Ezt olvasta már?


Hat településen tartanak ma időközi választást, 15 ezer mohácsi dönthet a jövőjéről

Hat településen tartanak ma időközi önkormányzati választást. A helyi választási irodák felkészültek a járványügyi előírások betartására: a szavazóhelyiségekben kézfertőtlenítőt helyeznek el, a szavazatszámláló bizottságok tagjai pedig maszkot viselnek és erre kérik a választópolgárokat is.

MTI

A Baranya megyei Mohácson azért tartanak időközi választást, mert a képviselő-testület július elején a feloszlásáról döntött. A polgármesteri tisztségért hárman indulnak, a nyolc képviselői helyre 28-an pályáznak. A választói névjegyzékben több mint 15 ezren szerepelnek.

Reggel hat órakor nyitottak az urnák Mohácson, ahol időközi önkormányzati választást tartanak vasárnap este hét óráig, mivel a közgyűlés fideszes többsége július elején feloszlatta a testületet. Emiatt nemcsak új testületet (11 képviselő, közülük 8 fő egyéni választókerületből érkezik, 3 fő pedig a kompenzációs listáról), hanem új polgármestert is választanak.


A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Karcagon a korábbi polgármester és képviselő halála miatt írtak ki időközi választást. A polgármesteri tisztségért ketten, a képviselői helyekért négyen indulnak. A polgármester-választásban mintegy 16 ezer, a képviselő-választásban 887 helyi választó vehet részt.

A megyében Kengyelen is polgármestert választanak, mert a képviselő-testület tavaly novemberben méltatlanság miatt megszüntette az akkori településvezető megbízatását. Az időközi választást eredetileg áprilisban tartották volna, de akkor a koronavírus-járvány elleni védekezésről szóló törvény rendelkezései miatt elmaradt. A vasárnapi voksoláson négy független jelölt indul, a választói névjegyzékben 2843-an szerepelnek.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Beregdarócon azért lesz időközi választás, mert a község korábbi vezetője februárban lemondott posztjáról. A voksoláson három független jelölt indul, a választói névjegyzékben 777-en szerepelnek. A választást eredetileg nyáron tartották volna, de az említett törvényi rendelkezések miatt elmaradt

A Fejér megyei Gánton polgármestert és képviselőket is választanak, mert a képviselő-testület – miután lemondott egy független képviselő, majd a polgármester is – június 29-én feloszlott. A polgármesteri tisztségért hárman indulnak, a négy képviselői helyre tizenegy jelölt pályázik, a névjegyzékben 524-en szerepelnek.


A Vas megyei Kemeneskápolnán azért lesz időközi választás, mert a képviselő-testület júliusban a feloszlásáról döntött. A polgármesteri tisztségért két független jelölt indul, a két képviselőt négy, szintén független jelölt közül választhatják meg az arra jogosultak, a választói névjegyzékben 98-an szerepelnek.


Egy időközi települési nemzetiségi választást is tartottak volna ma, a Fejér megyei Lepsényben roma képviselőket választottak volna, de a voksolás a szükséges számú jelöltek hiányában elmarad.


A helyi választási irodák a koronavírus-járvány terjedésének megakadályozásáért a szavazóhelyiségekben kézfertőtlenítőt helyeznek el, amelyet a választópolgárok a szavazóhelyiségbe érkezéskor és távozáskor is használhatnak. A szavazatszámláló bizottságok tagjai maszkot viselnek és erre kérik a választópolgárokat is. Kérik azt is, hogy ha sorban kellene állni, tartsanak legalább 1,5 méter távolságot egymástól, és vigyenek magukkal tollat a voksoláshoz. A betegek, a mozgásukban korlátozottak most is mozgóurnát kérhetnek legkésőbb a szavazás napján 12 óráig a szavazatszámláló bizottságtól.

demokrata







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Amikor a fúrógép is látni kezd: a mesterséges intelligencia átveszi az uralmat a műhelyekben

Közel száz év változatlanság után az oszlopos fúró is belépett a mesterséges intelligencia korszakába. Egy új fejlesztés kamerákkal...

Kiderült, ki lesz az új Joker – meglepő, mégis jó választás lehet

Matthew Needham, a Sárkányok háza színésze szólaltatja meg Jokert a Batman animációs sorozat második évadában.

Ennyiért nézheted meg a Real Madridot Budapesten a Fradi ellen

A Real Madrid a Ferencvárossal játszik felkészülési meccset.

Élő adásban dobtak be egy meglepő nevet államfőjelöltnek, az érintett is megszólalt

Az ATV Fórum című műsorában egy betelefonáló érdekes javaslatot tett a következő köztársasági elnök személyére. Az illető...

Üzentek az égiek: 4 csillagjegy részesül áldásban július 25-26 hétvégéjén

A korlátaid szertefoszlanak az égieknek köszönhetően.

Nem várt változások a munkaerőpiacon júniusban

2026 júniusában 4 millió 646 ezer fő alá csökkent a foglalkoztatottak száma a 15-74 év közötti munkaképes korú népesség körében....

