Ezt olvasta már?

0

Elhunyt Keleti György volt honvédelmi miniszter

74 éves korában, hosszan tartó betegség után elhunyt Keleti György volt honvédelmi miniszter - erősítette meg özvegye, Keleti Györgyné vasárnap délután az MTI-nek.


hirdetés

Keleti György 1946. május 18-án született a csehszlovákiai Losoncon. Tanulmányait a Zalka Máté Katonai Műszaki Főiskolán majd a Zrínyi Miklós Katonai Akadémián végezte.

Pályáját 1969-ben a váci híradóezrednél kezdte századparancsnokként. 1977-ben került a Honvédelmi Minisztériumba (HM). 1989 és 1992 között a HM szóvivője volt. 1992-ben ezredesként nyugdíjba vonult. 1994 és 1998 között, a Horn-kormányban töltötte be a honvédelmi miniszteri posztot.

1969-tól 1989-ig a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP), majd 1992-től a Magyar Szocialista Párt (MSZP) tagja. 1992 és 2010 között az MSZP országgyűlési képviselője. Több ciklusban volt elnöke, illetve alelnöke az Országgyűlés nemzetbiztonsági, valamint honvédelmi bizottságának.

Keleti György számos katonai publikáció szerzője, társszerzője, szerkesztője, társszerkesztője, lektora volt.








Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?





0
0

hírek innen, onnan

Tényleg alkalmas egy szuperföld az élethez?

A szuperföldeken, azaz a Földnél nem sokkal nagyobb bolygókon elképzelhető az élet jelenléte.

A földi élet eredetére adhat választ a visszatért japán űrszonda

A szonda a Ryugu aszteroida felszínéről és felszíne alól szerzett több milliárd éves mintákat.

24 év után leáll a Disney rádiója

A november végi leépítések után még több ember veszíti el munkáját a Disneynél.

Külön bejegyzést kapott a nemzetközi szlengszótárban Szájer belga házibulija

Az Urban Dictionaryben a Belgium Barbeque elnevezést kaptam a hírhedt brüsszeli hepaj.

Több mint félméteres hó esett Ausztriában, egyes részeken a legmagasabb figyelmeztetést adták ki

A hóesés hétfőig jó pár helyen el sem áll, fakidőlésekre, kisebb áradásokra számítanak az országban.

4,6 milliárd éves talajmintákat hoztak a világűrből a Földre a japánok

A Naprendszer keletkezése körüli időből származó, 4,6 milliárd éves talajmintákkal szombaton visszatért a Földre a Hajabusza-2 japán...

Szenzációs szerb fordítás a világbajnok ellen

Szerb meglepetés-győzelem a magyar csoportban.

8 hónap együttjárás után összeházasodott szexbabájával a férfi

A guminő és a férfi most már a törvény előtt is boldog párt alkotnak. Forrás: Nők Lapja Café: 8 hónap együttjárás után...

Így néz ki a világjárvány idején egy Oscar-díjas rendező forgatása

A Coca Cola idén is kitett magáért, pedig nem volt könnyű dolguk...

Sport

Zidane felhívta Szoboszlait, és azt kérte tőle, hogy igazoljon a Real Madridhoz

Egyre több meghatározó külföldi sportoldal veszi át, hogy Zinédine Zidane felhívta Szoboszlait, és a magyar játékos jövőjéről érdeklődött.

Hosszú lábával és mellével hódít az olasz sztárfocista felesége - képek

A gyönyörű modell biztosan ott van a futballista-feleségek álom tizenegyében.

Róka rohangált a Fradi-meccsen a lelátón - videó

A második félidő kezdete előtt mutatta meg magát a kameráknak.

A madridiak mérlege két piros lap és súlyos vereség a kiesőjelölt ellen

A fővárosi gárda már hét perc után emberhátrányba került és zsinórban hatodik mérkőzésén sem tudott diadalmaskodni.

Eurómilliókért is küzd a magyar válogatott a labdarúgó Eb halálcsoportjában

Szoboszlai Dominik egész pályafutására hatással lehet az Eb-szereplés. Elemeztük, anyagilag is milyen sokat ér a magyar válogatott bravúros kijutása.

Ciro Immobile lélegzetelállító feleségét láttad már?

A Lazio csatárának neje, Jessica Melena egészen egyszerűen káprázatos.

A legtartalmasabb 90 perc: Történelmi debütálás, megszakadt győzelmi széria

Ezúttal semmi esélye nem volt a Ferencvárosnak, de aligha van hiányérzete a zöld-fehér drukkereknek.

Bild: Zidane személyesen hívta fel Szoboszlait, hogy igazoljon a Real Madridhoz

A német lap szerint a spanyol sztárcsapat mellett számos lehetősége van a magyar tehetségnek.

Ő az élő példa arra, hogy a kor csak egy szám: százévesen is spárgázik Keleti Ágnes

Az olimpiai bajnok reméli, januári születésnapján a szeretteivel ünnepelhet.

A két hónap után visszatérő Lékai Máté dudaszóban lőtt góljával nyert a Veszprém

Nehéz mérkőzést játszott a magyar bajnokságban David Davis csapata.

