Ezt olvasta már?


Hétfőtől a pécsi Bódog Tamás lesz a DVTK edzője

Az együttes éléről éppen egy hete menesztették Horváth Ferencet.

Hétfőtől a volt válogatott Bódog Tamás lesz a Diósgyőri VTK labdarúgócsapat vezetőedzője – közölte csütörtökön a klub a honlapján.

 

 

„Nagy megtiszteltetés, hogy én vehetem át a DVTK irányítását, köszönöm a bizalmat – nyilatkozta a 46 éves Bódog Tamás. – Minden tőlem telhetőt meg fogok tenni, hogy mind eredményességben, mind játékban számottevően előrelépjen a csapat. Mindenkitől elnézést kérek azért, hogy ígéretem ellenére egy, a Brondbynél tegnap este felmerült technikai probléma miatt nem tudtam ma reggel hazautazni, de hétfőn szívesen állok a sajtó képviselőinek rendelkezésére. Vasárnap még bajnoki mérkőzés vár rám a Brondbyvel, de hétfőn már teljes erővel megkezdem a munkát Miskolcon.”

 

A hétvégi, Videoton elleni bajnoki mérkőzésen az előzetes terveknek megfelelően Vitelki Zoltán irányítja a DVTK együttesét.

 

Bódog Tamás Pécsett lett élvonalbeli labdarúgó, Magyar Kupát és bajnoki bronzérmet is nyert a piros-fekete klubbal. Ezt követően Németországba szerződött, ahol az Ulm csapatával a harmadosztályból egészen a Bundesligáig menetelt – írja a DVTK honlapja. Egy rövid kitérő után Mainzban megismételte csapatával a bravúrt, élvonalba jutást ünnepelhetett. Karrierje során több sérülés is akadályozta, de így is 36 első- és 109 másodosztályú bajnoki mérkőzésen lépett pályára Németországban. Eközben 2000 és 2003 között öt alkalommal a magyar válogatott mezét is magára húzhatta.

 

Edzői pályafutását a Mainznál kezdte, majd a Videoton hívására 2009-ben hazatért, és Mezey György segítőjeként az első évben ezüst-, a másodikban aranyérmet nyert. Ezt követően egykori ulmi edzője, a lipcsei sportigazgató Ralf Rangnick kérésére lett a RB Leipzig felemelkedésének aktív szereplője. A negyedik osztályban kezdte el a munkát Alexander Zorniger vezetőedző mellett, és nagy bravúrral – egymást követő két évben is feljebb lépve – egészen a másodosztályig jutottak. A mostani idényben ismét Alexander Zorniger társaként dolgozott, a dán első osztályban második helyen álló Brondby csapatát hagyta el a DVTK hívására. Most először lesz vezetőedző egy csapatnál.







0
0
0
0

hírek innen, onnan

A Lupától indulnak és új útvonalon repülnek a helikopterek a Hungaroringre

Az illetékes minisztérium szerint nem lehet betiltani a légi taxikat.

Ez a 2 csillagjegy ma megütheti a főnyereményt – köztük vagy?

A csillagok állása ma különösen kedvező lehet két csillagjegy számára. Az asztrológusok szerint ezek a jegyek olyan energiákat...

Vészjósló szavak a Tusványoson: egyre inkább a múlté Erdély sokszínűsége

Az erdélyi magyarság fogyására figyelmeztetett, az Orbán-kormány nemzetpolitikáját méltatta és a jelenlegi geopolitikai helyzetben...

Muskátli tápoldatozása júliusban a dús és folyamatos virágzásért

A nyári hónapokban, különösen júliusban a muskátli folyamatos és bőséges virágzásához meg kell változtatnod a tápoldatozási...

BiztosDöntés.hu: sorra csökkentik a bankok a betéti kamataikat

Több bank is csökkentette a lakossági betéteinek kamatait az utóbbi napokban az MNB sorozatos kamatvágásai nyomán – derül ki a...

Fontos bejelentést tett Radnai Márk – itt vannak a részletek

Radnai Márk néhány napra elvonul, hogy rálásson az elmúlt két és fél évre, és feltöltődjön a folytatás előtt.

Bronzérmes lett a tőröző Dósa Dániel a hongkongi vb-n

Az elődöntő első fele kifejezetten jól alakult, 7:5-ös vezetésről azonban 15:8-ra kikapott cseh ellenfelétől.

Megkeresi a gyerekkori otthonát a lány a GoogleMaps-en: Amit ott lát, könnyekre fakasztja

Egy ártatlan keresésként indult a nosztalgiahullám során, ám a fiatal nő számára a műholdkép felbecsülhetetlen emléket idézett fel.

Felnyársalta a felüljáró korlátja egy rendőrök elől menekülő férfi kocsiját Siófokon, a füstölgő roncsból sem volt hajlandó kiszállni

A 27 éves szegedi férfi autósüldözés után szenvedett balesetet, a rendőröknek kellett kimenteniük. A helyszíni alkoholszonda pozitív...

Rácz Jenő őszintén beszélt a félelméről: elárulta, miért gondol egyre többet a halálra

Rácz Jenő egy tévéműsorban vallott arról, hogy a harmincas évei közepén egyre többet gondol a halandóságra. A séf szerint a gyerekkori...

0

Sport

Ronaldo villantott egy hatalmasat, Georgina tangás feneke bánta

Cristiano Ronaldo egy vízalatti felvételt mutatott magukról, ahogy a medencében bohóckodnak.

