Ezt olvasta már?

0

Borbély Ádám a Veszprém-Felsőörs kézilabdacsapatánál folytatja

A kézilabda NB I-ben újonc Veszprém-Felsőörs leigazolta a legutóbb a Tatabányában szereplő kapus Borbély Ádámot.


hirdetés

A 25 éves játékos érkezéséről szerdán számolt be a klub hivatalos honlapja, hozzátéve, hogy a következő idényben a csapat "egyik meghatározó tagja lehet".

A 15-szörös válogatott Borbély korábban a Wisla Plock együttesében is szerepelt, és a lengyel csapat színeiben a Bajnokok Ligájában is többször pályára lépett.

Borbély azt mondta, a Tatabánya március 30-án jelezte, hogy nem számít rá a jövő szezonban, közben pedig a járványhelyzet is gondot okozott a számára, ugyanakkor a veszprémi ajánlat "nagyon imponált" neki.

"Annyi hátrányunk biztosan van, hogy valószínűleg az első osztály legfiatalabb csapata leszünk, de ez bizonyos szituációkban az előnyünkre válhat, hiszen minket kevésbé ismer a többi csapat és remélhetőleg a kondíciónkkal és a küzdeni akarásunkkal se lesz baj" - nyilatkozta Borbély, aki úgy véli, van esély arra, hogy az együttes "néhány meglepetést" okozzon, a minimális cél pedig a kapus szerint az élvonalbeli tagság megőrzése.







0


Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?





0
0

hírek innen, onnan

Hétfőtől rendelhető a Volkswagen ID.3

A legolcsóbb verziókra azonban még várni kell. A teljes anyag Hétfőtől rendelhető a Volkswagen ID.3 címen a Villanyautósok oldalon...

Vajna Tímea és Rogán Cecília új szerelmeikkel romantikáznak

A Tihanyban üdülő Vajna Tímea szerelme lett a többségi tulajdonos a Nobu étteremben, Rogán Cecília számára új partnere a napfény.

Hetente újraértékelik a különböző országok járványügyi besorolását

Azt a listát, amely alapján eldől, honnan hogyan lehet beutazni Magyarországra, és amit elsőre látszólag hasraütésszerűen állítottak...

Így reagál szervezetünk a hideg- és a melegfrontra

Mi történik a testünkben, ha jönnek-mennek az időjárási frontok?

Jelentősen nőtt a Hotelstars védjeggyel rendelkező szállodák száma

A Hotelstars Minősítő Bizottság javaslata alapján a Bíráló Bizottság 63 hazai szállodának adományozott idén védjegyet.

11 új beteg, nőtt a kórházban ápolt betegek száma Magyarországon

Nem hunyt el újabb ember a koronavírus-fertőzéssel kapcsolatban az elmúlt 24 órában.

49 éves korában elhunyt az Állítólag egykori sztárja

Elhunyt 49 évesen Grant Imahara, a Disney Channel Állítólag című műsor a villamosmérnöke és volt házigazdája.

A Chelsea csereüzletben szabadulna a világ legdrágább kapusától

Angol sajtóértesülések szerint a Chelsea kész bevonni Kepa Arrizabalagát egy csereüzletbe, hogy megszerezze napjaink egyik legjobb kapusát.

11 új fertőzöttet azonosítottak

131 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 5-en vannak lélegeztetőgépen.

Bevörösödött Európa, Budapest tapodtat sem mozdult

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés kedden a főbb európai értékpapírpiacokon. A BUX stagnál - derül ki az MTI összefoglalójából.

Sport

Videón a vasárnapi kerékpárverseny horrorbalesete

Elképesztő felvételek érkeztek az egyik versenyzőtől az amatőr kerékpárverseny karamboljáról.

Eldőlt a Barca edzőjének sorsa

A januárban kinevezett tréner szerződése 2022 nyaráig szól, de a közelmúltbeli spanyol sajtóhírek arról szóltak, hamarosan meneszthetik.

Meghalt a kétszeres vb-ezüstérmes holland focista

Az Ajax legendája az első olyan szélső védő volt, aki az egész pályát bejátszotta.

Hiába vezetett a 91. percben a magyar válogatott csapata, végül kikapott

Nem indult jól az MLS rendhagyó folytatása Sallói Dánieléknek.

Jakabos Zsuzsanna fotójától mindenki jókedvű lesz

A magyar úszó ezt kívánta a rajongóinak.

A magyar válogatott labdarúgó Újpestre tart?

A 31 éves játékos a negyedik kerületi csapatnál edzett.

A Barcelona elnöke bejelentette, hogy ki lesz a csapat edzője jövőre

A La Liga 2019/2020-as idénye július harmadik hétvégéjén ér véget.

Megszületett a döntés a Manchester City kizárásával kapcsolatban

A nemzetközi Sportdöntőbíróság hétfőn tudatta, indulhat-e a BL-ben az angol csapat.

Elhunyt az  Ajax legendás jobbhátvédje

Hetvenöt éves korában elhunyt Wim Suurbier, a 70-es évek meghatározó futballcsapata, az Ajax Amsterdam jobbhátvédje.