Marine Le Pen kampányhitele: állami garanciát terveznek – A jelölt kampánygépezete és a formális egyenlőség

A francia miniszterelnöki hivatal banki megoldást keres a 2027-es elnökjelöltek kampányhiteleihez. A terv minden indulónak szólna, de Marine...

A 90-es évek egyik legőrültebb filmje, benne két világsztárral

Az Ál/Arc a 90-es évek egyik legnépszerűbb és legőrültebb filmje volt.

Újabb védőt igazol a Chelsea Xabi Alonso kérésére

A londoni klub 52 millió fontért szerződteti a Crystal Palace francia középhátvédjét, Maxence Lacroix-t.

Mit tehet a kisnyugdíjas, ha elfogy a pénze? Segélyek, támogatások 2026

Az alacsony nyugdíjból élők számára egy váratlan gyógyszerkiadás, egy magasabb közüzemi számla vagy egy meghibásodott háztartási...

Távozhat a PSG-től az aranylabdás Ousmane Dembélé

A szaúdi Al-Hilal csábítja a Paris Saint-Germain aranylabdás támadóját, Ousmane Dembélét, aki nyitott a váltásra.

Ne menj a gyógyszertárba hagyományos recepttel.

Egy elveszett papírvény, egy otthon felejtett recept vagy egy nehezen olvasható orvosi bejegyzés elég lehet ahhoz, hogy valaki gyógyszer...

0

Sport

Ousmane Dembélé őrületes klubváltásáról ír az egyik legismertebb transzferguru

Elkezdték az egyeztetéseket a francia aranylabdással.

A világ egyik leggazdagabb embere szemet vetett Szoboszlaiékra, új tulajdonoshoz kerülhet a Liverpool

Elképesztő összeget fizetne Jeff Bezos az angolok rekordbajnokáért, aranykor következhet az Anfielden.

Ronaldo villantott egy hatalmasat, Georgina tangás feneke bánta

Cristiano Ronaldo egy vízalatti felvételt mutatott magukról, ahogy a medencében bohóckodnak.

Világbajnokkal érkezik a Real Madrid Budapestre, szenzációs ötlettel álltak elő a Fradi-szurkolók

Egyszerű a követelés, lottónyeremény összegét tehetné zsebre a Ferencváros.

Elképesztő jelenetek zajlottak le a „kiszáradt” Velencei-tavon rendezett Európa-bajnokságon

Átlagban félméteres a víz, de a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia előtt 2,5 méteresre kikotorták.

0
0

Bulvár

Felbomolhat a Fidesz? Az Országgyűlés alelnöke kimondta a lehetetlent Tusványoson

Dúró Dóra várja Fidesz szavazóit a Mi Hazánk oldalára, szóba került a következő miniszterelnök is.

Volt fővárosi főügyész: Fidesz-győzelem esetére be voltak tárazva ügyek Magyar Péter ellen is

Ihász Sándor a lemondó legfőbb ügyészről és a KNYF távozó vezetőjéről is lesújtó tapasztalatokat és véleményt osztott meg.

Szupertél csaphat le Európára, Magyarország ekkor kaphat az összeomló sarkvidéki légtömegekből

Keményen szélsőséges szupertélre kell készülnünk, a sok hó és nagy hideg sem kizárható a poláris örvény miatt.

Magyar Péter Hadházy posztja alá kommentelte, hogy az Országgyűlési Hivatal már bejelentett igazgatója mégsem lesz igazgató

A volt képviselő szerint Divinyi Zsombor Tiboczék embereként csinált üzleti karriert.

Konkrét javaslat a köztársasági elnök személyére: Az ATV élő adásában hangzott el

Különleges és meglepő név bukkant fel az államfőjelöltek között: egy élő adásban kezdeményezték a népszerű hazai kvízlegenda jelölését.

Ismét ugrott 1000 milliárd forint: feljelentést tett Kapitány István

Minden képzeletet felülmúló, 1000 milliárd forintos pénzügyi botrány robbant ki! Kapitány István miniszter négy gyanús Eximbank-ügyben tett feljelentést. Tiborcz-szálloda, afrikai sztráda és bukdácsoló külföld

Kapu Tibor: Orbán Viktor teljes mérték-ben megsértette a NASA-val kötött megállapodást

Kijelentette, az utolsó magyar űrhajós akar lenni, akinek akaratán kívül köze volt a pártpolitikához

Aggasztó hír, hogy az Európai Unióban először Magyarországon ütötte fel a fejét meg egy invazív faj

A gyors bejelentés kiemelten fontos az őshonos kőrisállományok védelme és a károsító további terjedésének megakadályozása érdekében.

Három gyerekkel maradtak szállás nélkül Párizsban – Hetekig harcoltak a pénzükért a Booking.commal

Mi történik, ha külföldön, a megérkezés pillanatában derül ki, hogy nincs hol aludnia a családnak? Andiék története megmutatja, mennyit ér baj esetén egy közvetítő oldal segítségnyújtási ígérete.

Sokan eszik rendszeresen: ez a húsfajta jelentősen növelheti a hasnyálmirigyrák kockázatát

Új, átfogó kutatás figyelmeztet: a vörös húsok túlzott fogyasztása mérhetően növeli a nehezen kezelhető daganatos betegség kialakulásának esélyét.

0