Ezt olvasta már?


Gyurcsány fekete Orbánja

Fidesz: az emberek nem kérnek Gyurcsány Ferencből

Gyurcsány Ferenc szerint Orbán Viktor vezetésével a köztársasági helyett mára olyan “ellen-Magyarország” épült fel, amelynek egyik előképe Csurka István politikai programja és világlátása.

A Demokratikus Koalíció (DK) elnöke nyolcadik évértékelő beszédében kedden Budapesten azt mondta: bár a köztársaságpártiak ma kisebbségben vannak, nem lehet más céljuk, mint meggyőzni igazukról a többséget.

 

Elmúlt 20 év

 

Magyarország bajban van, nagyobb bajban, mint húsz éve bármikor – rögzítette nyolcvanperces beszédében Gyurcsány, hozzátéve, sokan mondják, hogy ezért Orbán a hibás, de ennyivel nem szabad megelégedni.

 

Kifejtette: két évtizede a politikusi közösség osztozott a társadalom szabadságvágyában, abban, hogy nyugatos, polgári Magyarországot, demokratikus parlamentarizmust akar, bal- és jobboldal akkor egyetértett a szociális gondolat, az elesettek támogatásának fontosságában és abban is, hogy nincsenek jó és rossz magyarok.

 

Csurkai Magyarország

 

A kilencvenes évek elején Csurka István mutatta meg, hogy a republikanizmussal szemben létezik egy másik hagyomány, ami a nemzetre hivatkozik, de ezzel csak “vad és őrült” eszméit takarja el – mondta a volt kormányfő, hozzáfűzve, amíg Antall József még tudta, hogy nem egyezhet ki Csurkával és “a magyar felsőbbrendűség” gondolatával, mára a rendszerváltás tartópillérei összedőltek, a köztársaságpártival szemben, sokak támogatásával, kiépült egy “ellen-Magyarország”.

 

Véleménye szerint az “ellen-Magyarország” – amelyet ez a kormány képvisel – bezárkózik, szabadság helyett alávetettséget, rendet és alázatot akar, nem hisz az Európai Unió szellemiségében, Brüsszel és Párizs helyett keleti, autokratikus-despotikus rendszerekre tekintget, fél a piaci versenytől, a szegénységet nem átoknak, hanem bűnnek gondolja.

 

Orbán Viktor rendszerváltást akart és ez mára megtörtént – jelentette ki, azzal együtt, hogy a köztársaságpártiak ma kisebbségben vannak. Ezért véleménye szerint a demokratikus ellenzék feladata nem egyszerűen a kormányváltás, hanem a többség meggyőzése, bizonyítva, hogy lehet békét teremteni köztársaságiak és nemzetiek között.

 

“A republikánus közösségnek nem lehet más célja, mint visszaállítani a ’89-es alkotmányosságra épülő viszonyokat” – jelentette ki Gyurcsány Ferenc egy budapesti szálloda konferenciatermében tartott értékelőjében.

 

A kormány megbukott

 

Beszédében – amelyet nem pulpitus mögül, hanem minden oldalról székekkel körülvett porondon mondott el – hosszan szólt arról, hogy a kormány külpolitikai stratégiája megbukott. Hangsúlyozta, hogy miközben a kormányfő folyton a szuverenitásról beszél, a nemzetközi politika kulcsfogalma ma nem ez, hanem a nemzeti mozgástér bővítése. Mint mondta: bár Észak-Korea szuverénebb, mint Dél-Korea, mégis az előbbiből menekülnek az emberek az utóbbiba. Hozzátette: a kormány politikája miatt az ország mára “rosszkedvű barakká” vált.

 

Azt is mondta, hogy a jelenlegi kabinet “utálja a pedagógusok szabadságát”, betanított munkásként tekint a tanárokra, úgy véli, a minisztériumból kell megmondani nekik, mit és hogyan tanítsanak. Szerinte a kormány “a rezsim” szolgálatába akarja állítani az iskolarendszert.

 

Fidesz-Jobbik kéz a kézben

 

Gyurcsány Ferenc a cigányság helyzetéről kijelentette, az ország “az erkölcsi romlás útjára lép”, ha a legelesettebbeket bűnbakká teszi. Mint mondta, nem menteget senkit, de amíg számtalan roma család dolgozik a jobb életért, addig nem lehet a cigányságot a bűnözéssel azonosítani, engedni “a fasisztáknak, hogy cigányozzanak”. Szerinte ezért is érthetetlen, hogy a Fidesz a Jobbikkal “parolázik”.

 

Kiemelte azt is, hogy ha a kormány nem változtat az önzésén alapuló szociálpolitikáján, az szociális elégedetlenséget szül, aminek “súlyos vége lehet”. Azt mondta, szegénység mindig, így az ő kormányzása alatt is volt, de mértéke most nagyobb, mint korábban bármikor.

 

De mit csinálnak az egyházak?!

