Ezt olvasta már?


Darts-vb: álomdöntő, Van Gerwen vb-csúccsal hívta ki Andersont

Gary Anderson és Michael van Gerwen játssza a dartsvilágbajnokság döntőjét a londoni Alexandra Palace-ban. A címvédő skót a honfitársát, Peter Wrightot búcsúztatta. A világelső holland a szintén holland Raymond van Barneveldet ütötte ki egy fantasztikus meccsen. (Pécsi Napilap)

Az eddigi 23 PDC-világbajnokságon csak négyszer fordult elő, hogy az első és a második kiemelt játszhatta a döntőt, legutóbb 2009-ben. Ezúttal Van Gerwen és Anderson feladata volt igazolni a papírformát.

Michael van Gerwen (holland, 1.)–Raymond van Barneveld (holland, 12.)

Michael van Gerwen abszolút esélyesként érkezett a világbajnokságra. Bár már tavaly is sokan a jelenlegi világelsőt várták a végső győztesnek, éppen mostani ellenfele ejtette ki a harmadik körben.

Az ötszörös világbajnok Van Barneveld villámrajtot vett, 3:0-ra (!) megnyerte az első szettet, köszönhetően egy 131-es és egy 96-os kiszállónak.

A második szettben Van Barneveld ismét elvette Van Gerwen kezdését, de ezzel nagyon felpiszkálta honfitársát: a világelső visszabrékelt, s végül a szett is az övé lett (1:1).

Van Barneveld ellenállhatatlanul, 90 százalékkal dobta a kiszállókat, így bár Van Gerwen vezetett 2:1-re, Van Barneveld ismét egyenlített. Mindketten 114-es körátlag fölött nyomták...

Ezután ismét Van Gerwen pillanatai jöttek: övé lett az ötödik szett, és már 116.31-re növelte az átlagát. De Van Barneveld is elérte a 112-t. A hatodik szettben nyomasztóan játszott a világelső, sokszor az esélyt sem adta meg, hogy ellenfele kiszállóra dobjon. Van Gerwen 4:2-es majd 5:2-es vezetésre tett szert, így egyetlen játszmára került a döntőtől.

Nem kegyelmezett: Van Gerwen 6:2-re megnyerte a meccset, miközben egyetlen dobásra került a kilencnyilas kiszállótól.

A meccs utolsó legjét is rá jellemző stílusban nyerte meg, két dupla 18-assal.

Elképesztő adatok: Van Gerwen körátlaga 114.05 lett – soha senki sem dobott ekkora átlagot a vb-ken. A korábbi rekordot Phil Taylor tartotta 111.21-gyel 2002-ből. Van Barneveld 109.34-e is csúcs, korábban még senki sem kapott ki ilyen magas körátlaggal a legrangosabb tornán. Ketten együtt 29-szer dobtak 180-as kört...

Gigászi csata volt, minden idők egyik legszínvonalasabb mérkőzése.

Korábban:

Peter Wright (skót, 3.)–Gary Anderson (skót, 2.)

A címvédő Anderson nagyon bekezdett, hiszen megnyerte az első két szettet. Bár Wright a harmadik játék megnyerésével szépített, a negyedik szett ismét Andersoné lett, mert 2:2 után behúzta az ötödik leget (3:1). Mindketten kimagasló színvonalon dobáltak, Wright 106.61-es, Anderson 107.93-as körátlagot jegyzett.

Az ötödik játszmában a trónkövetelő skót kétleges hátrányból fordított, így 4:1 helyett 3:2-re alakította a csata állását.

Wright semmi kétséget nem hagyott afelől, hogy felnőtt Anderson mellé, ugyanis a hatodik szett is az övé lett, miután 2:2-nél a címvédő elhibázta a kiszállót. Wright egyenlített (3:3).

Andersonnak össze kellett szednie magát, és meg is tette: behúzta a hetedik szettet, miután a negyedik legben 157-ről kiszállt.

A nyolcadikban Wright nem bírta a tempót, Anderson sima 3:0-ra megnyerte, így már csak egyetlen szett kellett neki a döntőhöz, és ezt a hiányzó lépést is megtette: 6:3-mal Gary Anderson jutott be elsőként a hétfői vb-döntőbe. 103.45-ös körátlagot ért el, míg Wright 99.84-et.

