Bővülhet a nemzeti emlékhelyek száma
Lehetne tovább bővíteni a nemzeti és a történelmi emlékhelyek számát, amelyről a kulturális örökség védelméről szóló, tavaly módosított törvény rendelkezik - mondta Gerő András, a Habsburg Történeti Intézet igazgatója egy Budapesten rendezett kerekasztal-beszélgetésen.
A Habsburg Történeti Intézet rendezvényén a történész rámutatott: a törvény "szűk horizontban kezeli az emlékhely fogalmát", ugyanis csak azokkal foglalkozik, amelyek léteznek, pedig a csupán a tudatban létező emlékeknek is van tárgyi leképeződése.
Szólt arról, hogy "Trianon, mint konkrét helyszín, elképesztően erősen hatott a magyar nemzettudatra", ezért minden év júniusában, a békeszerződés megkötésének évfordulóján lehetne ott megemlékezést tartani.
Gerő András úgy vélekedett: Auschwitzot, "a legnagyobb magyar temetőt" is be lehetne emelni a nemzet tiszteletbeli emlékhelyei közé. A történész úgy látja, hogy tiszteletbeli emlékhellyé lehetne tenni továbbá a lengyelországi Gorlicét vagy a szlovéniai Caporettót is, amely helyeken a magyar katonák harcoltak az első világháborúban.
Utalt arra, hogy az állam anyagi felelősséget vállal az ország területén a nemzeti emlékhelyekért. Annak a véleményének is hangot adott: jó, hogy elfogadta az Országgyűlés a törvényt, de jobb lett volna, ha "intellektuális vitasorozatot" folytatott volna róla.
Katona Tamás, a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság tagja elmondta, társaságuk véleménye szerint a nemzeti és történelmi emlékhelyek optimális száma 50 körül kell, hogy legyen, ugyanis akkor van ezeknek a címeknek értéke. A listát nem ötletszerűen dolgozták ki, hanem jól átgondolt módon - tette hozzá.
Mint közölte, a határon túli sírokról is készítettek listát, amelyre a külképviseletei szervek figyelmét is felhívták. Kitért arra, hogy Pákozd, illetve Somogyvár "előlépett nemzeti emlékhellyé", egyebek mellett pedig a csurgói és sárospataki református kollégium utólag felkerült a történelmi emlékhelyek listájára.
Annak a meggyőződésének is hangot adott, hogy "a nemzet nagyjainak sírjait védetté kell nyilvánítani", ami azt jelenti, hogy nem lehet ezeket a sírokat felszámolni, ugyanakkor nem jelenti azt, hogy azokat rendszeresen gondozzák. Beszámolt arról, hogy összesen 50 millió forint van az emlékhelyekre, ami szerinte nem sokra elegendő.
Csepeli György szociológus, az ELTE egyetemi tanára azt mondta: a törvény módosítása előtt nemigen hallgatták meg az érdekeltek ötleteit, ezért szerinte "a vita a lobbizás keretei között maradt". Kitért arra, hogy emlékhellyé lehetne tenni olyan külföldi helyszíneket is, ahol valaki "magyarként élt, dolgozott vagy meghalt", például Kassát vagy Rodostót.
Megemlítette, hogy a nemzeti emlékhelyek kijelölése során "a múlt egészével kell szembenézni". Annak a véleményének is hangot adott, hogy érdemes volna törvényben meghatározni "a nemzeti emlékezet kataszterét", amelynek keretei között interneten keresztül is el lehetne érni a meghatározott objektumokat.
MTI
hírek innen, onnan
Vádat emeltek Biró Ferenccel, az Integritás Hatóság elnökével szemben
Hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények miatt.
Íme Ben Stiller szép szőke felesége: 17 év után elváltak, most újra együtt vannak
Ben Stiller és Christine Taylor kapcsolata kicsit sem mindennapi, a házaspárról friss videó készült.
Rettegett amerikai feketelistára kerültek fel a kínai óriáscégek
Az Egyesült Államok Védelmi Minisztériuma frissítette a kínai katonai vállalatokról vezetett listáját, amelyre többek között az...
Szerdától változás jön a kutakon, érdemes tankolás előtt tájékozódni
Az árváltozás csak a gázolajat érinti, a benzint nem.
Ilyen lesz az új Skoda, ami már a nyáron érkezik
Pár héttel a június 23-ra tervezett világbemutató előtt a márka közzétett néhány vázlatot, amelyek lehetőséget adnak arra, hogy...
A pénteki eladási hullámot követően ismét fordult a hangulat, a technológiai szektor húzta megint az indexeket
A pénteki lefordulást követően korrekciót hozott a hétfői kereskedés az amerikai részvénypiacokon, noha az indulás ott is mínuszos volt...
A hétvégi közel-keleti események hatására elromlott a hangulat az európai tőzsdéken
Az Irán és Izrael által végrehajtott legújabb légitámadások hírére emelkedtek hétfőn reggel a jegyzések a nyersolaj piacán, eséssel...
