Ezt olvasta már?


Cserediákokat befogadó családok jelentkezését várják Pápán

Az AFS a világ legrégebben működő és legnagyobb nonprofit diákcsere-szervezete. Magyarország 1990-ben csatlakozott hozzá, azóta több mint 1700 magyar diák töltött egy évet külföldön, közel 3000 család és 400 középiskola részvételével.

Az AFS hazai irodája Budapesten működik, ám országosan lefedett hálózattal rendelkezik. A nagy múltú pápai csoport egy éve új lendületet kapott. Jelenleg két cserediák – egy thai lány és egy indonéz fiú – tartózkodik a körzetben, tudtuk meg Dabóczy Orsolya körzetvezetőtől.

Az AFS pápai csoportjának áprilisi körzettalálkozóján részt vett önkéntes diákok. Középen Dabóczy Orsolya körzetvezető, mellette a Pápán tartózkodó két cserediák

Minden ide érkező diáknak van egy „őrangyala”

– Tíz aktív önkéntesünk az első pillanattól segíti a cserediákok beilleszkedését. Minden ide érkező diáknak van egy „őrangyala”, aki a felmerülő konfliktusok elsimításában segédkezik. Illetve részt vehetünk a cserediákoknak pár havonta országosan szervezett táborokban is. A havi körzettalálkozókon megbeszéljük, hogy milyen eseményeken képviseljük az AFS-t, valamint építjük a kapcsolatainkat, gyakoroljuk az angol tudásunkat, és persze jól érezzük magunkat – mondta el a tevékenységükről.

Megjegyezte, hogy a program alatt fogadó családoknál helyezik el a fiatalokat. Habár fogadással és kiküldéssel is foglalkoznak, kissé megtévesztő lehet a cserediákprogram megnevezés, ugyanis teljesen elkülönül a két folyamat, s így sokkal több utazási lehetőség adódik. Kiemelte, hogy most is várják fogadó családok jelentkezését.

Hazánkat különösen sok thai, olasz és török fiatal választja

Dabóczy Orsolya elárulta, a program 3, 6 vagy 11 hónapig terjedő tanulást és tartózkodást tesz lehetővé, s a diákok a fogadó család választotta iskolába járnak. Nem jellemző azonban, hogy ott tanórákon tanulnák a magyar nyelvet. A program díjából keresnek számukra tanárt, aki a kezdeti hónapokban angolul tanítja a magyart, különóra keretében, a megszerzett alapokkal pedig már elboldogulhatnak az anyanyelvi környezetben. Hazánkat különösen sok thai, olasz és török diák választja.

Dabóczy Orsolya körzetvezető és az indonéz cserediák, Sahrul Gunawan Fotó: Laskovics Márió

Kakaós csiga és gulyás

Sahrul Gunawan, az indonéz cserediák elmondta, három országot kellett megjelölnie, s a kiválasztás során Svájc és Svédország limitált helyeiről lemaradva végül Magyarországon kötött ki, melyről előzetesen a paprikát és az Országház épületét ismerte. Azért választotta, mert egy olcsóbb ország Európában, valamint mert szereti a csípős ízeket. Nem bánta meg, ugyanis nagyon megszerette az itteni ételeket, például a kakaós csigát és a gulyást. Több nagyvárosunkban is járt fogadó családjával, valamint a Türr István Gimnázium kirándulásai során. Legkedvesebb emlékként a kultúrát és azt a számára idegen szokást említette, hogy a fiúk illedelmesen maguk elé engedik a lányokat.

 

forrás: veol.hu







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Újabb védőt igazol a Chelsea Xabi Alonso kérésére

A londoni klub 52 millió fontért szerződteti a Crystal Palace francia középhátvédjét, Maxence Lacroix-t.

Mit tehet a kisnyugdíjas, ha elfogy a pénze? Segélyek, támogatások 2026

Az alacsony nyugdíjból élők számára egy váratlan gyógyszerkiadás, egy magasabb közüzemi számla vagy egy meghibásodott háztartási...

Távozhat a PSG-től az aranylabdás Ousmane Dembélé

A szaúdi Al-Hilal csábítja a Paris Saint-Germain aranylabdás támadóját, Ousmane Dembélét, aki nyitott a váltásra.

Ne menj a gyógyszertárba hagyományos recepttel.

Egy elveszett papírvény, egy otthon felejtett recept vagy egy nehezen olvasható orvosi bejegyzés elég lehet ahhoz, hogy valaki gyógyszer...

A rejtélyes ok, amiért a levendulaágyásod vonzza a méheket, elűzi a szúnyogokat.

A levendula nemcsak kertünk dísze, hanem igazi titkos fegyver is: míg a méhek bolondulnak érte, a szúnyogok menekülnek a közeléből....

Cap Ferret-i erdőtűz: 40 ezren menekülnek, áttört a védősáv – A pestis, amikor a védelem közügy lesz

A Cap Ferret-i erdőtűz miatt mintegy 40 ezer embert evakuálnak, miután a lángok átlépték a tűzoltók védősávját. A kishajós mentés...

