Ezt olvasta már?


Egyre több nő dohányzik, és több közöttük a tüdőrákos

A dohányzás káros következményeire és aggasztó irányára figyelmeztet a Magyar Tüdőgyógyász Társaság Onkopulmonológiai Szekciója a május 31-i dohányzásmentes világnapon.

A szakértők arra hívják fel a figyelmet, hogy a tüdőrák elleni küzdelem összetett folyamat, amelynek fontos eleme a kockázati tényezők csökkentése, a dohányzás visszaszorítása.

A szakmai szervezet MTI-hez eljuttatott közleményében azt írja: pozitív fejlemény, hogy Magyarországon 2011 és 2016 között összességében kilenc, az 50 év alattiak körében pedig 20 százalékkal nőtt annak az esélye, hogy a tüdőrákban szenvedő betegek a diagnózis felállítása után még legalább öt évig élnek. A 17-18 százalékos, javuló túlélési aránnyal az Európai Unió középmezőnyébe tartozunk. Ez az eredmény a betegség korai felismerésével, a megfelelő terápia alkalmazásával ugyanakkor meghaladhatná a 60 százalékot, jelentősen csökkentve az évi 6000-re tehető tüdődaganatos halálozást.

A férfiak körében csökkent, a nőknél viszont nőtt a rendszeresen dohányzók aránya az elmúlt években. Magyarországon 2014 és 2019 között 22,3 százalékról 23,9 százalékra nőtt a dohányzó nők aránya a lakosságon belül, míg a férfiaké 2009 óta 36,08 százalékról 30 százalékra csökkent.

Ez az aggasztó tendencia az újonnan diagnosztizált tüdőrákos esetek számában is egyértelműen kimutatható - írja a szakmai szervezet. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2010 és 2016 között a nőknél csaknem 40 százalékkal több új megbetegedést jegyeztek föl, miközben a férfiaknál ennél kisebb, 15 százalék körüli volt a növekedés üteme ebben az időszakban.

A tüdőrák rendkívül agresszíven pusztít, a daganatos betegségek körében ez a vezető halálok, itthon száz emberből kevesebb, mint húszan élnek még legalább öt évig az első diagnózis után. A tapasztalatok szerint a szűrőprogramok kiterjesztésével és a modern kezelésekkel kiugró mértékben javulnak a betegek esélyei a hosszabb, teljesebb életre. A legeredményesebb megoldás azonban még mindig a dohányzás abbahagyása - hívja fel a figyelmet a szakmai grémium.

A közlemény idézi Bogos Krisztinát, a Magyar Tüdőgyógyász Társaság Onkopulmonológiai Szekciója (MTT OSZ) vezetőjét, tüdőgyógyász-onkológust, aki szerint a dohányosok átlagosan hét évvel rövidebb ideig élnek, mint a nemdohányzók. Ebben a hevített termékek használata sem jelent megoldást, mert azok is károsak a tüdőre, szív- és érrendszerre, és nem bizonyított, hogy ne lennének rákkeltőek - emelte ki.

A szakember felidézte, hogy az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetben 2014-ben elindított, időközben további kilenc centrumra kiterjesztett HUNCHEST I-II. program korlátozott létszámú célcsoportoknál már lehetővé teszi alacsony dózisú CT-szűrés segítségével a betegség korai felismerését, ami komoly eredmény.

A program sikeres folytatása kiemelt jelentőségű napjainkban azért is, mert a koronavírus-járvány sokakat visszatartott a vizsgálattól, aminek következményeként havi szinten akár 30 százalékkal is csökkenhetett az újonnan regisztrált tüdőrákos betegek száma. Félő, hogy sok esetben emiatt megcsúszik a pontos diagnózis felállítása, ami késlelteti a kezelés megkezdését, rontva a betegek esélyei - hívta fel a figyelmet az onkológus.

Habár a tüdőrák okozta kihívásra egyre több válaszunk van, muszáj kihangsúlyozni, hogy a tüdődaganat és a tüdőt érintő egyéb megbetegedések elkerülésének leghatékonyabb módja a dohányzásról való leszokás. A KSH adatai szerint a leszokottak aránya szinte egyáltalán nem változott az elmúlt 10 évben. Minden dohányzó számára fontos üzenet kell legyen, hogy minél előbb kezdi el a leszokást, annál több az esélye az egészséges életre.

 







0
0
0
0

hírek innen, onnan

A rejtélyes ok, amiért a levendulaágyásod vonzza a méheket, elűzi a szúnyogokat.

A levendula nemcsak kertünk dísze, hanem igazi titkos fegyver is: míg a méhek bolondulnak érte, a szúnyogok menekülnek a közeléből....

Cap Ferret-i erdőtűz: 40 ezren menekülnek, áttört a védősáv – A pestis, amikor a védelem közügy lesz

A Cap Ferret-i erdőtűz miatt mintegy 40 ezer embert evakuálnak, miután a lángok átlépték a tűzoltók védősávját. A kishajós mentés...

Hatalmas pofon a magyar vidéknek: Brüsszel elzárja a pénzcsapot?

Inkább más irányú fejlesztéseket képzel el a vezetőség.