A címvédő, aki immáron 17 meccs óta veretlen a vb-ken, sorozatban harmadszor nyerheti meg a PDC-világbajnokságot – ez korábban csak Phil Taylornak sikerült.

A döntő hétfőn 21 órakor kezdődik.

DARTS, PDC-VILÁGBAJNOKSÁG

ELŐDÖNTŐ

Michael van Gerwen (holland, 1.)–Raymond van Barneveld (holland, 12.) 6:2

Peter Wright (skót, 3.)–Gary Anderson (skót, 2.) 3:6

DÖNTŐ

Hétfő, 21:00: Van Gerwen–Anderson (Tv: Sport1)

Forrás: nso.hu







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Valami egészen váratlan történt a Balatonban, de hamarosan újabb nagy változás jöhet

Nem is oly rég ezek az értékek elképzelhetetlenek lettek volna a Balatonban.

Rajzik a nyugati dióburok-fúrólégy: most dől el, lesz-e dió a karácsonyi bejglibe

Már most érdemes kihelyezni a sárga ragacslapokat. A védekezést nem lehet egyetlen permetezéssel letudni: a fertőzött termés...

Kiderült, melyik futballista volt a foci-vb leggyorsabb játékosa

A torna gólkirálya egyben a torna leggyorsabb játékosa is lett.

Magyar Péter személyi védelme: marad a rendőrség, támogat a TEK – A Julius Caesarban Antonius háromszor nyújtja Caesar felé a koronát

Magyar Péter személyi védelmét nem vette át azonnal a TEK a Nyugati pályaudvari incidens után. A Belügyminisztérium szerint a Készenléti...

Korlát fúródott egy menekülő autóba Siófokon, rendőrök mentették ki az ámokfutó sofőrt

Igazoltatni akartak egy 30 éves szegedi férfit, de a vezető nem állt meg.

Abortusza lehetett D4vd később meggyilkolt és megcsonkított, akkor 14 éves barátnőjének

Amikor a tárgyaláson ismertettek egyes részleteket, az áldozat édesanyja megrendült, majd férjével együtt elhagyta a tárgyalótermet.

Bezáratják a Mészáros Csoport oroszlányi szeméttelepét a szennyezés miatt

A hatóság végleg visszavonta a Mészáros Csoporthoz köthető oroszlányi hulladékkezelő engedélyét a súlyos szennyezés miatt.

Montoya óriásit csatázott, majd Mini nagy örömére ütközött az éllovassal a Hungaroringen

Az MP olasz pilótája 17 pontra csökkentette hátrányát az összetettben.

Borzalmas tragédia történt: 15 éves BMW-s fiú gázolt halálra egy kerékpárost

Súlyos, halálos kimenetelű cserbenhagyásos gázolás történt a Pozsonyhoz közeli Dunacsúnnál.

Mítosz vagy valóság, hogy rosszabbul alszunk teliholdkor? Ezt mutatják a kutatások

Népszerű vélekedés, hogy a telihold nemcsak a természeti folyamatokra, hanem az emberek alvásminőségére is komoly hatással van....

0

Sport

Nemrég a világ legjobb teniszezője volt, mára elvesztette 13 milliárd forintos vagyonát

Arantxa Sánchez Vicario neve egykor egyet jelentett a női tenisz elitjével. Grand Slam-címeket nyert, világelső volt, és öt olimpián képviselte hazáját, Spanyolországot. Az utóbbi években azonban már súlyos pénz

Ronaldo villantott egy hatalmasat, Georgina tangás feneke bánta

Cristiano Ronaldo egy vízalatti felvételt mutatott magukról, ahogy a medencében bohóckodnak.

Tényleg kipucolja keretét a Ferencváros, megvan a 11. távozó

Kubatov Gábor előre szólt, hogy ez lesz.

Az évezredben nem történt még olyan, mint amit a péntek este tartogatott Nyíregyházán

Szappanos Péter óriási potyával mutatkozott be lila-fehérben – két pontot ajándékozva a Szparinak.

Ennyiért nézheted meg a Real Madridot Budapesten a Fradi ellen

A Real Madrid a Ferencvárossal játszik felkészülési meccset.

Rendkívüli beavatkozásra volt szükség a Hungaroringen

Több pilóta is panaszkodott, a szervezők gyorsan léptek.

