Ezt olvasta már?


FIFA-gála: Luka Modric az Év játékosa

Luka Modric, a Real Madrid horvát válogatott futballistája pályafutása során először érdemelte ki a Nemzetközi Labdarúgó Szövetségnél (FIFA) az Év játékosa címet.

Luka Modric 1985. szeptember 9-én született Zadarban, az egykori Jugoszláviában. Fiatalkorában nagyszüleivel lakott, és a többi között kecskepásztorként töltötte napjait. Gyermekéveit meghatározta az 1991-ben kirobbant horvát függetlenségi háború, amelyben nagyapját szerb lázadók végezték ki, házukat pedig felgyújtották. A menekülő Modric-család több mint hét évig egy szállodában élt, és Luka a labdarúgásban találta meg a menekülést a háború borzalmai elől. Utólag úgy fogalmazott: ebben a nehéz időszakban vált olyan emberré, amilyen manapság.

A labdarúgás alapjaival az NK Zadar együttesében ismerkedett meg, majd 16 évesen került a Dinamo Zagrebhez. A fővárosi csapat egy évre Bosznia-Hercegovinába adta kölcsön, ahol 18 évesen a liga legjobb játékosának választották. A Dinamóhoz újabb egy év kölcsönjáték után került vissza, 2005-ben tízéves szerződést írt alá a fővárosi klubbal, ahonnan 2008-ban három bajnoki címet és két kupagyőzelmet követően, 16,5 millió font ellenében, hat idényre igazolt a Tottenham Hotspurhöz.

A londoni együttesben eltöltött négy idénye alatt 159 mérkőzésen 17 gólt szerzett, a csapattal a Bajnokok Ligája csoportkörébe is bejutott. Innen igazolta le 2012 augusztusában a Real Madrid 30 millió fontért, s 36 órával Spanyolországba költözését követően már meg is nyerte első trófeáját a Reallal: a spanyol Szuperkupa döntőjében az ősi rivális FC Barcelonát győzték le.

Modric érkezésével a Real Madrid húsz év után visszatért az európai klubfutball csúcsára: előbb 2014-ben Carlo Ancelottival, majd 2016-ban, 2017-ben és idén Zinédine Zidane vezetésével hódította el a Bajnokok Ligája-trófeát. Emellett az európai Szuperkupát és a klubvilágbajnokságot is háromszor nyerte meg, spanyol bajnoki címet egyszer ünnepelhetett. Modric a 2014/15-ös, sérülésekkel teli idényt leszámítva érkezése óta csapata egyik leginkább meghatározó tagja: minden szezonban 40, vagy annál több mérkőzést játszott.

Az elmúlt hat idényből négyszer beválasztották a BL álomcsapatába, kétszer volt a spanyol bajnokság legjobb középpályása és az UEFA Év csapatában is kétszer kapott helyet.

Egymás után hatszor választották meg az év horvát labdarúgójának, a nemzeti csapatnak 2016 óta tagja. A válogatottal - amelynek 2015 óta csapatkapitánya - három világ- és ugyanennyi Európa-bajnokságon szerepelt, legnagyobb sikerét idén nyáron érte el, amikor az oroszországi tornán a döntőig menetelt, ahol a franciáktól elszenvedett 4-2-es vereség ellenére is ő lett a viadal legjobb játékosa.

Mélységi irányítóként csapata védekezéséért is felel, ugyanakkor az előrejátékban is a Real Madrid, valamint a válogatott egyik legfontosabb láncszeme.

Jelenlegi szerződése 2020 nyaráig köti a madridiakhoz.







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Hosszú idő után újra feltűnt Magyar Péter a Tisza Párt rendezvényén, hamarosan újabb országjárásra indulhat

A miniszterelnök Tatán járt, ezúttal pártelnöki szerepben, hogy a helyi és környékbeli Tisza Szigetekkel találkozzon. Ruff Bálinttal...

