Ezt olvasta már?


Csontautóbusz II.

Simon Péter bizakodó. Gyerekkora óta tervezget, nagy álma egy saját tervezésű autó. Egyelőre diplomamunkájával tette magát ismertté, nem csak hazánkban, külföldön is. "Csontautóbusz" - vannak akik így nevezik a csodajárgányt...és ez még semmi! A Pécs közelében élő fiatalembert faggattuk.

Simon Péter diplomamunkájának keretén belül alkotta meg ezt a koncepciót – biztos nem gondolta, hogy nemzetközi autós blogok fognak rajongani tervéért a beadás után. A Credo E-Bone null-emissziós busz teljesen új színt vihetne a tömegközlekedésbe – és nem csak formájával, hanem műszaki tartalmával egyaránt.

Formaterve a modern buszok álmosítóan ötlettelen szögletessége helyett, merész vonalvezetésével, látványos domborításaival, kétszínű fényezésével, gömbölyű szélvédőjével, hatalmas íves hátsó ablakával és szétszórt lámpáival visz színt az utcaképbe. Valahogy így képzelték el az ezredforduló utáni tömegközlekedést húsz-harminc évvel ezelőtt.

A négy, egyenként 70-80 kW teljesítményű kerékagymotor 80 kilométeres óránkénti sebességre gyorsítja, és a folyamatosan rendelkezésre álló nyomatéknak köszönhetően dinamikusan mozgatja az összkerékhajtású buszt, amely károsanyag-kibocsátás nélkül használható. A technika kisebb helyigénye és az erőátvitel elemeinek elhagyása lehetővé teszi a teljesen sík padló kialakítását is. Az E-Bone átgondolt koncepciójával valódi megoldást kínálhat a városi közlekedés problémáira, és újra nevet szerezhet a magyar buszgyártásnak, csupán megfelelő technológiára és egy vállalkozó kedvű gyártóra lenne szükség a megvalósításához. A magyar Credo emblémája ugyan felkerült a buszra, de külföldön egyelőre nagyobb az érdeklődés Péter diplomamunkája iránt.

Nincs szoros értelemben vett alváz, ehelyett egy térbeli tartószerkezetet tervezett Simon, melynek stressz-pontjainál erősebb, a többi részén pedig gyengébb – és ezáltal könnyebb – karbon-műanyag elemeket helyeznének el. Ezzel a technikával a számítások szerint közel húsz százalékos tömegcsökkenést lehet elérni egy ugyanekkora méretű, de a hagyományos technikával épített busszal szemben.

Négy darab elektromos motor hajtja az E-Bone-t, mindegyik közvetlenül egy-egy kerékhez kapcsolódik – ezek egyenként 80 kW teljesítményére képesek. A hidrogén cellákat és a lithiumos akkumulátorokat a busz tetején helyezték el.

Mivel a motorok a kerekekben vannak beépítve, így a mostani buszoknál alacsonyabbra került a padló. A babakocsis kismamákra is gondolt Péter akkor, amikor az ajtókat kétméteresre tervezte.

A jelenlegi gazdasági helyzetet tekintve kicsi az esély rá, hogy egy ilyen nagy beruházást igénylő projekt itthon, a Credo vezetésével elindulhasson, pedig igen nagy kár lenne veszni hagyni ezt a hatalmas, kedves arcú bogarat, ami minden nap mosolyt vihetne bármelyik nagyváros utcaképébe.

Könnyű, műanyagból készült külső héjjal álmodta meg a Credo E-Bone elnevezésű városi autóbuszt Simon Péter. A vázszerkezet belül, csontvázként található, innen is ered a terv jelölése. Mivel nem teherhordó szerkezeti elem a karosszéria, és egyszerűen megmunkálható, meglehetősen egyedi formát adott a karosszériának a magyar formatervező. Hajtásként négy darab elektromotort képzelt el, amelyek energiáját a tetőre helyezett tüzelőanyagcella-akkumulátor egység biztosítja. Mivel egyelőre még azzal is küzdenek a buszos cégek, hogy az elektromos hajtást gazdaságossá tegyék, az ilyen forradalmian újszerű autóbuszok még jó néhány évig-évtizedig nem fognak elterjedni az útjainkon.

