Ezt olvasta már?


Csengey Dénes nevét veszi fel a paksi művelődési központ

A fiatalon elhunyt szekszárdi születésű író, Csengey Dénes nevét viseli a jövőben a paksi művelődési központ. Az ünnepélyes névadót a magyar kultúra napi ünnepséggel együtt tartják, amikor Csengey Dénes munkásságát irodalmi műsor keretében ismerheti meg a közönség.

    A névválasztásról szerdai rendkívüli ülésén döntött a város képviselő-testülete. Csengey Dénes a tolnai megyeszékhelyen, Szekszárdon született 1953. január 24-én; író, a Magyar Demokrata Fórum egyik alapítója, 1990-től országgyűlési képviselője volt. Fiatalon, 38 esztendős korában hunyt el Budapesten.

    Tell Edit alpolgármester az MTI kérdésére elmondta, hogy Csengey Dénes azok közé az emberek közé tartozott, akit a tiszta, elvi, már-már naivságba hajló politizálás jellemzett. Nemzeti érdekek határozták meg gondolkodását, tetteit. 

    Szavai szerint Csengey Dénes fiatalos lendületével, munkabírásával, elkötelezettségével örökérvényű példát adott politikusoknak, íróknak egyaránt. Paks városának vezetése ezelőtt kíván fejet hajtani azzal, hogy az íróról nevezi el egy intézményét.

    A névadás egy új városi értékszemlélet jegyében történt - húzta alá az alpolgármester. Következő lépésként - várhatóan 2013-ban - a városi múzeumnak is nevet adnak. Olyan személyről fogják elnevezni, aki hasonló alázattal és egyben szenvedéllyel tevékenykedett, ahogy azt rövid élete során Csengey Dénes is tette - hangsúlyozta Tell Edit. 

    Hefner Erika, a művelődési központot működtető Paksi Közművelődési Kft. ügyvezetője azt mondta, fontosnak tartja az új elnevezésben a művelődésit váltó kulturális szót, mivel az a tevékenység, amely az intézmény falain belül folyik, messze túlnő a művelődésen. 

    Az ünnepélyes névadót 2012. január 20-án, 18 órakor tartják. Emlékező beszédet Kónya Imre, a Boross-kormány belügyminisztere mond, majd Gacsályi József összeállításában, Hefner Erika rendezésében életrajzi szemelvények hangzanak el Csengey Dénesről. Ugyanezen a napon adják át a Paks Kultúrájáért díjat, amelyet idén a Szaggató zenekarnak ítélt a város vezetése.


MTI







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Vádat emeltek Biró Ferenccel, az Integritás Hatóság elnökével szemben

Hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények miatt.

Íme Ben Stiller szép szőke felesége: 17 év után elváltak, most újra együtt vannak

Ben Stiller és Christine Taylor kapcsolata kicsit sem mindennapi, a házaspárról friss videó készült.

Rettegett amerikai feketelistára kerültek fel a kínai óriáscégek

Az Egyesült Államok Védelmi Minisztériuma frissítette a kínai katonai vállalatokról vezetett listáját, amelyre többek között az...

Szerdától változás jön a kutakon, érdemes tankolás előtt tájékozódni

Az árváltozás csak a gázolajat érinti, a benzint nem.

Ilyen lesz az új Skoda, ami már a nyáron érkezik

Pár héttel a június 23-ra tervezett világbemutató előtt a márka közzétett néhány vázlatot, amelyek lehetőséget adnak arra, hogy...

A pénteki eladási hullámot követően ismét fordult a hangulat, a technológiai szektor húzta megint az indexeket

A pénteki lefordulást követően korrekciót hozott a hétfői kereskedés az amerikai részvénypiacokon, noha az indulás ott is mínuszos volt...

A hétvégi közel-keleti események hatására elromlott a hangulat az európai tőzsdéken

Az Irán és Izrael által végrehajtott legújabb légitámadások hírére emelkedtek hétfőn reggel a jegyzések a nyersolaj piacán, eséssel...

Több milliós fizetések a Megafonnál? – Deák Dániel ezt válaszolta erre

Deák Dániel szerint a Megafon márkaneve a 2026-os kampányra inkább teherré vált, mint előnnyé. A politikai elemző a Médiapiac podcastban...

