Éles szerint posztjuk legjobbjai kerültek a veszprémi All Star-csapatba
Saját posztjukon a világ legjobbjai kerültek a veszprémi férfi kézilabdacsapat történetének álomegyüttesébe a szurkolók által a legjobb irányítónak megválasztott Éles József szerint.
A veszprémi együttes egy hete közzétett felmérésben a szurkolók naponta szavazhattak arra, ki volt az adott poszt legjobbja a klub történetének 43 esztendeje alatt. A voksok alapján Éles mellett Sterbik Árpád, Iváncsik Gergő, Pérez Carlos, Nagy László, a horvát Mirza Dzomba és a svéd Andreas Nilsson került az All Star-csapatba.
"Nagyon sok jó játékos fordult meg Veszprémben, emiatt külön elismerés számomra, hogy engem választottak a szurkolók" - fogalmazott az M1 aktuális csatornának az 51 esztendős Éles, aki 1991-től 2003-ig erősítette a csapatot. Mint mondta, keresztszüleitől telefonon értesült az eredményről, amelyre nagyon büszke.
Kiemelte, az álomcsapatba beválasztottakon túl is "fantasztikus névsort" lehetne összeállítani egykori veszprémi kézilabdázókból, így akár három-négy együttesre való játékost is összegyűjthető, akik pályázhatnának ezekre a helyekre.
"Ezek az emberek, akik ide kerültek, a saját posztjukon - tényleg lehet azt mondani, hogy - a világ legjobbjai voltak" - hangsúlyozta Éles József.
Arra a kérdésre, miszerint pályára is lépne-e egy gálamérkőzésen az álomcsapat színeiben, azt felelte: "simán".
Éles úgy érzi, kétszer tíz vagy tizenöt percig még képes elegendő mozgásra, feltéve, ha nem a jelenlegi Telekom Veszprém ellen kell kiállni. Hozzátette, az évek múltával természetesen mindenkinek "sorvadnak az izmai", de megítélése szerint telt házas mérkőzést hozna egy ilyen összecsapás.
A magyar szövetség (MKSZ) csütörtökön úgy határozott: befejezetté nyilvánítja a hazai bajnoki és kupasorozatokat, a helyezéseket nem osztják ki és nem lesznek kiesők, illetve feljutók.
Ezzel kapcsolatban Éles úgy fogalmazott, egyértelmű, hogy a világjárvány idején "nem az a legfontosabb, hogy kik a feljutók", ugyanakkor a Veszprémi KKFT Felsőörsnél az NB/I B Nyugati csoportjának éllovasaként nagyon készültek rá, hogy a következő szezonban élvonalbeli lesz a nyolc-kilenc saját nevelésű játékost felvonultató csapat.
Éppen ezért reményét fejezte ki, hogy a határozat kapcsán lesz még változtatás és az elnökség "jobban átgondolja" döntését. Mint mondta, csodálatos élmény lenne együttese fiataljainak a világ legjobbjai ellen pályára lépni a két veszprémi klub találkozóján. "Sajnálnám, ha a szövetség ezt elvenné tőlünk" - mondta Éles.
Minden idők veszprémi All Star-csapata:
kapus: Sterbik Árpád
balszélső: Iváncsik Gergő
balátlövő: Pérez Carlos
irányító: Éles József
jobbbátlövő: Nagy László
jobbszélső: Mirza Dzomba
beálló: Andreas Nilsson
hírek innen, onnan
Az ETO nem tudott nyerni Debrecenben, tovább élnek a Fradi bajnoki álmai
A Győr sorsa továbbra is a saját kezében van.
Károly döntött, Katalin teljesen kiakadt: a hercegné őrjöng a király terve miatt
A brit királyi család körül ismét forr a levegő, mivel egy újabb döntés komoly feszültséget szított a falak mögött: a bennfentesek...
A reptéren vették őrizetbe a szegedi Fidesz-elnököt, aki azután mondott le posztjáról, hogy kiderült: körözik
Az RTL információi szerint péntek este fogta el az adóhatóság a férfit a budapesti reptéren.