Nehéz éjszaka után: nincs pánik és világvége hangulat a magyar női kéziválogatottnál

A szövetségi kapitányok és a játékosok is úgy érzik, ennél sokkal több kell a foyltatásban az Eb-n.

Megint pozitív lett Törőcsik András koronavírustesztje: ilyen állapotban van most a legendás sportoló

Ismét pozitív lett a koronavírus teszje a kórházban lábadozó Törőcsik Andrásnak.

0

Bulvár

Innen indulhat a következő világjárvány

Nagyjából egy évvel ezelőtt bukkant fel az új koronavírus a kínai Wuhanban, ami feltehetően az állatvilágból terjed át az emberekre, kisvártatva pedig világjárvány lett. A Sydney Egyetem Közegészségügyi Iskolá

Ez a nő elmondta, hogyan reagált a szervezete a koronavírus elleni vakcinára

Önként próbálta ki még engedélyezés előtt a szert.

Újabb gyászhír: meghalt a világhírű színésznő

A 78 éves Golden Globe-jelölt színésznő egy New York-i kórházban vesztette életét, halálhírét a lánya erősítette meg.

A szexturizmus nem bocsánatos bűn ? Dr. Gyurkó Szilvi a Thaiföldre utazó ?harcostársról?, a homoszexualitás és...

?Nem a szexuális orientáció a kérdés, hanem a konszenzus, a beleegyezés. Ha nincs beleegyezés, ha kényszerítés, fenyegetés, zsarolás, érzelmi vagy fizikai erőszak van, akkor a szex nem szex, hanem erőszak. Ha pedi

?Aki ülőmunkát végez, annak kötelezővé tenném, naponta? ? Így masszírozd ki a feszültséget magadból

Amikor a tested már kiabál, hogy csinálj valamit, mert baj lesz? na, azt ne várd meg.

Orosz Barbara Abu Dhabiból osztott meg egy fotót

A reggeli Mokka műsorvezetője nosztalgikus hangulatában volt közösségi oldalán.

Amikor a Mikulás a nagyi fülbevalójában cigizik az ovi előtt ? nagy ünnepi lebukások

Ha a gyerek rajtakap, ahogy az ablakban állsz az ajándékokkal, két út áll előtted: az egyik, hogy menekülsz az ereszcsatornán, de hidd el, nem ez a jó megoldás. Hanem az, hogy töredelmesen színt vallasz ? szerintem

Dögös nő Bud Spencer lányunokája: fotókon a 25 éves Sofia

Bud Spencer lányunokája 1995 októberében született.

7 fájdalmasan vicces rajz a 2020-as évről - Telitalálat a grafikustól

A 2020-as év hétköznapi küzdelmeit vetette papírra egy vicces kedvű grafikus.

Döntött a kormány: változás jön a boltokban

A szavatosság-jótállási szabályozás átfogó módosításának részeként 2021-től a papír alapú mellett bevezetik az elektronikus jótállási jegyet. Ha a tartalma mindenben megfelel a kapcsolódó előírásoknak, ak

Kiakadtak: Tóth Andi meztelenkedett Ördög Nóra gyerekei előtt a karácsonyi dalban

Sok a reklám, Tóth Andi nem volt odaillő, írták a kommentelők.

Nincsenek rá szavak, elment Pécsi Ildikó is?

A legendás színésznő nyolcvan éves korában hunyta le örökre szemét.

blogmorzsák

Pécsi Ildikó legemlé­ke­zetesebb filmjei

A mai napon, december 5-én, 80 éves korában elhunyt Pécsi Ildikó színésznő, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.

Hogyan válhat klímasemlegessé Európa 2050-re?

Az elmúlt években az Európai Unió egyre többet tesz azért, hogy a kontinens minél inkább a zöldgazdaság irányába induljon el.

A politikusok az új influencerek?

Korunk legfeltörekvőbb influenszerei a politikusok.

Egy magányos farkas megszelídíthető?

A makacs negyvenes úrnál nem lehet reggelig maradni és még számos rigolyáját is el kell viselnie annak, aki vele kezd.

"Az ízlése fenyőfa"

Érdekes kifejezések a koreai nyelvben.

Az év legszexibb karácsonyi videója

Fehérnemű-modellek kötözték le a Mikulást!

Szibériai husky fajtaleírás: profi szánhúzóból népszerű családi eb

A husky a legsikeresebb, legnagyobb munkabírással rendelkező szánhúzók egyike. Emellett ideális családi kutyának is.

Válogatás egy magyar aktfotós képeiből

Eifert János a tánc, a női szépség, az akt és a mozgás megörökítésének mestere.

Hitler, Gestapó, Fedáksári

Világosan látszik, hogy a türhőknek már rég nem az a bajuk, hogy lenézik őket, hanem az, hogy nem néznek fel rájuk.

A polgármester nem fizetett, a püspök nem hívta meg

Szomorú győri történet a feudalista egyházi szemléletről.

"A politikai iden­titás rém bonyolult kérdés"

A Szájer-ügy legfőbb tanulsága, hogy az ideológiai béklyók pokollá teszik világunkat.

A Kuril-szigetek elhagyott szovjet katonai bázisa

A Szovjetunió második legnagyobb katonai kikötőjének ma már csak romjai találhatóak meg a szigeten.