Ezt olvasta már?


Erősödik a fesztiválélet

dr. Hoppál Péter, kultúráért felelős államtitkár, országgyűlési képviselő keddi, június 13-ai napirendi utáni felszólalása:

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Mai napirendi pontjaink tárgyalásának végére értünk. Most a napirend utáni felszólalások következnek. Napirend utáni felszólalásra jelentkezett Hoppál Péter képviselő úr, Fidesz-képviselőcsoport: „Erősödik a fesztiválélet” címmel. Megadom a szót ötperces időkeretben.

 

DR. HOPPÁL PÉTER (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A jelenlegi kormányzat 2010-es hivatalba lépésekor, de a 2014-es kormányzati ciklus kezdetekor is alapvető célkitűzése volt minden területen mérsékelni azt az erős főváros-vidék fejlődésbeli ellentétet, amely a korábbi, elhibázott baloldali politikák következményeként egy óriás vízfejet létrehozva kizárólag a magyar főváros fejlődésére koncentrált, a vidéket pedig pusztulni, leromlani és elszegényedni hagyta. Ennek kompenzálásán, a vidéki városok és a főváros kompetenciái kiegyenlítésének javításán immáron hét éve dolgozik a Fidesz-KDNP-kormány, nem is sikertelenül. A gazdasági-ipari beruházások, a bérfejlesztés, a „Modern városok” program mind-mind ezt célozzák.

Mi a kulturális szakterületen kulturális alapellátásnak neveztük el azt a programot, amelyben célunk annak az állapotnak az elérése, amelyben az ország bármely területén élő állampolgár tud jó minőségű kulturális programokhoz jutni, mégpedig a lakóhelyéhez közel. Országgyűlési képviselőként és kulturális államtitkárként is szívügyemnek tekintem a magyar emberek kulturális egyenjogúságát mindamellett, hogy mindannyiszor a fővárosi zászlóshajó fesztiválok költségvetési támogatásának emelése mellett foglaltam állást az elmúlt évek során.

Ennek a kulturális egyenjogúságnak a jegyében a fővárosi nagyrendezvények, a Budapesti Tavaszi Fesztivál, a Café Budapest, a Mitem Nemzetközi Színházi Fesztivál csaknem kétmilliárdos éves költségvetési támogatása mellett az elmúlt években bevezetésre került a vidéki kulturális fesztiválkeret, amely tavaly 250, idén 500, a jövő évi költségvetésben pedig már 750 millió forintos fix összeggel biztosítja a vidéki nagy fesztiválok előre tervezhetőségét, természetesen az NKA pályázati kereteiben rendelkezésre álló forrásokon felül.

(15.50)

Ebből az 500 millió idei összegből idén 46 kulturális fesztivál, esemény megrendezését támogatta a kulturális kormányzat, a döntésnél szem előtt tartva az említett magas művészi, kulturális színvonal fenntartását, illetve ezzel a kulturális decentralizáción túl a lakóhelyhez közel rendelkezésre álló vidéki művészeti fesztiválélet fenntartását is. Ezen a kereten kívül tavaly még a Bartók-év, idén pedig a Kodály-program biztosít 200-200 milliós támogatást a magas nemzetközi színvonalat képviselő miskolci Bartók Plusz Operafesztivál megrendezésére.

Hogy a támogatások jó célt szolgálnak, azt az is jelzi, hogy 40 benevezett magyar rendezvényből 30 elnyerte a Minősített Európai Fesztivál címet. Közöttük található a választókerületemben, Pécsett jelenleg is zajló Pécsi Országos Színházi Találkozó, a POSZT, illetve egy új pécsi rendezvény, a Zsolnay Fényfesztivál.

Baranyában a színvonalas új kulturális fesztiválok létrejöttében és a hagyományos rendezvények látogatószámának folyamatos emelkedésében mérhető, hogy igény is van a minőségi kulturális fesztiválokra, és most már lehetőség is arra, hogy ezt megteremtsük. Kiváló példa erre a Baranya megyei Komló városa, hogy színvonalas, sok embert vonzó vagy akár magas művészeti réteget képviselő kulturális rendezvény létrehozására egy 23 ezres lélekszámú, nehézipari múlttal rendelkező kisváros is sikerrel vállalkozhat.