Két nap alatt több mint 140 ezer embert kellett menekíteni Franciaországban az erdőtüzek elől

Emmanuel Macron elnök péntek este mozgósította a hadsereget.

Vitézy Dávid: jövőre korszerű IC-motorvonatok állnak forgalomba a Gysev-nél

Jövőre a Gysev-nél 11 korszerű IC-motorvonat áll forgalomba a Budapest-Győr-Szombathely és a Budapest-Győr-Sopron vonalon - írta a...

Menesztették Karim Khant, a Nemzetközi Büntetőbíróság szexuális visszaéléssel gyanúsított főügyészét

A tagállamok 125 tagú közgyűlésén mintegy 80 tag szavazta meg a június 9-én már felfüggesztett brit jogász végleges menesztését

Ezeket a sneakereket szeretik legjobban a magyarok

A sneakerkultúra Magyarországon is évről évre erősebb, és vannak olyan modellek, amelyek szinte minden generáció kedvencei közé...

Bódog: "Kevesen fognak nyerni az Újpest ellen", Szélesi nem ezt kérte - edzői értékelések

Bódog Tamás és Szélesi Zoltán értékelte a szezon első bajnokiját.

J. D. Vance megmutatta a világnak a negyedik gyermekét

Alec születését vasárnap jelentették be, nem sokat vártak a közszemlére tett családi fotóval.

0

Sport

Ousmane Dembélé őrületes klubváltásáról ír az egyik legismertebb transzferguru

Elkezdték az egyeztetéseket a francia aranylabdással.

A világ egyik leggazdagabb embere szemet vetett Szoboszlaiékra, új tulajdonoshoz kerülhet a Liverpool

Elképesztő összeget fizetne Jeff Bezos az angolok rekordbajnokáért, aranykor következhet az Anfielden.

Ronaldo villantott egy hatalmasat, Georgina tangás feneke bánta

Cristiano Ronaldo egy vízalatti felvételt mutatott magukról, ahogy a medencében bohóckodnak.

Világbajnokkal érkezik a Real Madrid Budapestre, szenzációs ötlettel álltak elő a Fradi-szurkolók

Egyszerű a követelés, lottónyeremény összegét tehetné zsebre a Ferencváros.

Elképesztő jelenetek zajlottak le a „kiszáradt” Velencei-tavon rendezett Európa-bajnokságon

Átlagban félméteres a víz, de a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia előtt 2,5 méteresre kikotorták.

0
0

Bulvár

Felbomolhat a Fidesz? Az Országgyűlés alelnöke kimondta a lehetetlent Tusványoson

Dúró Dóra várja Fidesz szavazóit a Mi Hazánk oldalára, szóba került a következő miniszterelnök is.

Volt fővárosi főügyész: Fidesz-győzelem esetére be voltak tárazva ügyek Magyar Péter ellen is

Ihász Sándor a lemondó legfőbb ügyészről és a KNYF távozó vezetőjéről is lesújtó tapasztalatokat és véleményt osztott meg.

Szupertél csaphat le Európára, Magyarország ekkor kaphat az összeomló sarkvidéki légtömegekből

Keményen szélsőséges szupertélre kell készülnünk, a sok hó és nagy hideg sem kizárható a poláris örvény miatt.

Magyar Péter Hadházy posztja alá kommentelte, hogy az Országgyűlési Hivatal már bejelentett igazgatója mégsem lesz igazgató

A volt képviselő szerint Divinyi Zsombor Tiboczék embereként csinált üzleti karriert.

Konkrét javaslat a köztársasági elnök személyére: Az ATV élő adásában hangzott el

Különleges és meglepő név bukkant fel az államfőjelöltek között: egy élő adásban kezdeményezték a népszerű hazai kvízlegenda jelölését.

Ismét ugrott 1000 milliárd forint: feljelentést tett Kapitány István

Minden képzeletet felülmúló, 1000 milliárd forintos pénzügyi botrány robbant ki! Kapitány István miniszter négy gyanús Eximbank-ügyben tett feljelentést. Tiborcz-szálloda, afrikai sztráda és bukdácsoló külföld

Kapu Tibor: Orbán Viktor teljes mérték-ben megsértette a NASA-val kötött megállapodást

Kijelentette, az utolsó magyar űrhajós akar lenni, akinek akaratán kívül köze volt a pártpolitikához

Aggasztó hír, hogy az Európai Unióban először Magyarországon ütötte fel a fejét meg egy invazív faj

A gyors bejelentés kiemelten fontos az őshonos kőrisállományok védelme és a károsító további terjedésének megakadályozása érdekében.

Három gyerekkel maradtak szállás nélkül Párizsban – Hetekig harcoltak a pénzükért a Booking.commal

Mi történik, ha külföldön, a megérkezés pillanatában derül ki, hogy nincs hol aludnia a családnak? Andiék története megmutatja, mennyit ér baj esetén egy közvetítő oldal segítségnyújtási ígérete.

Sokan eszik rendszeresen: ez a húsfajta jelentősen növelheti a hasnyálmirigyrák kockázatát

Új, átfogó kutatás figyelmeztet: a vörös húsok túlzott fogyasztása mérhetően növeli a nehezen kezelhető daganatos betegség kialakulásának esélyét.