Gulyás Gergely: a kormány meghosszabbítja a benzin- és az élelmiszerárstopot
A benzin- és az élelmiszerárstop meghosszabbításáról döntött a kormány - jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter szombaton Budapesten, a Kormányinfón.
Gulyás Gergely elmondta azt is, hogy a december 31-én lejáró kamatstopot is meg fogja hosszabbítani a kormány legalább fél évvel.
Közölte, a kormány mindent megtesz, hogy olyan általános gazdasági helyzet legyen az országban, olyanok legyenek a költségvetés adottságai, hogy ezeket az intézkedéseket - a rezsicsökkentéssel együtt - fenn lehessen tartani. Ez Európa legnagyobb családtámogatási programja - mondta.
Azon véleményének is hangot adott, hogy ha a háború véget érne, vagy ha az EU az energetikai szankciók kivezetéséről döntene, már másnap felére csökkenne a gáz és az olaj ára.
A kormányülés közben tartott sajtótájékoztatón a miniszter azt mondta, a háború és az arra adott szankciós válaszok brutális energiaáremeléshez vezettek, ez pedig általános áremelkedést, inflációt okozott, a termékek, különösen az élelmiszerek ára megemelkedett.
Ennek következtében elszabadult a benzin és a dízel ára is és rohamosan növekedtek az elmúlt hónapokban a kamatok is.
Gulyás Gergely emlékeztetett, a kormány már tavaly ősszel hozott intézkedéseket azért, hogy ezektől a káros jelenségektől meg tudja védeni a magyar családokat.
Az árstopok fenntartását azzal a rendkívüli helyzettel indokolta, hogy amíg a szankciók hatályban vannak, nincs reális esély arra, hogy a helyzet javuljon.
Úgy összegzett, hogy a magyar családok számára továbbra is lesznek olyan alapvető élelmiszerek, amelyek a válság előtti áron elérhetőek.
Hozzátette: a kamatokat a kormány féken tudja tartani, ami több tízezer családnak jelent komoly segítséget és bíznak abban, hogy a magyarországi üzemanyagárakat is féken tudják tartani. Elmondta, Európában Magyarországon a legolcsóbb az üzemanyag, ezzel segítik a családokat.
Szólt arról is, hogy az átlagfogyasztásig a rezsicsökkentést is megvédik és fenntartják. Az elmúlt hónapok ijedtsége után, az első villany- és gázszámlák érkezésekor azt látni, hogy többen férnek bele a meghatározott átlagmennyiségbe, mint amennyien ezt korábban gondolták - fogalmazott, megjegyezve, sokan elkezdtek spórolni is.
Ismertetése szerint jelentős, havonta 150-180 ezer forintos támogatást tudnak adni a családoknak azzal, hogy nem kell a gáz és a villany piaci árát kifizetni.
A miniszter elmondta, több hónapon át, különösen nyáron intenzív tárgyalások folytak az Európai Bizottsággal (EB), mára nyitott kérdés nem maradt.
A kormány az Európai Bizottság által kérteket vagy elfogadta, vagy ott ahol nem tudta elfogadni, sikerült mindkét félnek megnyugtató kompromisszumra jutni - tette hozzá.
Elmondta, a kabinet szombati ülésén megtárgyalta és jóváhagyta ezeket a javaslatokat, amelyeket jövő hétfőn és pénteken benyújt az Országgyűlésnek. A jogszabályok novemberben hatályba lépnek, azt követően szüntethetik meg a kondicionalitási eljárást - jelezte.
A miniszter szerint a kölcsönös bizalmatlanság helyett a kölcsönös bizalom irányába tett lépésnek tekinthető az a tárgyalássorozat, amely az elmúlt két hónapban a bizottsággal folyt.
Megjegyezte, az EB vasárnap kommunikálni fog ebben az ügyben, a megállapodásnak valóban része az is, hogy azokat a vállalásokat, amelyeket a magyar kormány tett, teljesíteni kell, valósággá kell válniuk.
Arra kérte az Országgyűlést, hogy részesítse előnyben azokat a törvényjavaslatokat, amelyek elfogadása után a kondicionalitási eljárás lezárható legyen.
Kitért arra is, hogy az EB-vel folynak a tárgyalások a helyreállítási alapról is, amellyel kapcsolatban a pályázatokat kiírták, a kifizetéseket is megkezdték, de a bizottsággal nem jött létre a megállapodás.
