban félméteres a víz, de a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia előtt 2,5 méteresre kikotorták.

Az évezredben nem történt még olyan, mint amit a péntek este tartogatott Nyíregyházán

Szappanos Péter óriási potyával mutatkozott be lila-fehérben – két pontot ajándékozva a Szparinak.

0
0

Bulvár

Felbomolhat a Fidesz? Az Országgyűlés alelnöke kimondta a lehetetlent Tusványoson

Dúró Dóra várja Fidesz szavazóit a Mi Hazánk oldalára, szóba került a következő miniszterelnök is.

Volt fővárosi főügyész: Fidesz-győzelem esetére be voltak tárazva ügyek Magyar Péter ellen is

Ihász Sándor a lemondó legfőbb ügyészről és a KNYF távozó vezetőjéről is lesújtó tapasztalatokat és véleményt osztott meg.

Szupertél csaphat le Európára, Magyarország ekkor kaphat az összeomló sarkvidéki légtömegekből

Keményen szélsőséges szupertélre kell készülnünk, a sok hó és nagy hideg sem kizárható a poláris örvény miatt.

Magyar Péter Hadházy posztja alá kommentelte, hogy az Országgyűlési Hivatal már bejelentett igazgatója mégsem lesz igazgató

A volt képviselő szerint Divinyi Zsombor Tiboczék embereként csinált üzleti karriert.

Konkrét javaslat a köztársasági elnök személyére: Az ATV élő adásában hangzott el

Különleges és meglepő név bukkant fel az államfőjelöltek között: egy élő adásban kezdeményezték a népszerű hazai kvízlegenda jelölését.

Ismét ugrott 1000 milliárd forint: feljelentést tett Kapitány István

Minden képzeletet felülmúló, 1000 milliárd forintos pénzügyi botrány robbant ki! Kapitány István miniszter négy gyanús Eximbank-ügyben tett feljelentést. Tiborcz-szálloda, afrikai sztráda és bukdácsoló külföld

Kapu Tibor: Orbán Viktor teljes mérték-ben megsértette a NASA-val kötött megállapodást

Kijelentette, az utolsó magyar űrhajós akar lenni, akinek akaratán kívül köze volt a pártpolitikához

Három gyerekkel maradtak szállás nélkül Párizsban – Hetekig harcoltak a pénzükért a Booking.commal

Mi történik, ha külföldön, a megérkezés pillanatában derül ki, hogy nincs hol aludnia a családnak? Andiék története megmutatja, mennyit ér baj esetén egy közvetítő oldal segítségnyújtási ígérete.

Sokan eszik rendszeresen: ez a húsfajta jelentősen növelheti a hasnyálmirigyrák kockázatát

Új, átfogó kutatás figyelmeztet: a vörös húsok túlzott fogyasztása mérhetően növeli a nehezen kezelhető daganatos betegség kialakulásának esélyét.

0