A Pécsi Országos Színházi Találkozó mellé az említett célkitűzéseket és a meglévő valós igényt szem előtt tartva három évvel ezelőtt sorakoztattuk fel a helyi kezdeményezésre megvalósult, idén már 10 millió forint állami támogatásban részesülő Komlói Amatőr Színházi Találkozót, a KASZT-ot, amely harmadik éve óriási sikerrel, teltházas előadásokkal zajlik, épp holnapután nyitjuk meg idei négynapos rendezvénysorozatát.

A növekvő vendégszámú gasztrorendezvényen túl, mint amilyen a Komlói Kolbásztöltő Fesztivál az év elején, amelynek hétéves múltja van, olyan, a magas kultúra képviselőit tömörítő rendezvényeknek is otthont ad a baranyai város, mint az idei Kodály-évhez kapcsolódó hagyományos Kodály Zoltán nemzetközi gyermekkórus-fesztivál. Mindezek mellett nagy várakozás, magas jelentkezésszám jellemzi az idén első alkalommal megrendezendő komlói Hét Domb filmfesztivált, a kormány szintén 10 millió forintos összegű támogatásával. Utóbbi rendezvényen magyar és határon túli profi és amatőr filmesek alkotásai versenyeznek magas presztízsű szakmai zsűri előtt.

Tisztelt Ház! A színvonalas fesztiválélet felvirágzásának jó példája tehát a térség kulturális központtá növekvő városa, Komló. Jó szívvel javasoljuk a többi városnak is Komló és a komlóiak sikertörténetét, a vidék esélyegyenlőségének megteremtésében szerepet játszhat a kulturális fesztiválok jó megszervezése. A komlóiaknak további sikereket kívánunk, és örülünk annak, hogy a példás megszervezések mellé barátságos vendégszeretetükkel is hozzájárulnak a komlóiak a fesztiválok sikereihez.







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Ennyiért nézheted meg a Real Madridot Budapesten a Fradi ellen

A Real Madrid a Ferencvárossal játszik felkészülési meccset.

Élő adásban dobtak be egy meglepő nevet államfőjelöltnek, az érintett is megszólalt

Az ATV Fórum című műsorában egy betelefonáló érdekes javaslatot tett a következő köztársasági elnök személyére. Az illető...

Üzentek az égiek: 4 csillagjegy részesül áldásban július 25-26 hétvégéjén

A korlátaid szertefoszlanak az égieknek köszönhetően.

Nem várt változások a munkaerőpiacon júniusban

2026 júniusában 4 millió 646 ezer fő alá csökkent a foglalkoztatottak száma a 15-74 év közötti munkaképes korú népesség körében....

Marine Le Pen kampányhitele: állami garanciát terveznek – A jelölt kampánygépezete és a formális egyenlőség

A francia miniszterelnöki hivatal banki megoldást keres a 2027-es elnökjelöltek kampányhiteleihez. A terv minden indulónak szólna, de Marine...

A 90-es évek egyik legőrültebb filmje, benne két világsztárral

Az Ál/Arc a 90-es évek egyik legnépszerűbb és legőrültebb filmje volt.

Újabb védőt igazol a Chelsea Xabi Alonso kérésére

A londoni klub 52 millió fontért szerződteti a Crystal Palace francia középhátvédjét, Maxence Lacroix-t.

Mit tehet a kisnyugdíjas, ha elfogy a pénze? Segélyek, támogatások 2026

Az alacsony nyugdíjból élők számára egy váratlan gyógyszerkiadás, egy magasabb közüzemi számla vagy egy meghibásodott háztartási...

Távozhat a PSG-től az aranylabdás Ousmane Dembélé

A szaúdi Al-Hilal csábítja a Paris Saint-Germain aranylabdás támadóját, Ousmane Dembélét, aki nyitott a váltásra.

Ne menj a gyógyszertárba hagyományos recepttel.

Egy elveszett papírvény, egy otthon felejtett recept vagy egy nehezen olvasható orvosi bejegyzés elég lehet ahhoz, hogy valaki gyógyszer...

A rejtélyes ok, amiért a levendulaágyásod vonzza a méheket, elűzi a szúnyogokat.

A levendula nemcsak kertünk dísze, hanem igazi titkos fegyver is: míg a méhek bolondulnak érte, a szúnyogok menekülnek a közeléből....