Elmondta, tárgyalnak és még nincsenek késében a következő hétéves uniós költségvetés operatív programjairól szóló partnerségi megállapodás megkötésében.
Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter bejelentette: a kormány az energiaintenzív termelő kis- és közepes vállalkozásokat támogató programot fogadott el. A program október 1-től indul, 2023 végéig tart, és két fontos eleme van:az egyik a működési költségek, a másik pedig a beruházások támogatása - ismertette.
A működési költségek támogatása azt jelenti, hogy három hónapra - októberre, novemberre és decemberre - az energiaintenzív feldolgozóipari kkv-k áram- és gázszámlája növekményének 50 százalékát kifizeti az állam - közölte, hozzátéve, ha például valakinek 10-ről 60-ra felmegy a számlája, akkor nem a hatvannak az ötven százalékát fizetik ki, hanem az 50-nek az 50 százalékát.
Emellett a kormány elindít egy energiaátállási, energiahatékonysági beruházás-támogatási programot, itt maximum 15 százalékos önerő támogatást adnak a kkv-knak annak érdekében, hogy hosszú távon versenyképesek maradjanak. Jelezte: a Széchenyi Kártya Programban támogatott kamatozás mellett vehetők igénybe hitelek ilyen beruházásokhoz, azonban a bankok akár 20-30 százalékos önerőt is kérhetnek.
A vállalkozásoktól azt kérik, hogy a munkahelyeket őrizzék meg, az általuk foglalkoztatottak száma 2023 végével ne csökkenjen 90 százalék alá a jelenlegi szinthez képest - mondta.
Ismertette: uniós definíció szerint energiaintenzívnek tekintenek minden olyan vállalatot, amelynek az energiaköltsége a nettó árbevétel arányában 2021-ben 3 százalék felett volt. A programmal a feldolgozóipari kkv-kat célozzák, azaz azokat a cégeket, amelyek a feldolgozóiparban működnek TEÁOR kód alapján, vagy árbevételük több mint 50 százaléka a feldolgozóiparból származik - tette hozzá.
Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter arra is kitért, hogy a kormány két másik programot - egy gyármentő programot és egy új munkahelyvédelmi akciótervet - is megtárgyalt, de ezekről még nem döntött, a következő hetekben fogja kialakítani ezeknek a keretrendszerét.
A gyármentő programban nagy energiaintenzív iparvállalatoknak, gyáraknak az energiahatékonysági beruházásait fogják támogatni. Itt már nincsen működési költségtámogatás, csak beruházási támogatás, azaz ha saját pénzből vagy hitelből egy cég meg akarja ezt valósítani, akkor ebben segítenek - részletezte.
Az új munkahelyvédelmi akcióterv elindítását a miniszter azzal indokolta: azt látják, hogy a következő hónapokban néhány szektorban, ahol az energiaintenzitás különösen magas, az energiaárak elszabadulása miatt a vállalatok olyan nehéz helyzetbe kerülhetnek, hogy a munkahelyek, a munkaerő csökkentésével válaszolhatnak rá. Leszögezte: a munkahelyeket meg kell őrizni, ezért nagyon fontosnak tartja a kormány az akcióterv elindítását.
Mintegy tízezer potenciális érintettje lehet a kkv-kat érintő programnak. Mivel ezen cégeknek egyéb likviditási problémáik is adódhatnak, például a magasabb bérek kigazdálkodása miatt, a programot három hónap után értékelni fogja a kormány és dönt az esetleges folytatásáról - mondta Nagy Márton.
Közölte: 116 energiaintenzív szektort azonosítottak, és a kkv-knak szánt programmal ezeket célozzák meg, mert azt nem tartják hatékonynak, hogy mindenki nyakló nélkül kapjon pénzt. Az a lényeg, hogy a kkv-k az energiaválság után is életképesek és versenyképesek maradjanak, és megvédjék a munkahelyeket - mondta.
A gazdaságfejlesztési miniszter kérdésre válaszolva közölte: a kormányülésen ő is támogatta az ársapkák fenntartását, ugyanakkor továbbra is fenntartja azt a véleményét, hogy ezek nem normál piaci beavatkozások. Szerinte ugyanakkor jelenleg nem is normális piaci körülmények vannak, hiszen egy szankcióval terhelt energiaválságban vagyunk, az infláció emelkedik, a családok terhei növekednek. Jelezte: jelenleg az inflációban nem látják a fordulópontot, a jegybank előrejelzése szerint a következő hónapokban tovább emelkedhet az infláció és csak 2023-ban várható a csökkenése.
