Ezt olvasta már?


Hiánycikké vált a jó minőségű lakás az ingatlanpiacon

Országos átlagban több mint 20 százalékkal drágábbak a magánszemélyek által eladásra hirdetett felújított, újszerű lakások a piacon, a rosszabb állapotban lévőknél.

● Budapesten a felújított lakások négyzetmétere szeptember elején 657 ezer forint volt, szemben a felújítandók 545 ezer forintos átlagával.

● A megyeszékhelyeken 9-53 százalékos az eltérés a felújított és a felújítandó lakások négyzetméterára között.

● Ugyanakkor Budapest mellett szinte minden megyeszékhelyen szűkült a felújított lakások piaca, ez pedig hozzájárult azok drágulásához.

Miközben a lakások iránti kereslet továbbra is erős és emelkedőn tartja az árakat, a különböző állapotú lakások ára között komoly eltérések vannak és szűkül a jó minőségű ingatlanok kínálata - derül ki az ingatlan.com legfrissebb, közel 20 ezer magánszemély által feladott hirdetés alapján vizsgálta a piacot.

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője azt mondta: “A felújítottként hirdetett lakások számának csökkenése annyiban meglepő, hogy 2018 első felében a lakásépítések és lakásfelújítások terén végrehajtott beruházások az összes hazai beruházás értékének 17 százalékát tették ki. Ennek ellenére a jó állapotú és minőségű lakások továbbra is hiánycikknek számítanak a piacon, mert a legjobb minőségű ingatlanok hamar gazdára találnak.”

 

Állapotok és árkülönbségek

Országos átlagban a felújított és jó állapotúnak tartott lakások átlagos négyzetméterára több mint 20 százalékkal magasabb mint a felújítandó ingatlanoké. A magánszemélyek által eladásra hirdetett újszerű vagy felújított budapesti lakások átlagos négyzetméterára 657 ezer forint volt szeptember elején, ami éves szinten több mint 20 százalékos drágulás jelent. A felújítandóként eladásra kínált fővárosi lakások négyzetméterára pedig 25 százalékkal 545 ezer forintra emelkedett. A felújított budapesti lakásokért tehát több mint 20 százalékkal kérnek többet az eladók.

A fővárosihoz hasonló a helyzet a legtöbb megyeszékhelyen is: egyrészt csökkent a felújított vagy jó állapotban lévő eladásra hirdetett lakások száma és ezek átlagos négyzetméterára várostól függően 9-67 százalékkal magasabb, a rosszabb állapotú ingatlanokénál.

Debrecenben például a felújított lakások 391 ezer forintos átlagos négyzetméterára éves szinten 27 százalékos drágulást jelent és 9 százalékkal haladja meg a felújítandók átlagát. Szegeden a felújított lakások négyzetméteréért 320 ezer forintot kérnek, míg a felújításra szorulók esetében 272 ezer forintot. A székesfehérvári felújított lakásoknál az átlagos négyzetméterár 366 ezer forint, ez 18 százalékkal magasabb a felújítandó lakások átlagáránál.

Balogh László elmondta, hogy a jó állapotú, felújított lakások kínálatának szűkülése az adásvételek számának növekedését is fékezheti, mert így a vevők nehezebben találhatnak az igényeiknek megfelelő ingatlant. Az ingatlan.com szakértője szerint ez viszont helyzetbe hozhatja a jó minőségű ingatlanok tulajdonosait, mert ők emiatt gyorsabban és magasabb áron tudják értékesíteni lakásukat.

 







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Ne menj a gyógyszertárba hagyományos recepttel.

Egy elveszett papírvény, egy otthon felejtett recept vagy egy nehezen olvasható orvosi bejegyzés elég lehet ahhoz, hogy valaki gyógyszer...

A rejtélyes ok, amiért a levendulaágyásod vonzza a méheket, elűzi a szúnyogokat.

A levendula nemcsak kertünk dísze, hanem igazi titkos fegyver is: míg a méhek bolondulnak érte, a szúnyogok menekülnek a közeléből....

Cap Ferret-i erdőtűz: 40 ezren menekülnek, áttört a védősáv – A pestis, amikor a védelem közügy lesz

A Cap Ferret-i erdőtűz miatt mintegy 40 ezer embert evakuálnak, miután a lángok átlépték a tűzoltók védősávját. A kishajós mentés...

Hatalmas pofon a magyar vidéknek: Brüsszel elzárja a pénzcsapot?

Inkább más irányú fejlesztéseket képzel el a vezetőség.