Nemrég a világ legjobb teniszezője volt, mára elvesztette 13 milliárd forintos vagyonát

Arantxa Sánchez Vicario neve egykor egyet jelentett a női tenisz elitjével. Grand Slam-címeket nyert, világelső volt, és öt olimpián képviselte hazáját, Spanyolországot. Az utóbbi években azonban már súlyos pénz

Tényleg kipucolja keretét a Ferencváros, megvan a 11. távozó

Kubatov Gábor előre szólt, hogy ez lesz.

Az évezredben nem történt még olyan, mint amit a péntek este tartogatott Nyíregyházán

Szappanos Péter óriási potyával mutatkozott be lila-fehérben – két pontot ajándékozva a Szparinak.

Elképesztő jelenetek zajlottak le a „kiszáradt” Velencei-tavon rendezett Európa-bajnokságon

Átlagban félméteres a víz, de a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia előtt 2,5 méteresre kikotorták.

Ennyiért nézheted meg a Real Madridot Budapesten a Fradi ellen

A Real Madrid a Ferencvárossal játszik felkészülési meccset.

Őrült hibák az Újpest első meccsén, nem jött be Dárdai jóslata - A magyar válogatott kapus a bűnbak

Szappanos Péter elképesztő hibát mutatott be első újpesti bajnokiján, ez a válogatottban nem fért volna bele.

Hoppon marad a Real Madrid, ebbe a csapatba tart Enzo Fernández

Az argentinok sztárjáért 120 millió eurót fizetnének.

A Real Madrid elleni meccs miatt elhalasztják a Ferencváros hazai rangadóját

Biztosan csúszik az ETO elleni rangadó, egyelőre nem tudni, hogy mennyit.

0
0

Bulvár

Ismét ugrott 1000 milliárd forint: feljelentést tett Kapitány István

Minden képzeletet felülmúló, 1000 milliárd forintos pénzügyi botrány robbant ki! Kapitány István miniszter négy gyanús Eximbank-ügyben tett feljelentést. Tiborcz-szálloda, afrikai sztráda és bukdácsoló külföld

Rákaptak a rave-ekre a 40 pluszos nők, és egy kutatás szerint ezt nagyon jól teszik

Menj el abba a buliba, jót tesz a mentális egészségednek!

Ha a nagyszülő ezt az egy mondatot kimondja, örökre elveszíti az unoka bizalmát

Egyetlen mondat is elég lehet ahhoz, hogy egy gyerekben mély nyomot hagyjon, ezért a nagyszülőknek érdemes óvatosan megválogatniuk a szavaikat, különösen az unokákkal való érzékeny kapcsolatban.

„Ha nem fordulok vissza a telefonomért, most nem élek” – Hihetetlen véletlenek, amelyek megváltoztatták az életünket

Az élet néha különös véletlenekkel ajándékoz meg minket. Három történet következik, ahol az apró döntések szó szerint átírták valaki életét.

Magyar Péternek máris sikerült, ami Orbán Viktornak egyszer sem

Főszerkesztői jegyzet arról, hogy Magyar Péter amilyen gyorsan jelölte Polgár Juditot átmeneti köztársasági elnöknek, olyan gyorsan meg is jött a nemleges válasz, ami után elismerte, hogy hibázott és kvázi elnéz

Eltűnik a 6-os kiszerelésű zsugorfóliás csomagolás a boltokból – Erről döntött az Európai Unió

Az Európai Unió új csomagolási szabályozást fog bevezetni, így eltűnik a zsugorfóliás 6-os csomag.

„Szép dolog ez, hogy fölvállaltad a homoszexualitásodat” – Majkának üzent Dopeman öccse a botrányos koncert után

Dopeman öccse szerint a rapper megtalálta a helyét az Lmbtq-világban. Kicsi Dope már azt is tudni véli, hogyan fogadja mindezt Majka felesége és két gyereke.

Tragédia árnyékolja be a Magyar Nagydíjat: 21 évesen meghalt az egykori F3-as autóversenyző

Megrázó tragédia árnyékolja be a most hétvégi Forma–1-es Magyar Nagydíjat: mindössze 21 éves korában elhunyt Zdeněk Chovanec. Az egykori F3-as tehetség, aki korábban a magyar Tóth László csapattársa is volt, v

Újabb támogatási botrány: Orbán Viktor, Hankó Balázs és Lezsák Sándor is érintett

A Magyar-Turán Alapítvány Orbán Viktornak írt köszönőlevele újabb kérdéseket vet fel a 2025-ben odaítélt több száz millió forintos állami támogatás körül. A dokumentum szerint a szervezet a volt miniszterelnö

„Számomra tabu, hogy előbb megkérdezzem” – Kötelező vagy gond, ha a partner engedélyt kér valamire?

Valakinek teljesen természetes, másoknak eszébe sem jut – de vajon hol a határ az autonómia és a párkapcsolati tisztelet között? Olvasóink tapasztalatai meglepően sokszínű képet festenek.

Majka elnézést kért Bohár Dánieltől: „Nem érdemled meg, hogy egyedül te fuvolázz”

Újabb fordulatot vett Majka és Bohár Dániel nyilvános szócsatája. Miután a jobboldali influenszer reagált a Campus Fesztiválon elhangzott beszólásra, a rapper péntek este a Facebook-oldalán válaszolt neki.

Budapesten minden negyedik, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében csak minden nyolcadik lakosra jut egy regisztrált vállalkozás

Magyarországon 2026. március végén az egy évvel korábbival megegyező számú, 1,8 millió vállalkozás szerepelt a nyilvántartásban – tájékoztatott a statisztikai hivatal.

0