Balatoni vitorlás évadnyitó szombaton
Szombaton kezdődik hivatalosan a vitorlázók versenyidénye, amely a balatoni évadnyitó ünnepséggel rajtol.
hirdetés
Ennek keretében hagyományosan a legrégebbi vitorlásról, az 1896-os Kishamisról megkoszorúzzák a tavat.
A balatonfüredi évadnyitó nagyhajós versenyen az indulóknak aznap 17 óráig kell célba érniük, tehát a versenyzőknek öt óra alatt kell teljesíteniük a Balatonfüred-Alsóörs-Tihany-Balatonfüred távot - jelezte honlapján a szövetség.
A tavalyi évadnyitóra 224 csapat nevezett, a mezőnyt akkor kedvező 10-13 csomós szél várta. Elsőként a Team Kaáli nevű katamarán futott be kevesebb mint 42 perces idővel, utána az RSM és a Triniteam csapata következett. A 2022-es versenyen a mezőny vége is három órán belül teljesítette az etapot.
MTI
hírek innen, onnan
Lagzi Lajcsi kezd „bekattanni” a börtönben
Galambos Lajos már a pépesített ételeket is képtelen lenyelni, teljesen magába fordult.
Détár Enikő a gyerekkori traumái miatt járt pszichológushoz
Détár Enikő tudatában van annak, hogy nem tökéletes ember, és sokakhoz hasonlóan hordoz egy képzeletbeli puttonyt tele a múlt...
Ketyeg az óra, kétségbeesett lépést tett Dárdai csapata
Sokkal nagyobbat zuhanhat a Bundesligából kiesett együttes, mint hittük.
Rátámadt egy aligátorra az amatőr harcos: döbbenetes videó készült az esetről
Furcsa nyilatkozatot tett a férfi az eset után.
Bodó Richárd, Mikler Roland és Juan Carlos Pastor is figyelmeztet: Ez még csak az első mérkőzés volt. – videóval
A Telekom Veszprém elleni győzelem hőse, Mikler Roland szerényen értékelt, míg Bodó Richárd bízik benne, hogy a döntő második,...
Willi Orbán a döntő előtt: „Nagyon várjuk a meccset, jó lehetőségünk van most a címvédésre”
Az RB Leipzig kupadöntőt játszik szombat este a Frankfurt ellen. A mérkőzés előtti sajtótájékoztatón ott volt a magyar válogatott...
Deli Rita: „Legyen magyar döntő.” – videóval
A sydney-i olimpia ezüstérmese, a korábban az Alba Fehérvárt irányító Deli Rita manapság a Sport Televízió szakértőjeként dolgozik,...
Verstappen: Az összes futamot megnyerhetjük idén
El tudod képzelni, hogy a szezon minden egyes futamát egy Red Bull-pilóta nyeri?
Végleg megszűnik a YouTube egyik közismert funkciója
Búcsút int a videomegosztó a Történetek-funkciónak, hogy inkább a Shorts felé tereljék a felhasználókat.
Orvosmeteo: Tombol a nyár
28 fok is lehet ma
Egyre több magyar gyerek tanul osztrák iskolában
Modern felszerelések, mosolygó tanárok és diákok, gördeszkapark az udvaron és minden tanulónak saját laptop. Nem csoda, hogy egyre több...
Titkolja az MLSZ, hogy mennyibe került az Európa-liga budapesti döntője
A Népszava napok óta próbálja megtudni, hogy a Budapesten tartott szerdai labdarúgó Európa Liga-döntő rendezési költségei milyen...
Sport
SMS-ben üzent a hegymászó a felesé-gének, hogy nem fog tudni lejönni a hegyről
A szokásosnál is halálosabb szezont zártak a Mount Everesten.
Előkerülhet Suhajda Szilárd holtteste
Ennek ellenére a magyar hegymászó nyughelye már mindörökre a Mount Everest marad.
A Győr edzője szerint a Fradi trénere arcon köpte
Éppen ment volna gratulálni az ellenfélnek a bajnoki címhez, amikor az eset történt.
Dzsudzsák Balázs sorsa hamarosan eldőlhet
A Hivatásos Labdarúgók Szervezete a 2023-as évben harmincharmadik alkalommal kérdezte meg a férfi játékosok véleményét az elmúlt férfi bajnokság (2022/23) […] A Dzsudzsák Balázs sorsa hamarosan eldőlhet bejegyz
DVTK: távozhat a közönségkedvenc
Eddig 271 NB I-es mérkőzésen 65 gólt szerzett Könyves Norbert, akinek a magyar válogatottban 5/1 a mutatója. Könyves 2021 nyarán […] A DVTK: távozhat a közönségkedvenc bejegyzés először nb1.hu-én jelent meg.
Drasztikus változásokról döntöttek a Vasasnál
Az NB I utolsó helyén végző és búcsúzó Vasas, hivatalos oldalán közleményben számolt be a klubot érintő változásokról. Az angyalföldi […] A Drasztikus változásokról döntöttek a Vasasnál bejegyzés elősz
Ez az utolsó fotó az Everesten meghalt Suhajda Szilárdról
A képet készítő hegymászó nem gondolta, hogy milyen rendkívüli fotó született.
