Ezt olvasta már?


Európáról fogunk beszélni

A pécsi székhelyű, országos hírportál-hálózatot működtető Lexum-Invest Kft. nemrégiben pályázatot nyert, melynek célja, hogy tájékoztasson az Európai Unió kohéziós politikájával kapcsolatos hírekről és bemutassa az uniós támogatással megvalósult fejlesztéseket.

A több mint tíz éves saját fejlesztésű online napilap „Az Európai Unió kohéziós politikájával kapcsolatos tájékoztatási intézkedések támogatása” címen kezdte meg a pályázat megvalósítását az elmúlt időszakban. Célcsoportja a szélesebb olvasóközönség, a civil és vállalkozói partnerek, melyekkel őszinte és nyílt diskurzust valósít majd meg az európai uniós fejlesztési forrásokról és magáról az Európai Unióról.

Bár az Európai Unió támogatottsága Magyarországon még mindig magas, sokan érezhetik úgy, hogy mára inkább semlegessé és megosztottá vált, ezért a megvalósítás során a csatlakozás óta beteljesült fejlesztésekről és hírekről fog beszámolni a hírportál-hálózat, valamint minden megyében konferenciát, fórumot, kerekasztal-beszélgetést fog szervezni, hogy az Európai Unió kohéziós politikájának a megértésére ösztönözze az embereket.

– Talán nem vagyok egyedül, aki az elmúlt években azt tapasztalta, hogy Európa és az Unió megítélése meglehetősen vegyes lett, miközben az Eurobarométer kutatásai szerint is a 27 uniós tagállam közül Magyarországon tartósan magas azoknak az aránya, akik országunkat Európához tartozónak vallják. Projektünkkel ezt a kettősséget szeretnénk megvizsgálni, érthetőbbé tenni. Ezzel együtt nem kívánunk belemenni semmilyen politikai diskurzusba – fejtette ki Zámbori Bíró Tamás, a projekt szakmai vezetője.

– A program során, várhatóan ősszel 19 megyeszékhelyen Európai Unióval kapcsolatos konferenciát, fórumot fog szervezni a projekt gazda Lexum-Invest Kft. Ezenkívül a Napilapcsoport oldalain egyre több Európai Unióval, uniós fejlesztésekkel kapcsolatos cikkek fognak megjelenni, valamint uniós szakértőkkel megvalósított podcast beszélgetések is elérhetőek lesznek. Mindehhez fontosnak tartjuk, hogy minél több regionális szinten elérhető civil- és forprofit partner csatlakozzon a programhoz – tette hozzá Zámbori Bíró Tamás.

(Jelen tartalom kizárólag a szerző álláspontját tükrözi. Az Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal az írásos anyagban szereplő információk felhasználását illetően.)







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Soha nem volt még ennyire „személyes” az Instagram – beköszöntött az új korszak

Az Instagram világszerte elérhetővé tette azt az új vezérlőfelületet, aminek segítségével a felhasználók közvetlenül...

Hamarosan érkezik az HBO egyik leginkább várt sorozatának új évada

Az HBO elkezdte felpörgetni a marketinget 2026 leginkább várt premierje előtt.

Átfogó felújítási munkák zajlanak a Gödöllői Semmelweis Egészségközpontban

Előre tervezett, átfogó felújítási munkák zajlanak a Gödöllői Semmelweis Egészségközpontban, amelyek első üteme előreláthatóan...

Miért kritikus a HFR és tűzjelző rendszerek felülvizsgálata 2026-ban?

A 2025-ös hazai tűzeseti adatok ismét rávilágítanak arra, hogy alapvetően maga a füst, nem pedig a lángok, a tűzesetek legnagyobb...

Megduplázta nettó nyereségét a cseh mezőgazdaság

Megduplázta nettó nyereségét a cseh mezőgazdaság tavaly - közölte a cseh mezőgazdasági szövetség elnöke Prágában,...