Menesztették Karim Khant, a Nemzetközi Büntetőbíróság szexuális visszaéléssel gyanúsított főügyészét

A tagállamok 125 tagú közgyűlésén mintegy 80 tag szavazta meg a június 9-én már felfüggesztett brit jogász végleges menesztését

Ezeket a sneakereket szeretik legjobban a magyarok

A sneakerkultúra Magyarországon is évről évre erősebb, és vannak olyan modellek, amelyek szinte minden generáció kedvencei közé...

Bódog: "Kevesen fognak nyerni az Újpest ellen", Szélesi nem ezt kérte - edzői értékelések

Bódog Tamás és Szélesi Zoltán értékelte a szezon első bajnokiját.

0

Sport

Ousmane Dembélé őrületes klubváltásáról ír az egyik legismertebb transzferguru

Elkezdték az egyeztetéseket a francia aranylabdással.

A világ egyik leggazdagabb embere szemet vetett Szoboszlaiékra, új tulajdonoshoz kerülhet a Liverpool

Elképesztő összeget fizetne Jeff Bezos az angolok rekordbajnokáért, aranykor következhet az Anfielden.

Ronaldo villantott egy hatalmasat, Georgina tangás feneke bánta

Cristiano Ronaldo egy vízalatti felvételt mutatott magukról, ahogy a medencében bohóckodnak.

Világbajnokkal érkezik a Real Madrid Budapestre, szenzációs ötlettel álltak elő a Fradi-szurkolók

Egyszerű a követelés, lottónyeremény összegét tehetné zsebre a Ferencváros.

Elképesztő jelenetek zajlottak le a „kiszáradt” Velencei-tavon rendezett Európa-bajnokságon

Átlagban félméteres a víz, de a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia előtt 2,5 méteresre kikotorták.

0
0

Bulvár

Felbomolhat a Fidesz? Az Országgyűlés alelnöke kimondta a lehetetlent Tusványoson

Dúró Dóra várja Fidesz szavazóit a Mi Hazánk oldalára, szóba került a következő miniszterelnök is.

Volt fővárosi főügyész: Fidesz-győzelem esetére be voltak tárazva ügyek Magyar Péter ellen is

Ihász Sándor a lemondó legfőbb ügyészről és a KNYF távozó vezetőjéről is lesújtó tapasztalatokat és véleményt osztott meg.

Szupertél csaphat le Európára, Magyarország ekkor kaphat az összeomló sarkvidéki légtömegekből

Keményen szélsőséges szupertélre kell készülnünk, a sok hó és nagy hideg sem kizárható a poláris örvény miatt.

Magyar Péter Hadházy posztja alá kommentelte, hogy az Országgyűlési Hivatal már bejelentett igazgatója mégsem lesz igazgató

A volt képviselő szerint Divinyi Zsombor Tiboczék embereként csinált üzleti karriert.

Konkrét javaslat a köztársasági elnök személyére: Az ATV élő adásában hangzott el

Különleges és meglepő név bukkant fel az államfőjelöltek között: egy élő adásban kezdeményezték a népszerű hazai kvízlegenda jelölését.

Ismét ugrott 1000 milliárd forint: feljelentést tett Kapitány István

Minden képzeletet felülmúló, 1000 milliárd forintos pénzügyi botrány robbant ki! Kapitány István miniszter négy gyanús Eximbank-ügyben tett feljelentést. Tiborcz-szálloda, afrikai sztráda és bukdácsoló külföld

Kapu Tibor: Orbán Viktor teljes mérték-ben megsértette a NASA-val kötött megállapodást

Kijelentette, az utolsó magyar űrhajós akar lenni, akinek akaratán kívül köze volt a pártpolitikához

Aggasztó hír, hogy az Európai Unióban először Magyarországon ütötte fel a fejét meg egy invazív faj

A gyors bejelentés kiemelten fontos az őshonos kőrisállományok védelme és a károsító további terjedésének megakadályozása érdekében.

Három gyerekkel maradtak szállás nélkül Párizsban – Hetekig harcoltak a pénzükért a Booking.commal

Mi történik, ha külföldön, a megérkezés pillanatában derül ki, hogy nincs hol aludnia a családnak? Andiék története megmutatja, mennyit ér baj esetén egy közvetítő oldal segítségnyújtási ígérete.

Sokan eszik rendszeresen: ez a húsfajta jelentősen növelheti a hasnyálmirigyrák kockázatát

Új, átfogó kutatás figyelmeztet: a vörös húsok túlzott fogyasztása mérhetően növeli a nehezen kezelhető daganatos betegség kialakulásának esélyét.

0