Ünneplés közben sírta el magát: a Sevilla sztárfocistája a meghalt kislányának ajánlotta az El-sikert - videó
A szerb játékos élete legnehezebb évét élte át, márciusban a szintén focista testvérét kellett újraéleszteni a pályán.
Távozhat a DAC-tól az FTC játékosa, három országból érdeklődnek iránta
2022 februárjának végén került másfél évre kölcsönbe a Ferencvárostól Szánthó Regő a DAC-hoz. A nemrég véget ért 2022/23-as évadban a […] A Távozhat a DAC-tól az FTC játékosa, három országból érdeklőd
Lezárult egy korszak Fehérváron: a Mol 13 év után kiszáll a futballcsapat mögül
Az olajtársaság pénteken közleményben jelentette be, hogy útjaik elválnak.
Drámai bejelentés: a MOL nem finanszírozza tovább a Fehérvár FC-t
A cég nem hosszabbítja meg szponzori szerződést az NB I-ből kis híján kieső klubbal.
A Fradi közleményben reagált a leköpött győri edző ügyére
A fővárosi klub kivizsgálást ígér annak ellenére, hogy provokáció történt.
Bulvár
SMS-ben üzent a hegymászó a felesé-gének, hogy nem fog tudni lejönni a hegyről
A szokásosnál is halálosabb szezont zártak a Mount Everesten.
Bement a szervizbe, hogy nincs pótke-reke, aztán kimentek a kocsijához, és elkészült ez a videó
Valamit nem vett észre.
Orbánon röhög a világ: brutálisat égett, amikor kezet akart csókolni a moldáv elnöknek – videó
Nem jött össze Orbánnak a kézcsók, amikor Maia Sandut, Moldova miniszterelnökét próbálta kedvenc szokásával üdvözölni – szúrta ki a 444.hu egy Twitteren megosztott videóban. Orbán Viktor csütörtökön az Euró
Ezek a megtakarítások menekülhetnek meg az új 13 százalékos adótól
Mivel az szja-törvény szerint nem minősül kamatjövedelemnek a legalább 10 évig tartott nyugdíjcélú megtakarítások hozama, nem csak a 15 százalékos kamatadó, hanem a szerda éjjel rendeletben bevezetett 13 százalék
Nem hiszed el, melyik csirkehús ára kezdett el csökkenni
A tojás ára sem emelkedik meredeken, sőt, valahol már csökkenni kezdett.
"Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen aljas ember vagy" - össztűz zúdult Dollyra, lemondta koncertjét
Törölte Facebook-oldalát.
Budapesten szinte úsznak a villamosok, több útvonalon pótlóbusz jár
A viharos időjárás, a hirtelen lezúduló, nagy mennyiségű eső, jégeső miatt pótlóbusz jár Budapesten az 59-es villamos teljes vonalán, a 60-as villamos egy szakaszán, a 17-es és a 61-es villamos pedig módosított
Melyik mai magyar várost nevezték Savariának? 8 kérdés az ókori Pannóniáról
Teszteld, mennyit tudsz Pannónia provinciáról!
Nagy Ervin: Párizsban már égne az egész város
Levegőt! címmel szervezett országos tüntetést a státusztörvény ellen két mozgalom – a noÁr és a Tanítanék – csütörtök este Budapesten, valamint 15 vidéki városban. Arra voltunk kíváncsiak, mit gondolnak a t
Életbe lépett a melegek kivégzését lehetővé tevő törvény, aminek Bencsik András annyira örült
Miről szól a jogszabály, amit Bencsik András korábban jó hírnek és gyönyörű jelzésnek minősített? Tényleg precedenst teremthet Afrikában?
Erre senki sem számíott: Harry és Meghan válnak, minden infó itt
Számunkra is hihetetlen, de egyre több bizonyíték tanúsítja, hogy Harry herceg és Meghan Markle válnak.
Rendkívüli hatása lett a kormány legújabb lépésének
A piac megértette a kormány üzenetét.
blogmorzsák
Rózsakertek Budapesten
Gyönyörű, illatos, mutatós, titokzatos virág a rózsa. Milliók kedvence. A főváros kertjeiben, parkjaiban is pompáznak - de pontosan hol?
Nézd meg a csomagolást! Te felismered a jelöléseket?
Kíváncsi vagy, hogyan csökkentheted ökológiai lábnyomod a bevásárlás során?
Tom Cruise nélkül folytatódhat a Mission: Impossible
A jelek arra mutatnak, hogy a Mission: Impossible hasonló pályára kerülhet, mint a Halálos iramban-széria
Mit nézz meg a mozikban júniusban? - Mozipremierek
Megmutatjuk Neked, milyen filmek várnak júniusban a mozikban.


- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Fontos útfelújítások kezdődnek Pápa térségében
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat