Ezt olvasta már?


Egyre több pénzintézet kínál hiteltermékeket energetikai korszerűsítésre

A jegybanki elvárásokkal összhangban egyre több bank kínál hitelkonstrukciókat az ingatlanok energetikai korszerűsítésére.

A pénzintézeteknek az MTI kérdésére küldött válaszaiból kiderül, hogy az OTP Banknak és az UniCredit Banknak van már ilyen célú hitele, a CIB Bank fontolgatja a termékpaletta bővítését ebbe az irányba, a K&H pedig augusztus elejétől vezetett be ilyen terméket.

A K&H új zöld hitelének célja a bank tájékoztatása szerint az, hogy csökkenjen az adott lakás energiafelhasználása, az ingatlan legalább BB energetikai besorolási osztályba kerüljön, energiafogyasztási értéke évente legfeljebb 80 kilowattóra legyen négyzetméterenként.

Megjegyezték: a hitel egyaránt igénybe vehető már meglévő ingatlan modernizációjára, felújítására vagy olyan új ingatlan vásárlására, amely megfelel a magasabb energetikai elvárásoknak. A K&H lehetőséget teremt arra, hogy egy szerződésben kapjon hitelt az ügyfél az ingatlan vásárlására és annak felújítására.

A pénzintézet zöld lakáshitel kamata jelenleg megegyezik a mindenkori jelzáloghitel kamatokkal, de a K&H a kölcsönösszeg 1 százalékát, legfeljebb 120 ezer forintot visszatérít a hitelfelvevőnek, és legfeljebb 40 ezer forint erejéig egy energetikai tanúsítvány díját is állja - tájékoztattak.

A hitelprogram összhangban van az MNB által meghirdetett lakáscélú Zöld Tőkekövetelmény-kedvezmény Program feltételeivel - jelezték.

A piacon jelen lévő pénzintézetek közül az OTP Bank az Évnyerő lakáshitel termékén keresztül felújításra és energetikai korszerűsítésre is nyújt fedezetet. A hitelkonstrukciónál az ügyfelek a futamidő első évében, amikor hitelből történik a lakás energiahatékony felújítása, alacsonyabb törlesztőrészletet, csak kamatot fizetnek. A felújítási munka elvégzése után, amikor már az energetikai korszerűsítés hatása érvényesülhet, akkor kell csak elkezdeni a hitel tőketörlesztését.

Az UniCredit Bank több olyan hitelterméket is kínál, amelyeket kifejezetten lakások energetikai megújításához dolgozott ki. Kiemelték a Green kedvezményes kamatozású személyi kölcsönt napelem-telepítésre. Ennél a terméknél figyelembe vették, hogy a napelemek iránti erősödő kereslet miatt a kivitelezések elhúzódhatnak, ezért ügyfeleiknek a hitelszerződés megkötésétől számított hat hónap áll a rendelkezésükre a hitelösszeg lehívására és a törlesztés megkezdésére.

A bank továbbá kínál felújítási személyi kölcsönt hosszú, akár 10 éves futamidővel lakásfelújítási, köztük energetikai korszerűsítési célokra is. A piaci kamatozású felújítási jelzáloghitelüknél amennyiben a felújítás célja a rezsiköltség csökkentése, akkor a bank 0,5 százalékos öko kamatkedvezményt nyújthat.

A bank jelezte, hogy sok pénzintézet mellett náluk is elérhető a gyerekeseknek segítséget nyújtó Kamattámogatott otthonfelújítási kölcsön: a kormányrendeletben szereplő felhasználási célok között több is van, amelynek megvalósításával a lakás energetikai feltételei javíthatók.

Az Erste Bank dolgozik egy zöld termék kialakításán, a CIB Bank pedig azt közölte, hogy vizsgálja a lehetőségét olyan hiteltermékek bevezetésének, amely kifejezetten a lakások energiakiadásainak csökkentését célozza meg. Jelenleg a pénzintézetek meglévő finanszírozási termékei energetikai korszerűsítésre, felújításra vagy energetikailag korszerű ingatlan vásárlására, építésére is felhasználhatók - hívták fel a figyelmet.

Az MNB pénteken közölte, hogy megújította zöld ajánlását, amelyben elvárják, hogy a hazai hitelintézetek 2025-ig álljanak át a zöld működésre, egyebek mellett dolgozzanak ki környezeti szempontból is fenntartható hitelezési politikát.







0
0
0
0

hírek innen, onnan

„Oké, ő híres, de...” – Risztov Éva kikosarazná Dobrády Ákost, de a Tankcsapda frontemberére nem mondana nemet

A Forma–1-es Monacói Nagydíj nemcsak a száguldó cirkuszról, hanem a sztárparádéról is szólt: hatalmas tömeghisztéria alakult ki...

A „bűnös városban” kalandozik Cinthya Dictator és Molnár Tamás

Különleges helyszínen töltődik Cinthya Dictator és a férje, Molnár Tamás. A fotográfusművész és a zenész él-hal a bűnös...

Megszólalt a volt kormányfő: Medgyessy Péter ezt gondolja Magyar Péterről

A jelenlegi hazai politikai helyzetet, Magyar Péter intenzív közösségi médiás jelenlétét és a 2026-os választások tétjét is górcső...

Nyíltan bírálta a Sárkányok háza alkotóit a sztárszínész

A Criston Cole-t alakító színész szerint az írók szándékosan tették egyre ellenszenvesebbé a karakterét.

3,4 milliárd jut a kórházi klímák azonnali javítására

A kormányülésen döntés született az uniós források felhasználásáról, az óriásplakátokról és a „Nemzeti Hitvallás”...

A bevásárlás mint tanulási tér: szemléletformáló program indult szülőknek

Egyedülálló, szemléletformáló együttműködés indult a Hintalovon Alapítvány és a SPAR Magyarország között, amelynek célja, hogy a...

Brüsszel még rá sem bólintott, a kormány máris kiírt egy 540 milliárdos pályázatot a helyreállítási tervből

A kormány energetikai hálózatfejlesztésre és okosmérőkre írt ki pályázatot az uniós helyreállítási alapból. A brüsszeli döntés a...

Megjött a bejelentés: megállapodott a Mol és a szerb állam a NIS felvásárlásáról!

Megegyezett a Mol és a szerb állam a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) jövőjéről, valamint a részvényesi viszonyok rendezéséről. A...

Jégeső, zivatar, felhőszakadás: durva éjszaka elé néz Magyarország, kiadták a narancssárga figyelmeztetést

Kiterjedt zivatarrendszer vonul át az országon az éjszaka folyamán, amely heves esőzéseket, viharos szelet és jégesőt hoz magával. Bár...

Ez a finom nyári zöldség csökkenti a vérnyomásod és védi a szíved.

Ez az egyszerű zöldség nemcsak finom, de könnyen felhasználható és változatos, hanem a szív- és érrendszer egészségét is...

Célkeresztbe vették az ukránok az orosz utánpótlást

A Délkelet-Ukrajnában megszállt megyék után újabb területen, a Dnyipro torkolatában lévő Kinburn-földnyelven folyik ukrán támadás az...

0

Sport

Nyolc piros lap, botrányba fulladt a brazil–amerikai meccs – videó.

A bíró rendőri védelemmel hagyta el a pályát.

Marco Rossi nem köntörfalazott: topjátékosunk csak egy van

Szűcs Tamás gyors, mint a villám, nagy jövő előtt áll.

Florentino Pérez 150 milliót ajánlott az Atlético csatáráért, a rivális röhögve nemet mondott

A Real Madrid régi-új elnöke betartotta az ígéretét, valóban egy világsztárért tett ajánlatot.

3 ok, amiért nem várjuk most ezt a foci vb-t

Kicsit fanyalgunk egyet, de nézni azért fogjuk.

Kevesebb pénzt kapnak az NB I-es klubok az MLSZ-től, mások trehánysága miatt nem adnak többet

A főtitkár szerint nem a futballban kell elkezdeni az állami költségvetés rendbetételét.

Egy kislány kamuprofiljával buktatták le, menesztették a pécsi kosárlabda-akadémia gyógytornászát

Az akadémia tájékoztatta a szülőket, és pszichológus bevonását is elrendelte.

5 válogatott, amelyet érdemes követned a foci-vb-n, mert a torna meglepetéscsapata lehet

Kezdődik a futball-világbajnokság, érdemes megnézni, kik lehetnek a torna meglepetéscsapatai. Hozunk öt válogatottat, amely szerintünk sokáig juthat a vb-n.

0
0

Bulvár

Magyar Péter miatt már nem mondhat le Sulyok Tamás

Az államfő kényszerhelyzetbe került.

Hegedűs Zsolt elmondta, miért váltották le Győrfi Pált az OMSZ-nél

Győrfi Pál szóvivői szerepkörből történő távozásáról és az Országos Mentőszolgálat kommunikációjának jövőjéről fogalmazott meg határozott véleményt Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter.

„Eszem ágában nincs már pakolni senki után” – Miért nem várnak már vendégeket a nők 30 év felett?

Sok nő úgy érzi, hogy a vendéglátás terhe túlságosan nagy stresszel jár, különösen 30 év felett. A megfelelési kényszer és a vendégek elvárásai miatt sokan döntenek úgy, hogy inkább nem hívnak többé vendé

Elfogatóparancsot adtak ki az RTL sztárja ellen

VV Rico, polgári nevén Dicati Riccardo a Való Világ 11. évadában vált ismertté, most azonban már a rendőrség körözési listáján szerepel. A Elfogatóparancsot adtak ki az RTL sztárja ellen bejegyzés először Acne

Elképesztő sztori terjed egy Fidesz-politikusról, akit most tartóztattak le

A 24.hu azt állítja, hogy a kétmilliárdos vesztegetési ügyben letartóztatott korábbi II. kerületi polgármester, Láng Zsolt politikus miatt kerülhetett le 2014-ben a Kossuth Rádió műsoráról az Időfutár című né

Hatalmas büntetés jöhet: 170 ezer magyar autóst fenyeget a forgalmi engedély elvesztése ma reggeltől

Rendkívül komoly, azonnali figyelmeztetést adott ki az adóhatóság a magyar járműtulajdonosoknak. Ha százezrek nem lépnek időben, brutális pótlékokra és a kocsi végleges leállítására is számíthatnak. [Banners]

A vagyonnyilatkozatából derült ki Nagy Ervin különös hobbija, komoly vitákat generált az interneten a beadott dokumentum

Kiverte a biztosítékot a kommentelőknél Nagy Ervin formabontó vagyonnyilatkozata.

Az Országos Mentőszolgálat új szóvivője gyönyörű nő: az ország első női mentőápolóinak egyike volt

Győrfi Pál tegnap jelentette be, hogy Szűcs Brigitta lesz az Országos Mentőszolgálat új szóvivője. Összegyűjtöttünk róla minden infót.

Botrányos részletek derültek ki egy iskolai kirándulásról, az igazgató is csak megrántotta a vállát

Magára hagytak egy súlyosan lebetegedett pedagógust a határon túli diákutazáson.

„Azonnal csap le az ítéletidő” – Narancssárga riasztást adtak ki, ezekben a vármegyékben óriási jég és felhőszakadás pusztít ma

Brutális zivatarrendszer éri el az országot, a meteorológusok másodfokú figyelmeztetést léptettek életbe. Felhőszakadás, viharos szél és hatalmas jég kíséri a mai ítéletidőt.

A 36. emeletről ugrott a halálba egy család, miután a 9 éves beteg kisfiút hazaküldték a kórházból

Egy indiai származású család halt meg egy dél-londoni toronyháznál május végén. A barátok szerint az anya mentálisan összeomlott, miután súlyosan beteg fiuk állapota nem javult.