Ezt olvasta már?


Fehér gólyáink lassan útra kelnek Afrikából

Afrikában telelő fehér gólyáink ezekben a hetekben kezdik meg felkészülésüket arra az akár 10 ezer km-es útra, aminek célállomása a Kárpát-medence.

A madarak napi 10 órás repüléssel kb. két hét alatt teszik meg ez a távolságot, közben pedig mindössze néhány kulcsfontosságú pihenőhelyen állnak meg, táplálkozni és erőt gyűjteni. A március-április fordulóján hazaérkező gólyák időbeosztása igen „feszített”: alig több mint 4 hónapjuk van, hogy fészket találjanak vagy építsenek, párt találjanak, és felneveljék fiókáikat. Őszi vonulásuk már augusztus 20-tól elkezdődik. A tavasszal megérkező szerencsés párok, akik találnak maguknak fészket, pár napos „tatarozás” után nekiállhatnak a tojásrakásnak. Amelyek viszont költőhely nélkül maradnak, a lakosság segítségére szorulnak.

Azokon a helyeken, ahol szeretnénk megtelepíteni a fehér gólyákat, a madarak megérkezése előtt kell kihelyezni a fészektartó és magasító gólyakosarakat. A nagytestű madarak előszeretettel költenek a települési vezetékhálózat tartóoszlopain, ez pedig megfelelő talapzat nélkül számos veszélyt hordoz magában. Éppen ezért az eszköz nem csak új fészkelőhelyként jöhet számításba, ennél is fontosabb alkalmazási módja az áramütésveszélyes fészkek kiemelése, ami engedélyköteles és csak szakember végezheti. Ha a kosarat május-júniusban (vagy később) tesszük ki, akkor a madaraknak esélyük sem lesz ezen az új helyen a kirakás évében sikeresen költeni.

A lassan mögöttünk hagyott tél egy másik, szintén a gólyákkal kapcsolatos természetvédelmi problémára is felhívta a figyelmet: a fehér gólya ugyan vonuló madár, számos példánya dönt úgy, hogy a kimerítő repülés helyett inkább itthon vészeli át a hideg időszakot. Ezek az állatok a be nem fagyó vizeket, a táplálékállatokban (pl. pocokban) gazdag földeket keresik, vagy ez emberek közelében húzzák meg magukat, így etetéssel bárki hozzájárulhat túlélésükhöz. A telelő gólyák hosszabb-rövidebb időszakokra el is kóborolhatnak megszokott helyükről. Fel kell készülnünk arra, hogy a klímaváltozás hatására egyre több gólya dönt majd a maradás mellett és az olyan hideg időszakokat mint amilyen az elmúlt két hétben is volt, csak a mi segítségünkkel élhetik túl.

Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Nem fizet osztalékot Waberer György legfontosabb érdekeltsége, pedig bőven lenne miből

Az egyik leggazdagabb magyar logisztikai központja profitsoron gurított egy duplát, de a korábbi évek nyereségességétől messze jár a...

Elfordulnak a befektetők a bitcointól, az MI-láz viszi a pénzt

Néhány hónap alatt több mint a felére esett a bitcoin árfolyama, miközben a részvénypiacok új rekordokat döntenek.

Finnország tanulni akar Marokkótól; mi nem?

Finnország arra készül, hogy belátható időn belül a mostani magyarországival megegyező klímája lesz. Ezért már most Marokkó...

Mérgező terméket hív vissza az Aldi: kiadták a figyelmeztetést, ha ilyet vettél, vidd vissza!

Határérték feletti örök vegyi anyagot mutattak ki az Aldi által forgalmazott téli cipőkből.

Elkésett a munkából a légiforgalmi irányító, feszült perceket éltek át az utasok

Közel negyedórát körözött Eszék felett a Ryanair Londonból érkező szombat éjszakai járata, mert a szolgálatba beosztott légiforgalmi...

Szabadkártyát igényelt a Bajnokok Ligájába a bajnoki ezüstérmes Ferencváros

A népligetiek az Európa-ligára is beadták jelentkezésüket.

A Kínától való félelem hajszol mindenkit az eszelős fegyvervásárlásokba

Úgy tűnik, már a legrosszabbra is felkészültek.

Rengetegen esküsznek erre a reggeli kávéban: ez valóban segíthet a fogyásban?