Nápolyban csapásként élik meg, hogy Szoboszlai a Milant fogja választani

Nem elég, hogy ott tartunk, hogy egy magyar játékosért harcolnak a neves olasz klubok, a spekuláció eljutott odáig, hogy tényként kezelik, hova megy és miért és a másik klubnál le vannak törve.

Visszatért az NB I-be a magyar válogatott védő

Baráth Botond másfél év után elhagyta az MLS-t.

0

Bulvár

Koronavírus ? Cseh illetékes: Szlovákiában és Magyarországon is megfertőződtek cseh turisták

Eddig hat országban - köztük Szlovákiában és Magyarországon - kapták meg a koronavírus-fertőzést cseh turisták, akik júliusban tértek vissza nyári külföldi üdülésükről. A cseh külügyminisztérium július elsejétől Svédország kivételével az összes európai országot biztonságos vagy alacsony kockázatú turisztikai célnak minősítette.

Hihetetlen állattal találkozott otthona bejáratánál egy férfi Dunakeszin

A nutria, vagy éppen hódpatkány vagy éppen mocsári hód alapvetően egy Dél-Amerikában őshonos rágcsáló, ám cukisága és könnyű tartása miatt sokáig Magyarországon is tartották házi kedvencként. Emellett rendkívül szapora állat is, így sokáig a tenyésztők nagy kedvence volt, az emberek vették, a tenyésztő pedig egyetlen párral rengeteg utódot volt képes tenyészteni. Aztán 2010-ben betiltották tartását, [...]

8 lefekvés előtti ital, ami égeti a zsírt: a hasi háj csökkentésében segítenek

Felpörgetik az anyagcserét, kihajtják a felesleges vizet a testből, és még az éhséget is csökkentik.

Egy idős nő vidéki házában lapult a 3 milliárdot érő váza

Egy szekrény tetején porosodott több mint 50 éve.

50 éves palackpostát fogott ki a horgászó kisfiú: megtalálták a levél egykori feladóját

A palackposta egykori feladója abban az időben körülbelül egykorú volt a megtalálóval.

Felbukkant egy ötméteres delfin, hatalmas fogakkal

Évmilliókkal ezelőtt rettegésben tartotta az óceán világát.

Ő Bujtor István 41 éves lánya, Anna: bátyjával szerepel közös képen

Bujtor István gyerekei, Anna és Balázs is részt vettek a XI. Bujtor István Filmfesztivál sajtótájékoztatóján.

Megtalálták Naya Rivera holttestét

Igazából mindenki tudta, hogy nem lehet jó vége ennek a sztorinak, de most már a remény is eltűnt.

Csúcson az új koronavírus-fertőzések száma, kötelező a maszk az üdülőszigeteken

Globálisan soha nem regisztráltak még annyi új koronavírus-fertőzöttet, mint tegnap. Az amerikai kontinensen a legsúlyosabb helyzet, de egyes európai országokban is kezd ismét terjedni a vírus. Mallorcán és Ibizán kötelezővé tették a maszkviselést, a sportolást és a strandolást kivéve.

Rengetegen voltak a Balatonnál a hétvégén ? képek

A strandolók és a szörfösök is örülhettek.

blogmorzsák

Megéri most külföldre menni?

Nyár csak egyszer van egy évben, és a járványhelyzet is kontroll alatt van, ennek ellenére nem árt az óvatosság.

A kísérleti bunkózók és a többiek

„Az önzőzésnek és az éretlenségnek van egy határa, ami után már árt a delikvensnek.“

Felemás szülés Luxemburgban

Hihetetlen disszonancia a luxus és a sokszor teljesen kényelmetlen és egyáltalán nem gyakorlatias megoldások közt.

"A kemény munka meghozza gyümölcsét"

Barabási Albert-László a siker törvényszer­űségeit tárja fel a nagyközönség előtt.

Down-szindrómás lány lett a Gucci Beauty új arca

Csak a tökéletes a szép? Ellie Goldstein 18 éves, Down-szindrómával él, és ő reklámozza a Gucci új szempillaspirálját.

Feketék Amerikában, de hol van Winnetou?

1619-től új időszámítás az Egyesült Államokban?

Reflektort házilag?

Az otthoni munkát segítik kínai barátaink egyre alacsonyabb árai. De ha a készterméket is ők kínálják, a kép árnyalódik.

Amerika leghíresebb nője, akit imádnak gyűlölni

Hét, kevéssé ismert dolog Ivanka Trumpról, az amerikai elnök lányáról. Tényleg modell és Chelsea Clinton barátnője volt?

Feszty-kórkép: a hálás utókor és a mai magyarság nyomai

Dr. Kásler Miklós miniszterkedés helyett nemzeti gyökereinket keresi.

Klíma telepítési buktatók

Ezek a légkondi körül felmerülő kellemetlen kérdések.

Varázslatos mini léghűtővel azonnali felfrissülés

Hűsít, párásít - nem kell többé szenvedned a melegtől.

Raquel Welch Magyarorszá­gon forgatott

Von Braun a "Holdon", Putyin az NDK-ban és a fogorvosból lett diktátor. Unalmas régi fotók? Felejtsd el!