Elhunyt Kricskovics Antal Erkel Ferenc-díjas táncművész, koreográfus
Szerdára virradóra, 87 éves korában meghalt Kricskovics Antal Erkel Ferenc-díjas táncművész, koreográfus, kiváló művész - közölte a család az MTI-vel. - Pécsi Napilap -
Kricskovics Antal 1929. február 19-én született Garán. A Testnevelési Főiskolán 1954-ben diplomázott, 1953-1954-ben a SZOT együttesben táncolt, majd két évig a zágrábi Lado hivatásos együttessel lépett fel és koreografált.
A Fáklya Nemzetiségi Táncegyüttest 1959-ben alapította, és koreográfusa, művészeti vezetője volt haláláig. Ugyanezt a két posztot töltötte be 1976 és 1990 között a Budapest Táncegyüttesnél is.
Számos maradandó koreográfiát alkotott a Magyar Állami Népi Együttes, a Honvéd Táncszínház, a Pécsi Balett és a Közép-Európa Táncszínház számára is.
Csaknem 150 koreográfiájának témáit görög drámákból és a Bibliából merítette, de archaikus népszokásokat, nemzetiségi folklórszámokat, népi gyermekjátékokat is megjelenített darabjaiban. Gyűjtőmunkát folytatott élete során a volt Jugoszlávia területén, majd később Magyarország délszlávok lakta részein, de számos szlovák, német és román gyűjtése is volt.
Munkásságát 1975-ben Erkel Ferenc-díjjal ismerték el, 1989-ben érdemes művész, 2002-ben kiváló művész címet, 2004-ben Kisebbségekért-díjat kapott. 2005-ben vehette át a Magyar Táncművészek Szövetségének életműdíját és a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikereszt kitüntetését is a nemzetiségi néptánc kincseinek megőrzéséért, továbbviteléért.
hírek innen, onnan
Nyolclábú rémség rejtőzik az Antarktisz vizeiben, lekamerázták
A nyolclábú lény testfelépítése hihetetlenül különleges.
Egy perce jött. Ő váltja Curtist a Megasztár zsűrijében
Ez sokakat meglepett.
Hoppá, ez még a szakértőket is teljesen lesokkolta. Itt a teljes nyári időjárás-előrejelzés. Nagyon megemlegetjük, ha ez bejön
A jelenlegi prognózisok szerint 2026 nyara Magyarországon kifejezetten melegnek ígérkezik, akár az idei hőmérsékleti értékeket is...
Marics Peti megtörten beszélt T. Danny-ről
Megrázó őszinteséggel beszélt Marics Peti barátja, T. Danny állapotáról.
A Fradi megúszott egy 11-est a Paks ellen, ezen múlhat a bajnoki cím?
Az estet után Bognár György hosszasan reklamált az oldalvonal mellett.
„Úgy érzem, én csak le vagyok tudva…” – Szülői törődés és elvárások: hol a határ?
A szülők és gyermekeik közötti kapcsolat gyakran bonyolult, különösen, amikor a törődés és az elvárások kerülnek szóba. Hogyan...
Amint lehet, dobja ki a fürdőszobából - eperlábakat okozhat.
Borotválkozás után pöttyös a lába? Nem feltétlen a borotva a hibás.
Rendkívüli bejelentés jött a Fidesz alelnökétől – Nem veszi át a mandátumát és nem indul a tisztújító kongresszuson Kósa Lajos
A választási kudarc miatt nem veszi át mandátumát és nem is indul a Fidesz tisztújító kongresszusán Kósa Lajos, a Fidesz jelenlegi...
5-6 kilométeres dugó az M7-esen
Az Útinform tájékoztatása szerint vasárnap délután jelentős fennakadásokra kell számítani az ország több pontján. Az M7-es...
Meg lehet szelídíteni ezt a technikai vadlovat, csak megfelelő szabályok kellenek
Van egy nagyszerű lehetőség, amely összekapcsolja a gyerekeket, a szülőket és a digitális világot.
Nem indul már tisztségért és a parlamentbe sem ül vissza a fideszes alelnök
A lemondások hétvégéje a mostani: a Fidesz alelnöke, Kósa Lajos is úgy döntött, hogy nem veszi fel a listás mandátumát, és a közelgő...
Trumpot sokkolta az ellene elkövetett újabb merényletkísérlet, pedig először azt hitte a lövésre, hogy csak egy tálca esett le
Merényletet kíséreltek meg szombat este Donald Trump ellen a washingtoni Hotel Hiltonban. Az amerikai elnököt és feleségét a biztonsági...
Sport
Forrnak az indulatok a Liverpool győzelme után – hogy születhetett ilyen gól?
Ritkán látni a futballpályán olyasmit, mint ami a Liverpool és a Crystal Palace mérkőzésén történt.
Szoboszlai megkapta a magáét Liverpoolban, és úgy járhat, mint Mohamed Szalah
Kritizálták a Crystal Palace elleni teljesítményét, miközben szenzációs dolgot vihet véghez a Premier League-ben.
Miért éppen így? Szomorú véget érhetett Mohamed Szalah liverpooli pályafutása
Nem lehet teljes a Vörösök boldogsága a Crystal Palace legyőzését követően.