Ilyen helyzetben, nézve a telet is, azt kell mondanom, nem indokolt az ársapkáknak a kivezetése - fogalmazott, hozzátéve, hogy ezek az intézkedések nem maradnak itt örökre, előbb-utóbb ki kell vezetni őket.
Megerősítette: az ársapkákat december 31-ig hosszabbították meg, a kamatstop pedig jövő év június végéig tart, hiszen félévente kerül meghosszabbításra.
Minden fával fűtő háztartás 10 köbméternyi fát vásárolhat a télre hatósági áron, a részletekről az agrárminiszter ad tájékoztatást vasárnap - számolt be Gulyás Gergely.
Úgy értékelt: az Európai Parlament által a héten meghozott Magyarországot elítélő döntés a magyar baloldal kísérlete arra, hogy az ország ne jusson uniós forrásokhoz. A több mint 5 millió forintot kereső képviselőik azon dolgoznak a nemzetközi szövetségeseikkel, hogyan akadályozhatják meg, hogy a magyar tanárok, a magyar egészségügy és a magyar gazdaság hozzájuthasson azokhoz a pénzekhez, amelyek járnak Magyarországnak, "ami a miénk" - fogalmazott a miniszter.
A pénzek folyósításával kapcsolatban azt mondta: az Európai Bizottságnak minden felvetésével kapcsolatban kompromisszum született. Kijelentette: ha Magyarország a vállalásait teljesíti, a kondícionalitási eljárás megszűnik. Ez a kormány és minden állampolgár érdeke - szögezte le. A bizottság valóban leírja a szankcióit a nem teljesítés esetére, de azt is hozzáteszi, hogy ha a vállalások teljesülnek, az a bizottság valamennyi aggályát orvosolja. Erre lehet számítani, a kormány teljes nyugalommal várja a vasárnapi döntést - hangsúlyozta.
Gulyás Gergely az Oroszország elleni szankciókról szólva közölte: senki sem vitatja, hogy Oroszország nemzetközi jogot sértett Ukrajna megtámadásával, a szankciók azonban mégis Oroszországnak hoztak rendkívüli hasznot az energiaárak emelkedése miatt, míg Európát elszegényítette. Minden európai kormány azzal küzd, hogyan tudja életben tartani az energiaintenzív vállalkozásokat - tette hozzá.
Szerinte az EU eltért attól, amiben a Versailles-i állam és kormányfői csúcson még egyetértés volt, miszerint a diverzifikációra az igen, de energetikai szankciókra a nem a helyes válasz. A szankciókkal az EU hihetetlen sok pénzt adott Oroszországnak, és tönkretette, vagy legalábbis rendkívüli nehézséget okoz az európai gazdaságnak - tette hozzá.
Nagy Márton úgy értékelt: az Egyesült Államok az egyik legnagyobb nyertese a kialakult helyzetnek és a szankcióknak. Jelezte: a gáz az Egyesült Államokban hatodannyiba kerül, mint az Európai Unióban, illetve Ázsiában, az amerikai cégek energiaköltségei lényegében ugyanott vannak, mint egy vagy két éve.
A józan ész átmeneti győzelmét jelenti Gulyás Gergely szerint az, hogy a bizottság végül nem tesz javaslatot a gázársapka bevezetésére. Az ugyanis hiányt eredményezett volna, és tönkre tenné a lakások fűtését és az európai gazdaságot. A gázársapka ráadásul szankciós intézkedés - folytatta -, így az egyhangú döntést igényel.
Ha kisebb fennakadásokat is okoz a benzinárstop, mindenki tudott tankolni, így az intézkedés fenntartható, köszönhetően a Mol működésének - válaszolta a miniszter arra a felvetésre, nem okoz-e üzemanyaghiányt az intézkedés fenntartása. Hozzátette: a kormány azt tartja a jobb megoldásnak, ha 480 forintos a benzin literenkénti ára.
Semmiről nem mondtunk le, semmit nem töröltünk, csupán a beruházások megkezdését halasztottuk el - fogalmazott kérdésre válaszolva a budapesti egészségügyi beruházásokkal, a többi között a Dél-budai Centrumkórház építésével vagy a Szent János Kórház felújításával kapcsolatban.
Gulyás Gergely kérdésre válaszolva megerősítette: a Budapest-Belgrád vasútvonal beruházásában folyamatosak a munkák, és a kormánynak a repülőtér megvásárlására vonatkozó szándéka sem változott.
