Hertha: jön a Dortmund, Dárdai mégis a Barca–PSG-t nézte
A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 24. fordulójában a Hertha BSC a Borussia Dortmundot fogadja, a berliniek vezetőedzője, Dárdai Pál azonban jobb programot talált a rivális Bajnokok Ligája-meccsénél. (Pécsi Napilap)
Szerda este a Dortmund 4–0-ra legyőzte a Benficát, ezzel 4–1-es összesítéssel továbbjutott a negyeddöntőbe. A németek hatalmas győzelmét elhomályosította egy még nagyobb különbségű siker – ki ne tudná, a Barcelona 6–1-re verte meg a PSG-t.
Meglepetés, de a legtöbb futballszerető mellett Dárdai Pál is a spanyolok mérkőzését választotta szerda esti programnak, annak ellenére, hogy együttese épp a Dortmundot fogadja a következő fordulóban.
„Őszintén szólva, a gyermekeim unszolására a Barca–PSG-t választottam – mondta Dárdai. – Visszatekintve jó döntés volt, mert abból a meccsből minden edző tanulhatott valamit. Másnap persze bepótoltam a lemaradást, megnéztem a Dormund mérkőzését is.”
A berliniek edzője arról is beszélt, miben bízik a rangadón.
„Van egy kis előnyünk – utalt a magyar tréner a Dortmund hétközi meccsére, és arra, hogy a BVB-nek Berlinbe kell utaznia. – Emiatt többet birtokolhatjuk a labdát, amit ki kell használnunk. Bíznunk kell magunkban, ha minden játékosom száz százalékot ad ki magából, akkor jó esélyünk lehet.”
A Hertha ebben az idényben már kétszer találkozott aktuális ellenfelével: februárban a Német Kupa nyolcaddöntőjében a rendes játékidő végén 1–1-re állt – majd hosszabbításban kapott ki 2–1-re, – a bajnokságban pedig szintén 1–1-et játszott októberben.
Forrás: nso.hu
hírek innen, onnan
Ő Mr. Bean ritkán látott lánya: a 30 éves Lily elképesztően szép nővé érett, kicsit sem hasonlít édesapjára
Rowan Atkinsonról sokan nem tudják, de háromgyermekes édesapa: a színész idősebbik lánya, Lily azonban egyáltalán nem ápol jó viszonyt...
Libabőr, sebesség és érzelmek: láthatáron egy durva Opel
„Az Opel Corsa abszolút bestseller. Kicsi, agilis és rendkívül praktikus - tartós siker évtizedek óta az Opel számára. A három betű, a...
Több mint egy hete köhögőrohamaim vannak - mit tehetnék? Az orvos válaszol
A Vakcinainfós orvosokhoz az alábbi kérdés érkezett.
Megszületett a népszerű magyar influenszer gyermeke: sokatmondó fotót mutatott a csöppségről
Örömhírt osztott meg követőivel Lukovics Tamara, világra jött a második gyermeke. Az influenszer ezúttal kisfiúnak adott életet.
Iráni rakéták indultak Ciprus felé
John Healey brit védelmi miniszter szerint a brit légvédelem lelőtt két olyan iráni rakétát, amely a Cipruson működő brit katonai...
Mindenki csodát várt ezektől a fegyverektől, mégis csúnyán felsültek
A legtöbb nagyobb, kézifegyvereket gyártó vállalat működése során többször is piacra dob olyan termékeket, amelyek finoman szólva is...
Ali Hamenei ajatollah mellett más fontos iráni tisztségviselőket is likvidáltak
Az izraeli hadsereg szerint összesen 40 magas rangú iráni parancsnokkal végeztek.
3 testhelyzet, amiben nehéz szülni, mégis sok kórházban erőltetik – Ez az oka
A vízszintes testhelyzetek a szülés során sokszor hátráltatják a folyamatot.
Vérzivatar Iránban: Ahmadinezsád halálhírét közölte az állami sajtó
Az iráni állami média szerint az Egyesült Államok és Izrael légicsapásaiban életét vesztette Mahmud Ahmadinezsád, az ország volt elnöke.
148 ártatlan lány halt meg a dél-iráni iskola elleni támadásban
A hatóságok jelentették a minabi Shajareh Tayyebeh leányiskolában történt támadás halálos áldozatainak pontosított számát. Izraeli...
Drasztikus bejelentést tett Irán vasárnap
Irán külügyminisztere, Abbasz Aragcsi újabb részleteket osztott meg az Al Jazeerának adott interjújában arról, hogyan zajlik az ország...
Folytatódik a tavaszias idő március első hetében
A hajnalok továbbra is csípősek lesznek, fagypont alatti hőmérsékletek is előfordulhatnak.
Sport
„Borzasztó volt az egész" – Elek Gábor nem örülhetett igazán felesége tettének
Az Esztergom kiütéses vereséget szenvedett, az edző szerint ennél is súlyosabbat érdemelt volna.
