Bíznak a fogyasztók a pénzügyi békéltetésben
A Pénzügyi Békéltető Testülethez (PBT) 2011-ben hat hónap alatt 1196 fogyasztói jogvita rendezésére irányuló kérelem érkezett, amelyek közül 857 (72 százalék) le is zárult.
A kérelmek száma Nadrai Géza, a PBT elnöke szerint a igazolja a PBT létrehozását, 2010-ben ugyanis, a békéltetés általános rendszerében a pénzügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos ügyek száma egész évben 880 darab volt.
Nadrai Géza szerdán Budapesten sajtótájékoztatón elmondta: tavaly hetente átlagosan 45 ügy érkezett a PBT-hez, s a testületnek átlagosan 46 napra volt szüksége, hogy a hiánytalanul benyújtott kérelmeket elbírálja, ami jóval alacsonyabb a törvény által engedélyezett 90 napnál, amely 30 nappal meghosszabbítható.
Az 1196 ügyből 418-at (35 százalék) utasított el a PBT, ami Nadrai Géza szerint mutatja, hogy a fogyasztóknak még kell egy kis segítség a felkészüléshez, egyik idei céljuk az is, hogy ebben segítsék őket. A lezárt 857 ügyből 403 zárult meghallgatással, s ezekből 214 (51,8 százalék) egyezséggel, míg további 21 esetben eljáráson kívül állapodtak meg a felek, vagyis a meghallgatáson átment ügyek mintegy 57 százalékában egyezségre lehetett jutni jól elkészített kérelem esetén.
mti

- Ismét a Dragon űrhajó fellövésére készül a SpaceX
- Négy és fél méteres emberszobor rágógumiból
- Veszteséges volt tavaly az Uniqa Biztosító
- Esküvőbe "csöppent" a padlásról
- Ingyenes nyelvtanári fejlesztő feladatok az interneten
- Betörőfutamító 101 éves matróna
- Félszáz győri háztartást kötöttek le a melegvíz-hálózatról
- Esküvői autókonvojok szarkája
- Ismeri a kreszt? Segítünk!
- Úristen! Kullancs
- Életbe lép a 2010/2011-es vasúti menetrend
- Szex a lelki betegségek ellen
- 2011. - Új törvények, változások Magyarországon
- Tájékoztatás a családi kedvezményre vonatkozó új szabályokról
- 1818 a Kormányzati Ügyfélvonal 2011. január 1-től
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Impresszum
- Utolsó roham a devizahitelesekért
- Összefogás a dunakeszi családért
- Madarak etetése