Nyilvános a Trump-merénylő manifesztója, kormánytagok voltak a listáján
A Fehér Házi Tudósítók Vacsoráján lövöldöző Cole Allen a támadás előtt egy manifesztót küldött a családjának. A dokumentumból...
„Fontos, hogy jó golyót válassz!” – Magyar Péter megmutatta, hogy megy neki a bowling – videó
Magyar Péter egy könnyed hangulatú videóval jelentkezett be a közösségi oldalán, amelyben bowlingtudását csillogtatta meg követőinek. A...
Először találkozik a választás óta személyesen is Magyar Péter és
Szerdán Brüsszelbe utazik Magyar Péter, hogy informális egyeztetést folytasson az Európai Bizottság elnökével az uniós források...
Magyarok nyaraltatnak Egyiptomban, furcsa neve lett hazánknak
Különleges, magyar szálloda várja a vendégeket Egyiptomban.
Fura egy levelet írt az amerikai merénylő
A hatóságok egy kézzel írott levelet találtak a szombati Fehér Házi Tudósítók Egyesületének vacsoráján történt lövöldözés...
Vészjósló bombarobbantás Belfastban
Gyilkossági kísérletként kezeli az észak-írországi rendőrség azt az autórobbantást, amelyet egyelőre ismeretlen tettesek hajtottak...
NB I: Egy pont maradt az ETO előnyéből a Fradi előtt - döntetlen a debreceni rangadón
A DVSC és az ETO FC 1-1-es döntetlent játszott egymással a Fizz Liga 31. fordulójában, egy változatos, helyzetekben gazdag mérkőzésen.
Guardian: Ausztrián keresztül menekítik pénzüket a kormányközeli milliárdosok - Vannak, akik Amerikába indulnak
A Fideszhez köthető üzletemberek Bécsen keresztül elkezdték külföldre menekíteni vagyonukat, a párthoz köthető egyes személyek pedig...
Majka csalódott Orbán Viktorban, de üzent Magyar Péternek és Curtisnek is
A rapper szerint a Fidesznek az életben maradásért kell küzdenie.
Sport
Forrnak az indulatok a Liverpool győzelme után – hogy születhetett ilyen gól?
Ritkán látni a futballpályán olyasmit, mint ami a Liverpool és a Crystal Palace mérkőzésén történt.
Szoboszlai megkapta a magáét Liverpoolban, és úgy járhat, mint Mohamed Szalah
Kritizálták a Crystal Palace elleni teljesítményét, miközben szenzációs dolgot vihet véghez a Premier League-ben.
Angliában Gera Zoltán óta nem történt ilyen magyar futballistával
Edzője szerint a magyar válogatott alapembere nemcsak játékosként, hanem emberként is példát mutat.
A Real Madrid futballistája bemutatta a szezon egyik legpofátlanabb szimulálását
Jude Bellinghamnek nagyon fájt a láthatatlan könyökös.
Ajándék a szomszédból: a DVSC-nek nincs miért izgulni az ETO ellen
Bódog Tamás csapata szombat este 2-1-re legyőzte a ZTE-t.
Tóth Balázst Liverpoolba vinnék, a magyar válogatott kapusa nagy döntés előtt áll
Komoly érdeklődés mutatkozik a Premier League-ből a Blackburn Rovers magyar sztárja iránt.
Bognár György bárkit eladna a Fradinak egyetlen feltétellel
A Paks edzője nem akart köntörfalazni a Fradi elleni 2-0-s vereség után.
Ez történt a kórházban a súlyos sérülést szenvedő NB I-es futballistával
Mentővel vitték el, és hiába volt magánál, nem tudta, hogy hol van. Eltört az állkapocscsontja is.
Kabaré: A 70 méteres felívelés után a kapus háttal adott gólpasszt - videó
A török negyedosztályú bajnokság rájátszásában vívott meccsen született meg a hétvége legfurcsább gólja.