Ha megérkeznek az uniós pénzek, akkor garantált a pedagógus-béremelés - erősítette meg a miniszter egy másik kérdésre válaszolva. Hozzátette: hogyha az operatív programokról is meg tudnak állapodni, akkor lesz béremelés a tanároknak, méghozzá gyorsabb ütemben és nagyobb lépésekben, mint ahogyan azt korábban ismertette.
A kormány a növekvő intézményi rezsiköltségekkel kapcsolatban szombaton feltehetően elfogadja azt a javaslatot, amely szerint az általános iskolákban 20 foknak, míg a középiskolákban 18 foknak kell lennie - ismertette.
Szólt arról is: meg kell határozni azt a kört, ahol van mód energiamegtakarításra az önkormányzatoknál, ezután mérik fel, milyen segítségre van szükségük.
Gulyás Gergely az egészségügyi intézmények rezsitámogatására vonatkozó kérdésre válaszolva kijelentette: olyan helyzet nem állhat elő, hogy kórházat vagy rendelőintézetet be kelljen zárni.
Arra is kitért: a kormány szombati ülésén hoz olyan döntést, ami lehetővé teszi azt, hogy a magyarországi kitermelhető barnakőszén mennyiség nagymértékben növekedjen. Azzal indokolt: nagyon komoly energiaspórolás érhető el, hogyha barnakőszénnel is lehet fűteni.
A hazai gáztározókban tárolt mennyiség az ország ellátásában 89 téli napra elegendő - közölte. Ez mind az ipari, mind pedig a háztartási fogyasztást jelenti.
A Dobrev Klára DK-s EP-képviselő által létrehozott árnyékkormányról szólva azt mondta: a Fidesz-KDNP-nek volt igaza, amikor azt mondta, hogy a baloldal valódi vezetője Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke. Úgy fogalmazott, Gyurcsány Ferenc még kormányzati felhatalmazás nélkül is szeret kormányt alakítani.
Árnyékkormány kísérlete eddig nem vetődött fel a magyar politikában, de árnyékminiszterelnök már van, az pedig Dobrev Klára, mivel valójában Gyurcsány Ferenc az, aki a végrehajtó hatalmat irányítja - érvelt, emlékeztetve az egykori Gyurcsány-kormány működésére, amelyet szerinte "józan ésszel nehéz visszasírni".
Amit a kötcsei találkozóról a sajtó leírt, "abból úgy semmi nem igaz" - jelentette ki a miniszter arra a sajtóhírre, amely szerint Orbán Viktor a találkozón felvetette volna az ország uniós tagságának értékelését 2030-ban. Leszögezte: a kormány mindig arra jutott, hogy a tagságnak több az előnye, és nem elsősorban a pénzügyi juttatások, hanem a közös piac miatt.
A miskolci Herman Ottó Gimnázium igaizgatóhelyettesét nem a véleménynyilvánítása miatt váltották le, hanem azért, mert megsértette a jogszabályokat, így nem tartható hivatalában - válaszolta Gulyás Gergely. Cáfolta, hogy a pedagógusokat bárki fenyegetné.
Kijelentette: a tiltakozásnak megvannak a törvényes formái, Magyarországon van a pedagógusoknak sztrájkjoga, míg például Németországban az állami alkalmazottak nem sztrájkolhatnak. A magyar sztrájkszabályozás azt szolgálja, hogy a szülőket ne büntessék az állam és a pedagógusok vitájában.
Gulyás Gergely a baloldali pártokhoz, illetve politikusokhoz sajtóhírek szerint érkező külföldi pénzekkel kapcsolatban azt mondta: ki kell vizsgálni minden ilyen ügyet, a jogszabályokat mindenkinek be kell tartani. Hangsúlyozta: a politikai célokra, a politikai pártoknak nyújtott pénzügyi támogatást a magyar törvények 1990 óta következetesen kizárják.
A miniszter a migrációval kapcsolatban úgy értékelt: egyre több migráns akarja átlépni a határt, ugyanakkor Magyarország képes a határok megvédésére, és az a határvadász egység, ami most létrejött a határvédelem hatékonyságát tovább fogja javítani.