Kicsit sajnálatos, hogy 2010-ben még mindig ott tartottunk, hogy egy ilyen újítást nem vagyunk képesek elfogadni. Igaz, a pénz, a gyártás, a befektetés tekintetében nem olyan egyszerű kis hazánkban, de talán a világon él egy, vagy több normális gondolkodású, dizájn kedvelő, tudatosan és éberen élő befektető, nem csak olyan helyen van pénz, ahol az a módi: "az én gazdagságom mindig egyel több, mint a tiéd".

Péter egyébként ahogy már az előzőekben elhangzott, nem csak autót és buszt tervezett, legújabb ötletének fotói alább láthatók.

Simon Péter autót, csontbuszt és egy dizájnos mosógépet is tervezett(A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!)

Simon Péter tervező honlapja







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Komoly figyelmeztetés érkezett a vb előtt: hamis szerencsejáték-oldalak csábítják a fogadókat

Az illegális szerencsejáték oldalak veszélyeire, a személyes és banki adatok védelmére, valamint a kiskorúakat és sérülékeny...

Visszavonták a tűzgyújtási tilalmat Budapesten és 10 vármegyében

Péntektől Budapesten és további tíz vármegyében feloldják a tűzgyújtási tilalmat, hat vármegyében azonban a korlátozás továbbra is...

Miközben a vállalatok szakemberhiányra panaszkodnak, a szoftvereik tömegesen rekesztik ki a tehetségeket

Az automatizált toborzási szoftverek és a kulcsszó-matching elterjedése miatt a vállalati algoritmusok rutinszerűen szűrik ki a 20-30 éves...

Visszatér Pókember legmegosztóbb képessége az új filmben

Tom Holland megerősítette, hogy az új Pókember-filmben ismét organikus hálószövők jelennek meg.

„Inkább felvállalom” – Szívszorító titkot árult el a TV2 sztárja

Bár szakmailag sorra éri el a sikereket, a magánélete korántsem ennyire felhőtlen. Lengyel Johanna őszintén mesélt arról, milyen...

Így erősít rá a Netflix a Birmingham bandája folytatására

A Trónok harca egyik ismert színésze is szerepet kap a 1953-ban játszódó új Peaky Blinders-sorozatban.

Özvegyi nyugdíj megszűnése

Az özvegyi nyugdíj sokak számára nem egyszerű ellátás, hanem biztonsági kapaszkodó egy súlyos élethelyzet után.

Az ALDI szinte ingyen adja most a háztartási cikkeket - mutatjuk miket

Az ALDI Magyarország az év elején elindított tartós árcsökkentési programjának újabb lépéseként ismét bővíti azon...

2027-től jön a vagyonadó, a kormány évente 300–600 milliárd forint bevételre számít

„Minden szupergazdagnak hozzá kell járulnia a jobb minőségű közszolgáltatásokhoz, ezt követeli meg a társadalmi igazságosság.”

A nap hőse, vagy a nap bolondja ez a borsodi férfi?

Nem éppen hétköznapi esettel találkoztak a rendőrök Tiszaújváros környékén. Egy férfi úgy gondolta, ő majd rögzíti a cuccot a...

Ezek a sci-fi filmek teljesen új szintre emelték a műfajt

A Dűne második részétől a Godzilla Minus One-ig, ezek a filmek uralták a sci-fi műfajt.

Tudod miért háromszög alakú ez a Kresz-tábla?

Minden nap találkozunk vele, a legkisebbek is ismerik a jelentését, de sokan nem tudják, miért ilyen az alakja.

0

Sport

Ma kezdődik a foci-vb – Itt van magyar idő szerint a teljes program

Június 11-én este 21 órától a társházigazda Mexikó és Dél-Afrika meccsével elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. Mutatjuk a teljes magyar idő szerinti programot, az összes meccsel, a csoportokkal és a legfo

Visszavásárolja a vb-re készülő csillagot a Liverpool FC

Nagyszerű szezont futott, jöhet a nagy visszatérés.

Óriási pénzügyi változás a magyar fociban: Az ETO-t, a Fradit és a Lokit is érinti

A tervek szerint megszűnik az MLSZ egyik kiemelt premizálása: a csakfoci.hu információi szerint az eddigi gyakorlattól eltérően már nem jár külön pénz a nemzetközi kupafőtábláért a magyar kluboknak.

