Ezt olvasta már?

0

Borbély Ádám a Veszprém-Felsőörs kézilabdacsapatánál folytatja

A kézilabda NB I-ben újonc Veszprém-Felsőörs leigazolta a legutóbb a Tatabányában szereplő kapus Borbély Ádámot.


hirdetés

A 25 éves játékos érkezéséről szerdán számolt be a klub hivatalos honlapja, hozzátéve, hogy a következő idényben a csapat "egyik meghatározó tagja lehet".

A 15-szörös válogatott Borbély korábban a Wisla Plock együttesében is szerepelt, és a lengyel csapat színeiben a Bajnokok Ligájában is többször pályára lépett.

Borbély azt mondta, a Tatabánya március 30-án jelezte, hogy nem számít rá a jövő szezonban, közben pedig a járványhelyzet is gondot okozott a számára, ugyanakkor a veszprémi ajánlat "nagyon imponált" neki.

"Annyi hátrányunk biztosan van, hogy valószínűleg az első osztály legfiatalabb csapata leszünk, de ez bizonyos szituációkban az előnyünkre válhat, hiszen minket kevésbé ismer a többi csapat és remélhetőleg a kondíciónkkal és a küzdeni akarásunkkal se lesz baj" - nyilatkozta Borbély, aki úgy véli, van esély arra, hogy az együttes "néhány meglepetést" okozzon, a minimális cél pedig a kapus szerint az élvonalbeli tagság megőrzése.







0


Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?





0
0
0

hírek innen, onnan

Nehéz helyzetben az optikai ágazat: 50-60 ezer ember került veszélybe

A veszélyhelyzet megszűnése után továbbra is nehéz helyzetben van az optikai ágazat - írja a Világgazdaság.

Berkiék diktálták a divatot a randijukon: Mazsi mesebeli ruhában

Berki Renáta és Berki Krisztián feltűnő jelenségek, és a szó jó értelmében, most azonban mindezt új szintre helyezték, és egy...

Zidane üvöltött, a Real balhátvédje irtó nagy gólt lőtt

Egy lépésre a Real Madrid a bajnoki aranyéremtől.

Csökken az idei informatikai költés, de később gyors gyógyulás jöhet

A koronavírus az IT piacon is rajta hagyja a nyomát, azonban egy előrejelzés szerint ebben a szektorban sokkal gyorsabban zökkenhet vissza...

Az OTP idén már 56 milliárd forintot költött saját részvények vásárlására

Az OTP július 13-án 50 ezer darab saját részvényt vásárolt, a hétfői tranzakcióval együtt 56,31 milliárd forintot költött már a bank...

Panaszt tett egy férfi, mert felverte a port a 10 éves gyerekhez siető mentőautó

A panaszos szerint a beteghez siető mentőautó felverte a port a Margit körúti villamosmegállóban, amikor ráhajtott a sínekre.

Leáll egy hétre a kecskeméti Mercedes-Benz gyár

Előre tervezetten egy hétre leáll a termelés augusztusban a kecskeméti Mercedes-gyárban közölte a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft....

Jóbarátok-sztár lehet Katy Perry gyermekének keresztanyja

Katy Perry és Orlando Bloom megtalálták a megfelelő keresztszülőt.

Érdekes dolog derült ki a mai macskák elődeiről

Nem igazán voltak háziállatok.

A Chelsea és az Atalanta is a BL-indulásért küzd

A West Bromwich Albion-Fulham találkozó a feljutásról dönthet.

Sport

Videón a vasárnapi kerékpárverseny horrorbalesete

Elképesztő felvételek érkeztek az egyik versenyzőtől az amatőr kerékpárverseny karamboljáról.

Eldőlt a Barca edzőjének sorsa

A januárban kinevezett tréner szerződése 2022 nyaráig szól, de a közelmúltbeli spanyol sajtóhírek arról szóltak, hamarosan meneszthetik.

Meghalt a kétszeres vb-ezüstérmes holland focista

Az Ajax legendája az első olyan szélső védő volt, aki az egész pályát bejátszotta.

Hiába vezetett a 91. percben a magyar válogatott csapata, végül kikapott

Nem indult jól az MLS rendhagyó folytatása Sallói Dánieléknek.

Jakabos Zsuzsanna fotójától mindenki jókedvű lesz

A magyar úszó ezt kívánta a rajongóinak.

A magyar válogatott labdarúgó Újpestre tart?

A 31 éves játékos a negyedik kerületi csapatnál edzett.

A Barcelona elnöke bejelentette, hogy ki lesz a csapat edzője jövőre

A La Liga 2019/2020-as idénye július harmadik hétvégéjén ér véget.

Megszületett a döntés a Manchester City kizárásával kapcsolatban

A nemzetközi Sportdöntőbíróság hétfőn tudatta, indulhat-e a BL-ben az angol csapat.

Elhunyt az  Ajax legendás jobbhátvédje

Hetvenöt éves korában elhunyt Wim Suurbier, a 70-es évek meghatározó futballcsapata, az Ajax Amsterdam jobbhátvédje.