Hegedűs Zsolt: egy beteg panasza nem ütközhet falakba

Országos betegbiztonsági rendszert kezdeményez az egészségügyi miniszter a pécsi ügy nyomán.

A legismertebb magyar felnőtt filmes színésznő ma: Monique Covét 50 éves korára ennyit változott

Monique Covét az ötödik x után is még mindig igazi bombázó, mutatjuk, hogy fest ma.

Először beszélt nyilvánosan Ákos, aki felvette az utolsó kenetet

Első nyilvános szereplésén beszélt részletesen az idén tavasszal diagnosztizált pajzsmirigyrákjáról Kovács Ákos. A Kossuth-díjas...

A Fehér Ház tudósítói vacsoráján Trump arra szólított fel több száz újságírót, hogy ne higgyenek az álhíreknek

A tudósítói vacsora áprilisban egy merénylő miatt meghiúsult, most pótolták.

Mégsem lesz újabb létszámleépítés a Dunai Vasműben

Visszavonta a korábban bejelentett, csoportos létszámleépítésre vonatkozó szándékát a Dunai Vasmű energiaellátását biztosító cég...

Meglépték, üzemanyag-korlátozást vezetnek be a benzinkutakon: nem lehet bármennyit tankolni

Az intézkedés célja a helyi ellátási zavarok megelőzése, valamint annak biztosítása, hogy a nyári főszezonban az üzemanyag-ellátás...

Olyat találtak a Naprendszeren kívül, amire még nem volt példa az emberiség történetében

Valószínűleg az első meggyőző bizonyíték egy Naprendszeren kívüli exoszatellita létezésére.

Összeolvadtak a tűzfrontok, a tűzoltók sem bírnak velük Madridban és Franciaországban, 220 ezer embert evakuáltak

A parazsat kilométereken át viszi a szél, így a tűz nagy távolságokat ugorva terjed.

A fiú, akire egy legenda helyét bízták a Forma-1-ben: Ezért figyel most mindenki Kimi Antonellire

Alig néhány éve még a gokartpályák csodagyerekeként emlegették, ma pedig már a Forma-1 egyik legnagyobb reménységeként beszél róla a...

Súlyos információk birtokába jutott az amerikai hírszerzés Irán új vezetőjéről

Az amerikai hírszerzés szerint Mojtaba Khamenei jóval nagyobb hajlandóságot mutat az atomfegyverek beszerzésére, mint a februárban...

0

Sport

Ronaldo villantott egy hatalmasat, Georgina tangás feneke bánta

Cristiano Ronaldo egy vízalatti felvételt mutatott magukról, ahogy a medencében bohóckodnak.

Nemrég a világ legjobb teniszezője volt, mára elvesztette 13 milliárd forintos vagyonát

Arantxa Sánchez Vicario neve egykor egyet jelentett a női tenisz elitjével. Grand Slam-címeket nyert, világelső volt, és öt olimpián képviselte hazáját, Spanyolországot. Az utóbbi években azonban már súlyos pénz

A világ egyik leggazdagabb embere szemet vetett Szoboszlaiékra, új tulajdonoshoz kerülhet a Liverpool

Elképesztő összeget fizetne Jeff Bezos az angolok rekordbajnokáért, aranykor következhet az Anfielden.

Elképesztő jelenetek zajlottak le a „kiszáradt” Velencei-tavon rendezett Európa-bajnokságon

Átlagban félméteres a víz, de a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia előtt 2,5 méteresre kikotorták.

Világbajnokkal érkezik a Real Madrid Budapestre, szenzációs ötlettel álltak elő a Fradi-szurkolók

Egyszerű a követelés, lottónyeremény összegét tehetné zsebre a Ferencváros.

Az évezredben nem történt még olyan, mint amit a péntek este tartogatott Nyíregyházán

Szappanos Péter óriási potyával mutatkozott be lila-fehérben – két pontot ajándékozva a Szparinak.