Cap Ferret-i erdőtűz: 40 ezren menekülnek, áttört a védősáv – A pestis, amikor a védelem közügy lesz

A Cap Ferret-i erdőtűz miatt mintegy 40 ezer embert evakuálnak, miután a lángok átlépték a tűzoltók védősávját. A kishajós mentés...

0

Sport

Ousmane Dembélé őrületes klubváltásáról ír az egyik legismertebb transzferguru

Elkezdték az egyeztetéseket a francia aranylabdással.

A világ egyik leggazdagabb embere szemet vetett Szoboszlaiékra, új tulajdonoshoz kerülhet a Liverpool

Elképesztő összeget fizetne Jeff Bezos az angolok rekordbajnokáért, aranykor következhet az Anfielden.

Ronaldo villantott egy hatalmasat, Georgina tangás feneke bánta

Cristiano Ronaldo egy vízalatti felvételt mutatott magukról, ahogy a medencében bohóckodnak.

Világbajnokkal érkezik a Real Madrid Budapestre, szenzációs ötlettel álltak elő a Fradi-szurkolók

Egyszerű a követelés, lottónyeremény összegét tehetné zsebre a Ferencváros.

Elképesztő jelenetek zajlottak le a „kiszáradt” Velencei-tavon rendezett Európa-bajnokságon

Átlagban félméteres a víz, de a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia előtt 2,5 méteresre kikotorták.

0
0

Bulvár

Felbomolhat a Fidesz? Az Országgyűlés alelnöke kimondta a lehetetlent Tusványoson

Dúró Dóra várja Fidesz szavazóit a Mi Hazánk oldalára, szóba került a következő miniszterelnök is.

Volt fővárosi főügyész: Fidesz-győzelem esetére be voltak tárazva ügyek Magyar Péter ellen is

Ihász Sándor a lemondó legfőbb ügyészről és a KNYF távozó vezetőjéről is lesújtó tapasztalatokat és véleményt osztott meg.

Szupertél csaphat le Európára, Magyarország ekkor kaphat az összeomló sarkvidéki légtömegekből

Keményen szélsőséges szupertélre kell készülnünk, a sok hó és nagy hideg sem kizárható a poláris örvény miatt.

Magyar Péter Hadházy posztja alá kommentelte, hogy az Országgyűlési Hivatal már bejelentett igazgatója mégsem lesz igazgató

A volt képviselő szerint Divinyi Zsombor Tiboczék embereként csinált üzleti karriert.

Konkrét javaslat a köztársasági elnök személyére: Az ATV élő adásában hangzott el

Különleges és meglepő név bukkant fel az államfőjelöltek között: egy élő adásban kezdeményezték a népszerű hazai kvízlegenda jelölését.

Ismét ugrott 1000 milliárd forint: feljelentést tett Kapitány István

Minden képzeletet felülmúló, 1000 milliárd forintos pénzügyi botrány robbant ki! Kapitány István miniszter négy gyanús Eximbank-ügyben tett feljelentést. Tiborcz-szálloda, afrikai sztráda és bukdácsoló külföld

Kapu Tibor: Orbán Viktor teljes mérték-ben megsértette a NASA-val kötött megállapodást

Kijelentette, az utolsó magyar űrhajós akar lenni, akinek akaratán kívül köze volt a pártpolitikához

Aggasztó hír, hogy az Európai Unióban először Magyarországon ütötte fel a fejét meg egy invazív faj

A gyors bejelentés kiemelten fontos az őshonos kőrisállományok védelme és a károsító további terjedésének megakadályozása érdekében.

Három gyerekkel maradtak szállás nélkül Párizsban – Hetekig harcoltak a pénzükért a Booking.commal

Mi történik, ha külföldön, a megérkezés pillanatában derül ki, hogy nincs hol aludnia a családnak? Andiék története megmutatja, mennyit ér baj esetén egy közvetítő oldal segítségnyújtási ígérete.

Sokan eszik rendszeresen: ez a húsfajta jelentősen növelheti a hasnyálmirigyrák kockázatát

Új, átfogó kutatás figyelmeztet: a vörös húsok túlzott fogyasztása mérhetően növeli a nehezen kezelhető daganatos betegség kialakulásának esélyét.

0