 

Évértékelő beszédében Gyurcsány Ferenc bírálta az egyházakat – elsősorban a történelmieket -, mondván, az a kép alakulhatott ki, hogy fontosabb nekik egyházi státuszuk megőrzése, mint az elesettekért viselt felelősség. Vannak azonban – folytatta – olyan vallási közösségek is, amelyek sokat tesznek a szegényekért, mégsem működhetnek egyházként, mert vezetőjük kritikus a miniszterelnökkel szemben.

 

A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség vezetőjét hozta példaként, emlékeztetve arra, hogy korábban Iványi Gábor keresztelte meg Orbán Viktor első két gyermekét, most viszont, hiába nyújt menedéket százaknak, “néhány kritikus mondata miatt” szervezete nem kaphat egyházi jogállást. “Sokkal több Iványi Gábort és sokkal kevesebb Orbán Viktort kívánok az országnak” – mondta a DK elnöke.

 

A baloldal legnagyobb pártja

 

Az októberben megalakult Demokratikus Koalícióról szólva elmondta, a megszervezendő demokratikus közép meghatározó ereje, a baloldal legnagyobb pártja akar lenni, célja, hogy összekösse a szabadság és a szolidaritás ügyét, mert elvész a szabadság, ha az ország többsége nem részesül biztonságban, jólétben. Mint mondta, a nemzet szociális közösség is, ezért érvelt a többkulcsos adórendszer mellett.

 

Az MSZP-ből való távozásáról úgy fogalmazott, nem volt fájdalommentes, de miután a szocialista párton belüli vitákat nem sikerült lezárni, nem látta értelmét annak, hogy tovább “marják egymást”, ezzel is a jobboldal malmára hajtva a vizet.

 

“Fogadják el, hogy legyőzni nem elsősorban Orbán Viktort kell – őt majd le fogjuk -, hanem meggyőzni kell Magyarország sok-sok polgárát, hogy ez egy jobb, élhetőbb, mindőnket befogadó hely legyen” – mondta a volt miniszterelnök.

 

A rendezvényen ott volt például Czeizel Endre orvos-genetikus, Kovács Kálmán volt válogatott labdarúgó, Beregi Péter színész, Sz. Bíró Zoltán történész, valamint a DK vezetőin kívül több, a Gyurcsány-pártban tisztséget nem viselő egykori szocialista politikus, így Schiffer János korábbi főpolgármester-helyettes és Gy. Németh Erzsébet, aki 2002-ben az MSZP főpolgármester-jelöltje volt.

 

Fidesz: az emberek nem kérnek Gyurcsány Ferencből

 

A Fidesz szerint Gyurcsány Ferenc keddi évértékelő beszédéből az derül ki, hogy a volt miniszterelnök tovább halad az őszödi úton. “Az emberek világossá tették, hogy nem kérnek Gyurcsány Ferenc hazugságaiból, nagyotmondásaiból és korrupt barátaiból. A Gyurcsány-korszak szocialista kormányai tönkretették Magyarországot, így aztán nem véletlen, hogy Gyurcsány Ferenc ma már csak egy 3 százalékos törpepárt vezéreként produkálhatta magát” – áll Selmeczi Gabriellának, a Fidesz szóvivőjének keddi közleményéből.

 

Jobbik: Gyurcsánynak börtönben lenne a helye

 

A Jobbik szerint ha “Magyarországon valóban működne az elszámoltatás és a rendteremtés, akkor Gyurcsány Ferenc – lassan két évvel az állítólagos fülkeforradalom után – az egyik legbiztonságosabb börtönünk beszélőjén fejtette volna ki véleményét biztonsági kamerák kereszttüzében” – reagált kedden Pörzse Sándor jobbikos képviselő közleményében Gyurcsány Ferenc évértékelőjére.







0
0
0
0

hírek innen, onnan

3 sikkes fejfedő, ami megvéd a napszúrástól és ultra divatossá tesz

A forró nyári napok során mindannyian keressük a stílusos megoldásokat, amelyek feldobják a megjelenésünket és védenek a káros...

Hiába szeded, ártasz vele: így fordul a D2-vitamin tested ellen

A D-vitamin fontosságát ismerjük, de kevesebbet tudunk annak formáiról. A táplálékkiegészítőkben többnyire D2 formával...

Új igazgató és orvosigazgató irányítja az újbudai Szent Imre-kórházat

Járai Zoltán vezeti hétfőtől a Dél-budai Centrumkórház Szent Imre Egyetemi Oktatókórházat megbízott igazgatóként, az intézmény...

Itt a MÁV kedd reggeli azonnali közleménye – gázolás miatt kellett rögtön intézkedni

Súlyos baleset miatt jelentős fennakadások alakultak ki kedd reggel a Budapest–Hatvan vasútvonalon, miután egy személyvonat Rákoscsaba és...

Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, telje az értetlenség Debrecenben

Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.

