Ezt olvasta már?


Festményekkel bővült a pápai Esterházy-kastély - FOTÓK!

Nemcsics Antal festőművész, egyetemi tanár felajánlása révén nem mindennapi festményekkel gazdagodott a pápai Esterházy-kastély. - Pápai Napilap -

Nemcsics Antal letétbe helyezte Franz Anton Maulbertsch osztrák festőművész Pásztorok imádása és Királyok imádása című festményeit az Esterházy-kastély kápolnájában. Az alkotások ünnepélyes átadásával egyidejűleg kiállítás nyílt Nemcsics Antal és felesége, Nemcsicsné Takács Magdolna műveiből a kastély nyugati tornyában.

A jeles alkalmon Áldozó Tamás, Pápa polgármestere kifejtette, 2006-ban találkozott először Nemcsics Antallal, és már akkor felmerült, hogy bemutatják a pápai származású művész munkásságát az Esterházy-kastélyban, ha lehetőség nyílik kiállítóterek létrehozására. A városvezető köszönetét fejezte ki Nemcsics Antalnak az immár létrejött együttműködésért.

Fotó: Polgár Tibor

A festőművész az esemény alkalmával úgy fogalmazott, több szállal kötődik Maulbertsch-hez, diákkorában gyakran nézegette a pápai Nagytemplomban az osztrák művész képeit. - A tatai Szent Kereszt Felmagasztalása-templom mennyezetképeinek megfestésére Eszterházy Károly bízta meg Maulbertsch-t. A művész 1795-ben találkozott Eszterházy Károllyal a tatai kapucinusok kolostorában, ahova magával vitte ezt a két képet, melyek végül a kolostorban maradtak - mesélte Nemcsics Antal, aki később szert tett a különleges festményekre.

Boros Katalin, az Esterházy-kastélyt üzemeltető Pápai Platán Nonprofit Zrt. ügyvezetője megjegyezte, a Maulbertsch-festményeket Král Éva festőművész restaurálta Nemcsics Antal egyetértésével, és a két alkotást, egy 1996-os kiállítás kivételével nem láthatta a nagyközönség.

Fotó: Polgár Tibor

A kastély nyugati tornyában kiállított alkotások között különleges helyet foglal el id. Pieter Bruegel Keresztelő Szent János prédikációja című festményének másolata, melyet Nemcsicsné Takács Magdolna készített 1953 és 1957 között. - Az eredeti alkotással megegyező másolatot több külföldi múzeum, köztük a Bécsi Szépművészeti Múzeum is meg akarta vásárolni, a család azonban nem vált meg tőle, így a kép egészen mostanáig otthonuk falát díszítette. A festményt az Esterházy-kastélyban tekintheti meg először a nagyközönség - tudtuk meg.

A Nemcsics család alkotásaiból nyílt tárlat megnyitóját követően a helyi származású festőművész a Pápai Művelődéstörténeti Társaság közreműködésével kalauzolta körbe a látogatókat.

 

Forrás: Veol.hu







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Donald Trump: Ali Hamenei halott

Mint a Truth Social-felületén az amerikai elnök közölte, Hamenei – akit bejegyzésében a történelem egyik leggonoszabb emberének...

Exkluzív információk érkeztek arról, hogyan döntött Trump Irán bombázásáról

Az Irán elleni amerikai támadást megelőzően Donald Trump elnök olyan tájékoztatókat kapott, amelyek nem csak nyers értékelést adtak a...

Történelmi bejelentést tett az USA – beindult a halálos dominó

Az USA szombaton állt ki a nyilvánosság elé Irán megtámadását követően.

Az első csapással célt érhetett Izrael és az USA rajtaütésszerű támadása Irán ellen

Már fél napja pletykálták, Donald Trump este megerősítette: már a rajtaütésszerű reggeli lefejező csapásban életét vesztette Ali...

Életmentő figyelmeztetés: ezeket a gyógyszereket soha ne szedd magnéziummal együtt

Veszélyes párosítás: Nem is sejtenéd, de a magnézium kiolthatja az életmentő gyógyszereid hatását.

Megjött a Yettel közleménye: 5 GB-os gyorssegélyt küldenek a magyaroknak, akik a Közel-Keleten ragadtak

A Telekom után a Yettel is telekommunikációs gyorssegélyben részesíti az Irán elleni támadások közepette a térségben ragadt ügyfeleit.

Ezt a ruhadarabot tilos a radiátoron szárítani: teljesen tönkremegy, ha mégis így teszel

Sokan automatikusan dobják a frissen mosott ruhát a fűtőtestre, hogy gyorsabban megszáradjon – de van egy bizonyos ruhadarab, amit soha,...

Nagy Ervin is beszédet mondott Dunaújvárosban

Szombat este Nagy Ervin képviselőjelölt körzetében, Dunaújvárosban tartott nagygyűlést a Tisza Párt elnöke. Ezt megelőzően Magyar...

Charles Leclerc titokban megházasodott volna? Az esküvői Ferrarija nem semmi

Minden jel arra utal, hogy Charles Leclerc és menyasszonya, Alexandra Saint Mleux a hétvégén összeházasodtak, legalábbis ezt sejtetik azok a...