Hatalmas pofon a magyar vidéknek: Brüsszel elzárja a pénzcsapot?

Inkább más irányú fejlesztéseket képzel el a vezetőség.

Két nap alatt több mint 140 ezer embert kellett menekíteni Franciaországban az erdőtüzek elől

Emmanuel Macron elnök péntek este mozgósította a hadsereget.

Vitézy Dávid: jövőre korszerű IC-motorvonatok állnak forgalomba a Gysev-nél

Jövőre a Gysev-nél 11 korszerű IC-motorvonat áll forgalomba a Budapest-Győr-Szombathely és a Budapest-Győr-Sopron vonalon - írta a...

Menesztették Karim Khant, a Nemzetközi Büntetőbíróság szexuális visszaéléssel gyanúsított főügyészét

A tagállamok 125 tagú közgyűlésén mintegy 80 tag szavazta meg a június 9-én már felfüggesztett brit jogász végleges menesztését

0

Sport

Ousmane Dembélé őrületes klubváltásáról ír az egyik legismertebb transzferguru

Elkezdték az egyeztetéseket a francia aranylabdással.

A világ egyik leggazdagabb embere szemet vetett Szoboszlaiékra, új tulajdonoshoz kerülhet a Liverpool

Elképesztő összeget fizetne Jeff Bezos az angolok rekordbajnokáért, aranykor következhet az Anfielden.

Ronaldo villantott egy hatalmasat, Georgina tangás feneke bánta

Cristiano Ronaldo egy vízalatti felvételt mutatott magukról, ahogy a medencében bohóckodnak.

Világbajnokkal érkezik a Real Madrid Budapestre, szenzációs ötlettel álltak elő a Fradi-szurkolók

Egyszerű a követelés, lottónyeremény összegét tehetné zsebre a Ferencváros.

Elképesztő jelenetek zajlottak le a „kiszáradt” Velencei-tavon rendezett Európa-bajnokságon

Átlagban félméteres a víz, de a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia előtt 2,5 méteresre kikotorták.

0
0

Bulvár

Felbomolhat a Fidesz? Az Országgyűlés alelnöke kimondta a lehetetlent Tusványoson

Dúró Dóra várja Fidesz szavazóit a Mi Hazánk oldalára, szóba került a következő miniszterelnök is.

Volt fővárosi főügyész: Fidesz-győzelem esetére be voltak tárazva ügyek Magyar Péter ellen is

Ihász Sándor a lemondó legfőbb ügyészről és a KNYF távozó vezetőjéről is lesújtó tapasztalatokat és véleményt osztott meg.

Szupertél csaphat le Európára, Magyarország ekkor kaphat az összeomló sarkvidéki légtömegekből

Keményen szélsőséges szupertélre kell készülnünk, a sok hó és nagy hideg sem kizárható a poláris örvény miatt.

Magyar Péter Hadházy posztja alá kommentelte, hogy az Országgyűlési Hivatal már bejelentett igazgatója mégsem lesz igazgató

A volt képviselő szerint Divinyi Zsombor Tiboczék embereként csinált üzleti karriert.

Konkrét javaslat a köztársasági elnök személyére: Az ATV élő adásában hangzott el

Különleges és meglepő név bukkant fel az államfőjelöltek között: egy élő adásban kezdeményezték a népszerű hazai kvízlegenda jelölését.

Ismét ugrott 1000 milliárd forint: feljelentést tett Kapitány István

Minden képzeletet felülmúló, 1000 milliárd forintos pénzügyi botrány robbant ki! Kapitány István miniszter négy gyanús Eximbank-ügyben tett feljelentést. Tiborcz-szálloda, afrikai sztráda és bukdácsoló külföld

Kapu Tibor: Orbán Viktor teljes mérték-ben megsértette a NASA-val kötött megállapodást

Kijelentette, az utolsó magyar űrhajós akar lenni, akinek akaratán kívül köze volt a pártpolitikához

Aggasztó hír, hogy az Európai Unióban először Magyarországon ütötte fel a fejét meg egy invazív faj

A gyors bejelentés kiemelten fontos az őshonos kőrisállományok védelme és a károsító további terjedésének megakadályozása érdekében.

Három gyerekkel maradtak szállás nélkül Párizsban – Hetekig harcoltak a pénzükért a Booking.commal

Mi történik, ha külföldön, a megérkezés pillanatában derül ki, hogy nincs hol aludnia a családnak? Andiék története megmutatja, mennyit ér baj esetén egy közvetítő oldal segítségnyújtási ígérete.

Sokan eszik rendszeresen: ez a húsfajta jelentősen növelheti a hasnyálmirigyrák kockázatát

Új, átfogó kutatás figyelmeztet: a vörös húsok túlzott fogyasztása mérhetően növeli a nehezen kezelhető daganatos betegség kialakulásának esélyét.