Ezt olvasta már?


Elhunyt Jókai Anna, a nemzet művésze

A kormány saját halottjának tekinti az írót

A kormány saját halottjának tekinti az életének 85. évében elhunyt Jókai Anna írót, a nemzet művészét - közölte hétfőn este az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) az MTI-vel.

Jókai Anna Kossuth Nagydíjas és Kossuth-díjas író, a nemzet művésze hosszan tartó betegség után hétfőn hunyt el életének 85. évében.

Az Emmi közleménye szerint Jókai Anna búcsúztatásának időpontjáról később adnak tájékoztatást.

A méltatás szerint "amikor nemzetünk szellemi építményének egyik élő oszlopa meginog, összeomlik, akkor az itt maradtaknak haladéktalanul össze kell szedniük erejüket, hogy az élőkre rótt feladatokat teljesítsék. Jókai Anna életét és művét, +spirituális realizmusát+ megismertetni a világ azon részével, mely még nem ismeri - elsődleges feladatunk".

Az Emmi méltatása felidézi, hogy Jókai Anna megírta a határon kívül rekedt magyar nő történetét. Megírta a bonyolult világban nehezen eligazodó, a szeretni és magyarnak lenni akaró asszony életét. Jókai Anna - csakúgy, mint a magyarsághoz szóló szereplői - a 20. század küzdő, megalkuvást nem tűrő, a magyar sorsot büszkén viselő asszonya volt, a polgári világ fő- és mellékszereplője egyaránt.

"Jókai Anna halálával a magyar irodalom, a polgári-keresztény gondolat pótolhatatlan veszteséget szenvedett. Amikor elveszítette a szeretteit, meg tudott békülni a veszteséggel. Most rajtunk, magyarokon a sor" - olvasható az Emmi közleményében.







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Ők biztonságosnak hitték, de baj lett belőle: nálad is a fal mellé van halmozva a tüzelő?

Több helyen is felcsaptak a lángok: tűzifa, farakás és kémény miatt is riasztották a tűzoltókat.

Időzített pokolgép: roller égette porig a belvárosi lakást

Újabb elektromos roller okozott tüzet: hétfőn hajnalban egy V. kerületi társasházban kellett intézkedni a tűzoltóknak. A Időzített...

Az FSZB letartóztatott egy tinédzsert, miután az USA terrortámadásra figyelmeztette Moszkvát

A gyanúsított egy kiskorú orosz állampolgár, aki korábban a TikTokon pózolt fegyverekkel.

Ráthonyi-Palácsik Tímea kislánya arca tüneményes: az 1 éves Haley kifestett arccal mosolygott a kamerába

Ráthonyi-Palácsik Tímea friss fotókon mutatta meg gyermekeit, mindkettőjüktől elolvadtunk.

Az SMS halott, az RCS pedig digitális rezervátummá válhat a Google miatt – Nincs mit tenni?

Miközben a technológiai világ évekig ünnepelte, hogy a korszerű RCS protokoll végleg felváltja a múlt évezredből itt ragadt SMS-t,...

Megfejthették, miért nagyobbodik meg a férfiak prosztatája az életkor előrehaladtával

A Johns Hopkins Egyetem kutatói egy új sejttípust fedeztek fel a prosztatában, amely segíthet megérteni, miért alakul ki az életkor...

Závada Pál: Semmi sem indokolja, hogy a történelemhamisító intézményeket változatlanul pénzelje a kormány

A Kossuth-díjas író felháborítónak tartja a péntek éjjel benyújtott büdzsé kulturális tételeit. Szerinte megdöbbentő azt látni,...

Van-e gyerektartás váltott gondozás esetén? Az ügyvéd meglepő válasza

Létezik egy úgynevezett kiegészítő gyerektartást, melyet akkor is megállapíthat a bíróság, ha a szülők megosztva nevelik a gyermeket...

0

Sport

Megszólalt Orbán Viktor a felcsúti taomilliárdokról

A volt kormányfő szerint az egész nemzet profitált belőlük.

Megvan Szoboszlai Dominik utódja a Liverpoolnál

Megvan Szoboszlai Dominik utódja a Liverpoolnál? Ingyen igazolhatnak világbajnok spanyol sztárt az Anfieldre az Atlético Madridból.

Két egymást követő este piált és bulizott, edzésre is a kocsmából ment az angol válogatott sztárja

Jack Grealish neve az elmúlt napokban nem a pályán nyújtott teljesítménye miatt került előtérbe, hanem azért, mert a sajtó szerint két egymást követő estén is ivással és bulival telt az ideje, nem sokkal azelőtt

Botrányos támadás az egyik liverpooli újságírótól Szoboszlai és Kerkez ellen

No és a bíró is kritikán aluli volt, tiszta tizenegyestől fosztotta meg a Vörösöket.