A meddőség lelki és biológiai oldala – így talált választ egy házaspár a problémára

Egy házaspár története új megvilágításba helyezte, milyen összetett és sokszor rejtett tényezők állhatnak a meddőség hátterében.

Nagy változások az özvegyi nyugdíjnál 2026-ban

A Magyarország 2026. évi költségvetésének megalapozásáról szóló 2025. évi LI. törvény módosította az 1997. évi Lxxxi. törvényt,...

A One Macedonia, a 4iG Csoport leányvállalata 5G frekvenciapályázatot nyert Észak-Macedóniában

A One Macedonia, a 4iG Csoport telekommunikációs leányvállalata nyert Észak-Macedónia országos 5G frekvenciapályázatán, így...

Hihetetlen, de már a Godzillát is lenyomta ez az új mozifilm

A nemzetközi filmipar az elmúlt években több meglepetést is produkált, és most is épp valami hasonló történik.

5 Kresz-tábla, amire különösen figyelni kell télen

Tudod mit jelentenek azok a táblák, amelyek zimankó és havazás idején ajánlott figyelni? Segítünk, ha nem lennél képben pontosan.

26 év után is nagyot megy George Clooney és Mark Wahlberg 328 millió dolláros katasztrófafilmje

Több mint negyedszázaddal a mozibemutatója után ismét reflektorfénybe került a Viharzóna, George Clooney és Mark Wahlberg nagyszabású...

Nyolc megyére adtak ki riasztást ónos eső veszélye miatt csütörtökre

Csütörtökre virradó éjszaka sokfelé képződik az országban sűrű, zúzmarás köd, legkisebb eséllyel északkeleten. Napközben...

0

Sport

A Fradi kikosarazta a Premier League-ből érkező 3,8 milliárdos ajánlatot Tóth Alexért

A helyi hírek szerint az angol egyesület továbbra is tárgyalásban van a zöld-fehérekkel.

A Real Madrid felköpött és aláállt azzal, hogy kirúgta Xabi Alonsót

Xabi Alonsót nagyjából fél év után kirúgta a Real Madrid. A Leverkusenben csodát tevő fiatal edzőnek elsősorban nem a gyenge eredmények miatt kellett távoznia, hanem azért, mert a Real Madrid épp azt nem adta meg az

„Elfogadhatatlan” – kiderült, mi történt a Liverpool öltözőjében Szoboszlai hibája után

Csapattársa elmondta, mit tett a magyar játékos a Barnsley elleni meccs félidejében.

Óriási bravúr: Marozsán Fábián legyőzte a második kiemeltet

Másodszor is a világranglista 13. helyezettje fölé kerekedett.

Apránként kiderül, miként romlott meg Xabi Alonso viszonya a játékosaival

Kezdettől fogva nem működött a kémia edző és labdarúgói között.

Varga Barnabás érkezése miatt is omlott össze az AEK? Az edző megtalálta a felelőst

Sorozatban tíz győzelem után jött a magyar futballista, majd két botlás.

Szalah felrúgta Manét, a balhé után még nagyobb pofont kapott

A rekordgyőztes Egyiptom keménykedésben jobb volt Szenegálnál az elődöntőben.

A magyar válogatott 15 gólos győzelemmel zárta az Európa-bajnokság csoportkörét

Hibátlan mérleggel zárt Varga Zsolt együttese, amely hat pontot visz magával.

Rejtély Tóth Alex átigazolása körül, aki az olaszok szerint kedden véglegesen döntött

A Lazio sportigazgatója, Aneglo Fabiani Spanyolországba, a Ferencváros edzőtáborának helyszínére is elutazott, de hiába.

Az EHF a magyarokat is figyelmezteti a kézi Eb előtt, hatalmas szenzáció van készülőben

A kézilabda Eb-n a mieink sorrendben Lengyelországgal, Olaszországgal és Izlanddal játszanak a csoportkörben.

