Ezt olvasta már?


Bizonyíték megsemmisítésének kísérlete miatt letartóztatták a BP egy volt mérnökét

Letartóztatták kedden a BP egy volt mérnökét, amiért bizonyítékokat próbált meg megsemmisíteni azzal kapcsolatban, hogy mennyi olaj ömlött a Mexikói-öböl vizébe, amikor két évvel ezelőtt megsérült az olajipari cég egyik mélytengeri kútja.

Az 50 éves Kurt Mix ellen vádat emeltek, amiért ki akarta törölni azt a szöveges üzenetváltást, amely közte és a főnöke között folyt az olajszivárgás elfojtására irányuló kísérlet közben.

Az üzenetek az amerikai igazságügyi minisztérium szerint azonos idejű, kényes belső információkat tartalmaztak, ezért Mixet az igazságszolgáltatás két rendbeli akadályozásával vádolják.

Azt, hogy BP Macondo nevű kútjából ömlik az olaj, azután vették észre, hogy egy, az abból eredő kitörés robbanást okozott a Tranocean által üzemeltetett Deepwater Horizon fúróplatformon. A baleset ami 11 emberéletet követelt. A baleset az Egyesült Államok történetének eddigi legsúlyosabb tengeri olajömlése volt, amely során becslések szerint több mint 4 millió hordónyi nyersolaj ömlött a Mexikói-öböl vizébe. A BP-nek végül a 2010 szeptemberében sikerült "megölnie" a kutat.

Mix, aki idén januárig dolgozott a BP-nél, részt vett az elfojtási kísérletek különböző szakaszaiban. Az ügyészség azt állítja, hogy a vádlott, amikor 2010 októberében kiderült, hogy meg fogják vizsgálni az elektronikus dokumentum, több száz üzenetet kitörölt azzal a művelettel kapcsolatban, amelynek során nehéziszappal próbálták meg elfojtani a kitörést. Az üzenetek arra vonatkoztak, hogy miközben a BP vezetése "sikerről" és arról értekezett, hogy "minden a terv szerint halad", előre látható volt a kísérlet kudarca.

A BP olyan üzeneteket küldött Mixnek, amelyben felszólították, hogy tartson vissza minden, a Macondo kútra vonatkozó információt. Utóbbiakból kiderült, hogy az olaj gyorsabb ütemben ömlik a tengerbe, min azt a BP mérnökei jósolták.

A BP kedden azt közölte, hogy együttműködik az amerikai nyomozóhatóságokkal, és megőrzi a bizonyítékokat A cég Mix ügyét nem kívánta kommentálni.

 

mti







0
0
0
0

hírek innen, onnan

3 napos előrejelzés: záporok, zivatarok és erős szél is érkezik

A napsütést többfelé csapadék és szélviharok szakíthatják meg a következő napokban.

Itt vannak az alternatív befektetések, végre a lakosság is hozzáférhet a hedge fundokhoz Magyarországon

Az Apelso Alapkezelő elnyerte az idei Privátbankár Klasszis elismerését három innovatív, alternatív alapjával.

A kezét áldozta fel a kiskutyája életéért a népszerű író – Őrjöngő harci eb tépte szét Endre csuklóját

Mikor lesz már ennek vége? Újabb brutális támadás történt: ezúttal egy harci kutya esett neki a népszerű írónak, aki a négylábúját...

Időt nyert a kormány, de Magyarország a veszélyzónában maradt

A negatív kilátások nem változtak, annak ellenére, hogy a három nagy hitelminősítő nem módosított Magyarország besorolásán.

Újra közlekedik Lengyelországban a „poloki”, 666-os buszjárat

A buszjárat nagy népszerűségnek örvendett, azonban katolikus szervezetek nyomására végül megszüntették a Gdynia és Hel közötti...

6,1-es erősségű földrengés rázta meg Kubát

A földmozgást Floridában is érezni lehetett.

Ez lesz Kapitány István teljes miniszteri fizetésének sorsa

Kapitány István a teljes miniszteri fizetését a Magyar Koraszülött és Újszülött Mentőalapítványnak ajánlja fel. A gazdasági és...

A kormány megerősítette: leállt az új vendégmunkások beléptetése

Június 6-tól nincs lehetőség új vendégmunkás-tartózkodási kérelem benyújtására Magyarországon – erősítette meg hétfőn az...

