Hamarosan itt a kánikula! Te felkészültél?
Eljött a nyár. Bár a tavaszi esős és hideg napok után most még lelkesen süttetjük arcunkat a nap simogató sugaraival, hamar itt lesz az a pont, amikor szembesülünk azzal, hogy megfelelően felkészültünk-e a kánikula idejére is.
A forróság nem függ attól, hogy szorgos kis hangya voltál-e vagy csak tücsökként elmulattad az időt, mindenképp megérkezik.
“Mi a baj a forrósággal? Én imádom a meleget!”
Nagyon különbözünk abban, hogy mennyire viseljük jól vagy rosszul az adott hőmérsékletet. Aki szereti a meleget, az nyilván könnyebben viseli a kánikulát, míg az, aki kevésbé “meleg kompatibilis”, az már a kánikula előtt is szenvedhet. Az azonban biztos, hogy a hosszú távú forróság minden ember szervezetére kedvezőtlenül hat.
A kánikula idején az embereknek romlik a teljesítőképességük és csökken a koncentrációjuk. Gyakran a pihenésre is kedvezőtlenül hat a túl nagy meleg, és az álmot, alvást is megzavarhatja. Hosszabb távon nem csak a nagyobb kockázatot viselő korosztályok, az idősek és a kisgyerekek szervezetét viseli meg a túlságosan magas hőmérséklet, hanem minden egyes emberét. A kevesebb alvástól ráadásul ingerlékenyebbek, a melegtől fáradtabbak leszünk, s lassan már a legegyszerűbb dolgokat is nehezünkre esik megtenni.
Van megoldás!
Hogy mindezt a kedvezőtlen hatást elkerüljük, és szeretteink egészségét is megóvjuk, gondoskodnunk kell az otthonunk megóvásáról, nehogy az túlzott mértékben felmelegedjen. Alapvető, hogy - ha módunkban áll - biztosítsuk a megfelelő szigetelést, valamint a jól záródó és rendesen szigetelő nyílászárókat otthonunkban. Ezenfelül a megfelelő árnyékolástechnikával is sokat tehetünk annak érdekében, hogy a lakásunk, házunk kevésbé melegedjen fel.
Sajnos azonban ezek sem fogják megoldani a problémát, a több napon keresztül tartó hőség ezek ellenére is felmelegíti otthonunkat. A ventilátorok valójában nem hűtik a levegőt, a folyamatos erős légáramlat pedig súlyos gondokat okozhat az izmainknak, megfájdulhat tőle például a nyakunk, a vállunk. A párásítással pedig még ronthatunk is a hőérzetünkön.
Szerencsére a klímaberendezések képesek valódi megoldást nyújtani! Valóban hűtik a levegőt és tartósan is alacsonyan tartják a hőmérsékletet.
Válassz te is egy jó klímaberendezést a HűtésFűt.hu-tól! De hogyan? Kérj szaktanácsadást a szakértőktől, hiszen számos tényezőt kell számba venni a helyes választáshoz!
Fontos szempont, hogy az ingatlanod milyen tulajdonságokkal rendelkezik. Például hogy milyen a lakás tájolása, mekkora a területe és a magassága a hűteni kívánt helyiségnek, milyenek az ablakok, van-e szigetelés, esetleg van-e valamilyen légtechnika, amelyhez illenie kell. Gondolkodj el azon, hogy szeretnéd-e fűtésre is használni, hiszen a gázkazánokhoz képest akár 10-15%-kal is takarékosabb lehet, ha a klímaberendezéseddel fűtesz.
Fontos azt is átgondolnod, hogy milyen klíma illik abba a környezetbe, ahol használni szeretnéd, hiszen a klímaberendezés egy hosszú távú befektetés, amelyet sokáig fogsz még nézegetni és persze használni is a lakásban. Érdemes hát okosan választani!
hírek innen, onnan
Az öthengeres Audik története – I. rész
A négykarikás márka először 1976-ban mutatott be ilyen hengerszámú motort a második generációs Audi 100-ban. Ezt követték a...