Drasztikus áremelkedést idézne elő a Hormuzi-szoros lezárása

Drasztikus áremelkedést idézne elő a Hormuzi-szoros lezárása, ott halad át a világ nyersolaj-kereskedelmének mintegy harmada - mondta a...

A NASA hihetetlen bejelentést tett: nem lesz holdra szállás az Artemis-3 során

Nem lesz holdra szállás az Artemis-3 során. De ez még közel sem a teljes történet.

0

Sport

A szenzációs Szoboszlai ismét villant

Újabb gólpasszt jegyzett a magyar futballista.

A zseniális Yamal csodagólt rúgott

A Villarreal védelmét és kapusát mattolta a Barcelona játékosa.

Ötvenéves a kajakkirálynő – ki nem találná, miért van hiányérzete

Szökőévben született, így „papíron” csak négyévente ünnepelhetné a születésnapját.

Megvan a Fradi pontos programja az Európa-ligában

A sorsolás után kiderült a Ferencváros pontos programja is.

Itt van 10 bomba fotó a világ legszexibb női futballistájáról

Hoztunk egy galériát tíz erős fotóval a 27 éves csatárról.

Két perc alatt duplázott az MTK a debreceni hajrában, egy pont lett a jutalma

Bárány Donát góljaival hiába vezetett két góllal a házigazda, meg kellett elégednie a döntetlennel.

Itt az év védése: akkorát mentett a kapus, hogy ő is alig hitte el

Elképesztő bravúrt mutatott be a válogatott kapus.

Elképesztő góllal indult a futballhétvége

Onnan rúgott nagyon nagy gólt, ahonnan mások a beadásra gondolnak.

Dárdai új edzőt hozott az Újpesthez: "Nem volt nehéz igent mondanom"

Maximilian Kallensee lett az Újpest új erőnléti edzője, aki korábban megfordult a Borussia Dortmundnál, a Herthánál, a Werder Bremennél, valamint legutóbb az Elversbergnél.

Közbeszólt a közel-keleti háború, a térségben ragadt a magyar úszóválogatott egy része

„Több ezer ember van a reptéren, se ki, se be nem lehet menni, mi is tanácstalanok vagyunk kicsit”, mondta Wladár Sándor, a Músz elnöke.

0
0

Bulvár

A magyar sztárházaspár 800 milliós luxusingatlanban él Szentendrén: szobáról szobára mutatták meg

Fucsovics Márton és Molnár Nini kamerák előtt árulták szentendrei luxusotthonukat.

Végleges visszalépésre szólították fel Dobrev Klárát, ezt már nem hagyhatja figyelmen kívül

Kemény üzenetet kapott a DK elnöke, nem akárki szólt be neki.

Ez durva háborús uszítás: Tömegvere-kedést szerveznek a közösségi médiában iskolásoknak Londonban

A TikTokon és Snapchaten terjedő, úgynevezett „iskolai háborúkat” hirdető posztok miatt a londoni rendőrség és több iskola is riadót fújt. A hatóságok szerint a fegyvereket és erőszakot népszerűsítő közös

Térdre kényszeríti a világot Irán, példátlan válságot indít el, amit tettek

Beváltotta Irán, amitől az egész világ rettegett.

Öt év börtönt is kaphatsz, ha ezt teszed otthon az autóddal

Hétköznapi autós műveletnek számít, otthon is megtehetjük, csak nem mindegy, hogyan.

3 csillagjegy, akinek nem várt pénzösszeg érkezik az életébe

Nem minden pénzügyi fordulat hangos és látványos. Néha egy elmaradt utalás, egy régi projekt beérő gyümölcse vagy egy váratlan lehetőség hoz pluszbevételt. Most három csillagjegy számíthat meglepetésszerű anya

A magyarok többsége szeretné – húsz év után lehet-e ismét miniszterelnök-jelölti vita?

Orbán Viktor a kormányra kerülése óta változatos indokokkal bújik ki a viták alól, és hiába Magyar Péter kardoskodása, Bíró-Nagy András ezúttal sem számít miniszterelnök-jelölti vitára a kampányban. Mi ennek

Összeeresztették az amerikai és a szovjet csúcsfegyvert - lehet tippelni, hogy melyik nyert

Legendás vadászrepülő küzdött meg a légvédelmi rakétával a szimulációban.

Izrael-Irán háború 2026: több száz amerikai katona meghalt, illetve megsebesült az iráni válaszcsapásokban

Bahreinben, Jordániában, Katarban, Kuvaitban, az Egyesült Arab Emírségekben és Szaúd-Arábiában működő amerikai támaszpontokat támadtak vagy próbáltak támadni.

Fél évszázada nem történt ilyen tragédia: Elveszett a magyar gyümölcstermés háromnegyede

A FruitVeB összesítése szerint a hazai gyümölcsállomány 75%-a megsemmisült, a csonthéjasoknál pedig szinte teljes a pusztulás – mutatjuk a megdöbbentő számokat.