Ezt olvasta már?


Figyelni kell a szűk határidőkre

A főpolgármester álláspontja szerint a BKV adósságállományával kapcsolatban a szűk határidőkre kell legjobban vigyázni, továbbá arra, hogy a hosszú távú finanszírozásban olyan programokat és határidőket fogadjanak el, amelyek fizikailag tarthatók.

Tarlós István az m1 Ma reggel című műsorában hétfőn bizakodásának adott hangot amiatt, hogy a kormány tárgyalóbizottságával - Varga Mihállyal, Fellegi Tamással és Naszvadi Györggyel - már az első megbeszélésen más megvilágításba került a nyolcéves adósságállomány kérdése. Megjegyezte: úgy hiszi, hogy rövid távon, erre a költségvetési évre talán meg fog oldódni a probléma. Reményét fejezte ki, hogy a kormány szerdán foglalkozik a kérdéssel. Mint ismertette, a társaság működtetésére vonatkozó hosszú távú koncepció keddre készül el.

A főpolgármestert szavai szerint két dolog aggasztja, bár sokkal optimistább mint eddig: az egyik a 2004-ben felvett adósságállomány kezelésének technikai időkerete, vagyis hogy elég lesz a hátralévő idő. Másodikként a hosszú távú koncepciót nevezte meg, amelynek elkészítésébe a kormány javaslatára a Századvég Intézet is bekapcsolódott. Megjegyezte, hogy közreműködésük azt is jelenti, hogy nemcsak a városvezetés elképzelései lesznek benne a tanulmányban, hanem más gondolatok is. "Ez egyik oldalról jó, másikról azért van bennem egy kis izgalom ebben a tekintetben, mert attól tartok, nehogy a végén olyan anyag készüljön el, hogy a közgyűlés ijedtében, attól félve, hogy a BKV tényleg csődbe kerül, olyan programot, olyan vállalásokat fogadjon el, amik most megoldásnak tűnnek(…), de bizonyos okokból végrehajthatatlanná válnak" - fogalmazott Tarlós István, hozzátéve: előfordulhat, hogy most mindenki úgy gondolja, van megoldás, aztán egy év múlva kiderül, hogy nem valósítható meg.

A főpolgármester arról is szólt: egyetért azzal a céllal, hogy a kormány mielőbb ki tudjon szállni a rendszertelen támogatásokból. Kitért a Nemzetgazdasági Minisztérium buszcserékre vonatkozó javaslatára is. Ezeket fontosnak nevezte, megjegyezte ugyanakkor, hogy ennél is nehezebb lesz a HÉV és metrószerelvények cseréje, valamint a hármas metró pályájának felújítása. "Fogalmam nincs, hogy a városnak, de az államnak is honnan és hogyan lesz erre pénze" - mondta a városvezető, kiemelve: a BKV adósságállománya 10 milliárdokról, a járműcsere azonban 100 milliárdokról szól.

 

mti







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Trump válaszcsapást rendelt el Iránban, légvédelmi létesítményeket támadtak az amerikaiak

„A bevetés arányos válasz az indok nélküli iráni agresszióra” – közölték az amerikaiak, miután a napokban lezuhant egy katonai...

Undorító, milyen képpel támadják Trumpot

Hamisítványnak bizonyult az a kép, amelyen Donald Trump és Jeffrey Epstein látható egy fürdőházszerű helyszínen, miközben egy fiatal...

Megdöbbentő adat: a magyarok kétharmada szed táplálékkiegészítőt

A magyar lakosság közel 70 %-a szed táplálékkiegészítőt, közülük minden második fogyasztó betegségmegelőzés céljából. A...

Duna House: megtorpant az áremelkedés a lakáspiacon

Idén tavaszra megtorpant az áremelkedés a lakáspiacon: az átlagos négyzetméterárak az év eleje óta lényegében "oldalaznak", a vevők...

Tisza: a rendőrség komoly figyelmeztetést adott ki

A következő napokban ismét tanúi lehetünk hazánk egyik legkülönlegesebb természeti csodájának, a tiszavirágzásnak. Az idei kedvező...

A 2000-es évek imádott magyar énekesnője volt: 44 évesen a rászorulóknak gyűjt ételt

Mohamed Fatima beállt a segítők sorába, és rászorulóknak gyűjt ételt.

Kevésnek tartják a béremelést: demonstrációra készülnek a Deutsche Telekom magyar leányvállalatánál

Demonstrációt tartanak szerdán reggel a Deutsche Telekom magyarországi leányvállalata, a Deutsche Telekom ITTC Hungary Kft. dolgozói, mert...

Nem voltak színészek, nem volt kamera – mégis fesztiválra jutott az AI-film: mi lesz a kreatív munkahelyekkel?