Így mentheted meg a kapcsolatodat a szakértő szerint, ha kihalt belőle a romantika
Mi történik a szerelemmel akkor, amikor már nem dobban meg a szívünk minden egyes üzenetnél? Amikor a vágy már nem magától értetődő,...
Dobrev Klára: Apró Antal unokájaként kiemelt a felelősségem, hogy tegyek a közösségért
A Demokratikus Koalíció elnöke a Szemben Kócziánnal című műsor vendége volt.
A Közel-Keleten ragadt magyaroknak üzent Szijjártó Péter
Ezernél is több magyar regisztrált szombat estig konzuli védelemre, Abu Dzabiban a magyar nagykövetségen folyamatosan próbálnak segíteni.
Kiállítás nyílt Korda György-Balázs Klári művészházaspárról – Ezeket láthatják a látogatók
Pop-up kiállítás nyílt Korda György és Balázs Klári művészházaspárról Onstage/Backstage címmel a Magyar Zene Háza Popkulturális...
Élményfürdős újranyitás, termálfürdős kutatás és bővülő gyógyvizes kínálat
Kedvező fejlemények Gyopárosfürdőn; kutatják az abonyi víz gyógyhatását; szorongásoldó termálfürdőzés; gyógyfürdővé válhat a...
Anyuka is részt vett a droghálózat működtetésében – 11 helyszínen csaptak le a rendőrök
A Pest vármegyei nyomozók egy összehangolt akció során egy időben, 11 különböző helyszínen ütöttek rajta egy kiterjedt...
Menczer Tamás elismerte, „háttérbe szorult” a miniszteri biztosi munkája, amiért havi 1,5 milliót kap
A Fidesz kommunikációs nem árulta el, valójában mennyit dolgozik a KKM-ben a pénzért.
Trump újdonsült szomszédjánál elképesztő vagyon és hatalom kezd összpontosulni, rá is ment a történelem egyik legnagyobb médiaüzletére
A világ egyik leggazdagabb emberének sem lesz egyszerű a Warner-felvásárlást finanszíroznia, de a Trumppal ápolt jó kapcsolat sokat...
Nagy a baj? Marco Rossi alapemberei sérülés miatt nem játszanak
Nem kerültek be a meccskeretbe.
Rólad is jó eséllyel álmodozik az egyik exed
Egy felmérésben 2000 felnőttet kérdeztek meg – az ürügy a közelmúltban megünnepelt Valentin-nap volt –ám érdekes dolgokra derült...
Titkos esküvőn kelt egybe Keszthelyi Vivien és Michael Schumacher unokaöccse Salzburgban
Keszthelyi Vivien és David Schumacher a legnagyobb titokban, szűk családi körben mondták ki a boldogító igent. Az első fotók már...
Sport
A zseniális Yamal csodagólt rúgott
A Villarreal védelmét és kapusát mattolta a Barcelona játékosa.
Videón, ahogy Lionel Messi félmeztelen fanatikusa a pályára rohan, majd a világsztárral együtt földre kerül
18 éves magyar fiú kezdett az Inter Miamai csapatában.
Dárdai új edzőt hozott az Újpesthez: "Nem volt nehéz igent mondanom"
Maximilian Kallensee lett az Újpest új erőnléti edzője, aki korábban megfordult a Borussia Dortmundnál, a Herthánál, a Werder Bremennél, valamint legutóbb az Elversbergnél.
Megvan a Fradi pontos programja az Európa-ligában
A sorsolás után kiderült a Ferencváros pontos programja is.
Két perc alatt duplázott az MTK a debreceni hajrában, egy pont lett a jutalma
Bárány Donát góljaival hiába vezetett két góllal a házigazda, meg kellett elégednie a döntetlennel.
Arne Slot meghúzta a „váratlant”, Szoboszlai végre a liverpooli középpálya tengelyében
A kiesés ellen küzdő West Ham United látogat Liverpoolba.
Elképesztő góllal indult a futballhétvége
Onnan rúgott nagyon nagy gólt, ahonnan mások a beadásra gondolnak.
