Ezt olvasta már?


Gyűlik a pénz a Csengetett, Mylord? közönségtalálkozóra

Hatalmas az összefogás a Csengetett, Mylord? közönségtalálkozója körül, a rendezvényre már több, mint egymillió forintot gyűjtöttek a rajongók. Az érdeklődőknek július 18-ig van lehőségük utalni, a részvételhez szükséges összeg minimuma ötezer forint.

A szervezők már öt szereplőtől kaptak ígéretet a részvételre, így ha minden a terv szerint halad szeptemberben Susie Brann (Miss Poppy), Amanda Bellamy (Rose), Michael Knowles (Mr. Teddy), Jeffrey Holland (James) és Perry Benson (Henry)is Magyarországra látogat.

Szeptember 22-én lehet Magyarország első Csenegetg, Mylord? közönségtalálkozója, a népszerű brit sorozat 30. évfordulója alkalmából. A rendezvény közösségi finanszírozású, a megvalósításához pedig hárommillió forintra van szükség, ezért csak azok vehetnek részt rajta, akik minimum ötezer forinttal támogatják a szervezést.

A találkozó részleteit az ország legnagyobb Csengetett, Mylord? Facebook csoportjában lehet követni, június 19-óta több mint 1 millió forintot gyűjtöttek. Az adományokon kívül a szervezőkhöz számos felajánlás érkezik: a színészeknek ingyenes reptéri transzfert, szállást és városnéző túrát is biztosítanak a sorozat rajongói.

„Nagyon jó azt látni, hogy nemcsak pénzzel támogatnak az emberek. Mindenhol vannak Csengetett, Mylord? rajongók, ennek köszönhetően már most súlyos százezrekkel csökkent a célösszeg. Az egyik legpatinásabb Andrássy úti szálloda igazgatója ingyen biztosít szállást a színészeknek, az egyik legnagyobb magyar könyvkiadó pedig ajándékcsomagot állít össze nekik, ráadásul több médium is beállt már a szervezés mögé. A színészekkel folyamatosan kapcsolatban vagyunk, akik nagyon várják és készülnek a találkozóra, úgy néz ki nem okozunk nekik csalódást” – mondta el Szijj András, a közönségtalálkozó egyik főszervezője.

A Mr. Twelvetrees-t alakító James Holland videóüzenetet is készített a magyarországi rajongókhoz:

A gyűjtéshez itt lehet csatlakozni: https://www.goood.hu/gyujtes-d75ziuu0lr







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Újabb védőt igazol a Chelsea Xabi Alonso kérésére

A londoni klub 52 millió fontért szerződteti a Crystal Palace francia középhátvédjét, Maxence Lacroix-t.

Mit tehet a kisnyugdíjas, ha elfogy a pénze? Segélyek, támogatások 2026

Az alacsony nyugdíjból élők számára egy váratlan gyógyszerkiadás, egy magasabb közüzemi számla vagy egy meghibásodott háztartási...

Távozhat a PSG-től az aranylabdás Ousmane Dembélé

A szaúdi Al-Hilal csábítja a Paris Saint-Germain aranylabdás támadóját, Ousmane Dembélét, aki nyitott a váltásra.

Ne menj a gyógyszertárba hagyományos recepttel.

Egy elveszett papírvény, egy otthon felejtett recept vagy egy nehezen olvasható orvosi bejegyzés elég lehet ahhoz, hogy valaki gyógyszer...

A rejtélyes ok, amiért a levendulaágyásod vonzza a méheket, elűzi a szúnyogokat.

A levendula nemcsak kertünk dísze, hanem igazi titkos fegyver is: míg a méhek bolondulnak érte, a szúnyogok menekülnek a közeléből....

Cap Ferret-i erdőtűz: 40 ezren menekülnek, áttört a védősáv – A pestis, amikor a védelem közügy lesz

A Cap Ferret-i erdőtűz miatt mintegy 40 ezer embert evakuálnak, miután a lángok átlépték a tűzoltók védősávját. A kishajós mentés...

Hatalmas pofon a magyar vidéknek: Brüsszel elzárja a pénzcsapot?

Inkább más irányú fejlesztéseket képzel el a vezetőség.

Két nap alatt több mint 140 ezer embert kellett menekíteni Franciaországban az erdőtüzek elől

Emmanuel Macron elnök péntek este mozgósította a hadsereget.