Az 5 legfontosabb infó, ha a foci-vb-t nézni fogod, de napi szinten nem követed a focit

Június 11-én elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. A foci-vb-t rengetegen nézik, olyanok is, akik nem hardcore rajongók, de a nagy tornák alatt követik az eseményeket. Elsősorban nekik szól ez a cikk.

Vb-nyitómeccs: Majdnem tökéletes kezdés az egyik oldalon, rémálom a másikon

A társházigazda magabiztos győzelmével kezdődött el a történelem első 48 csapatos világbajnoksága.

Ferencváros drámai büntetőpárbaj után bejutott a Bajnokok Ligája döntőjébe

A címvédő spanyol csapat kiejtése után görög együttes érkezik a fináléban.

Váratlan visszatérő tűnt fel a Ferencváros edzésén

Engedélyt kapott, hogy a Fradinál készüljön.

0
0

Bulvár

„Elhalmozott ajándékokkal, utazásokra vitt, és fizette a kiadásaimat” – Miért maradtál az exeddel, amikor már nem szeretted?

Mindenkinek van olyan exe, akivel sokkal hamarabb kellett volna szakítania. Néha azonban különböző okok miatt tovább maradunk egy kapcsolatban, mint ameddig érdemes lenne.

Ma kezdődik a foci-vb – Itt van magyar idő szerint a teljes program

Június 11-én este 21 órától a társházigazda Mexikó és Dél-Afrika meccsével elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. Mutatjuk a teljes magyar idő szerinti programot, az összes meccsel, a csoportokkal és a legfo

Havas Henrik: Orbánt kellene megkér-dezni, miért tették tönkre szegény Csiszár Jenőt

A volt tévés a Csiszár Jenő szakdolgozata körül kirobbant botrányra reagált. Mint mondta, alapvetően kedveli egykori kollégáját, és nem érti, „miért kellett most kiteregetni a szennyest”.

Dió nagyságú jég és szupercellák csaptak le: brutális vihar söpört végig az országon

Több szupercellából álló zivatarrendszer vonult át szerda éjszaka Magyarország felett, helyenként jégesőt, viharos szelet és felhőszakadást okozva.

Horror az út szélén: 4 hónapig keresték a terhes, hétgyermekes anyát, a megtalálása után megállt a nyomozók ereiben a vér

Sokkoló tragédia rázta meg a közvéleményt: a február óta eltűntként keresett 30 éves édesanyát meztelenül, brutálisan bántalmazva találták meg egy elhagyatott földút mentén.

Egyetlen darab ebből a gyümölcsből csodát tesz a vércukroddal: Friss kutatás igazolta a hatását

A cukorbetegség világméretű terjedése korunk egyik legfélelmetesebb egészségügyi kihívása, ám a legfrissebb táplálkozástudományi kutatások szerint egy népszerű szuperétel képes lehet megfékezni a bajt.

Így térhet vissza Orbán Viktor?

Akár ezen a helyen is visszatérhet Orbán Viktor, még nagyobb színpadra kerülhet fel.

Egységes eltiltás jön a jogosítványoknál: több ponton módosul a vezetői engedély az EU döntése értelmében

Többféle változással kell számolnunk a jövőben a vezetői engedélyeket illetően. Mutatjuk, miként alakul a gyakorlatban.

Milliós tömeg lepte el a Tiszát, tátott szájjal nézik az emberi a Szolnokról érkezett videót

Három év készülés, néhány óra repülés, páratlan látvány.

A rákkal küzdő Rubint Réka betegségéről rossz hírek érkeztek: áttéteket vizsgálnak az orvosok

Rubint Réka elmondta, jelenleg a máját vizsgálják annak érdekében, hogy megbizonyosodjanak arról, nem alakult ki ott áttét.

444: Rogán Antal nem a Telekomtól kapta a 2 milliárdot, és egy aktív NAV-nyomozás vizsgálja találmánya előéletét

Még mindig tart a nyolc éve indult eljárás, melyben a NAV különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás gyanúja miatt folytat nagyszabású nyomozást a Rogán Antal találmányához is köthető c

blogmorzsák

Klímahelyzet a leggyorsabban melegedő kontinensen

Rekordhőhullámok a tengertől az Északi-sarkig, zsugorodó gleccserek és hótakaró.

Fesztiválszezon okosan

Így előzd meg a felfázást a nyári bulik alatt!

0