Mit tehet meg a szomszéd, és mit nem? – az ügyészség segít

A nyárral és a jó idővel elkerülhetetlenül felbukkannak a különböző kerti munkák, felújítások, kerti partik. Ezek azonban komoly...

Szerinted is baromi drága a közjegyző? Mutatjuk, melyik szolgáltatásaik lehetnek olcsóbbak

A Tisza-kormány első intézkedései között jelentette be, hogy megváltoztatná a közjegyzőkre vonatkozó szabályokat. Mitől függ a...

0

Sport

El sem kezdődött a foci-vb, de már most az amerikaikon röhög mindenki

Az egyik főpróba nem sikerült jól, reméljük, a tornán már nem lesznek ehhez hasonló bakik.

Újra összeesett meccs közben Christian Eriksen

A dán középpályás felkészülési meccsen vesztette eszméletét, szerencsére magához tért, saját lábán ment a mentőautóhoz.

Bajnokok Ligáját érhet, ez az edző veszi át a bajnok Győri ETO-t

Robbie Keane-t éppen a győri kiszemelt miatt akarták elcipelni egészen Pozsonyig.

Kellemetlen helyzetbe került Florentino Pérez, kikosarazta a Real Madridot a világsztár

A Bayern München kemény üzenetet küldött Michael Olisével kapcsolatban.

Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata

Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.

Toroczkai László is ott volt a magyar-finn focimeccsen, így reagáltak a szurkolók a megjelenésére

Az elmúlt két hétben több fontos focimeccset is rendeztek a Puskás Arénában, több politikus is megjelent ezeken.

Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?

A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.

0
0

Bulvár

Foga és haja sincs már: Felismerhe-tetlenül él az utcán az egykor ünnepelt 43 éves bombázó

Felismerhetetlenné vált az egykor ünnepelt címlaplány, Loni Willison. A Baywatch sztárjának exneje ma Los Angeles utcáin él, a kukákból étkezik, és fogatlanul, kopaszon tolja maga előtt a holmiját.

Két egyszerű fagyit kértek elvitelre, 17 ezer forintos számlát kaptak a gyanútlan turisták

A gyanútlan utazók megkopasztására szakosodott vendéglátósok idén is gőzerővel dolgoznak a legnépszerűbb európai városokban. Egy floridai nő brutális összegű számlát kapott két egyszerű fagylaltért. [Banners

15 év után hívták be az elemzőt a köztévébe, nem akármilyen mondattal nyitott

A kormányváltás után a köztévén átalakulások kezdődtek, ezt pedig sokan észre is vették, néha meglepő fordulatokkal indulnak a beszélgetések.

Titokban összeházasodott az RTL és a TV2 sztárja: gyönyörű párt alkottak az esküvőjükön

Titokban megtartotta álomesküvőjét Czibolya Niki és Filipáncs Bálint. Görgess tovább a képekért.

Brutális mit hagyott maga után az Orbán-kormány

Megjelent az új pénzügyi tárca első beszámolója. E szerint május végén a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 90,2 százaléka már teljesült. A számokon jól látszik az Orbán-kormány választás

Ez a halála előtti utolsó kép Petőfi Sándorról, teljesen máshogy nézett ki, mint ahogy látjuk a tankönyvekben

Petőfi Sándorról élete során több kép és festmény is készült, az utolsó 1849-ben, nem sokkal a halála előtt.

Iszonyatos adósság dőlhet a magyar állam nyakába, ha átveszik a hazai óriáscéget: tényleg megéri ez?

Amennyiben az állam átvenné a tulajdonosi jogokat, a tőkepiaci szabályozás értelmében kötelező nyilvános vételi ajánlatot kellene tennie a többi részvényesnek.

Személyesen Orbán támadta, most figyelmezteti a befektetőket: a piac hisz Magyar Péternek, de most már tettekre van szükség

A NER már nincs velünk, Németh Dávid és a K&H viszont nagyon is. A szakértővel a magyar euró, a forint-rali, és az állampapírpiac jövője is terítékre került.

Ez már a Tisza-hatás? Váratlanul nagyot estek az árak a boltokban

Kedvezően alakultak az élelmiszerárak az új kormány hivatalba lépését követő első hónapban.

Napelemből építik a kerítést, mert olcsóbb, mint a fa

Új trendet teremtett a globális túlkínálat.

0