Ezt olvasta már?


Egy modern alternatív dohányzási mód – ismerd meg a dohányhevítőket!

A cigarettázás és a nikotin fogyasztásának egyéb módjai már évszázadok óta léteznek, de a közelmúlt technológiai fejlesztései – mint amilyenek például a hevített dohánytermékek és az e-cigaretta – egy kicsivel jobb lehetőséget kínálnak azoknak, akik nem hajlandók felhagyni ezzel az igen káros szokással.

 

 

Hogy ezek valóban jobbak-e, az még további tanulmányozásra szorul, de minden bizonnyal kevésbé káros alternatívák, mint a hagyományos cigaretta.

 

Dohányhevítő kontra hagyományos cigaretta: nincs égés, nincs füst

 

A dohányhevítők pontosan azt teszik, amit a nevük is sugall: elégetés helyett csak melegítik a dohányt, ami talán a legnagyobb különbséget jelenti köztük és a cigaretta között.

 

Ezáltal pedig az általuk termelt aeroszol is jóval kevesebb káros vegyi anyagot tartalmaz majd, mint a hagyományos cigarettafüst.

 

Némelyik közülük elektronikus, és a pontos hőmérséklet, amelyre a dohányt hevítik, termékenként változik. A lényeg az, hogy elkerüljék az olyan magas hőfokot, amelyen a dohány eléghet.

 

Mennyi a nikotintartalma a hozzájuk tartozó hevítőrudaknak?

 

A hevítőrudak ún. nikotionsó formájában tartalmazzák magát a nikotint, ami jóval gyengébbnek számít, mint a hagyományos cigaretták esetében.

Ez az említett nikotinsó-tartalom kb. 1,5-2%-ot tesz ki. Dohány viszont egyáltalán nem lelhető fel bennük, mivel tealevél alapúak. Ezért remek alternatívát szolgálhatnak a leszokóban lévő egyének számára, akik fokozatosan szeretnék csökkenteni a cigaretta okozta ártalmakat.

 

A következőkben pedig egy népszerű márka, a Genmist hevítőrúdjait és azok ízeit szeretnénk bemutatni, amelyek közül némelyik például a HerbalStick hevítőrúd webáruházban is fellelhető.

 

Classic

 

A Classic volt az első termék, amelyet 2015-ben adtak ki. Ahogy a neve is sugallja, hagyományos, klasszikus dohány íze van. Bár nem tartalmaz dohánylevelet, mégis megteremti számunkra ezt az aromát.

 

Light

 

A Light a Classic sima és könnyebb változata, ezért a kevésbé erős cigarettához szokott dohányosok és a dohányzó nők kedvence.

 

Mentol

 

Egy igazán erőteljes ízesítés. Legjobban úgy tudnánk jellemezni, hogy intenzív mentolos hűsítő érzés, halvány dohánykeverékkel kiegészítve. Ideális választás azoknak a dohányosoknak, akik egy intenzív, torokfertőtlenítő menta aromára vágynak.

 

Áfonya

 

Ez talán a Genmist egyik legnépszerűbb ízesítése – jól kiegyensúlyozott gyümölcsös, áfonyás és mentolos ízzel büszkélkedhet. Frissítő és kellemes utóízzel és erősen elhúzódó áfonya aromájával ez egy olyan íz, amelyet nem szabad kihagyni.

 

Fahéj

 

Ennek a hevítőrudnak az édes és fás ízének belélegzésével érezni lehet a fahéj egyedülálló fűszeres aromáját, amely elhozza magával az ünnepek melegét, és a boldog pillanatokra emlékeztet.

 

Kávé

 

Komplex és gazdag kávéaroma enyhe dohányíz kíséretében, amely olyan érzést kelthet bennünk, mintha éppen egy csésze forró tejeskávét kortyolgatnánk.

 

Nyugodtan elmondható tehát, hogy minden Genmist hevítőrúd ízesítése egyedi, és pontosan ezért nyeri el a legtöbb vásárló szívét.










0
0
0
0

hírek innen, onnan

A rejtélyes ok, amiért a levendulaágyásod vonzza a méheket, elűzi a szúnyogokat.

A levendula nemcsak kertünk dísze, hanem igazi titkos fegyver is: míg a méhek bolondulnak érte, a szúnyogok menekülnek a közeléből....

Cap Ferret-i erdőtűz: 40 ezren menekülnek, áttört a védősáv – A pestis, amikor a védelem közügy lesz

A Cap Ferret-i erdőtűz miatt mintegy 40 ezer embert evakuálnak, miután a lángok átlépték a tűzoltók védősávját. A kishajós mentés...

Hatalmas pofon a magyar vidéknek: Brüsszel elzárja a pénzcsapot?

Inkább más irányú fejlesztéseket képzel el a vezetőség.

Két nap alatt több mint 140 ezer embert kellett menekíteni Franciaországban az erdőtüzek elől

Emmanuel Macron elnök péntek este mozgósította a hadsereget.

