Ezt olvasta már?


Elhunyt Ütő Endre Liszt Ferenc-díjas operaénekes

Nyolcvanéves korában rövid szenvedés után meghalt Ütő Endre Liszt Ferenc-díjas operaénekes, érdemes művész, a Magyar Állami Operaház egykori főigazgatója - tudatta a család szerdán az MTI-vel.

A kedden elhunyt művészt a Magyar Állami Operaház saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkednek.

Ütő Endre 1937. június 2-án háromszéki székely család sarjaként látta meg a napvilágot Kőbányán. A Pongrácz-telepen töltötte gyermek- és ifjúkorát, és a Szent László Gimnáziumban érettségizett. Fiatalon kiváló sportoló volt, emellett színházi karrierről álmodozott, végül a Zeneakadémia ének tanszakára iratkozott be.

Tanulmányait 1964-ben fejezte be, majd a Magyar Állami Operaház magánénekese lett. 1964 és 1966 között a római Santa Cecilia Akadémián tanult, Münchenben és Reggio Emiliában énekversenyt nyert, utóbbin a pályakezdő Luciano Pavarottival is együtt énekelhetett.

A zeneirodalom legnagyobb basszus szerepeit formálta meg pályafutása alatt, főként Verdi, Puccini, Csajkovszkij és Gounod operáiban lépett színpadra, de volt címszereplő Bartók művében, A kékszakállú herceg várában, Monteverdi Poppea megkoronázása című operájában Seneca, Mozart Varázsfuvolájában pedig Sarastro ruháját öltötte magára. Többször énekelt oratóriumszólistaként is.

Ütő Endre 1990 és 1995 között volt az Operaház főigazgatója. Azt követően nevezték ki, hogy 1990 decemberében először hirdettek nyilvános pályázatot az intézmény élére. 1990-ben alapítványt hozott létre magánénekesek jutalmazására, a Pro Opera Lirica díjjal az előző évadban legkiemelkedőbb teljesítményt nyújtó magánénekest ismerték el. Igazgatása alatt operastúdiót alapítottak, hogy a fiatal művészeket a színpadi játékra oktathassák, 1991-ben a Budapesti Operabarátok Egyesületének egyik alapító, majd elnökségi tagja lett. A rendszerváltást követően négy évig a Fővárosi Közgyűlés tagja, egy ideig a kulturális bizottság alelnöke volt.

Nyugdíjba vonulása után feleségével Lovasberénybe költözött, ahol a Kastély és parasztház programsorozat keretében több operát is színpadra állított a Cziráky-kastély udvarán. Az énekművész agyagozással és fafaragással is foglalkozott, galériát is működtetett. Országszerte több kiállítás volt alkotásaiból, amelyek között vannak népművészeti, mitológiai, bibliai ihletésűek, a magyar irodalom kiemelkedő alakjairól, kortárs művészekről és barátokról mintázott fejszobrok, valamint groteszk alkotások is.

Ütő Endrét 1970-ben Liszt Ferenc-díjjal tüntették ki, 1972-ben elnyerte a Székely Mihályról elnevezett emlékplakettet. 1993-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje, 2014-ben a Magyar Érdemrend középkereszt (polgári tagozat) kitüntetésben részesült, 2017-ben érdemes művész lett. 1996 óta Kőbánya díszpolgára volt.







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Ők biztonságosnak hitték, de baj lett belőle: nálad is a fal mellé van halmozva a tüzelő?

Több helyen is felcsaptak a lángok: tűzifa, farakás és kémény miatt is riasztották a tűzoltókat.

Időzített pokolgép: roller égette porig a belvárosi lakást

Újabb elektromos roller okozott tüzet: hétfőn hajnalban egy V. kerületi társasházban kellett intézkedni a tűzoltóknak. A Időzített...

Az FSZB letartóztatott egy tinédzsert, miután az USA terrortámadásra figyelmeztette Moszkvát

A gyanúsított egy kiskorú orosz állampolgár, aki korábban a TikTokon pózolt fegyverekkel.

Ráthonyi-Palácsik Tímea kislánya arca tüneményes: az 1 éves Haley kifestett arccal mosolygott a kamerába

Ráthonyi-Palácsik Tímea friss fotókon mutatta meg gyermekeit, mindkettőjüktől elolvadtunk.

Az SMS halott, az RCS pedig digitális rezervátummá válhat a Google miatt – Nincs mit tenni?

Miközben a technológiai világ évekig ünnepelte, hogy a korszerű RCS protokoll végleg felváltja a múlt évezredből itt ragadt SMS-t,...

Megfejthették, miért nagyobbodik meg a férfiak prosztatája az életkor előrehaladtával

A Johns Hopkins Egyetem kutatói egy új sejttípust fedeztek fel a prosztatában, amely segíthet megérteni, miért alakul ki az életkor...

Závada Pál: Semmi sem indokolja, hogy a történelemhamisító intézményeket változatlanul pénzelje a kormány

A Kossuth-díjas író felháborítónak tartja a péntek éjjel benyújtott büdzsé kulturális tételeit. Szerinte megdöbbentő azt látni,...

Van-e gyerektartás váltott gondozás esetén? Az ügyvéd meglepő válasza

Létezik egy úgynevezett kiegészítő gyerektartást, melyet akkor is megállapíthat a bíróság, ha a szülők megosztva nevelik a gyermeket...