Több milliós fizetések a Megafonnál? – Deák Dániel ezt válaszolta erre
Deák Dániel szerint a Megafon márkaneve a 2026-os kampányra inkább teherré vált, mint előnnyé. A politikai elemző a Médiapiac podcastban...
Mindent beleadott Mónika: összefogást szervezett, az Újratervezés pedig valóra váltotta a Zsigmond család álmát
Nemcsak új otthont kapott a TV2 Újratervezés című műsorában szereplő Zsigmond család, hanem a házukat terhelő milliós...
4 zseniális és olcsó kerti bútor ötlet, ami kiemelkedik a DIY megoldások közül
Ezek a projektek bár némi időráfordítást igényelnek, gazdaságosan megvalósíthatók, és egyedi, személyes hangulatot adnak a kültéri...
Bakács Tibor megerősítette: valóban ő írta Csiszár Jenő szakdolgozatát
Bakács Tibor megerősítette Havas Henrik anekdotáját: állítása szerint valóban ő írta meg Csiszár Jenő szakdolgozatát.
Vádat emeltek a Gálvölgyi János rosszullétekor nem megfelelően eljárók ellen
A színművészhez nem küldtek időben mentőt, többeket is eltiltana emiatt az ügyészség a foglalkozásuktól.
Sport
Arne Slot kirúgása után visszatérne a Liverpool elzavart klasszisa
Új vezetőedző, új esély?
Előbb beszél Andoni Iraolával, utána dönt távozásáról a Liverpool klasszisa
Egy nagy visszatérés is benne van a pakliban.
Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata
Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.
Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?
A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.
Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool
Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.
Az Aranylabda-várományos mester-hármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát
New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.
80 millió euróért kezdte árulni világsztárját az FC Barcelona
Bevételt akarnak generálni a katalánok.
Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni
Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog
Friss hírek az összeesett Eriksen állapotáról, szakértő szólalt meg a helyzetről
A főorvos professzor egy nagyon érdekes megállapítást tett a drámai dán-ukrán meccs után.
Megerősítve: a Real Madrid 100 millió euróért adhatja el Fede Valverdét
Kell a pénz a 150 millió eurós igazolásra, Eduardo Camavinga távozása is napirenden van.
Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, teljes az értetlenség Debrecenben
Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.
Bulvár
Foga és haja sincs már: Felismerhe-tetlenül él az utcán az egykor ünnepelt 43 éves bombázó
Felismerhetetlenné vált az egykor ünnepelt címlaplány, Loni Willison. A Baywatch sztárjának exneje ma Los Angeles utcáin él, a kukákból étkezik, és fogatlanul, kopaszon tolja maga előtt a holmiját.
Brutális mit hagyott maga után az Orbán-kormány
Megjelent az új pénzügyi tárca első beszámolója. E szerint május végén a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 90,2 százaléka már teljesült. A számokon jól látszik az Orbán-kormány választás
„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők
Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük
Iszonyatos adósság dőlhet a magyar állam nyakába, ha átveszik a hazai óriáscéget: tényleg megéri ez?
Amennyiben az állam átvenné a tulajdonosi jogokat, a tőkepiaci szabályozás értelmében kötelező nyilvános vételi ajánlatot kellene tennie a többi részvényesnek.
„Egyszerűen, jogszerűen”: Mit nem szabad a szomszédnak?
A legfontosabb tudnivalókat dr. Jagusztin Tamás, a Pest Vármegyei Főügyészség megbízott közjogi főügyészhelyettese foglalta össze.
Húst vettek a magyarok Dániában – Óriási különbség van hozzánk képest ebben
Van egy furcsa szokás Dániában a boltokban, ami a magyarok számára meglepő lehet. Nálunk ez a húsvásárlás káoszt okozna.
Rémálom az Ügyfélkapun, a tulajdonos majdnem infarktust kapott, mikor meglátta az ingatlanával kapcsolatos értesítést
Majdnem szívrohamot kapott a tulajdonos, amikor meglátta a lakása tulajdoni lapján az idegen bejegyzést.
Óriási dolgot húztak ki a Balatonból, ilyen kincs nincs több Magyarországon
Egyedülálló, amit a Balatonból kihúztak.
Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete
Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.
Itt van Magyar Péter kormányának első nagy dobása: hivatalosan is megállították a pazarlást
Kármán András azonnal megfogta a kiadásokat.
Közeleg a vihar, ezt a gépet mindenképpen húzd ki otthon
Nagyot spórolhatsz, ha ezt az egyszerű szabályt betartod, amikor ideér a hidegfront és a zivatar.
A MÁV-nál volt vezető Orbán egyik feketeruhása, hétfőn kirúgták
Szabó Gábor beszerzési igazgató volt, Győrben lökdöste Gulyás Balázst.
blogmorzsák
Cikázó gondolatok, poros beatek
Co Lee és don sea második közös albuma grandiózus vállalás, de nem igazán tart sehová.
Lehet béke Irán és az USA között?
A megegyezést egyelőre több tényező hátráltatja, mint segíti.
Nem kell egyből antibiotikumért nyúlni
Mit javasolnak a friss szakmai ajánlások?

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Fontos útfelújítások kezdődnek Pápa térségében
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