Vitézy Dávid: jövőre korszerű IC-motorvonatok állnak forgalomba a Gysev-nél

Jövőre a Gysev-nél 11 korszerű IC-motorvonat áll forgalomba a Budapest-Győr-Szombathely és a Budapest-Győr-Sopron vonalon - írta a...

Menesztették Karim Khant, a Nemzetközi Büntetőbíróság szexuális visszaéléssel gyanúsított főügyészét

A tagállamok 125 tagú közgyűlésén mintegy 80 tag szavazta meg a június 9-én már felfüggesztett brit jogász végleges menesztését

Ezeket a sneakereket szeretik legjobban a magyarok

A sneakerkultúra Magyarországon is évről évre erősebb, és vannak olyan modellek, amelyek szinte minden generáció kedvencei közé...

Bódog: "Kevesen fognak nyerni az Újpest ellen", Szélesi nem ezt kérte - edzői értékelések

Bódog Tamás és Szélesi Zoltán értékelte a szezon első bajnokiját.

J. D. Vance megmutatta a világnak a negyedik gyermekét

Alec születését vasárnap jelentették be, nem sokat vártak a közszemlére tett családi fotóval.

0

Sport

Ousmane Dembélé őrületes klubváltásáról ír az egyik legismertebb transzferguru

Elkezdték az egyeztetéseket a francia aranylabdással.

A világ egyik leggazdagabb embere szemet vetett Szoboszlaiékra, új tulajdonoshoz kerülhet a Liverpool

Elképesztő összeget fizetne Jeff Bezos az angolok rekordbajnokáért, aranykor következhet az Anfielden.

Ronaldo villantott egy hatalmasat, Georgina tangás feneke bánta

Cristiano Ronaldo egy vízalatti felvételt mutatott magukról, ahogy a medencében bohóckodnak.

Világbajnokkal érkezik a Real Madrid Budapestre, szenzációs ötlettel álltak elő a Fradi-szurkolók

Egyszerű a követelés, lottónyeremény összegét tehetné zsebre a Ferencváros.

Elképesztő jelenetek zajlottak le a „kiszáradt” Velencei-tavon rendezett Európa-bajnokságon

Átlagban félméteres a víz, de a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia előtt 2,5 méteresre kikotorták.

0
0

Bulvár

Felbomolhat a Fidesz? Az Országgyűlés alelnöke kimondta a lehetetlent Tusványoson

Dúró Dóra várja Fidesz szavazóit a Mi Hazánk oldalára, szóba került a következő miniszterelnök is.

Volt fővárosi főügyész: Fidesz-győzelem esetére be voltak tárazva ügyek Magyar Péter ellen is

Ihász Sándor a lemondó legfőbb ügyészről és a KNYF távozó vezetőjéről is lesújtó tapasztalatokat és véleményt osztott meg.

Szupertél csaphat le Európára, Magyarország ekkor kaphat az összeomló sarkvidéki légtömegekből

Keményen szélsőséges szupertélre kell készülnünk, a sok hó és nagy hideg sem kizárható a poláris örvény miatt.

Magyar Péter Hadházy posztja alá kommentelte, hogy az Országgyűlési Hivatal már bejelentett igazgatója mégsem lesz igazgató

A volt képviselő szerint Divinyi Zsombor Tiboczék embereként csinált üzleti karriert.

Konkrét javaslat a köztársasági elnök személyére: Az ATV élő adásában hangzott el

Különleges és meglepő név bukkant fel az államfőjelöltek között: egy élő adásban kezdeményezték a népszerű hazai kvízlegenda jelölését.

Ismét ugrott 1000 milliárd forint: feljelentést tett Kapitány István

Minden képzeletet felülmúló, 1000 milliárd forintos pénzügyi botrány robbant ki! Kapitány István miniszter négy gyanús Eximbank-ügyben tett feljelentést. Tiborcz-szálloda, afrikai sztráda és bukdácsoló külföld

Kapu Tibor: Orbán Viktor teljes mérték-ben megsértette a NASA-val kötött megállapodást

Kijelentette, az utolsó magyar űrhajós akar lenni, akinek akaratán kívül köze volt a pártpolitikához

Aggasztó hír, hogy az Európai Unióban először Magyarországon ütötte fel a fejét meg egy invazív faj

A gyors bejelentés kiemelten fontos az őshonos kőrisállományok védelme és a károsító további terjedésének megakadályozása érdekében.

Három gyerekkel maradtak szállás nélkül Párizsban – Hetekig harcoltak a pénzükért a Booking.commal

Mi történik, ha külföldön, a megérkezés pillanatában derül ki, hogy nincs hol aludnia a családnak? Andiék története megmutatja, mennyit ér baj esetén egy közvetítő oldal segítségnyújtási ígérete.

Sokan eszik rendszeresen: ez a húsfajta jelentősen növelheti a hasnyálmirigyrák kockázatát

Új, átfogó kutatás figyelmeztet: a vörös húsok túlzott fogyasztása mérhetően növeli a nehezen kezelhető daganatos betegség kialakulásának esélyét.