Ezt olvasta már?


Dzsudzsák kimaradt a válogatottból

Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya kihirdette a Finnország és Görögország elleni keretét. Kovács István 2014 után léphet ismét pályára a nemzeti csapatban, míg a jelenleg csapat nélküli Dzsudzsák Balázs hosszú idő után nem kapott meghívót.

A júniusban kinevezett Marco Rossi első mérkőzésére készül a magyar válogatott szövetségi kapitányaként. A nemzeti csapat két hét múlva, szeptember 8-án Helsinkiben Finnország ellen lép pályára az UEFA új sorozatában, a Nemzetek Ligájában. Három nappal később a Groupama Arénában a görögöket fogadjuk zárt kapus mérkőzésen.

A 23 fős keretbe három újonc, Tamás Krisztián, Nagy Gergő és Sallói Dániel is meghívót kapott. A tartalékok közül a válogatottban még nem lépett pályára Gróf Dávid, Holman Dávid és Bőle Lukács.

Az újoncok mellett visszatérők is vannak, Kovács István legutóbb 2014. november 18-án, az Oroszország ellen 2–1-re elveszített találkozón kapott egy félidőnyi játéklehetőséget az akkori szövetségi kapitánytól, Dárdai Páltól.

Ott van a névsorban Kalmár Zsolt, aki legutóbb Dunaszerdahelyen dolgozott együtt Rossival. A 23 éves középpályás legutóbb 2017 májusában, Oroszország ellen (0–3) lépett pályára a válogatottban. Lang Ádám szintén tavaly, júliusban a Svájc elleni vb-selejtezőn szerepelt legutóbb a csapatban.

Az olasz szakember az általa tervezett, és az ellenfelektől várható játékstílus alapján állította össze a meghívott játékosok listáját – olvasható a Magyar Labdarúgó-szövetség honlapján.

Kapusok:

Dibusz Dénes (Ferencváros)

Gulácsi Péter (RB Leipzig)

Kovácsik Ádám (Mol Vidi FC)

Védők:

Kádár Tamás (Dinamo Kijev)

Vinícius Paulo (Mol Vidi FC)

Lang Ádám (CFR Cluj)

Bese Barnabás (Le Havre)

Lovrencsics Gergő (Ferencváros)

Fiola Attila (Mol Vidi FC)

Botka Endre (Ferencváros)

Tamás Krisztián (Mol Vidi FC)

Középpályások:

Kleinheisler László (FK Asztana)

Kalmár Zsolt (DAC)

Kovács István (Mol Vidi FC)

Pátkai Máté (Mol Vidi FC)

Nagy Ádám (Bologna)

Nagy Gergő (Budapest Honvéd FC)

Támadók:

Szalai Ádám (TSG 1899 Hoffenheim)

Sallai Roland (APOEL Nicosia)

Sallói Dániel (Sporting Kansas City)

Stieber Zoltán (D.C. United)

Varga Roland (Ferencváros)

Eppel Márton (Kajrat Almati)

Tartalékok:

Gróf Dávid (Budapest Honvéd)

Guzmics Richárd (Jenpien)

Korcsmár Zsolt (Midtjylland)

Holman Dávid (Slovan Bratislava)

Vécsei Bálint (FC Lugano)

Bőle Lukács (Ferencváros)

Nagy Dominik (Legia Warszawa)

NEMZETEK LIGÁJA, C-LIGA

2. CSOPORT

Szeptember 8., szombat

18.00, Helsinki: Finnország–MAGYARORSZÁG

20.45: Észország–Görögország

Szeptember 11., kedd

20.45, Budapest, Groupama Aréna: MAGYARORSZÁG–Görögország

20.45: Finnország–Észtország

Október 12., péntek

20.45, Athén: Görögország–MAGYARORSZÁG

20.45: Észtország–Finnország

Október 15., hétfő

20.45, Tallinn: Észtország–MAGYARORSZÁG

20.45: Finnország–Görögország

November 15., csütörtök

20.45: Görögország–Finnország

20.45: Budapest, Groupama Aréna, MAGYARORSZÁG–Észtország

November 18., vasárnap

20.45: Budapest, Groupama Aréna, MAGYARORSZÁG–Finnország

20.45: Görögország–Észtország







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Kivégezte az internetes anonimitást az MI technológia

Névtelen bejegyzések alapján képes leleplezni az íróikat.

Márkaépítés burgerrel – Jancsa Jani a szakmai identitásról és hiteles marketingről

Jancsa Jani neve mára összeforrt a hazai street food forradalommal. A Burger Blog alapítójaként indult, majd a Bamba Marha Burger Bar...

Az ATV gyönyörű műsorvezetője súlyos balesetet szenvedett: a tévében sérült meg

Tótpeti Lili munkáját és életét is korlátozza most az, hogy balesetet szenvedett.

Apa lett az RTL szívtipró sztárja: különleges nevet kapott a kislánya

Henry Kettner és felesége nem is lehetne boldogabb, csodás, egészséges kislányuk született.

Himalája-só: tényleg egészségesebb, vagy csak egy jóval drágább rózsaszín illúzió?

Rózsaszín, „őserejű”, érintetlen hegyekből származik – legalábbis ezt sugallják a csomagolások. A Himalája-só évek óta a...

Irán is megerősítette, hogy meghalt Ali Hamenei ajatollah, aki saját népére is ellenségként tekintett

Az izraeliek és az Egyesült Államok által végrehajtott támadásokban életét vesztette Irán vallási vezetője, Ali Hamenei ajatollah,...

