Hobo életre keltette József Attila költeményeit
Végvári vitézként védem a kultúrát!- ezzel a gondolattal zárta Földes László, azaz Hobo a költészet napja alkalmából megrendezett estjét Pétfürdőn.
A Kossuth díjas blues-zenész péntek esti rendezvényére Veszprémből is érkeztek fiatalok és idősek egyaránt a helyi művelődési otthonba, hogy meghallgassák - a mai kor számára is aktuális gondolataival - József Attila költeményeit. Hobo előadásmódja egészen magával ragadó volt, olyan alázattal nyúlt a költő verseihez, ami megrendítővé tette a játékát.
Nem csupán verset mond és énekel, előadása közben maga is újraértelmezi a verseket, és gondolkodásra készteti a közönségét. Hihetetlen karizmájának köszönhetően a költemények életre kelnek, személyre szólóvá válnak.
Hobo előadásában a költő 34 verse kerek történetté áll össze, a kiszolgáltatott, esendő mégis szerethető és szeretetre vágyó ember történetévé, mindannyiunk történetévé. Az est közben a lélek útjának állomásait járhatjuk végig, melynek fő motívumai Isten, a magány, a nyomor, a haza, az éhség, a rend, a szabadság, a nő, a bűn, az anya, Európa, a halál. Az előadáson olyan verseket hallgathattunk meg, mint a Balga költő, az Elégia, az Eszmélet, A bűn, a Levegőt!, az Óda, a Kései sirató, A Hetedik vagy a Nagyon fáj.
Az est végén a lámpákat felkapcsoltatva rögtönzött “közönségtalálkozót” tartott a művész a maga sajátos, közvetlen stílusában, könnyítve szívén, saját aktuális érzéseit, gondolatait osztotta meg a hallgatóival, akik azt vastapssal díjazták.
A 68 éves művész mesélt veszprémi kötődéséről, hiszen a középiskolai tanulmányait a vegyipari technkiumban végezte és bár élete legszörnyűbb négy éve volt, becsülettel végigküzdötte. Az iskolai kosárlabdacsapat lelkes tagjaként többször is nyert Pétfürdő csapata ellen, így szép emlékekkel szívesen tért most vissza a helyi közönség elé.
Elárulta fiatalsága titkát, miszerint csukamájolajat kellett ennie gyermekként. Így most fiatalos lendülettel, erős akarattal, végvári vitézhez hasonlítva önmagát harcol a mai kor gyerekeinkre és mi magunkra is leselkedő veszélyei ellen; küzd azért, hogy a kultúrát , a színházat, az előadói esteket ne szorítsák ki a divatos tévéműsorok, szoftverek, játékprogramok. Bár akadályokat gördítenek elé is, mégsem adja fel és hisz az emberekben. Záró gondolataként nem véletlenül József Attila a Kész a leltár című összegző költeményét mondta el. Az utolsó sorok fájdalmasan emlékeztetnek saját mulandóságunk tudatára is: „Éltem – és ebbe más is belehalt már.”
A hosszú évek óta sikeresen futó József Attila Tudod, hogy nincs bocsánat című estjén fantasztikus előadásban lehetett részünk. Köszönet Hobonak a felkészüléséért, az előadásmódjáért, az átélésért és az élményért.
hírek innen, onnan
Hosszabb életet szeretnél? Kezdj el súlyzózni.
Főként a szív- és érrendszeri, valamint a neurológiai betegségek esetében előnyös.
Nyolc megyére adtak ki veszélyjelzést zivatarok miatt
A zivatarokat átmenetileg erősebb, akár viharos széllökések is kísérhetik.
Zelenszkij egy királyt hívna meg Ukrajnába
A király akár még az idén eleget tehet a kijevi meghívásnak.
Hajas Laci 15 évvel fiatalabb felesége gyönyörű nő: Judit mélyen kivágott felsőben pózolt mellette
Hajas Laci 15 évvel fiatalabb felesége, Judit elbüvőlő szépség.
Megtörte a csendet a Fidesz, elismerést várnak felülvizsgálat helyett
A lélegeztetőgépek beszerzése kapcsán a Fidesz kommunikációs igazgatója adott ki közleményt.
A tökéletes reggeli: Juharszirupos banánpalacsinta percek alatt
Csak néhány mozdulat, és már tálalhatod is ezt a laktató, fenséges reggelit. Ráadásul növényi tejjel és gluténmentes liszttel...
Esti döntés: Magyar Péter újabb fontos embert menesztett
A Magyar Közlöny hétfő esti számában megjelent miniszterelnöki határozat értelmében Magyar Péter miniszterelnök felmentette...
Előkerült Gyurcsány Ferenc, és mindenről kitálalt: mindenki csak döbbenten néz
Gyurcsány Ferenc nem akármit árult el.
Közel 85 millió forintos megtakarítást vallott be Forsthoffer Ágnes
Az Országgyűlés elnöke egy réttel és egy gyümölcsössel is rendelkezi a vagyonnyilatkozata alapján. A dokumentumban élesen bírálta a...
A kis kórház paradoxona: politikai tabu, szakmai realitás – Sátoraljaújhely története
Levélben fordult Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszterhez Sátoraljaújhely polgármestere, aki azt szeretné, hogy az Erzsébet Kórház...