Vitézy Dávid: jövőre korszerű IC-motorvonatok állnak forgalomba a Gysev-nél

Jövőre a Gysev-nél 11 korszerű IC-motorvonat áll forgalomba a Budapest-Győr-Szombathely és a Budapest-Győr-Sopron vonalon - írta a...

Menesztették Karim Khant, a Nemzetközi Büntetőbíróság szexuális visszaéléssel gyanúsított főügyészét

A tagállamok 125 tagú közgyűlésén mintegy 80 tag szavazta meg a június 9-én már felfüggesztett brit jogász végleges menesztését

0

Sport

Ousmane Dembélé őrületes klubváltásáról ír az egyik legismertebb transzferguru

Elkezdték az egyeztetéseket a francia aranylabdással.

A világ egyik leggazdagabb embere szemet vetett Szoboszlaiékra, új tulajdonoshoz kerülhet a Liverpool

Elképesztő összeget fizetne Jeff Bezos az angolok rekordbajnokáért, aranykor következhet az Anfielden.

Ronaldo villantott egy hatalmasat, Georgina tangás feneke bánta

Cristiano Ronaldo egy vízalatti felvételt mutatott magukról, ahogy a medencében bohóckodnak.

Világbajnokkal érkezik a Real Madrid Budapestre, szenzációs ötlettel álltak elő a Fradi-szurkolók

Egyszerű a követelés, lottónyeremény összegét tehetné zsebre a Ferencváros.

Elképesztő jelenetek zajlottak le a „kiszáradt” Velencei-tavon rendezett Európa-bajnokságon

Átlagban félméteres a víz, de a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia előtt 2,5 méteresre kikotorták.

0
0

Bulvár

Felbomolhat a Fidesz? Az Országgyűlés alelnöke kimondta a lehetetlent Tusványoson

Dúró Dóra várja Fidesz szavazóit a Mi Hazánk oldalára, szóba került a következő miniszterelnök is.

Volt fővárosi főügyész: Fidesz-győzelem esetére be voltak tárazva ügyek Magyar Péter ellen is

Ihász Sándor a lemondó legfőbb ügyészről és a KNYF távozó vezetőjéről is lesújtó tapasztalatokat és véleményt osztott meg.

Szupertél csaphat le Európára, Magyarország ekkor kaphat az összeomló sarkvidéki légtömegekből

Keményen szélsőséges szupertélre kell készülnünk, a sok hó és nagy hideg sem kizárható a poláris örvény miatt.

Magyar Péter Hadházy posztja alá kommentelte, hogy az Országgyűlési Hivatal már bejelentett igazgatója mégsem lesz igazgató

A volt képviselő szerint Divinyi Zsombor Tiboczék embereként csinált üzleti karriert.

Konkrét javaslat a köztársasági elnök személyére: Az ATV élő adásában hangzott el

Különleges és meglepő név bukkant fel az államfőjelöltek között: egy élő adásban kezdeményezték a népszerű hazai kvízlegenda jelölését.

Ismét ugrott 1000 milliárd forint: feljelentést tett Kapitány István

Minden képzeletet felülmúló, 1000 milliárd forintos pénzügyi botrány robbant ki! Kapitány István miniszter négy gyanús Eximbank-ügyben tett feljelentést. Tiborcz-szálloda, afrikai sztráda és bukdácsoló külföld

Kapu Tibor: Orbán Viktor teljes mérték-ben megsértette a NASA-val kötött megállapodást

Kijelentette, az utolsó magyar űrhajós akar lenni, akinek akaratán kívül köze volt a pártpolitikához

Aggasztó hír, hogy az Európai Unióban először Magyarországon ütötte fel a fejét meg egy invazív faj

A gyors bejelentés kiemelten fontos az őshonos kőrisállományok védelme és a károsító további terjedésének megakadályozása érdekében.

Három gyerekkel maradtak szállás nélkül Párizsban – Hetekig harcoltak a pénzükért a Booking.commal

Mi történik, ha külföldön, a megérkezés pillanatában derül ki, hogy nincs hol aludnia a családnak? Andiék története megmutatja, mennyit ér baj esetén egy közvetítő oldal segítségnyújtási ígérete.

Sokan eszik rendszeresen: ez a húsfajta jelentősen növelheti a hasnyálmirigyrák kockázatát

Új, átfogó kutatás figyelmeztet: a vörös húsok túlzott fogyasztása mérhetően növeli a nehezen kezelhető daganatos betegség kialakulásának esélyét.