Az argentin válogatott futballista beintett szerb edzőjének, nem ment le cserére
A tréner visszakozott, és a pályán hagyta önfejű középpályását.
NB I: "Ha sorozatos hibákat követünk el, az ellenfél betalál és így végződik a meccs" - edzői értékelések
Így látták a vezetőedzők a péntek esti DVSC-MTK mérkőzést.
Rejtélyes sérülés miatt kidőlt Marco Rossi alapembere
Egyelőre nem tudni, mennyi időt kell kihagynia Loic Negónak, akire jövő hét elején vizsgálatok várnak.
Szoboszlai gólpasszt adott, a Liverpool gálázott hazai pályán a kiesőjelölt ellen
Már az első félidőben három góllal mentek a Mersey-partiak.
Magyar edzővel és egy 153 centiméter magas játékossal törte meg a 18 éve tartó átkot a német kiscsapat
Kiélezett csatában nyerte meg a kupadöntőt a kisvárosi együttes.
Bulvár
A magyar sztárházaspár 800 milliós luxusingatlanban él Szentendrén: szobáról szobára mutatták meg
Fucsovics Márton és Molnár Nini kamerák előtt árulták szentendrei luxusotthonukat.
Végleges visszalépésre szólították fel Dobrev Klárát, ezt már nem hagyhatja figyelmen kívül
Kemény üzenetet kapott a DK elnöke, nem akárki szólt be neki.
Ez durva háborús uszítás: Tömegvere-kedést szerveznek a közösségi médiában iskolásoknak Londonban
A TikTokon és Snapchaten terjedő, úgynevezett „iskolai háborúkat” hirdető posztok miatt a londoni rendőrség és több iskola is riadót fújt. A hatóságok szerint a fegyvereket és erőszakot népszerűsítő közös
Tragikus Havas Henrik családi állapota, ezen még a pénz sem segíthet
Igaza volt Bohár Dánielnek?
Öt év börtönt is kaphatsz, ha ezt teszed otthon az autóddal
Hétköznapi autós műveletnek számít, otthon is megtehetjük, csak nem mindegy, hogyan.
Magyar Péter sorsa megpecsételődött, a múltban rejlik a 2026-os választás titka
Nagyon nagy tétje van az áprilisi választásnak, de úgy tűnik, hogy van egy eddig számításba nem vett tényező, ami sokat nyom a latba.
Rakétatámadás ért egy luxusszállodát Dubajban, lángokban áll az épület
Több felvétel is készült a támadásról.
3 csillagjegy, akinek nem várt pénzösszeg érkezik az életébe
Nem minden pénzügyi fordulat hangos és látványos. Néha egy elmaradt utalás, egy régi projekt beérő gyümölcse vagy egy váratlan lehetőség hoz pluszbevételt. Most három csillagjegy számíthat meglepetésszerű anya
Felgyorsult öregedés és eltűnő barátok: dolgok, amikre senki nem figyelmeztet a 40-es éveidben
A negyvenes éveink számos kihívást tartogatnak, amelyeket érdemes előre megfontolni. A személyes történetek és tanácsok segíthetnek felkészülni erre az időszakra.
Fél évszázada nem történt ilyen tragédia: Elveszett a magyar gyümölcstermés háromnegyede
A FruitVeB összesítése szerint a hazai gyümölcsállomány 75%-a megsemmisült, a csonthéjasoknál pedig szinte teljes a pusztulás – mutatjuk a megdöbbentő számokat.
Olyan fegyvereket kaphat Irán, hogy az amerikai haditengerészet is megijedhet
Nehezen lelőhető, villámgyors kínai rakétákat vennének az irániak. De tényleg veszélyeztethetnék ezekkel az amerikai hadihajókat is?
DPK-gyűlés Esztergomban: Vegyük el a nemzetárulók szavazati jogát, kezdjük Dobrev Klárával
Tiszás fiatalokkal is találkoztunk a Háborúellenes Gyűlésen.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Fontos útfelújítások kezdődnek Pápa térségében
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