Tényleg kipucolja keretét a Ferencváros, megvan a 11. távozó

Kubatov Gábor előre szólt, hogy ez lesz.

Ennyiért nézheted meg a Real Madridot Budapesten a Fradi ellen

A Real Madrid a Ferencvárossal játszik felkészülési meccset.

Gyorshajtáson kapták, és pozitív lett a kokaintesztje a vb-n szereplő futballistának

50 kilométer/órával túllépte a megengedett sebességhatárt.

0
0

Bulvár

Volt fővárosi főügyész: Fidesz-győzelem esetére be voltak tárazva ügyek Magyar Péter ellen is

Ihász Sándor a lemondó legfőbb ügyészről és a KNYF távozó vezetőjéről is lesújtó tapasztalatokat és véleményt osztott meg.

Szupertél csaphat le Európára, Magyarország ekkor kaphat az összeomló sarkvidéki légtömegekből

Keményen szélsőséges szupertélre kell készülnünk, a sok hó és nagy hideg sem kizárható a poláris örvény miatt.

Magyar Péter Hadházy posztja alá kommentelte, hogy az Országgyűlési Hivatal már bejelentett igazgatója mégsem lesz igazgató

A volt képviselő szerint Divinyi Zsombor Tiboczék embereként csinált üzleti karriert.

Ismét ugrott 1000 milliárd forint: feljelentést tett Kapitány István

Minden képzeletet felülmúló, 1000 milliárd forintos pénzügyi botrány robbant ki! Kapitány István miniszter négy gyanús Eximbank-ügyben tett feljelentést. Tiborcz-szálloda, afrikai sztráda és bukdácsoló külföld

Kapu Tibor: Orbán Viktor teljes mérték-ben megsértette a NASA-val kötött megállapodást

Kijelentette, az utolsó magyar űrhajós akar lenni, akinek akaratán kívül köze volt a pártpolitikához

Ha a nagyszülő ezt az egy mondatot kimondja, örökre elveszíti az unoka bizalmát

Egyetlen mondat is elég lehet ahhoz, hogy egy gyerekben mély nyomot hagyjon, ezért a nagyszülőknek érdemes óvatosan megválogatniuk a szavaikat, különösen az unokákkal való érzékeny kapcsolatban.

Sokan eszik rendszeresen: ez a húsfajta jelentősen növelheti a hasnyálmirigyrák kockázatát

Új, átfogó kutatás figyelmeztet: a vörös húsok túlzott fogyasztása mérhetően növeli a nehezen kezelhető daganatos betegség kialakulásának esélyét.

Magyar Péternek máris sikerült, ami Orbán Viktornak egyszer sem

Főszerkesztői jegyzet arról, hogy Magyar Péter amilyen gyorsan jelölte Polgár Juditot átmeneti köztársasági elnöknek, olyan gyorsan meg is jött a nemleges válasz, ami után elismerte, hogy hibázott és kvázi elnéz

Tragédia árnyékolja be a Magyar Nagydíjat: 21 évesen meghalt az egykori F3-as autóversenyző

Megrázó tragédia árnyékolja be a most hétvégi Forma–1-es Magyar Nagydíjat: mindössze 21 éves korában elhunyt Zdeněk Chovanec. Az egykori F3-as tehetség, aki korábban a magyar Tóth László csapattársa is volt, v

Újabb támogatási botrány: Orbán Viktor, Hankó Balázs és Lezsák Sándor is érintett

A Magyar-Turán Alapítvány Orbán Viktornak írt köszönőlevele újabb kérdéseket vet fel a 2025-ben odaítélt több száz millió forintos állami támogatás körül. A dokumentum szerint a szervezet a volt miniszterelnö

Eltűnik a 6-os kiszerelésű zsugorfóliás csomagolás a boltokból – Erről döntött az Európai Unió

Az Európai Unió új csomagolási szabályozást fog bevezetni, így eltűnik a zsugorfóliás 6-os csomag.

0