0

Sport

Megszólalt Orbán Viktor a felcsúti taomilliárdokról

A volt kormányfő szerint az egész nemzet profitált belőlük.

Megvan Szoboszlai Dominik utódja a Liverpoolnál

Megvan Szoboszlai Dominik utódja a Liverpoolnál? Ingyen igazolhatnak világbajnok spanyol sztárt az Anfieldre az Atlético Madridból.

Két egymást követő este piált és bulizott, edzésre is a kocsmából ment az angol válogatott sztárja

Jack Grealish neve az elmúlt napokban nem a pályán nyújtott teljesítménye miatt került előtérbe, hanem azért, mert a sajtó szerint két egymást követő estén is ivással és bulival telt az ideje, nem sokkal azelőtt

Botrányos támadás az egyik liverpooli újságírótól Szoboszlai és Kerkez ellen

No és a bíró is kritikán aluli volt, tiszta tizenegyestől fosztotta meg a Vörösöket.

Megérkezett a csatamezőre Szoboszlai Dominik: óriási hírt kaptak a Liverpool-szurkolók

Jó eséllyel a meccskeretben lesz a magyar középpályás az Arsenal elleni rangadón.

Szoboszlai Dominik beállt a PL-rangadón, de a Liverpool kaput eltaláló lövés nélkül zárt és pont nélkül maradt

A sérülésből felépülő Szoboszlai pályára lépett, de a Liverpool így is kikapott otthon a bajnoktól.

Otthagyta a Fradit, élete lehetőségét kaphatja a Premier League-ben

Robbie Keane is szerepel a Crystal Palace edzőjelöltjei között, miközben tovább romlott a londoni csapat helyzete. A Ferencváros korábbi vezetőedzőjét a brit sajtó Pierre Sage lehetséges utódjaként emlegeti. Olvasta

Gazdag Dániel bombagóllal sokkolta Lionel Messit, de a 39 éves zseni megfordította a meccset

Edzője szerint a veterán argentin érdemelte volna meg az Aranylabdát.

0
0

Bulvár

„Hagyd, anyu, ne szomorkodj, majd a következő házkutatásnál előkerül”

„A budapesti értelmiségiek féltek, de fogalmuk sem volt arról, kikkel állnak szemben, mi folyik a Szovjetunióban. Nagy Imrének igen. Tudott a Gulagról, a borzalmakról, neki így sokkal nehezebb volt a szembefordulás.

„A türelem nem tart ki a végtelenségig.” Csányi Péter bankvezér a Magyar-kormány lépéseiről és az OTP orosz kivonulásáról

Miért nem hagyják ott Oroszországot, meddig várnak a piacbarát fordulatra, és mennyire az övé már az OTP? Nagyinterjú Csányi Péter bankvezérrel.

Döbbenet a ravatalnál: kinyitotta a szemét a koporsóban fekvő tinédzser, a saját temetésén tért magához

Ez az a fajta történet, amiből a rémálmok születnek. Egy virálissá vált videó rögzítette azt a sokkoló pillanatot, amikor egy 15 éves lány – akiről azt hitték, hogy meghalt – hirtelen felébredt a koporsójáb

Ennyire szoros még sosem volt a verseny Orbán Viktor és Magyar Péter között

Fej fej mellett a két vezető, izgalmas időszak elé nézünk.

Hatalmas politikai öngól lett a Fidesz támadása: Magyar Péter kapta az ingyenreklámot

Dull Szabolcs és Nagy Attila Tibor politikai elemzők szerint is Magyar Péternek kedvezett, hogy a Fidesz egyes politikusai támadni kezdték a Fókuszcsoport miniszterelnökről készült riportját. A szakértők úgy látják

Sötét jövőképet vázolt fel a történész professzor, szerinte Lengyelország lehet a következő globális háború kiindulópontja

Egy elismert történész szerint a jelenlegi világpolitikai feszültségek közepette Oroszország egyetlen meggondolatlan lépése pillanatok alatt kirobbanthatja a harmadik világháborút.

Emberdaráló és titkos objektum van a Jászai Mari tér alatt? Döbbenetes titkot rejthet a pesti Fehér Ház

Elgondolkodtató videó került ki az internetre, szörnyű legenda terjed a pesti Fehér Házról.

Ismét elrendelték a kötelező maszkviselést: itt érvényes a régi-új szabály

A megnövekedett légúti betegségek miatt rendeltek el Debrecenben maszkviselést. A szakemberek szerint máshol is fennáll a lehetősége, hogy visszavezetik.

Elesett otthon, vérmérgezésben hunyt el a kórházban – A család hiába keres válaszokat a történtekre

Húgyúti fertőzés következtében kialakult vérmérgezés okozta egy 77 éves férfi halálát a szombathelyi Vas Vármegyei Markusovszky Egyetemi Kórházban. Lánya szerint a család napokon át jelezte az apa panaszait, a f

Titkos háttéralkuval előzték meg Vlagyimir Putyint, az orosz elnöknek már a piros gombon volt az ujja

Egy Stasi-tiszt, egy amerikai ügyvéd és egy bankár akadályozta meg a katasztrófát.

Az apósom váratlanul megcsókolt a padlásfelújítás közben: azóta képtelen vagyok másra gondolni

Három évvel ezelőtt, nem sokkal az esküvőnk után költöztem a férjemmel a szüleihez. Elhatároztuk, hogy felújítjuk a padlásteret, és ott alakítjuk ki a közös otthonunkat. A munkálatokban a férjem édesapja, Józ