Ezt olvasta már?


Cseh-magyar védelmi együttműködésről tárgyaltak Budapesten

A Csehország és Magyarország közötti védelmi együttműködésről tárgyaltak a két ország szakminiszterei vezetésével pénteken Budapesten.

Benkő Tibor honvédelmi miniszter a megbeszéléseket követő sajtótájékoztatón azt mondta: alapvetően három témakörről tárgyaltak. Megvitatták a biztonsági környezetet, valamint a két ország, illetve a két ország fegyveres erői közötti együttműködés kérdéseit. A harmadik téma a képességfejlesztés, haderőfejlesztés volt.

Úgy értékelt, a biztonság iránti igény egyre inkább erősödik Európában; a biztonság egyik alappillére lehet a visegrádi négyek (V4) együttműködése.

A miniszter szerint a két ország egyformán látja a világban, illetve Európában végbement változásokat. Kollégájának azt mondta, megítélése szerint bár sokféle kihívásról, kockázatról, veszélyről lehet beszélni, a biztonságérzet elvesztése jelentheti a legnagyobb veszélyt az emberek számára. Ezért Magyarország azt vallja, a biztonság az első. Ez pedig nemcsak szóban, tettekben is megnyilvánul - jelentette ki a miniszter.

Kitértek a NATO által megnevezett két veszélyre, a keleti és a déli fenyegetettségre is. Magyarország úgy látja, hogy a közép-európai régiónak is nagyobb figyelmet kell fordítania a biztonságra. Beszéltek továbbá a közép-európai hadosztály, valamint a regionális különleges műveleti erők komponens vezetési elemének magyarországi létrehozásáról is - közölte Benkő Tibor.

Kiemelte: a haderőfejlesztés területén is teljes az összhang a két ország között, egyformán látják, hogy a haderőfejlesztésnek melyik területekre kell fókuszálnia. Megemlítette, hogy a kiképző gépeket, valamint a Magyarországon összeszerelt fegyverek licencét is Csehországtól vásárolták.

Mindemellett oktatási együttműködésről, közös kiképzésekről, gyakorlatokról is egyeztettek. Tárgyaltak a magyarországi Copsec 2019 elnevezésű gyakorlatról, amelyhez már 15 ország jelezte csatlakozási szándékát.

Lubomír Metnar cseh védelmi miniszter azt mondta: a regionális biztonsági helyzetre tekintettel kiemelten fontos a biztonságpolitikai együttműködés, mind a NATO-n, mind az Európai Unión, továbbá a V4-eken belül. Kiemelte: a visegrádi négyek egyik legjobb együttműködése a V4-EU harccsoport. Benkő Tiborral hasonlóan gondolkodnak a V4-es együttműködésről, s az uniós strukturált védelmi együttműködésről a PESCO-projekt keretében.

Megvitatták továbbá az illegális migráció kérdéskörét. A cseh védelmi miniszter közlése szerint egyetértettek abban, hogy a migrációt ott kell kezelni, ahol a probléma keletkezik. Ebből a szempontból kifejezetten fontos a helyi erők képzése, s ezáltal a további tömegek elindulásának megakadályozása.

Köszönetet mondott Magyarországnak Copsec 2019 elnevezésű hadgyakorlat megszervezéséért, amely kifejezetten a külső határok védelmére fókuszál.

Oktatási kérdések is szóba kerültek, kiemelten a két ország szakközépiskolái közötti együttműködés.

A védelmi gazdasági együttműködés keretében kitértek a fegyvergyártás kérdéseire, továbbá a fegyverrendszerek modernizációjára is.

Téma volt továbbá, hogy júliustól Csehország látja el a V4-es elnökséget. Ezzel kapcsolatban Lubomír Metnar kérdésre válaszolva elmondta, a V4-es elnökség keretében megbeszélést kezdeményez regionális biztonságpolitikai kihívásokról és a haderőfejlesztés kérdéseiről. Szeretne továbbá több lehetőséget arra, hogy közös harcászati együttműködéseket hozzanak létre. Folytatni szeretnék a kibővített V4-es együttműködést is, Németország, Franciaország és Nagy-Britannia bevonásával.