Egész Anglia erről beszél: Pályára tódultak a szurkolók a feljutást ünnepelni, majd egy perccel később jött a letargia - videó
Egészen hihetetlen végjátékba torkollott egy feljutásról döntő angol bajnoki.
Hatan jelöltek a Real Madrid kispadjára; megírták, ki lesz Guardiola utódja a Manchester City-nél - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb szombati hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
Új világcsúcs maratonfutásban, ketten is áttörték a 2 órán belüli álomhatárt
Sporttörténelmi futás Londonban.
Bulvár
Befellegzett a közmédiának? Mi zajlik a TV2-nél? – Kőkemény túlélési harc jön a Fidesz sajtójában egy szakértő szerint
A politikai fordulatok hatása a gazdaságban lassabban, a médiában azonban szinte azonnal megmutatkozik – erről beszélt Krausz Péter a Több-Kevesebb adásában, ahol Rónai Egon kérdezte a friss médiapiaci fejleményekr
Újabb közismert fideszes politikus lép vissza
Bánki Erik, a Fidesz baranyai választókerületi elnöke és regionális pártigazgatója bejelentette, hogy nem vesz részt a hamarosan megalakuló új Országgyűlés munkájában, és 36 év után visszavonul a frontpolitiká
Semjén Zsoltot titokban elutasították
Hiába mondott le a KDNP elnöki tisztségéről, az országos elnökség elutasította, nem fogadta el azt. Benyújtotta lemondását a Kereszténydemokrata Néppárt elnöki tisztségéről Semjén Zsolt, amit azonban a párt or
Ki ne dobd: nem használod, ám 80 ezer forintot is érhet ez a retró eszköz
Egyes VHS-kazetták, DVD-k, Blu-ray lejátszók és videomagnók iránt továbbra is erős a kereslet. Egyes ritkább, jó állapotban lévő, vagy felújított darabokért ma már rengeteget fizetnek a gyűjtők.
Egy negyedik zászló is felkerülhet a parlamentre, Magyar Péter nyílt levelet kapott
Egy tiszás szervezet kéri Magyar Pétert rá.
Forrnak az indulatok a Liverpool győzelme után – hogy születhetett ilyen gól?
Ritkán látni a futballpályán olyasmit, mint ami a Liverpool és a Crystal Palace mérkőzésén történt.
Megvan az év politikai mémje, az egész ország ezen a kormányváltás utáni képen röhög
Az adminisztrációt nem könnyítették meg, újabb 4 év "szenvedés" kezdődik?
Magyar Péter: tízmilliárdos értékben menekítik ki a vagyont, utalásokat zárolt a NAV
Miközben Orbán Viktor menekül a felelősségvállalás elől, a háttérben zajlik az ország elhagyásának előkészítése és a lopott vagyonok kimenekítése - mondta a Tisza Párt elnöke, leendő miniszterelnök szombato
Ha ezt látod a kocsidon, rögtön fordulj a rendőrséghez
Egy apró jel, amit sokan ártalmatlannak gondolnak, pedig komoly veszélyt jelezhet – és sajnos egyre többen találkoznak vele.
Magyar Péter újabb bejelentést tett, pénzről van szó
Szerdán Brüsszelbe utazik a kormány képviselője, hogy informális egyeztetést folytasson az Európai Bizottság elnökével a Magyarországnak járó uniós források hazahozataláról.
Így buktatnák meg a pápát? Romba dől a katolikus egyház? Mi van a Vatikán-dossziéban? – Terjed egy óriási álhír, avagy így nyomják fullba a kretént
Egy drámai bejegyzés szerint Donald Trump „vatikáni dossziékkal” fenyegette meg a katolikus egyházat. A történet azonban nem több egy manipulált képnél.
Duplájára emelkedhet az ára ezeknek a gyógyszereknek
A közel-keleti konfliktus miatt kialakuló energiaválság már a gyógyszerpiacon is érezhető. Egyes országokban meredeken drágultak a vény nélkül kapható készítmények. A legnagyobb áremelkedés a fájdalomcsillapít

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Fontos útfelújítások kezdődnek Pápa térségében
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