Őrült hibák az Újpest első meccsén, nem jött be Dárdai jóslata - A magyar válogatott kapus a bűnbak

Szappanos Péter elképesztő hibát mutatott be első újpesti bajnokiján, ez a válogatottban nem fért volna bele.

Hoppon marad a Real Madrid, ebbe a csapatba tart Enzo Fernández

Az argentinok sztárjáért 120 millió eurót fizetnének.

A Magyar Nagydíj időmérője előtt teljesen elfogyott a Ferrari döbbenetes előnye

A világbajnoki címvédő Lando Norris hangolt legjobban a kvalifikációra.

A Real Madrid elleni meccs miatt elhalasztják a Ferencváros hazai rangadóját

Biztosan csúszik az ETO elleni rangadó, egyelőre nem tudni, hogy mennyit.

0
0

Bulvár

Rákaptak a rave-ekre a 40 pluszos nők, és egy kutatás szerint ezt nagyon jól teszik

Menj el abba a buliba, jót tesz a mentális egészségednek!

Ha a nagyszülő ezt az egy mondatot kimondja, örökre elveszíti az unoka bizalmát

Egyetlen mondat is elég lehet ahhoz, hogy egy gyerekben mély nyomot hagyjon, ezért a nagyszülőknek érdemes óvatosan megválogatniuk a szavaikat, különösen az unokákkal való érzékeny kapcsolatban.

„Ha nem fordulok vissza a telefonomért, most nem élek” – Hihetetlen véletlenek, amelyek megváltoztatták az életünket

Az élet néha különös véletlenekkel ajándékoz meg minket. Három történet következik, ahol az apró döntések szó szerint átírták valaki életét.

„Szép dolog ez, hogy fölvállaltad a homoszexualitásodat” – Majkának üzent Dopeman öccse a botrányos koncert után

Dopeman öccse szerint a rapper megtalálta a helyét az Lmbtq-világban. Kicsi Dope már azt is tudni véli, hogyan fogadja mindezt Majka felesége és két gyereke.

Magyar Péternek máris sikerült, ami Orbán Viktornak egyszer sem

Főszerkesztői jegyzet arról, hogy Magyar Péter amilyen gyorsan jelölte Polgár Juditot átmeneti köztársasági elnöknek, olyan gyorsan meg is jött a nemleges válasz, ami után elismerte, hogy hibázott és kvázi elnéz

Eltűnik a 6-os kiszerelésű zsugorfóliás csomagolás a boltokból – Erről döntött az Európai Unió

Az Európai Unió új csomagolási szabályozást fog bevezetni, így eltűnik a zsugorfóliás 6-os csomag.

„Számomra tabu, hogy előbb megkérdezzem” – Kötelező vagy gond, ha a partner engedélyt kér valamire?

Valakinek teljesen természetes, másoknak eszébe sem jut – de vajon hol a határ az autonómia és a párkapcsolati tisztelet között? Olvasóink tapasztalatai meglepően sokszínű képet festenek.

Thaiföldön ragadva: egyetlen másodperces hiba miatt rohadhat börtönben a 18 éves fiú

Minden fiatal álma a délkelet-ázsiai hátizsákos túra, de a 18 éves Loukas számára horrorfilmmé vált az utazás. Egy biztonsági ellenőrzésnél elkövetett banális figyelmetlenség miatt most akár 5 év börtönt is

Budapesten minden negyedik, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében csak minden nyolcadik lakosra jut egy regisztrált vállalkozás

Magyarországon 2026. március végén az egy évvel korábbival megegyező számú, 1,8 millió vállalkozás szerepelt a nyilvántartásban – tájékoztatott a statisztikai hivatal.

Majka elnézést kért Bohár Dánieltől: „Nem érdemled meg, hogy egyedül te fuvolázz”

Újabb fordulatot vett Majka és Bohár Dániel nyilvános szócsatája. Miután a jobboldali influenszer reagált a Campus Fesztiválon elhangzott beszólásra, a rapper péntek este a Facebook-oldalán válaszolt neki.

Juhász Hajnalka: A Bruti-féle támadás után három nap alatt közel tízezren letranszvesztitáztak

A KDNP országgyűlési képviselője elmondta, hogy folyamatosan érik személyeskedő támadások.

Egy balatoni büfés szerint az még nem átverés, ha ezt hazudják a vendégnek

Lehet kicsit tréfásan venni, de elvileg ez megtévesztésnek számít bármelyik balatoni büféstől.

0