Gulyás Gergely leszögezte: semmilyen szigorítás nem történt az abortusztörvényben, ezen évek óta nem változtattak, ilyen értelemben a nők döntési joga is változatlanul szabad. Úgy folytatta: az Egészségügyi Szakmai Kollégium fogalmazott meg irányelveket és ezeket fogadja el a kormány. "Ez történt most is. Ez a nőknek a döntési szabadságát nem érinti" - szögezte le.
hírek innen, onnan
„Oké, ő híres, de...” – Risztov Éva kikosarazná Dobrády Ákost, de a Tankcsapda frontemberére nem mondana nemet
A Forma–1-es Monacói Nagydíj nemcsak a száguldó cirkuszról, hanem a sztárparádéról is szólt: hatalmas tömeghisztéria alakult ki...
A „bűnös városban” kalandozik Cinthya Dictator és Molnár Tamás
Különleges helyszínen töltődik Cinthya Dictator és a férje, Molnár Tamás. A fotográfusművész és a zenész él-hal a bűnös...
Megszólalt a volt kormányfő: Medgyessy Péter ezt gondolja Magyar Péterről
A jelenlegi hazai politikai helyzetet, Magyar Péter intenzív közösségi médiás jelenlétét és a 2026-os választások tétjét is górcső...
Nyíltan bírálta a Sárkányok háza alkotóit a sztárszínész
A Criston Cole-t alakító színész szerint az írók szándékosan tették egyre ellenszenvesebbé a karakterét.
3,4 milliárd jut a kórházi klímák azonnali javítására
A kormányülésen döntés született az uniós források felhasználásáról, az óriásplakátokról és a „Nemzeti Hitvallás”...
A bevásárlás mint tanulási tér: szemléletformáló program indult szülőknek
Egyedülálló, szemléletformáló együttműködés indult a Hintalovon Alapítvány és a SPAR Magyarország között, amelynek célja, hogy a...
Brüsszel még rá sem bólintott, a kormány máris kiírt egy 540 milliárdos pályázatot a helyreállítási tervből
A kormány energetikai hálózatfejlesztésre és okosmérőkre írt ki pályázatot az uniós helyreállítási alapból. A brüsszeli döntés a...
Magyar Péter: Rendkívüli forrás érkezik a kórházi klímaberendezések javítására, a Tisza-kormány döntött a babaváró támogatások és a diákhitelek kamatstopjáról
A kabinet megszünteti a kriptovaluták kriminalizálását is.
Megjött a bejelentés: megállapodott a Mol és a szerb állam a NIS felvásárlásáról!
Megegyezett a Mol és a szerb állam a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) jövőjéről, valamint a részvényesi viszonyok rendezéséről. A...
Jégeső, zivatar, felhőszakadás: durva éjszaka elé néz Magyarország, kiadták a narancssárga figyelmeztetést
Kiterjedt zivatarrendszer vonul át az országon az éjszaka folyamán, amely heves esőzéseket, viharos szelet és jégesőt hoz magával. Bár...
Ez a finom nyári zöldség csökkenti a vérnyomásod és védi a szíved.
Ez az egyszerű zöldség nemcsak finom, de könnyen felhasználható és változatos, hanem a szív- és érrendszer egészségét is...
Célkeresztbe vették az ukránok az orosz utánpótlást
A Délkelet-Ukrajnában megszállt megyék után újabb területen, a Dnyipro torkolatában lévő Kinburn-földnyelven folyik ukrán támadás az...
Sport
Megvan, miért zuhant le a kamera 20 méter magasból a Magyarország–Kazahsztán-meccsen
Egy méteren múlt, hogy nem ütötte agyon az operatőrt.
Kigyulladt és a pályára zuhant egy kame-ra a Magyarország–Kazahsztán meccsen
Szerencse, hogy nem állt alatta senki.
Feláldozhatók: José Mourinho ezt a hat Real Madrid-játékost adná el
Kiszivárgott a listája.
Raphinha klubváltása a címlapon, hivatalos ajánlatot kapott a Barca
Két szaúdi csapat is vinné a brazilt.
Messit becserélték, és az első labdaérintésével jelezte, hogy még mindig a világ egyik legjobbja
Másodpercek kellettek Messinek ahhoz, hogy villanjon.
Nyolc piros lap, botrányba fulladt a brazil–amerikai meccs – videó.
A bíró rendőri védelemmel hagyta el a pályát.
Marco Rossi nem köntörfalazott: topjátékosunk csak egy van
Szűcs Tamás gyors, mint a villám, nagy jövő előtt áll.
Florentino Pérez 150 milliót ajánlott az Atlético csatáráért, a rivális röhögve nemet mondott
A Real Madrid régi-új elnöke betartotta az ígéretét, valóban egy világsztárért tett ajánlatot.