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Minél több kudarc ér, annál sikeresebb lehetsz – de nem úgy, ahogy várnád

A kudarcok nem személyes vereségek, hanem a fejlődés eszközei lehetnek. A siker titka sokszor az, hogy megtanuljuk, hogyan kezeljük ezeket a...

A török elnök szerint Benjamin Netanjahu „gyilkos hálózata” már Törökországot is fenyegeti

Az államfő figyelmeztetett, ha megsértik a jogaikat, válaszuk egyértelmű lesz.

A kórházi klímákról posztolt megdöbbentő részleteket az egészségügyi miniszter

Hegedűs Zsolt közölte: jelenleg csak a helyiségek 48 százalékában megfelelő a hűtés a betegellátás biztonsága szempontjából kritikus...

„Csakis a nagyfiam?” – Szakértőt kérdeztünk, mi kerüljön a családi alkotmányba

Elindult a Forbes legújabb hírlevele, a családi vállalatokkal foglalkozó Forbes Family Business, amely minden hónap második szerdáján...

Hiába volt országosan ismert magyar zenész, egyre fogy a pénze: aggasztó, mit mondott az anyagi helyzetéről

A Tankcsapda exgitárosának, Sidlovics Gábor Sidinek komoly anyagi problémákkal kell szembenéznie.

Ez az egyik legnagyobb tévhit a férfiak termékenységéről: sokan csak akkor jönnek rá, amikor már késő

Miközben a nőket folyamatosan figyelmeztetik a biológiai óra múlására, a férfiak termékenységével kapcsolatban még mindig tartja magát...

Holnap indul az űrből is látszó tőzsdei gigaüzlet

Elon Musk mesterséges intelligenciával, rakétákkal és műholdakkal foglalkozó vállalata, a SpaceX holnap startol rá a tőzsdére. A hírek...

Megállt a lakbérek drágulása, csökkent a kiadó lakások száma

A stabilizálódás jeleit mutatják a fővárosi lakbérek, miközben a kiadó lakások száma csökkent. A VI. kerületben ugyanakkor megdobta a...

Júniusban 500 milliárd forintos keretben megnyílnak az energetikai uniós pályázatok

Júniusban 500 milliárd forintos keretben megnyílnak az energetikai uniós pályázatok áramhálózati és okosmérős fejlesztésekre, ez azt...

A pszichológusok szerint erről árulkodik, ha valaki hangosan beszél

Sokan dominanciával vagy magabiztossággal azonosítják a hangos beszédet, pedig a háttérben gyakran inkább szorongás vagy érzelmi...

Fordulat a szerb olajcég körül, dűlőre jutott a Mol és Belgrád

Kompromisszumos megállapodást kötött a szerb állam és a Mol a NIS tulajdonosi viszonyainak rendezéséről, a megegyezés nagyobb...

0

Sport

Megvan, miért zuhant le a kamera 20 méter magasból a Magyarország–Kazahsztán-meccsen

Egy méteren múlt, hogy nem ütötte agyon az operatőrt.

Ma kezdődik a foci-vb – Itt van magyar idő szerint a teljes program

Június 11-én este 21 órától a társházigazda Mexikó és Dél-Afrika meccsével elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. Mutatjuk a teljes magyar idő szerinti programot, az összes meccsel, a csoportokkal és a legfo

Nyolc piros lap, botrányba fulladt a brazil–amerikai meccs – videó.

A bíró rendőri védelemmel hagyta el a pályát.

3 ok, amiért nem várjuk most ezt a foci vb-t

Kicsit fanyalgunk egyet, de nézni azért fogjuk.

Egy kislány kamuprofiljával buktatták le, menesztették a pécsi kosárlabda-akadémia gyógytornászát

Az akadémia tájékoztatta a szülőket, és pszichológus bevonását is elrendelte.

Xabi Alonso 70 millió eurót kínál az FC Barcelona alapemberéért

Fontos szereplő lehetne az új Chelsea-ben.

Az 5 legfontosabb infó, ha a foci-vb-t nézni fogod, de napi szinten nem követed a focit

Június 11-én elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. A foci-vb-t rengetegen nézik, olyanok is, akik nem hardcore rajongók, de a nagy tornák alatt követik az eseményeket. Elsősorban nekik szól ez a cikk.