Retró fotókon a kedvenc európai nyaralóhelyeink: amikor még nem volt tömegnyomor

A nosztalgiavonaton nincs fék! Ezeket a fotókat végiglapozva lehet, hogy idén nem fogod olyan gyakran előkapni a telefonodat, és inkább...

Magyar Péter menesztette a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal elnökét

Gaál Szabolcs Barnát keddi hatállyal mentette fel a kormányfő, utódját még nem nevezte ki.

Hogyan tudunk kijönni a közéleti kiégésből?

Nem az a furcsa, hogy elfáradtunk. Az a súlyos, hogy ennyi ideig bírtuk. Tizenhat évnyi politikai zaj, permanens válságok, járvány,...

Rogán Antal havi 25 milliót keres, Gulyás Gergely babavárót vett fel

Az ellenzéki képviselőknek is nyilvánossá tették vagyonnyilatkozatait.

Diogo Jota özvegyének levelét olvasva könnyek szöknek az ember szemébe

Andy Robertson elhunyt barátjáért is küzd a világbajnokságon.

Magyar Péter azonnali hatállyal felmentette a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal elnökét

Azonnali hatállyal felmentette tisztségéből a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) elnökét Magyar Péter miniszterelnök. Az erről...

Hat kifejezés, amit egy gázlángozó használ: hogyan manipulálja az áldozatát?

A gázlángozás a manipuláció egy különösen alattomos formája, amelynek célja, hogy az áldozat elkezdjen kételkedni a saját emlékeiben,...

0

Sport

El sem kezdődött a foci-vb, de már most az amerikaikon röhög mindenki

Az egyik főpróba nem sikerült jól, reméljük, a tornán már nem lesznek ehhez hasonló bakik.

Újra összeesett meccs közben Christian Eriksen

A dán középpályás felkészülési meccsen vesztette eszméletét, szerencsére magához tért, saját lábán ment a mentőautóhoz.

Bajnokok Ligáját érhet, ez az edző veszi át a bajnok Győri ETO-t

Robbie Keane-t éppen a győri kiszemelt miatt akarták elcipelni egészen Pozsonyig.

Kellemetlen helyzetbe került Florentino Pérez, kikosarazta a Real Madridot a világsztár

A Bayern München kemény üzenetet küldött Michael Olisével kapcsolatban.

Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata

Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.

Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?

A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.

Az Aranylabda-várományos mesterhármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát

New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.

Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

0
0

Bulvár

Foga és haja sincs már: Felismerhe-tetlenül él az utcán az egykor ünnepelt 43 éves bombázó

Felismerhetetlenné vált az egykor ünnepelt címlaplány, Loni Willison. A Baywatch sztárjának exneje ma Los Angeles utcáin él, a kukákból étkezik, és fogatlanul, kopaszon tolja maga előtt a holmiját.

Két egyszerű fagyit kértek elvitelre, 17 ezer forintos számlát kaptak a gyanútlan turisták

A gyanútlan utazók megkopasztására szakosodott vendéglátósok idén is gőzerővel dolgoznak a legnépszerűbb európai városokban. Egy floridai nő brutális összegű számlát kapott két egyszerű fagylaltért. [Banners

15 év után hívták be az elemzőt a köztévébe, nem akármilyen mondattal nyitott

A kormányváltás után a köztévén átalakulások kezdődtek, ezt pedig sokan észre is vették, néha meglepő fordulatokkal indulnak a beszélgetések.

Brutális mit hagyott maga után az Orbán-kormány

Megjelent az új pénzügyi tárca első beszámolója. E szerint május végén a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 90,2 százaléka már teljesült. A számokon jól látszik az Orbán-kormány választás

Titokban összeházasodott az RTL és a TV2 sztárja: gyönyörű párt alkottak az esküvőjükön

Titokban megtartotta álomesküvőjét Czibolya Niki és Filipáncs Bálint. Görgess tovább a képekért.

Ez a halála előtti utolsó kép Petőfi Sándorról, teljesen máshogy nézett ki, mint ahogy látjuk a tankönyvekben

Petőfi Sándorról élete során több kép és festmény is készült, az utolsó 1849-ben, nem sokkal a halála előtt.

Iszonyatos adósság dőlhet a magyar állam nyakába, ha átveszik a hazai óriáscéget: tényleg megéri ez?

Amennyiben az állam átvenné a tulajdonosi jogokat, a tőkepiaci szabályozás értelmében kötelező nyilvános vételi ajánlatot kellene tennie a többi részvényesnek.

„Egyszerűen, jogszerűen”: Mit nem szabad a szomszédnak?

A legfontosabb tudnivalókat dr. Jagusztin Tamás, a Pest Vármegyei Főügyészség megbízott közjogi főügyészhelyettese foglalta össze.

Húst vettek a magyarok Dániában – Óriási különbség van hozzánk képest ebben

Van egy furcsa szokás Dániában a boltokban, ami a magyarok számára meglepő lehet. Nálunk ez a húsvásárlás káoszt okozna.

0