Gyalázatosan focizgatott a Real Madrid Xabi Alonso kirúgása után, világraszóló égés lett belőle

Álvaro Arbeola debütálása borzalmas lett a másodosztályú csapat ellen.

Bulvár

Csúnyán búcsúzik Lázár János

Novemberben sem lábalt ki a gödörből a miniszteri teendőit a választásokig felfüggesztő politikus által eddig irányított építőipar. 

Itt a friss javaslat: sürgősen felül kell vizsgálni az öregségi nyugdíjakat, és megemelni

Emelni kell a nyugdíjakat, erre a következtetésre jutott a HRW, amely szerint az egyszeri segélyek, mint az élelmiszerutalvány nem segítenek hosszútávon az időseknek, akiknek több mint kétharmada 2024 végéig a havi b

Elhunyt a Szomszédok és az Angyalbőrben színésze: Orosz István 76 évesen zárta le örökre a szemét

Orosz István a magyar színjátszás és szinkronszakma meghatározó alakja volt.

Meghalt a rutinműtét közben egy kismama és a babája is, mivel oxigén helyett más gáz érkezett a csőből

Varsóban egy várandós nő tervezett műtétje tragédiába torkollott: sem a kismama, sem a baba nem élte túl.

Jön a 180 fokos fordulat az időjárásban: a saját bőrünkön tapasztaljuk majd, amire álmunkban nem gondoltunk volna

Noha egyelőre még nem tágít az ítéletidő (szerdán ónos esőre kell majd számítani több megyében is), küszöbön a meteorológiai fordulat - derül ki a friss előrejelzésekből.

Megszólaltak Dudás Miki legközelebbi barátai: soha nem hallott dolgokat meséltek róla

Dudás Miki közvetlen barátai elmondták, bár küzdött a gondjaival, mindig lehetett számítani a sportolóra.

Leáll az OTP, nem juthatsz hozzá a pénzedhez, nem lesznek elérhetőek a befektetéseid sem

Fontos figyelmeztetést adott ki a magyar bank. Milliókat érint a bejelentés.

Gyakran eszel mandarint? Vigyázz. Baj lehet belőle.

A mandarin igazi vitaminbomba, de vajon tényleg jót tesz, ha naponta falatozol belőle? Összegyűjtöttük, mire számíthatsz, ha minden nap mandarint eszel, és hol húzd meg a határt!

Letartóztatták éjjel az egyik legismertebb színészt

A 24 és a A kijelölt túlélő sztárját, Kiefer Sutherlandet hétfő éjjel tartóztatták le Hollywoodban, miután a Los Angeles-i rendőrség egy fuvarmegosztó sofőrrel történt incidenshez riasztást kapott.

"Soha az életben nem megyek ide többet": Hihetetlen, mit fogadott meg Aurelio újév alkalmából

Január 26-án 21:20-tól elindul a TV2 vadonatúj, saját fejlesztésű reality-je, Eskü, megváltozom! - Aurelio, címmel. A formátum hamarosan látható epizódjaiban a bajai fenegyerek, Aurelio Onorato Caversaccio próbálja

Stohl András exfelesége máris új életet kezdett a válás után: ez a férfi rabolhatta el a szívét

2025 nyarán derült ki, hogy Stohl András színész-műsorvezető öt év házasság után elválik a feleségétől. A híresség nemsokára a TV2 népszerű párkereső reality-jében, A Nagy Ő-ben keresi majd a boldogságot,

Ezért járhatatlanok a magyar utak, megmutatták, hogy hogyan dolgoznak a hóügyeletesek

Járhatatlan, csúszós, jeges utak tarkítják Magyarországot. Sokan útnak sem mernek indulni, csak a legbátrabbak vetemednek arra, hogy elinduljanak otthonról. A Magyar Közút most egy sokkoló posztot tett, megmutatták, h