Ezt olvasta már?


Egyre többen támogatják a budapesti olimpiát

A legfrissebb közvélemény-kutatás szerint a magyar lakosság közel kétharmada (63 százalék) támogatja a 2024-es magyar olimpiai és paralimpiai pályázatot - derült ki a Budapest 2024 Nonprofit Zrt. megbízásából a Kód Piac-, Vélemény- és Médiakutató Intézet által 2016 decemberében elvégzett országos kö

A 12 százalékpontos emelkedés az elmúlt fél évre vonatkozik, 2015 decembere és tavaly december között három alkalommal készült úgynevezett "nagymintás adatfelvétel" a magyar pályázat lakossági megítéléséről - tudta meg az MTI a Budapest 2024 Nonprofit Zrt-től.

A cég beszámolója szerint a pályázat ismertsége Magyarországon fokozatosan emelkedett, jelenleg a lakosság 95 százaléka hallott róla. A pályázat támogatottsága az elmúlt fél évben a budapestiek és a fiatalok körében növekedett a legnagyobb mértékben, a mérés szerint a fővárosiak több mint fele, 55 százaléka, a 18-29 éves fiataloknak pedig 71 százaléka támogatja Budapest pályázatát.

Május óta jelentősen nőtt azoknak az aránya is, akik szerint Budapest képes lenne megrendezni az olimpiát, most a lakosság több mint háromnegyedének, 76 százalékának ez a véleménye. A decemberi kutatásból az is kiderült, hogy a válaszadók többsége optimista, mintegy 54 százalékuk valószínűnek tartja, hogy Budapest elnyeri a 2024-es olimpia és paralimpia rendezési jogát.

Arra a kérdésre, hogy a magyar főváros az eredménytől függetlenül már magára a pályázatra is büszke lehet-e, 77 százalék válaszolt igennel.

A budapesti olimpiarendezés mellett szóló érvek közül a megkérdezettek 86-90 százaléka értett egyet azzal, hogy az olimpia megismertetné a világgal Budapestet és felpörgetné a turizmust, míg arra, hogy a rendezés büszkévé tenné a lakosságot, erősítené a magyarok nemzeti érzéseit és jelentősen hozzájárulna a magyar sport fejlődéséhez, 76-77 százalék felelt igennel. A kutatásban részt vettek több mint kétharmada szerint pozitív hatással lenne a munkaerőpiacra a 2024-es olimpia megrendezése, s az eseménynek köszönhetően számtalan fejlesztés és beruházás valósulhatna meg Magyarországon.

Az eredményekből az is kiderült, hogy 43 százalékról 34 százalékra csökkent azoknak az aránya, akik szerint az olimpia megrendezése gazdasági szempontból "túl nagy falat lenne Magyarországnak".

A közvélemény-kutatást 2016. november 30. és december 10. között végezte el a cég, amely 1014 véletlenszerűen kiválasztott felnőtt személyt kérdezett meg számítógéppel támogatott telefonos (CATI) módszerrel. A cég közlése szerint a minta összetétele a legfontosabb szociodemográfiai tényezők szerint megfelel a felnőtt magyar lakosság arányainak.

A 2024-es olimpia megrendezéséért Budapest Los Angelesszel és Párizzsal verseng, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) pedig szeptember 13-án, Limában dönt a győztesről.

(GRAFIKA)







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Újabb hőhullám közelít a főváros felé – akár 40 fok fölé is emelkedhet a hőmérséklet

Újabb komoly hőhullám érheti el Bécset a következő napokban, a meteorológiai előrejelzések szerint ugyanis ismét rendkívüli...

Apokaliptikus a helyzet Európában: százezreket evakuálnak a tomboló erdőtüzek miatt

A rendkívüli hőség és az erős szél Franciaországban és Spanyolországban okozza a legtöbb veszteséget.

Két napja keresték a gazdik Cserfest - amit a rendőrök tettek érte, attól garantáltan könnybe lábad a szemed.

Autók között cikázott egy kétségbeesett vizsla a budapesti forgalomban. A rendőrök azonnal leállították a kocsikat, hogy megmentsék a...

Megvan, kit jelöl új alkotmánybírónak a Tisza

Sonnevend Pál egyetemi tanárt jelöli alkotmánybírónak a Tisza-frakció – jelentette be Facebook-oldalán Bujdosó Andrea, a...

Dr. Sonnevend Pált jelöli a Tisza alkotmánybírónak

Sonnevend Pál az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának tanszékvezető egyetemi tanára, korábbi dékánja.

Ezért csekkolhatunk be egyre később a szállodákba, miközben egyre korábban kell kijelentkeznünk

Egyre több szállodában csak délután 3 órától lehet elfoglalni a szobát, távozáskor viszont már délelőtt 11 óráig, legfeljebb délig...

Felejtse el a benzinkutas kajakómát! Így étkezzen a dietetikusok szerint utazás közben

Az utazás alatti étkezés sokszor kihívást jelent, hiszen ilyenkor az otthoni konyha kényelme és a megszokott ételek helyett a helyszíni...

Divinyi Zsombor jogi lépéseket tesz Hadházy Ákos kijelentései miatt

Divinyi Zsombor valótlannak és jó hírnevét sértőnek nevezte a Hadházy Ákos volt független országgyűlési képviselő által róla...

Alkotmánybírónak jelöli a Tisza az ELTE jogi karának korábbi dékánját Hende Csaba helyére

A Tisza-frakció Sonnevend Pált, az ELTE jogi karának korábbi dékánját jelöli a megüresedett alkotmánybírói posztra. A parlament már...

