Ezt olvasta már?


Bienerth Gusztáv: nyilvános lesz a MÚSZ átvilágítása

Nyilvános lesz a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) átvilágítása a szervezet élére tíz napja megválasztott Bienerth Gusztáv szerint. (Pécsi Napilap)

A turizmusért felelős kormánybiztosként is dolgozó sportvezető az M4 Sport Sportreggeli című műsorában szerdán elmondta, teljes pénzügyi, gazdasági, jogi átvilágítás van folyamatban. Ami a MÚSZ helyzetét illeti, az első elnökségi ülés január 25-én lesz, és már minden elnökségi taggal folytatott négyszemközti beszélgetést, hogy eldöntse, ki a partner a program megvalósításában, illetve kivel nem akarnak együtt dolgozni.

"Engem nem terhelnek a múlt feszültségpontjai, kívülről jövök, ennek vannak előnyei és hátrányai. Az mindenesetre nagyon jó kezdet, hogy kétszeri titkos szavazás után, ami évtizedek után először volt a magyar úszósportban, elnökké választottak három jelölt közül" - közölte Bienerth Gusztáv.

November 21-én a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka mellett Gyurta Dániel, Kapás Boglárka, Bernek Péter, Kozma Dominik, Verrasztó Dávid, Verrasztó Evelyn, Financsek Gábor úszó, valamint Czakó Csaba és Shane Tusup edző közös nyilatkozatban szólította fel Gyárfás Tamás elnököt és a szövetség teljes vezetőségét a távozásra. Hosszúék hét pontba foglalták kéréseiket, amelyek között az első egy olyan új vezetőség felállításának igénye volt, amely "hajlandó a szervezet teljes körű felülvizsgálatára, megújítására".

Ennek kapcsán Bienerth Gusztáv úgy fogalmazott, a hét pontnak egy meghatározó üzenete van: világos, átlátható, nyomon követhető struktúra kell, és a sportolókra, az edzőkre és a klubokra kell koncentrálni.

"Ha a mandátumának hetedik hónapjában egy elnök lemond 23 évi munkát követően, az egy speciális helyzet, nekem fel kell mérnem, hogy most mi a helyzet, és a jövőt kell építenem" - szögezte le az elnök, hozzátéve, Gyárfás Tamás lemondása után 16-an keresték meg, és egyöntetű vélemény volt, hogy neki nem a szakmai ügyekbe kell beavatkoznia, hanem az lenne a feladata, hogy menedzserként irányítson, egységet teremtsen és új fazont adjon.

Ami a július 14-én kezdődő budapesti és balatonfüredi vizes világbajnokságot illeti, Bienerth Gusztáv azt mondta, a kormány január 31-ig jelentést vár a felkészülés állapotáról. Hozzátette, számára az a legfontosabb, hogy Magyarország eddigi legnagyobb sporteseményét világszínvonalon tudják megrendezni, és jó "belépő" legyen a szeptember 13-án esedékes 2024-es olimpiai helyszínkijelöléshez.

A jelenlegi legjobb magyar úszóra visszatérve az elnök - aki egyben a 2024-es olimpiai pályázat alelnöke - leszögezte:

"Szerintem nincs hatékony olimpiai és világbajnoki szponzoráció Hosszú Katinka nélkül. Dolgozom ezen, és remélhetőleg a közeljövőben hírrel is tudok erről szolgálni."

Az M1 aktuális csatornán a vb konkrét előkészületeivel kapcsolatban Bienerth Gusztáv azt mondta, ma találkozik Szántó Évával, a világbajnokság rendezéséért felelős cég ügyvezetőjével, s majd azután tud a helyzetről tájékoztatást adni.

Hozzátette, jelenleg a világbajnokságra koncentrálnak, ezzel együtt ő maga a következő olimpiai ciklus végéig, a 2020-as tokiói játékokig tervez, s ennek a folyamatnak az egyik fontos állomása lesz a magyarországi vb.

 







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Visszatérés az edzőterembe: miért stresszes, és hogyan kezeld jól

Az edzőterembe való visszatérés nemcsak fizikailag, hanem mentálisan is kihívást jelenthet. A cikk segít megérteni a stressz okait és...

Óramű pontossággal érkezett a tavasz: errefelé még lehet zápor, de nagyrészt napsütéses idő lesz a héten

Hétfőn délelőtt még nagyobb területen lehet erősen felhős az ég, miközben nyugat felől csökken, szakadozik a felhőzet.

Vak képviselőjelölt „lefutotta” a vonatot a Gubacsi hídon – videó

A vonat a lerobbant vasúti átjárón esélytelen volt ellene.

Fordulat a családtervezésben: egy óriási kutatás szerint a férfiakon múlik, hogy nyáron sokkal több gyerek fogan

Egy több mint 15 ezer férfit vizsgáló kutatás felforgathatja a meddőségi tanácsokat. Az eredmény ugyanaz volt Dániában és a napfényes...

Katonák jelennek meg a Paksi Atomerőműnél és a nyíregyházi reptéren is

A Paksi Atomerőműnél a honvédelmi miniszter, a nyíregyházi reptéren egy őrnagy jelentette be, hogy megkezdődött a katonai jelenlét...