Megérkezett a csatamezőre Szoboszlai Dominik: óriási hírt kaptak a Liverpool-szurkolók

Jó eséllyel a meccskeretben lesz a magyar középpályás az Arsenal elleni rangadón.

Szoboszlai Dominik beállt a PL-rangadón, de a Liverpool kaput eltaláló lövés nélkül zárt és pont nélkül maradt

A sérülésből felépülő Szoboszlai pályára lépett, de a Liverpool így is kikapott otthon a bajnoktól.

Otthagyta a Fradit, élete lehetőségét kaphatja a Premier League-ben

Robbie Keane is szerepel a Crystal Palace edzőjelöltjei között, miközben tovább romlott a londoni csapat helyzete. A Ferencváros korábbi vezetőedzőjét a brit sajtó Pierre Sage lehetséges utódjaként emlegeti. Olvasta

Gazdag Dániel bombagóllal sokkolta Lionel Messit, de a 39 éves zseni megfordította a meccset

Edzője szerint a veterán argentin érdemelte volna meg az Aranylabdát.

0
0

Bulvár

„Hagyd, anyu, ne szomorkodj, majd a következő házkutatásnál előkerül”

„A budapesti értelmiségiek féltek, de fogalmuk sem volt arról, kikkel állnak szemben, mi folyik a Szovjetunióban. Nagy Imrének igen. Tudott a Gulagról, a borzalmakról, neki így sokkal nehezebb volt a szembefordulás.

„A türelem nem tart ki a végtelenségig.” Csányi Péter bankvezér a Magyar-kormány lépéseiről és az OTP orosz kivonulásáról

Miért nem hagyják ott Oroszországot, meddig várnak a piacbarát fordulatra, és mennyire az övé már az OTP? Nagyinterjú Csányi Péter bankvezérrel.

Döbbenet a ravatalnál: kinyitotta a szemét a koporsóban fekvő tinédzser, a saját temetésén tért magához

Ez az a fajta történet, amiből a rémálmok születnek. Egy virálissá vált videó rögzítette azt a sokkoló pillanatot, amikor egy 15 éves lány – akiről azt hitték, hogy meghalt – hirtelen felébredt a koporsójáb

Ennyire szoros még sosem volt a verseny Orbán Viktor és Magyar Péter között

Fej fej mellett a két vezető, izgalmas időszak elé nézünk.

Hatalmas politikai öngól lett a Fidesz támadása: Magyar Péter kapta az ingyenreklámot

Dull Szabolcs és Nagy Attila Tibor politikai elemzők szerint is Magyar Péternek kedvezett, hogy a Fidesz egyes politikusai támadni kezdték a Fókuszcsoport miniszterelnökről készült riportját. A szakértők úgy látják

Sötét jövőképet vázolt fel a történész professzor, szerinte Lengyelország lehet a következő globális háború kiindulópontja

Egy elismert történész szerint a jelenlegi világpolitikai feszültségek közepette Oroszország egyetlen meggondolatlan lépése pillanatok alatt kirobbanthatja a harmadik világháborút.

Emberdaráló és titkos objektum van a Jászai Mari tér alatt? Döbbenetes titkot rejthet a pesti Fehér Ház

Elgondolkodtató videó került ki az internetre, szörnyű legenda terjed a pesti Fehér Házról.

Ismét elrendelték a kötelező maszkviselést: itt érvényes a régi-új szabály

A megnövekedett légúti betegségek miatt rendeltek el Debrecenben maszkviselést. A szakemberek szerint máshol is fennáll a lehetősége, hogy visszavezetik.

Elesett otthon, vérmérgezésben hunyt el a kórházban – A család hiába keres válaszokat a történtekre

Húgyúti fertőzés következtében kialakult vérmérgezés okozta egy 77 éves férfi halálát a szombathelyi Vas Vármegyei Markusovszky Egyetemi Kórházban. Lánya szerint a család napokon át jelezte az apa panaszait, a f

Titkos háttéralkuval előzték meg Vlagyimir Putyint, az orosz elnöknek már a piros gombon volt az ujja

Egy Stasi-tiszt, egy amerikai ügyvéd és egy bankár akadályozta meg a katasztrófát.

Az apósom váratlanul megcsókolt a padlásfelújítás közben: azóta képtelen vagyok másra gondolni

Három évvel ezelőtt, nem sokkal az esküvőnk után költöztem a férjemmel a szüleihez. Elhatároztuk, hogy felújítjuk a padlásteret, és ott alakítjuk ki a közös otthonunkat. A munkálatokban a férjem édesapja, Józ

0