Angliában Gera Zoltán óta nem történt ilyen magyar futballistával
Edzője szerint a magyar válogatott alapembere nemcsak játékosként, hanem emberként is példát mutat.
Még hogy a kezdés – melyik meccset nézte a Fradi edzője?
Jesper Jensen, a Ferencváros dán trénere furcsán értékelt a találkozó után.
A Real Madrid futballistája bemutatta a szezon egyik legpofátlanabb szimulálását
Jude Bellinghamnek nagyon fájt a láthatatlan könyökös.
Jól kezdett, aztán nagy bajba került a Ferencváros Metzben
Az első mérkőzés döntetlenre végződött az FTC-Metz párharcban.
Ajándék a szomszédból: a DVSC-nek nincs miért izgulni az ETO ellen
Bódog Tamás csapata szombat este 2-1-re legyőzte a ZTE-t.
Súlyos sérülést szenvedett a Diósgyőr fiatalja: "Magánál van, csak nem tudja, hol" - megvan a pontos diagnózis
Demeter Milán bal felső állkapocscsontja eltört, emellett enyhe agyrázkódást is szenvedett egy fejpárbaj során a Kisvárda elleni mérkőzésen.
Hatan jelöltek a Real Madrid kispadjára; megírták, ki lesz Guardiola utódja a Manchester City-nél - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb szombati hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
Egész Anglia erről beszél: Pályára tódultak a szurkolók a feljutást ünnepelni, majd egy perccel később jött a letargia - videó
Egészen hihetetlen végjátékba torkollott egy feljutásról döntő angol bajnoki.
Kabaré: A 70 méteres felívelés után a kapus háttal adott gólpasszt - videó
A török negyedosztályú bajnokság rájátszásában vívott meccsen született meg a hétvége legfurcsább gólja.
Bulvár
Befellegzett a közmédiának? Mi zajlik a TV2-nél? – Kőkemény túlélési harc jön a Fidesz sajtójában egy szakértő szerint
A politikai fordulatok hatása a gazdaságban lassabban, a médiában azonban szinte azonnal megmutatkozik – erről beszélt Krausz Péter a Több-Kevesebb adásában, ahol Rónai Egon kérdezte a friss médiapiaci fejleményekr
Újabb közismert fideszes politikus lép vissza
Bánki Erik, a Fidesz baranyai választókerületi elnöke és regionális pártigazgatója bejelentette, hogy nem vesz részt a hamarosan megalakuló új Országgyűlés munkájában, és 36 év után visszavonul a frontpolitiká
Semjén Zsoltot titokban elutasították
Hiába mondott le a KDNP elnöki tisztségéről, az országos elnökség elutasította, nem fogadta el azt. Benyújtotta lemondását a Kereszténydemokrata Néppárt elnöki tisztségéről Semjén Zsolt, amit azonban a párt or
Egy negyedik zászló is felkerülhet a parlamentre, Magyar Péter nyílt levelet kapott
Egy tiszás szervezet kéri Magyar Pétert rá.
Ki ne dobd: nem használod, ám 80 ezer forintot is érhet ez a retró eszköz
Egyes VHS-kazetták, DVD-k, Blu-ray lejátszók és videomagnók iránt továbbra is erős a kereslet. Egyes ritkább, jó állapotban lévő, vagy felújított darabokért ma már rengeteget fizetnek a gyűjtők.
Forrnak az indulatok a Liverpool győzelme után – hogy születhetett ilyen gól?
Ritkán látni a futballpályán olyasmit, mint ami a Liverpool és a Crystal Palace mérkőzésén történt.
Magyar Péter: tízmilliárdos értékben menekítik ki a vagyont, utalásokat zárolt a NAV
Miközben Orbán Viktor menekül a felelősségvállalás elől, a háttérben zajlik az ország elhagyásának előkészítése és a lopott vagyonok kimenekítése - mondta a Tisza Párt elnöke, leendő miniszterelnök szombato
Megvan az év politikai mémje, az egész ország ezen a kormányváltás utáni képen röhög
Az adminisztrációt nem könnyítették meg, újabb 4 év "szenvedés" kezdődik?
Ha ezt látod a kocsidon, rögtön fordulj a rendőrséghez
Egy apró jel, amit sokan ártalmatlannak gondolnak, pedig komoly veszélyt jelezhet – és sajnos egyre többen találkoznak vele.
Így buktatnák meg a pápát? Romba dől a katolikus egyház? Mi van a Vatikán-dossziéban? – Terjed egy óriási álhír, avagy így nyomják fullba a kretént
Egy drámai bejegyzés szerint Donald Trump „vatikáni dossziékkal” fenyegette meg a katolikus egyházat. A történet azonban nem több egy manipulált képnél.
Magyar Péter újabb bejelentést tett, pénzről van szó
Szerdán Brüsszelbe utazik a kormány képviselője, hogy informális egyeztetést folytasson az Európai Bizottság elnökével a Magyarországnak járó uniós források hazahozataláról.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Fontos útfelújítások kezdődnek Pápa térségében
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