Mindent beleadott Mónika: összefogást szervezett, az Újratervezés pedig valóra váltotta a Zsigmond család álmát

Nemcsak új otthont kapott a TV2 Újratervezés című műsorában szereplő Zsigmond család, hanem a házukat terhelő milliós...

4 zseniális és olcsó kerti bútor ötlet, ami kiemelkedik a DIY megoldások közül

Ezek a projektek bár némi időráfordítást igényelnek, gazdaságosan megvalósíthatók, és egyedi, személyes hangulatot adnak a kültéri...

Bakács Tibor megerősítette: valóban ő írta Csiszár Jenő szakdolgozatát

Bakács Tibor megerősítette Havas Henrik anekdotáját: állítása szerint valóban ő írta meg Csiszár Jenő szakdolgozatát.

Vádat emeltek a Gálvölgyi János rosszullétekor nem megfelelően eljárók ellen

A színművészhez nem küldtek időben mentőt, többeket is eltiltana emiatt az ügyészség a foglalkozásuktól.

0

Sport

Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata

Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.

Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?

A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.

Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool

Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.

Az Aranylabda-várományos mester-hármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát

New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.

Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni

Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog

Friss hírek az összeesett Eriksen állapotáról, szakértő szólalt meg a helyzetről

A főorvos professzor egy nagyon érdekes megállapítást tett a drámai dán-ukrán meccs után.

Megerősítve: a Real Madrid 100 millió euróért adhatja el Fede Valverdét

Kell a pénz a 150 millió eurós igazolásra, Eduardo Camavinga távozása is napirenden van.

Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, teljes az értetlenség Debrecenben

Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.

0
0

Bulvár

Foga és haja sincs már: Felismerhe-tetlenül él az utcán az egykor ünnepelt 43 éves bombázó

Felismerhetetlenné vált az egykor ünnepelt címlaplány, Loni Willison. A Baywatch sztárjának exneje ma Los Angeles utcáin él, a kukákból étkezik, és fogatlanul, kopaszon tolja maga előtt a holmiját.

Brutális mit hagyott maga után az Orbán-kormány

Megjelent az új pénzügyi tárca első beszámolója. E szerint május végén a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 90,2 százaléka már teljesült. A számokon jól látszik az Orbán-kormány választás

„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők

Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük

Iszonyatos adósság dőlhet a magyar állam nyakába, ha átveszik a hazai óriáscéget: tényleg megéri ez?

Amennyiben az állam átvenné a tulajdonosi jogokat, a tőkepiaci szabályozás értelmében kötelező nyilvános vételi ajánlatot kellene tennie a többi részvényesnek.

„Egyszerűen, jogszerűen”: Mit nem szabad a szomszédnak?

A legfontosabb tudnivalókat dr. Jagusztin Tamás, a Pest Vármegyei Főügyészség megbízott közjogi főügyészhelyettese foglalta össze.

Húst vettek a magyarok Dániában – Óriási különbség van hozzánk képest ebben

Van egy furcsa szokás Dániában a boltokban, ami a magyarok számára meglepő lehet. Nálunk ez a húsvásárlás káoszt okozna.

Rémálom az Ügyfélkapun, a tulajdonos majdnem infarktust kapott, mikor meglátta az ingatlanával kapcsolatos értesítést

Majdnem szívrohamot kapott a tulajdonos, amikor meglátta a lakása tulajdoni lapján az idegen bejegyzést.

Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete

Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.

Közeleg a vihar, ezt a gépet mindenképpen húzd ki otthon

Nagyot spórolhatsz, ha ezt az egyszerű szabályt betartod, amikor ideér a hidegfront és a zivatar.

A MÁV-nál volt vezető Orbán egyik feketeruhása, hétfőn kirúgták

Szabó Gábor beszerzési igazgató volt, Győrben lökdöste Gulyás Balázst.

blogmorzsák

Cikázó gondolatok, poros beatek

Co Lee és don sea második közös albuma grandiózus vállalás, de nem igazán tart sehová.

Lehet béke Irán és az USA között?

A megegyezést egyelőre több tényező hátráltatja, mint segíti.

Nem kell egyből antibiotikumért nyúlni

Mit javasolnak a friss szakmai ajánlások?

0