A londoni Ash Koosha szinte teljesen egyedül, mesterséges intelligencia segítségével készítette el a „Dreams of Violets” című filmet,...

Hegedűs Zsolt elmondta, miért váltották le Győrfi Pált az OMSZ-nél

Győrfi Pál szóvivői szerepkörből történő távozásáról és az Országos Mentőszolgálat kommunikációjának jövőjéről fogalmazott...

A mobilja miatt szenvedett balesetet, elképesztő, mit tett utána

A Győri Járási Ügyészség vádat emelt három férfi ellen, akik a baleset okozását követően a sértettnek nem nyújtottak segítséget,...

Súlyos ráfutásos baleset az M1-esen: 8 gyermek megsérült, mentőhelikopter is ment a helyszínre

Nyolc gyermek sérült meg egy balesetben az M1-es autópályán Biatorbágy térségében, miután egy kisbusz kamionnak ütközött Budapest...

0

Sport

Puskás-díjra esélyes góllal nyert a magyar válogatott

Hátrányban volt a magyar válogatott Kazahsztán ellen, de fordított.

Itt a meglepetés, a Liverpool sztárjára hajt a Real Madrid

Napirenden van Ryan Gravenberch leigazolása.

Dembélé elbeszélgetett Mbappével, hogy a francia válogatottban több energiát tegyen a védekezésbe, mint a Real Madridban

Néhány évvel ezelőtt azért meredek lett volna azt gondolni, hogy Ousmané Dembélé mentalitása lehet az etalon Kylian Mbappé számára.

Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool

Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.

Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, teljes az értetlenség Debrecenben

Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.

Donald Trumpot füttykoncert fogadta a Madison Square Gardenben, meg is lett a következménye

Az már biztos, hogy történelmet írnak az Egyesült Államokban.

Florentino Pérez 150 milliót ajánlott az Atlético csatáráért, a rivális röhögve nemet mondott

A Real Madrid régi-új elnöke betartotta az ígéretét, valóban egy világsztárért tett ajánlatot.

A közmédia végre elárulta a terveit, Hajdú B. Istvánt is érintik a friss infók

Ezt a csapatot küldi az M4 Sport a világbajnokságra, ha már a válogatott itthon ragadt.

Marco Rossi nem köntörfalazott: topjátékosunk csak egy van

Szűcs Tamás gyors, mint a villám, nagy jövő előtt áll.

0
0

Bulvár

„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők

Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük

Lannert Judit: Az egyházi iskolák akkor maradhatnak fenn, ha ők is felveszik a roma gyerekeket a nem roma gyerekek mellé

Visszaengedné a civileket az iskolába, hozzányúlna az osztályozáshoz, integrálná a tantárgyakat az új oktatási miniszter.

A bukott miniszterelnök-jelöltet elfelejtette a magyar Parlament, az RTL mentené meg

"Vihetné magával a Magyar Pétert is" - háborognak az Árulók reality rajongói.

Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete

Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.

Durván átalakítanák a magyar nyugdíjrendszert: ennek a fele sem tréfa - tömegek kezdhetnek aggódni

Az Európai Bizottság legfrissebb magyarországi országjelentése a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságára és az emelkedő államadósságra figyelmeztet.

Váratlan döntés: eltöröltek egy adót Magyarországon, a befizetett pénzt is visszaadják

Az agrárminiszter rendelete nemcsak megszünteti a dísznövényadót, hanem elrendeli a 2026-os összegek visszafizetését is.

Fordulat a Gálvölgyi-ügyben: Megszólalt az ügyészség a színészhez ki nem érkező mentő miatt

Három éve hiába próbáltak többször is mentőt hívni a lányai Gálvölgyi Jánoshoz - a Femcafe értesülései szerint négy embert állítanak bíróság elé az ügyben.

Néma agykárosodást okozhat ez a min-dennapi alvási szokás: Rengetegen csinálják rosszul

Sokan hiszik, hogy a tökéletes diéta és a kimerítő edzések ellensúlyozzák az éjszakai virrasztásokat. Egy friss kutatás szerint azonban az alvási hibák közvetlenül és láthatatlanul pusztítják az agyat.

A 90-es évek imádott magyar énekesnője volt, az alkoholl tönkretette: a hangszálai is rámentek

Czerovszky Heni kálváriája akkor kezdődött, amikor kis mennyiségű alkoholfogyasztás után is kórházba került.

A közeledő brutális vihar miatt több vármegyére is elsőfokú riasztást adtak ki

Jelentős időjárás-változásra kell felkészülni az ország nagy részén, ugyanis kedden egy erős hidegfront éri el Magyarországot, amely heves zivatarokat, viharos széllökéseket és intenzív csapadékot hozhat. A A k