A szenzációs Szoboszlai ismét villant
Újabb gólpasszt jegyzett a magyar futballista.
A zseniális Yamal csodagólt rúgott
A Villarreal védelmét és kapusát mattolta a Barcelona játékosa.
Itt van 10 bomba fotó a világ legszexibb női futballistájáról
Hoztunk egy galériát tíz erős fotóval a 27 éves csatárról.
Hadüzenet érkezett, amely megrengette a sportvilágot
Emmanuel Karalisz 617 centit ugrott, ennél magasabbra csak Armand Duplantis jutott eddig.
Közbeszólt a közel-keleti háború, a térségben ragadt a magyar úszóválogatott egy része
„Több ezer ember van a reptéren, se ki, se be nem lehet menni, mi is tanácstalanok vagyunk kicsit”, mondta Wladár Sándor, a Músz elnöke.
Itt az év védése: akkorát mentett a kapus, hogy ő is alig hitte el
Elképesztő bravúrt mutatott be a válogatott kapus.
Magyar edzővel és egy 153 centiméter magas játékossal törte meg a 18 éve tartó átkot a német kiscsapat
Kiélezett csatában nyerte meg a kupadöntőt a kisvárosi együttes.
Elveszítette legjobbját az ETO, csereember lett a nyerőember
Közel hétezer néző előtt játszott a listavezető az Újpest ellen.
A Barcelona elnöke beintett a Realnak, Flick Yamal kapcsán balhézott
A Lionel Messi rekordját megdöntő tinédzser nem csak a mesterhármasa miatt volt középpontban.
Menni kell, ha szólít a természet: meccs közben szaladt ki a mosdóba a Wolves–Aston Villa-mérkőzés játékvezetője
Jót mulatott a közönség.
Egyre nagyobb a baj a magyar futballista Premier League-bajnok klubjánál
Angliában állítják, hogy nem Marco Rossi kulcsembere a hibás, de az edző már frusztrált.
Bulvár
Térdre kényszeríti a világot Irán, példátlan válságot indít el, amit tettek
Beváltotta Irán, amitől az egész világ rettegett.
Váratlan fordulat: mégis mi történt az Ausztriában dolgozó magyarokkal?
Nem sikerült elérni a 150 ezres szintet, több éves tendencia fordult meg 2026 januárjában.
Összeeresztették az amerikai és a szovjet csúcsfegyvert - lehet tippelni, hogy melyik nyert
Legendás vadászrepülő küzdött meg a légvédelmi rakétával a szimulációban.
Rakétatámadás ért egy luxusszállodát Dubajban, lángokban áll az épület
Több felvétel is készült a támadásról.
Szomorú statisztika: a nők kétharmada állítja, önmagával élvezi a legjobban a szexet
Ha úgy véled, életed legjobb szexpartnere néz vissza rád a tükörből, akkor nem vagy egyedül: egy felmérés szerint minden harmadik nő saját magával élvezi a legjobban a szexet.
Percekkel ezelőtt jött a tragikus hír. Súlyos autóbalesetet szenvedett a legendás énekes
Komoly élet-és halál között küzd a country előadó, J.D. Graham, aki a legutóbbi videóüzenetében azt mondta: „alig vagyok életben”. A 48 éves zenész életét több súlyos sérülés és egy tragikus veszteség
Dobrev Klára: Aki a Tiszára akar szavazni, az szavazzon a Tiszára! De sok százezer ember nem tud
Győrben, a szabadhegyi lakótelepen kampányolt a Demokratikus Koalíció elnöke, ott kérdeztük őt.
Megkezdődött az iráni megtorlás: Kuvait, Katar, Bahrein és Ciprus is tűz alá került
A brit csapatokat is csak néhány száz méterre kerülték el a becsapódások.
Pokoli hetek várnak magyarok százezreire: ezt mindenképp el kell kerülniük
A magyarok számára nehéz időszak következik, de a szakértő szerint van segítség.
Izrael-Irán háború 2026: több száz amerikai katona meghalt, illetve megsebesült az iráni válaszcsapásokban
Bahreinben, Jordániában, Katarban, Kuvaitban, az Egyesült Arab Emírségekben és Szaúd-Arábiában működő amerikai támaszpontokat támadtak vagy próbáltak támadni.
Tarjányi Péter: Jeruzsálem és Washington úgy döntött, lezárják a több évtizedes játszmát
A biztonságpolitikai szakértő szerint az elkövetkezendő 12–48 óra sorsdöntő lehet.
Agyvérzést kapott Rózsa György
A legendás magyar televíziós személyiség, Rózsa György az augusztusi Balatonnál történt agyvérzését követően most először állt kamerák elé, és beszélt arról, hogyan éli meg a felépülést, milyen emlékei

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Fontos útfelújítások kezdődnek Pápa térségében
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