3 ok, amiért nem várjuk most ezt a foci vb-t
Kicsit fanyalgunk egyet, de nézni azért fogjuk.
Kevesebb pénzt kapnak az NB I-es klubok az MLSZ-től, mások trehánysága miatt nem adnak többet
A főtitkár szerint nem a futballban kell elkezdeni az állami költségvetés rendbetételét.
Egy kislány kamuprofiljával buktatták le, menesztették a pécsi kosárlabda-akadémia gyógytornászát
Az akadémia tájékoztatta a szülőket, és pszichológus bevonását is elrendelte.
5 válogatott, amelyet érdemes követned a foci-vb-n, mert a torna meglepetéscsapata lehet
Kezdődik a futball-világbajnokság, érdemes megnézni, kik lehetnek a torna meglepetéscsapatai. Hozunk öt válogatottat, amely szerintünk sokáig juthat a vb-n.
Bulvár
Magyar Péter miatt már nem mondhat le Sulyok Tamás
Az államfő kényszerhelyzetbe került.
Hegedűs Zsolt elmondta, miért váltották le Győrfi Pált az OMSZ-nél
Győrfi Pál szóvivői szerepkörből történő távozásáról és az Országos Mentőszolgálat kommunikációjának jövőjéről fogalmazott meg határozott véleményt Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter.
„Eszem ágában nincs már pakolni senki után” – Miért nem várnak már vendégeket a nők 30 év felett?
Sok nő úgy érzi, hogy a vendéglátás terhe túlságosan nagy stresszel jár, különösen 30 év felett. A megfelelési kényszer és a vendégek elvárásai miatt sokan döntenek úgy, hogy inkább nem hívnak többé vendé
Elfogatóparancsot adtak ki az RTL sztárja ellen
VV Rico, polgári nevén Dicati Riccardo a Való Világ 11. évadában vált ismertté, most azonban már a rendőrség körözési listáján szerepel. A Elfogatóparancsot adtak ki az RTL sztárja ellen bejegyzés először Acne
Elképesztő sztori terjed egy Fidesz-politikusról, akit most tartóztattak le
A 24.hu azt állítja, hogy a kétmilliárdos vesztegetési ügyben letartóztatott korábbi II. kerületi polgármester, Láng Zsolt politikus miatt kerülhetett le 2014-ben a Kossuth Rádió műsoráról az Időfutár című né
Hatalmas büntetés jöhet: 170 ezer magyar autóst fenyeget a forgalmi engedély elvesztése ma reggeltől
Rendkívül komoly, azonnali figyelmeztetést adott ki az adóhatóság a magyar járműtulajdonosoknak. Ha százezrek nem lépnek időben, brutális pótlékokra és a kocsi végleges leállítására is számíthatnak. [Banners]
Havasi Bertalan: Két korábbi segítőnk öngyilkos lett a vegzálások miatt
Munkába lendült a fideszes Védvonal.
A vagyonnyilatkozatából derült ki Nagy Ervin különös hobbija, komoly vitákat generált az interneten a beadott dokumentum
Kiverte a biztosítékot a kommentelőknél Nagy Ervin formabontó vagyonnyilatkozata.
Az Országos Mentőszolgálat új szóvivője gyönyörű nő: az ország első női mentőápolóinak egyike volt
Győrfi Pál tegnap jelentette be, hogy Szűcs Brigitta lesz az Országos Mentőszolgálat új szóvivője. Összegyűjtöttünk róla minden infót.
Botrányos részletek derültek ki egy iskolai kirándulásról, az igazgató is csak megrántotta a vállát
Magára hagytak egy súlyosan lebetegedett pedagógust a határon túli diákutazáson.
„Azonnal csap le az ítéletidő” – Narancssárga riasztást adtak ki, ezekben a vármegyékben óriási jég és felhőszakadás pusztít ma
Brutális zivatarrendszer éri el az országot, a meteorológusok másodfokú figyelmeztetést léptettek életbe. Felhőszakadás, viharos szél és hatalmas jég kíséri a mai ítéletidőt.
A 36. emeletről ugrott a halálba egy család, miután a 9 éves beteg kisfiút hazaküldték a kórházból
Egy indiai származású család halt meg egy dél-londoni toronyháznál május végén. A barátok szerint az anya mentálisan összeomlott, miután súlyosan beteg fiuk állapota nem javult.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Fontos útfelújítások kezdődnek Pápa térségében
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