Több országban is halálos áldozatokat követelnek az iráni tömeges válaszcsapások

Az Egyesült Arab Emírségekben, Izraelben és Kuvaitban is halálos áldozatokat követelt, amikor válaszul az amerikai–izraeli bombázásokra...

Akkor mégis hogyan: láthatatlan galaxist fedeztek fel a csillagászok

A kutatók egy rendkívüli galaxist fedeztek fel, amely szinte kizárólag sötét anyagból áll. Ez még az asztronómusok számára is...

Megállt az olajforgalom a Hormuzi-szorosnál

Legalább 150 tartályhajó, köztük nyersolaj- és cseppfolyósított hajók horgonyoztak le a Hormuzi-szoros túli nyílt öbölben, és...

Kilőtt az olaj ára: hordónként száz dollár közelében nyithatnak hétfőn az elemzők szerint

Meredeken emelkedett a globális olajár az iráni konfliktus eszkalálódása után: a Brent nyersolaj ára 10 százalékkal, hordónként 80...

0

Sport

„Borzasztó volt az egész" – Elek Gábor nem örülhetett igazán felesége tettének

Az Esztergom kiütéses vereséget szenvedett, az edző szerint ennél is súlyosabbat érdemelt volna.

A szenzációs Szoboszlai ismét villant

Újabb gólpasszt jegyzett a magyar futballista.

A zseniális Yamal csodagólt rúgott

A Villarreal védelmét és kapusát mattolta a Barcelona játékosa.

Itt van 10 bomba fotó a világ legszexibb női futballistájáról

Hoztunk egy galériát tíz erős fotóval a 27 éves csatárról.

Hadüzenet érkezett, amely megrengette a sportvilágot

Emmanuel Karalisz 617 centit ugrott, ennél magasabbra csak Armand Duplantis jutott eddig.

Közbeszólt a közel-keleti háború, a térségben ragadt a magyar úszóválogatott egy része

„Több ezer ember van a reptéren, se ki, se be nem lehet menni, mi is tanácstalanok vagyunk kicsit”, mondta Wladár Sándor, a Músz elnöke.

Itt az év védése: akkorát mentett a kapus, hogy ő is alig hitte el

Elképesztő bravúrt mutatott be a válogatott kapus.

A Barcelona elnöke beintett a Realnak, Flick Yamal kapcsán balhézott

A Lionel Messi rekordját megdöntő tinédzser nem csak a mesterhármasa miatt volt középpontban.

Elveszítette legjobbját az ETO, csereember lett a nyerőember

Közel hétezer néző előtt játszott a listavezető az Újpest ellen.

Egyre nagyobb a baj a magyar futballista Premier League-bajnok klubjánál

Angliában állítják, hogy nem Marco Rossi kulcsembere a hibás, de az edző már frusztrált.

0
0

Bulvár

Térdre kényszeríti a világot Irán, példátlan válságot indít el, amit tettek

Beváltotta Irán, amitől az egész világ rettegett.

Váratlan fordulat: mégis mi történt az Ausztriában dolgozó magyarokkal?

Nem sikerült elérni a 150 ezres szintet, több éves tendencia fordult meg 2026 januárjában.

Összeeresztették az amerikai és a szovjet csúcsfegyvert - lehet tippelni, hogy melyik nyert

Legendás vadászrepülő küzdött meg a légvédelmi rakétával a szimulációban.

Percekkel ezelőtt jött a tragikus hír. Súlyos autóbalesetet szenvedett a legendás énekes

Komoly élet-és halál között küzd a country előadó, J.D. Graham, aki a legutóbbi videóüzenetében azt mondta: „alig vagyok életben”. A 48 éves zenész életét több súlyos sérülés és egy tragikus veszteség

Szomorú statisztika: a nők kétharmada állítja, önmagával élvezi a legjobban a szexet 

Ha úgy véled, életed legjobb szexpartnere néz vissza rád a tükörből, akkor nem vagy egyedül: egy felmérés szerint minden harmadik nő saját magával élvezi a legjobban a szexet.

Megkezdődött az iráni megtorlás: Kuvait, Katar, Bahrein és Ciprus is tűz alá került

A brit csapatokat is csak néhány száz méterre kerülték el a becsapódások.

Pokoli hetek várnak magyarok százezreire: ezt mindenképp el kell kerülniük

A magyarok számára nehéz időszak következik, de a szakértő szerint van segítség.

Izrael-Irán háború 2026: több száz amerikai katona meghalt, illetve megsebesült az iráni válaszcsapásokban

Bahreinben, Jordániában, Katarban, Kuvaitban, az Egyesült Arab Emírségekben és Szaúd-Arábiában működő amerikai támaszpontokat támadtak vagy próbáltak támadni.

Agyvérzést kapott Rózsa György

A legendás magyar televíziós személyiség, Rózsa György az augusztusi Balatonnál történt agyvérzését követően most először állt kamerák elé, és beszélt arról, hogyan éli meg a felépülést, milyen emlékei

Tarjányi Péter: Jeruzsálem és Washington úgy döntött, lezárják a több évtizedes játszmát

A biztonságpolitikai szakértő szerint az elkövetkezendő 12–48 óra sorsdöntő lehet.