Egy hétköznapi fűszer került a figyelem középpontjába, miután sokan azt állítják, hogy a reggeli kávéhoz keverve segíthet az...

Videó: Budapesten mosta a maffia pénzét egy hálózat, a két szír vezető szökésben van - a lakosság segítségét kéri a rendőrség

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda egy összehangolt akcióban számolt fel egy pénzmosó hálózatot, ami erre a célra...

Megszólalt a vádemelés után az Integritás Hatóság elnöke: politikai megtorlásról beszél

Biró Ferenc aggasztónak találja, hogy a vádemelés időben egybeesik azzal, hogy a parlament elé kerül az IH jogkörét bővítő...

Fésűs Nelly kisebb lánya ebben a sorozatban debütál

Vajtó Elza mindössze 11 éves, de máris megkapta első filmes szerepét az RTL drámasorozatában.

0

Sport

Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata

Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.

Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool

Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.

Dembélé elbeszélgetett Mbappével, hogy a francia válogatottban több energiát tegyen a védekezésbe, mint a Real Madridban

Néhány évvel ezelőtt azért meredek lett volna azt gondolni, hogy Ousmané Dembélé mentalitása lehet az etalon Kylian Mbappé számára.

Az Aranylabda-várományos mester-hármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát

New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.

Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, teljes az értetlenség Debrecenben

Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.

Itt a meglepetés, a Liverpool sztárjára hajt a Real Madrid

Napirenden van Ryan Gravenberch leigazolása.

Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni

Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog

Donald Trumpot füttykoncert fogadta a Madison Square Gardenben, meg is lett a következménye

Az már biztos, hogy történelmet írnak az Egyesült Államokban.

Friss hírek az összeesett Eriksen állapotáról, szakértő szólalt meg a helyzetről

A főorvos professzor egy nagyon érdekes megállapítást tett a drámai dán-ukrán meccs után.

0
0

Bulvár

„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők

Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük

Rémálom az Ügyfélkapun, a tulajdonos majdnem infarktust kapott, mikor meglátta az ingatlanával kapcsolatos értesítést

Majdnem szívrohamot kapott a tulajdonos, amikor meglátta a lakása tulajdoni lapján az idegen bejegyzést.

Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete

Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.

Közeleg a vihar, ezt a gépet mindenképpen húzd ki otthon

Nagyot spórolhatsz, ha ezt az egyszerű szabályt betartod, amikor ideér a hidegfront és a zivatar.

A bukott miniszterelnök-jelöltet elfelejtette a magyar Parlament, az RTL mentené meg

"Vihetné magával a Magyar Pétert is" - háborognak az Árulók reality rajongói.

Durván átalakítanák a magyar nyugdíjrendszert: ennek a fele sem tréfa - tömegek kezdhetnek aggódni

Az Európai Bizottság legfrissebb magyarországi országjelentése a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságára és az emelkedő államadósságra figyelmeztet.

Váratlan döntés: eltöröltek egy adót Magyarországon, a befizetett pénzt is visszaadják

Az agrárminiszter rendelete nemcsak megszünteti a dísznövényadót, hanem elrendeli a 2026-os összegek visszafizetését is.

Fordulat a Gálvölgyi-ügyben: Megszólalt az ügyészség a színészhez ki nem érkező mentő miatt

Három éve hiába próbáltak többször is mentőt hívni a lányai Gálvölgyi Jánoshoz - a Femcafe értesülései szerint négy embert állítanak bíróság elé az ügyben.

Vészesen terjed ez a mérges pók Magyarországon, akár bénulás is okozat

Itt a nyár, és egyre többet vagyunk kint a szabadban, azonban megjelent egy mérges pók, ami roppant veszélyes.

Lannert Judit: Az egyházi iskolák akkor maradhatnak fenn, ha ők is felveszik a roma gyerekeket a nem roma gyerekek mellé

Visszaengedné a civileket az iskolába, hozzányúlna az osztályozáshoz, integrálná a tantárgyakat az új oktatási miniszter.

Holló Gábor közleményben reagál, miután kikezdték a HVG-interjú miatt

A hírkereső.hu tulajdonosa a HVG-nek adott interjút követően közleményben tisztázza, hogy a hírgyűjtő oldalán milyen esetekben és hogyan avatkozott be a propagandacikknek tartott tartalmak terjedése ellen.