„Soha nem látott erővel vágunk vissza!” – Donald Trump megfenyegette az iráni rezsimet

Soha nem látott erővel csap le Amerika Iránra, ha az megtorlást hajt végre az Egyesült Államok és Izrael által végrehajtott...

A száműzetésben élő iráni koronaherceg is üzent Ali Khamenei halála után

Reza Pahlavi, az utolsó iráni sah fia szerint Khamenei-jel a síita rezsim is meghalt, és azt is felvázolta, hogyan képzeli el az iráni...

Így készíts gluténmentes kovászt

Videónkban megmutatjuk, miből és hogyan készíthet bárki gluténmentes kovászt, ami bármilyen kenyér, pizza vagy éppen kalács alapjául...

A tárgyak börtönében – Mit jelenthet az, ha valaki semmit sem tud kidobni?

A gyűjtögetés önmagában nem jellemhiba. Sokszor egy érzékeny, veszteségeket átélt, biztonságra vágyó lélek jele. A kérdés inkább...

Így néz ki Kölcsey Ferenc sírja, kiráz a hideg a látványtól, az egész világon egyedülálló

Szatmárcseke neve örökre egybeforrt a magyar irodalom történelmével, hiszen a Himnusz kéziratát itt zárta le Kölcsey Ferenc.

0

Sport

A szenzációs Szoboszlai ismét villant

Újabb gólpasszt jegyzett a magyar futballista.

A zseniális Yamal csodagólt rúgott

A Villarreal védelmét és kapusát mattolta a Barcelona játékosa.

„Borzasztó volt az egész" – Elek Gábor nem örülhetett igazán felesége tettének

Az Esztergom kiütéses vereséget szenvedett, az edző szerint ennél is súlyosabbat érdemelt volna.

Itt van 10 bomba fotó a világ legszexibb női futballistájáról

Hoztunk egy galériát tíz erős fotóval a 27 éves csatárról.

Hadüzenet érkezett, amely megrengette a sportvilágot

Emmanuel Karalisz 617 centit ugrott, ennél magasabbra csak Armand Duplantis jutott eddig.

Közbeszólt a közel-keleti háború, a térségben ragadt a magyar úszóválogatott egy része

„Több ezer ember van a reptéren, se ki, se be nem lehet menni, mi is tanácstalanok vagyunk kicsit”, mondta Wladár Sándor, a Músz elnöke.

Itt az év védése: akkorát mentett a kapus, hogy ő is alig hitte el

Elképesztő bravúrt mutatott be a válogatott kapus.

Dárdai új edzőt hozott az Újpesthez: "Nem volt nehéz igent mondanom"

Maximilian Kallensee lett az Újpest új erőnléti edzője, aki korábban megfordult a Borussia Dortmundnál, a Herthánál, a Werder Bremennél, valamint legutóbb az Elversbergnél.

Elképesztő góllal indult a futballhétvége

Onnan rúgott nagyon nagy gólt, ahonnan mások a beadásra gondolnak.

Az argentin válogatott futballista beintett szerb edzőjének, nem ment le cserére

A tréner visszakozott, és a pályán hagyta önfejű középpályását.

0
0

Bulvár

Térdre kényszeríti a világot Irán, példátlan válságot indít el, amit tettek

Beváltotta Irán, amitől az egész világ rettegett.

Öt év börtönt is kaphatsz, ha ezt teszed otthon az autóddal

Hétköznapi autós műveletnek számít, otthon is megtehetjük, csak nem mindegy, hogyan.

Magyar Péter sorsa megpecsételődött, a múltban rejlik a 2026-os választás titka

Nagyon nagy tétje van az áprilisi választásnak, de úgy tűnik, hogy van egy eddig számításba nem vett tényező, ami sokat nyom a latba.

3 csillagjegy, akinek nem várt pénzösszeg érkezik az életébe

Nem minden pénzügyi fordulat hangos és látványos. Néha egy elmaradt utalás, egy régi projekt beérő gyümölcse vagy egy váratlan lehetőség hoz pluszbevételt. Most három csillagjegy számíthat meglepetésszerű anya

Összeeresztették az amerikai és a szovjet csúcsfegyvert - lehet tippelni, hogy melyik nyert

Legendás vadászrepülő küzdött meg a légvédelmi rakétával a szimulációban.

Szomorú statisztika: a nők kétharmada állítja, önmagával élvezi a legjobban a szexet 

Ha úgy véled, életed legjobb szexpartnere néz vissza rád a tükörből, akkor nem vagy egyedül: egy felmérés szerint minden harmadik nő saját magával élvezi a legjobban a szexet.

Dobrev Klára: Aki a Tiszára akar szavazni, az szavazzon a Tiszára! De sok százezer ember nem tud

Győrben, a szabadhegyi lakótelepen kampányolt a Demokratikus Koalíció elnöke, ott kérdeztük őt.

Izrael-Irán háború 2026: több száz amerikai katona meghalt, illetve megsebesült az iráni válaszcsapásokban

Bahreinben, Jordániában, Katarban, Kuvaitban, az Egyesült Arab Emírségekben és Szaúd-Arábiában működő amerikai támaszpontokat támadtak vagy próbáltak támadni.

Olyan fegyvereket kaphat Irán, hogy az amerikai haditengerészet is megijedhet

Nehezen lelőhető, villámgyors kínai rakétákat vennének az irániak. De tényleg veszélyeztethetnék ezekkel az amerikai hadihajókat is?

Fél évszázada nem történt ilyen tragédia: Elveszett a magyar gyümölcstermés háromnegyede

A FruitVeB összesítése szerint a hazai gyümölcsállomány 75%-a megsemmisült, a csonthéjasoknál pedig szinte teljes a pusztulás – mutatjuk a megdöbbentő számokat.

0