Nápolyban csapásként élik meg, hogy Szoboszlai a Milant fogja választani

Nem elég, hogy ott tartunk, hogy egy magyar játékosért harcolnak a neves olasz klubok, a spekuláció eljutott odáig, hogy tényként kezelik, hova megy és miért és a másik klubnál le vannak törve.

Visszatért az NB I-be a magyar válogatott védő

Baráth Botond másfél év után elhagyta az MLS-t.

0

Bulvár

Koronavírus - Cseh illetékes: Szlovákiában és Magyarországon is megfertőződtek cseh turisták

Eddig hat országban - köztük Szlovákiában és Magyarországon - kapták meg a koronavírus-fertőzést cseh turisták, akik júliusban tértek vissza nyári külföldi üdülésükről. A cseh külügyminisztérium július elsejétől Svédország kivételével az összes európai országot biztonságos vagy alacsony kockázatú turisztikai célnak minősítette.

8 lefekvés előtti ital, ami égeti a zsírt: a hasi háj csökkentésében segítenek

Felpörgetik az anyagcserét, kihajtják a felesleges vizet a testből, és még az éhséget is csökkentik.

Hihetetlen állattal találkozott otthona bejáratánál egy férfi Dunakeszin

A nutria, vagy éppen hódpatkány vagy éppen mocsári hód alapvetően egy Dél-Amerikában őshonos rágcsáló, ám cukisága és könnyű tartása miatt sokáig Magyarországon is tartották házi kedvencként. Emellett rendkívül szapora állat is, így sokáig a tenyésztők nagy kedvence volt, az emberek vették, a tenyésztő pedig egyetlen párral rengeteg utódot volt képes tenyészteni. Aztán 2010-ben betiltották tartását, [...]

Egy idős nő vidéki házában lapult a 3 milliárdot érő váza

Egy szekrény tetején porosodott több mint 50 éve.

50 éves palackpostát fogott ki a horgászó kisfiú: megtalálták a levél egykori feladóját

A palackposta egykori feladója abban az időben körülbelül egykorú volt a megtalálóval.

Felbukkant egy ötméteres delfin, hatalmas fogakkal

Évmilliókkal ezelőtt rettegésben tartotta az óceán világát.

Megtalálták Naya Rivera holttestét

Igazából mindenki tudta, hogy nem lehet jó vége ennek a sztorinak, de most már a remény is eltűnt.

Ő Bujtor István 41 éves lánya, Anna: bátyjával szerepel közös képen

Bujtor István gyerekei, Anna és Balázs is részt vettek a XI. Bujtor István Filmfesztivál sajtótájékoztatóján.

Csúcson az új koronavírus-fertőzések száma, kötelező a maszk az üdülőszigeteken

Globálisan soha nem regisztráltak még annyi új koronavírus-fertőzöttet, mint tegnap. Az amerikai kontinensen a legsúlyosabb helyzet, de egyes európai országokban is kezd ismét terjedni a vírus. Mallorcán és Ibizán kötelezővé tették a maszkviselést, a sportolást és a strandolást kivéve.

blogmorzsák

Megéri most külföldre menni?

Nyár csak egyszer van egy évben, és a járványhelyzet is kontroll alatt van, ennek ellenére nem árt az óvatosság.

A kísérleti bunkózók és a többiek

„Az önzőzésnek és az éretlenségnek van egy határa, ami után már árt a delikvensnek.“

Felemás szülés Luxemburgban

Hihetetlen disszonancia a luxus és a sokszor teljesen kényelmetlen és egyáltalán nem gyakorlatias megoldások közt.

"A kemény munka meghozza gyümölcsét"

Barabási Albert-László a siker törvényszer­űségeit tárja fel a nagyközönség előtt.

Down-szindrómás lány lett a Gucci Beauty új arca

Csak a tökéletes a szép? Ellie Goldstein 18 éves, Down-szindrómával él, és ő reklámozza a Gucci új szempillaspirálját.

Reflektort házilag?

Az otthoni munkát segítik kínai barátaink egyre alacsonyabb árai. De ha a készterméket is ők kínálják, a kép árnyalódik.

Bloggerek ha találkoznak…

„Egy bloggertalálkozó szóképekben belsősöknek, hogy a külsősök is megértsék.“

Rossz és jó stressz a munkahelyen

Sokat beszélünk a munkahelyi stresszről, legtöbben minden gondunk-bajunk legfőbb okának tartjuk.

Feszty-kórkép: a hálás utókor és a mai magyarság nyomai

Dr. Kásler Miklós miniszterkedés helyett nemzeti gyökereinket keresi.

Klíma telepítési buktatók

Ezek a légkondi körül felmerülő kellemetlen kérdések.

Varázslatos mini léghűtővel azonnali felfrissülés

Hűsít, párásít - nem kell többé szenvedned a melegtől.

Raquel Welch Magyarorszá­gon forgatott

Von Braun a "Holdon", Putyin az NDK-ban és a fogorvosból lett diktátor. Unalmas régi fotók? Felejtsd el!

0