Szoboszlai a kazahokról: "Rájöttem, hogy szeretnek engem direkt nem kímélni, de..."; Szűcs: "Bedurrant a fogam, mint az állat" - értékelések

Szoboszlai Dominik, Szűcs Tamás és Tóth Rajmund is értékelte a keddi Magyarország-Kazahsztán (3-1) barátságos mérkőzést.

100 millió eurós csúcsigazolásra készül a Manchester United

Michael Carrick kérésére Sandro Tonali érkezhet az Old Traffordra.

A sakkjátszma folytatódik, nem a Real Madridba fog igazolni Julian Álvarez

Az FC Barcelona továbbra is a legnagyobb esélyes arra, hogy szerződtesse az argentin világbajnokot.

0
0

Bulvár

Magyar Péter miatt már nem mondhat le Sulyok Tamás

Az államfő kényszerhelyzetbe került.

„Eszem ágában nincs már pakolni senki után” – Miért nem várnak már vendégeket a nők 30 év felett?

Sok nő úgy érzi, hogy a vendéglátás terhe túlságosan nagy stresszel jár, különösen 30 év felett. A megfelelési kényszer és a vendégek elvárásai miatt sokan döntenek úgy, hogy inkább nem hívnak többé vendé

Hatalmas büntetés jöhet: 170 ezer magyar autóst fenyeget a forgalmi engedély elvesztése ma reggeltől

Rendkívül komoly, azonnali figyelmeztetést adott ki az adóhatóság a magyar járműtulajdonosoknak. Ha százezrek nem lépnek időben, brutális pótlékokra és a kocsi végleges leállítására is számíthatnak. [Banners]

Elkövette a legnagyobb hibát a Fidesz az ország szeme láttára, szakértő hívta rá fel a figyelmet

A parlamenti közvetítések után kezd kirajzolódni a Fidesz egy új stratégiája Magyar Pétert illetően.

Az Országos Mentőszolgálat új szóvivője gyönyörű nő: az ország első női mentőápolóinak egyike volt

Győrfi Pál tegnap jelentette be, hogy Szűcs Brigitta lesz az Országos Mentőszolgálat új szóvivője. Összegyűjtöttünk róla minden infót.

Botrányos részletek derültek ki egy iskolai kirándulásról, az igazgató is csak megrántotta a vállát

Magára hagytak egy súlyosan lebetegedett pedagógust a határon túli diákutazáson.

A 36. emeletről ugrott a halálba egy család, miután a 9 éves beteg kisfiút hazaküldték a kórházból

Egy indiai származású család halt meg egy dél-londoni toronyháznál május végén. A barátok szerint az anya mentálisan összeomlott, miután súlyosan beteg fiuk állapota nem javult.

„Azonnal csap le az ítéletidő” – Narancssárga riasztást adtak ki, ezekben a vármegyékben óriási jég és felhőszakadás pusztít ma

Brutális zivatarrendszer éri el az országot, a meteorológusok másodfokú figyelmeztetést léptettek életbe. Felhőszakadás, viharos szél és hatalmas jég kíséri a mai ítéletidőt.

Elfogatóparancsot adtak ki az RTL sztárja ellen

VV Rico, polgári nevén Dicati Riccardo a Való Világ 11. évadában vált ismertté, most azonban már a rendőrség körözési listáján szerepel. A Elfogatóparancsot adtak ki az RTL sztárja ellen bejegyzés először Acne

Elszabadult a pokol az Egyesült Királyságban, maszkos férfiak vadásznak külföldiekre az utcákon, miközben felgyújtják az autóikat

Zavargás és félelem kerítette hatalmába az Egyesült Királyság utcáit, az ártatlan bevándorlók is rettegnek.

Németh Balázs újra posztolt a Micimackó-ügy kapcsán: Ha lelövik a kormányfőt koncert közben, az csak művészi előadás

A fideszes képviselő egy Facebook-posztban sorolta fel, szerinte milyen kettős mérce érvényesül a közéletben. A bejegyzésben a politikus a „tiszás/liberális szeretetet” bírálta, utalva egy korábbi parlamenti vit

0