Hétfőn tárgyalja a szerb parlament a kormány elleni bizalmatlansági indítványt

Rendkívüli ülést tart hétfőn a szerb parlament, amelynek egyetlen napirendi pontja a Djuro Macut vezette kormány elleni bizalmatlansági...

0

Sport

Nemrég a világ legjobb teniszezője volt, mára elvesztette 13 milliárd forintos vagyonát

Arantxa Sánchez Vicario neve egykor egyet jelentett a női tenisz elitjével. Grand Slam-címeket nyert, világelső volt, és öt olimpián képviselte hazáját, Spanyolországot. Az utóbbi években azonban már súlyos pénz

Ronaldo villantott egy hatalmasat, Georgina tangás feneke bánta

Cristiano Ronaldo egy vízalatti felvételt mutatott magukról, ahogy a medencében bohóckodnak.

Tényleg kipucolja keretét a Ferencváros, megvan a 11. távozó

Kubatov Gábor előre szólt, hogy ez lesz.

Az évezredben nem történt még olyan, mint amit a péntek este tartogatott Nyíregyházán

Szappanos Péter óriási potyával mutatkozott be lila-fehérben – két pontot ajándékozva a Szparinak.

Ennyiért nézheted meg a Real Madridot Budapesten a Fradi ellen

A Real Madrid a Ferencvárossal játszik felkészülési meccset.

Őrült hibák az Újpest első meccsén, nem jött be Dárdai jóslata - A magyar válogatott kapus a bűnbak

Szappanos Péter elképesztő hibát mutatott be első újpesti bajnokiján, ez a válogatottban nem fért volna bele.

Hoppon marad a Real Madrid, ebbe a csapatba tart Enzo Fernández

Az argentinok sztárjáért 120 millió eurót fizetnének.

0
0

Bulvár

Rákaptak a rave-ekre a 40 pluszos nők, és egy kutatás szerint ezt nagyon jól teszik

Menj el abba a buliba, jót tesz a mentális egészségednek!

Ha a nagyszülő ezt az egy mondatot kimondja, örökre elveszíti az unoka bizalmát

Egyetlen mondat is elég lehet ahhoz, hogy egy gyerekben mély nyomot hagyjon, ezért a nagyszülőknek érdemes óvatosan megválogatniuk a szavaikat, különösen az unokákkal való érzékeny kapcsolatban.

„Ha nem fordulok vissza a telefonomért, most nem élek” – Hihetetlen véletlenek, amelyek megváltoztatták az életünket

Az élet néha különös véletlenekkel ajándékoz meg minket. Három történet következik, ahol az apró döntések szó szerint átírták valaki életét.

Magyar Péternek máris sikerült, ami Orbán Viktornak egyszer sem

Főszerkesztői jegyzet arról, hogy Magyar Péter amilyen gyorsan jelölte Polgár Juditot átmeneti köztársasági elnöknek, olyan gyorsan meg is jött a nemleges válasz, ami után elismerte, hogy hibázott és kvázi elnéz

„Szép dolog ez, hogy fölvállaltad a homoszexualitásodat” – Majkának üzent Dopeman öccse a botrányos koncert után

Dopeman öccse szerint a rapper megtalálta a helyét az Lmbtq-világban. Kicsi Dope már azt is tudni véli, hogyan fogadja mindezt Majka felesége és két gyereke.

Eltűnik a 6-os kiszerelésű zsugorfóliás csomagolás a boltokból – Erről döntött az Európai Unió

Az Európai Unió új csomagolási szabályozást fog bevezetni, így eltűnik a zsugorfóliás 6-os csomag.

Tragédia árnyékolja be a Magyar Nagydíjat: 21 évesen meghalt az egykori F3-as autóversenyző

Megrázó tragédia árnyékolja be a most hétvégi Forma–1-es Magyar Nagydíjat: mindössze 21 éves korában elhunyt Zdeněk Chovanec. Az egykori F3-as tehetség, aki korábban a magyar Tóth László csapattársa is volt, v

„Számomra tabu, hogy előbb megkérdezzem” – Kötelező vagy gond, ha a partner engedélyt kér valamire?

Valakinek teljesen természetes, másoknak eszébe sem jut – de vajon hol a határ az autonómia és a párkapcsolati tisztelet között? Olvasóink tapasztalatai meglepően sokszínű képet festenek.

Thaiföldön ragadva: egyetlen másodperces hiba miatt rohadhat börtönben a 18 éves fiú

Minden fiatal álma a délkelet-ázsiai hátizsákos túra, de a 18 éves Loukas számára horrorfilmmé vált az utazás. Egy biztonsági ellenőrzésnél elkövetett banális figyelmetlenség miatt most akár 5 év börtönt is

Majka elnézést kért Bohár Dánieltől: „Nem érdemled meg, hogy egyedül te fuvolázz”

Újabb fordulatot vett Majka és Bohár Dániel nyilvános szócsatája. Miután a jobboldali influenszer reagált a Campus Fesztiválon elhangzott beszólásra, a rapper péntek este a Facebook-oldalán válaszolt neki.

Budapesten minden negyedik, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében csak minden nyolcadik lakosra jut egy regisztrált vállalkozás

Magyarországon 2026. március végén az egy évvel korábbival megegyező számú, 1,8 millió vállalkozás szerepelt a nyilvántartásban – tájékoztatott a statisztikai hivatal.

Egy balatoni büfés szerint az még nem átverés, ha ezt hazudják a vendégnek

Lehet kicsit tréfásan venni, de elvileg ez megtévesztésnek számít bármelyik balatoni büféstől.