Magyar Péter: Hol van jobb helyen egy gyerek, drogkartelleknél vagy egy meleg párnál?
„Jöjjenek ki a magyar emberek hálószobájából, mielőbb!” – ezzel az üzenettel reagált Magyar Péter Rétvári Bence kérdésére a...
Magánerdők, tűzifa, bevételkiesés: megszólalt a miniszter a fakitermelési moratóriumról
Drágább lesz-e a tűzifa? Kompenzálják-e az erdőgazdaságokat? A komoly hullámokat vető bejelentés részleteiről kérdeztük Gajdos...
Sport
El sem kezdődött a foci-vb, de már most az amerikaikon röhög mindenki
Az egyik főpróba nem sikerült jól, reméljük, a tornán már nem lesznek ehhez hasonló bakik.
Arne Slot kirúgása után visszatérne a Liverpool elzavart klasszisa
Új vezetőedző, új esély?
Újra összeesett meccs közben Christian Eriksen
A dán középpályás felkészülési meccsen vesztette eszméletét, szerencsére magához tért, saját lábán ment a mentőautóhoz.
Bajnokok Ligáját érhet, ez az edző veszi át a bajnok Győri ETO-t
Robbie Keane-t éppen a győri kiszemelt miatt akarták elcipelni egészen Pozsonyig.
Előbb beszél Andoni Iraolával, utána dönt távozásáról a Liverpool klasszisa
Egy nagy visszatérés is benne van a pakliban.
Kellemetlen helyzetbe került Florentino Pérez, kikosarazta a Real Madridot a világsztár
A Bayern München kemény üzenetet küldött Michael Olisével kapcsolatban.
Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata
Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.
Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?
A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.
80 millió euróért kezdte árulni világsztárját az FC Barcelona
Bevételt akarnak generálni a katalánok.
Az Aranylabda-várományos mesterhármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát
New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.
Olaszországba igazolt a magyar bajnok ETO FC játékosa
Esélyt kaphat a Serie A-ban.
Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
Bulvár
Óriási közlést tett 10 perce Magyar Péter. Ez sok embert mélyen érint
Hatalmas fordulat következik be.
Foga és haja sincs már: Felismerhe-tetlenül él az utcán az egykor ünnepelt 43 éves bombázó
Felismerhetetlenné vált az egykor ünnepelt címlaplány, Loni Willison. A Baywatch sztárjának exneje ma Los Angeles utcáin él, a kukákból étkezik, és fogatlanul, kopaszon tolja maga előtt a holmiját.
Két egyszerű fagyit kértek elvitelre, 17 ezer forintos számlát kaptak a gyanútlan turisták
A gyanútlan utazók megkopasztására szakosodott vendéglátósok idén is gőzerővel dolgoznak a legnépszerűbb európai városokban. Egy floridai nő brutális összegű számlát kapott két egyszerű fagylaltért. [Banners
15 év után hívták be az elemzőt a köztévébe, nem akármilyen mondattal nyitott
A kormányváltás után a köztévén átalakulások kezdődtek, ezt pedig sokan észre is vették, néha meglepő fordulatokkal indulnak a beszélgetések.
Titokban összeházasodott az RTL és a TV2 sztárja: gyönyörű párt alkottak az esküvőjükön
Titokban megtartotta álomesküvőjét Czibolya Niki és Filipáncs Bálint. Görgess tovább a képekért.
Brutális mit hagyott maga után az Orbán-kormány
Megjelent az új pénzügyi tárca első beszámolója. E szerint május végén a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 90,2 százaléka már teljesült. A számokon jól látszik az Orbán-kormány választás
Ez a halála előtti utolsó kép Petőfi Sándorról, teljesen máshogy nézett ki, mint ahogy látjuk a tankönyvekben
Petőfi Sándorról élete során több kép és festmény is készült, az utolsó 1849-ben, nem sokkal a halála előtt.
Iszonyatos adósság dőlhet a magyar állam nyakába, ha átveszik a hazai óriáscéget: tényleg megéri ez?
Amennyiben az állam átvenné a tulajdonosi jogokat, a tőkepiaci szabályozás értelmében kötelező nyilvános vételi ajánlatot kellene tennie a többi részvényesnek.
Óriási dolgot húztak ki a Balatonból, ilyen kincs nincs több Magyarországon
Egyedülálló, amit a Balatonból kihúztak.
„Egyszerűen, jogszerűen”: Mit nem szabad a szomszédnak?
A legfontosabb tudnivalókat dr. Jagusztin Tamás, a Pest Vármegyei Főügyészség megbízott közjogi főügyészhelyettese foglalta össze.
Itt van Magyar Péter kormányának első nagy dobása: hivatalosan is megállították a pazarlást
Kármán András azonnal megfogta a kiadásokat.
Húst vettek a magyarok Dániában – Óriási különbség van hozzánk képest ebben
Van egy furcsa szokás Dániában a boltokban, ami a magyarok számára meglepő lehet. Nálunk ez a húsvásárlás káoszt okozna.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Fontos útfelújítások kezdődnek Pápa térségében
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


